Óh, jöjj, tavasz, szelíd szívű csoda,
te halk mezőn suttogó jóbarát!
Csókod nyomán harmatcseppek nőnek
s édes gyöngyökké érleled a fát.
A levegő lágy, ébredő sóhaj,
Napod nyakamban lógó színarany:
már éget, amint régi ölelés,
mely fáj, ám gyö
56
Éjszaka a kert félelmetes és titokzatos volt. A reggeli nap fényében vadvirágokkal színezett zöld bozóttá változott egy borostyánnal félig takart ház körül.
Egyikük sem járt a földön mert nem akarták eltüntetni az esetleges lábnyomokat. A ház kör
41
Átváltozott a negyvennapos böjt után. Nem messze nagyszülei házától az erdőben telepedett le. A hatalmas tölgy alatt ülve látta a Kopasz hegyet és a soha többé nem füstölő ház kéményét. Hallgatta a madarak énekét és a csendet. Gyökerekkel, vadgyü
26
Nem utaztak tovább gépkocsin. Hosszú és fárasztó volt az út és a tankolás problematikus. Villany hiányában semmire nem szolgáltak a benzinkutak.
— Egy borzalmas és egyre nehezebb világban élünk. Senki nem reagált Shannon észrevételére. Lily talán
15
— Mire gondolsz?
Kérdése meglepte Carnavont és hirtelen visszatért a valóságba.
— Tudom, hogy nem hiszel majd, biztos vagyok benne. A szerencsétlenség profétáira gondoltam. Évezredek óta ígérték a világvégét. Ismeretlen zsidó proféták beszéltek
Esik az eső.
Tavasz van.
Mára szabadnapot vett ki a munkahelyén. Mérgelődik, amiért pont ilyenkor romlik el az idő.
A lány nem szokott egyedül betérni presszókba, de most ilyen kedvében volt, és amúgy is szakad, paskolja az eső az ablakot, patakok
9
A pillanatnyi kábulat után megpróbált felállni, de bal lába annyira fájt, hogy majdnem elájult. Egyetlen gondolata volt: elmenekülni! Elhagyni a végtelen folyosókat, a bezártság szagában fürdő üzleteket és hazamenni. Judithra gondolt és a fájdal
Mondd, látod-e, testvér, hogy morog
és csetlik-botlik ez a világ,
látod, hogy velünk együtt forog,
hogy megrág, kiköp, s szalad tovább?
Hogy a múlás gondolatától
születő napok megremegnek,
és mondd, tudod-e, hogy reménye
sem lehet az itt elveszett
