táncoló gyertyaláng lennék,

mely a szobádban lobogna,

égő vággyal belelesnék

titkon a gondolatodba.

kihallgatnám, hogy mit mesél

szíved rejtett, néma vágya,

szerelmetes lángod lennék,

vágyaidnak pilleszárnya.

(Átírt változat)

Szeretném megköszönni Porosz

Csengeri Attila első osztályos gépész tanulóként még nem volt tisztában a belsőégésű motor működésével. Nagyjából annyi sejtése volt róla, mint huszonhárom évvel később a feleségének, aki akkutöltés után váltig dicsérgette aprócska, benzines autóját

Élet-halál forog, miként az orsó,
Egymást váltják bölcső-koporsó.
Ez az élet... létünk kincse,
Élünk, halunk, aztán semmi sincsen?

Az anyag elvész, mint pára reggel,
Elszáll a köd is, ha a nap felkel.
Ilyen a lélek is, ha be van zárva,
Tud

A harmadikos középiskolás Csengeri Attila a szüleinél töltött téli szünetben felkereste gyerekkori cimboráját. Bocskor Pistáék nádfedeles vityillójához hosszú szőlőskerten keresztül, nagyjából ötperces gyalogút vezetett. Karácsonykor nagy hó esett

Életednek nincsen párja,
Te magad vagy a csoda!
Csodálatos, hogy így megszülettünk,
S ebben gyönyörködni nem szűnök soha.

A szívünk, ahogy oly piciket,
Aprókat ütemre kalapál,
Dobog, dübög kopogtat,
De a testnek ez mégse fáj.

Ahogy a rüg

Lehetnék zeneszerző,
lehetett volna sok szép dallamom,
de szeretet nélkül olyan lett volna,
mint zengő érc vagy pengő cimbalom.
Ismerhetek titkot és tudományt,
írhatok szép rímes verseket,
de mit sem ér, ha üres a szív,
ha nincs benne szeretet.
Nem ér semmit

Mint két zöld fenyő,
Egymás mellett állunk,
Életvidám, jó kedéllyel
Összeér az águnk.

Fény fürdet minket,
Egy öreg, ócska lámpa,
Erőt ad, hitet,
Ha nem látnálak, fájna!

Világol az este,
Éjjel se homálylunk,
Egymás szívét lesve
Összeér

Néhány csöndes óra után,

a távolban harang kondul,

fény suhan a Hold udvarán,

a térre tejfehér hó hull.

Meleg otthonokba lép az est,

könnyű leplét földre teríti,

lángnyelve a falra árnyat fest,

 a fenyő zöld ágát bontja ki.

Együtt a család apra

Minden, ami jó és szép, mit átélhet
Ember, mérhetetlen talány nekünk.
Kilépve a végtelenbe, a láthatatlan
Világra már nem lát tekintetünk.

Az élettervező, az "öreg korú", ki
Színpad mögött rendezi a világot,
Akit még senki sem látott, és
Ak

Vékonyra gyalult életek vagyunk,

lazuló csavarok a lét falán,

jövőnkkel a jelenünkbe tiprunk,

bennünk topog százmillió talán.

Szerkesztett atomrengeteg füstje

fut az örök tér szélmalma felé,

a dacoló lelkek bizarr üstje,

dús keblű ételeket oszt

…s elejtek selejtes
gondolataimból
néhány
fontos pontos
vesszőt

félt-vélt igazam
porrá csöndesülve
görnyedt-ülve
várja a valódi
Létezőt

s imára kulcsolom
simára egyengetett
útjaim
szavakba szőtt
ujjait

(2017)

Már napok óta hallom a hullámokat 
ahogy fel-le kúsznak a homokon.
Elérnek hozzám az időn át, és a sirályok 
lármája is, melyek valahonnan a sziklák 
felől jönnek. És ezüstcserepek a tenger,
a hullámok fúga, végül elterülnek mind, 
győz a grav

Meghalt egy élet bennem.
Csend szorítja szívem -
a halál hideg talpa
az élet rügyfakadását
lefagyasztotta…

Ne szólj … ne szólj semmit
Csak éld át azt a valamit
ami mégis él – a titkot
hogy nincs halál…
nincs halál…

(2017)

Üres poharak alatt sorsolnak felettem,

mint kiszáradt antiloptetem,

a semmibe foszlok.

Fanyar szagú sötét csarnokok

hideg kamráinál,

a csend reményt sikál.

Bosszúra éhező kielégületlenség,

mely unos-untalan nyomomba lép,

szikkadó csontomba hatol,

i

Végre, elmentek Jucika néniék. – Ezek mindig ráérnek – sóhajtott fel Dávidka. Még behallatszott, ahogy az előszobában elköszöntek a szüleitől, amikor ő már a szobája ajtaját csukta volna, de anya hangja megállította.

         – Kisfiam, ne kérjél

A haldokló városka mélyéből kúszott az utcák kopott falai közé az áthatolhatatlan ködsötét. Foghíjas közvilágítás nyomasztotta tér mocskos padjai alá, a hideg szél rothadó faleveleket sepert. A csend nyálkás csápjaiba kapaszkodott az éjszaka sikaml