SZÉPIRODALOM ROVAT

Kortárs magyar irodalom online – versek, novellák és prózák egy helyen.

A 4 Dimenzió Online Szépirodalom rovata a kortárs magyar irodalom sokszínűségét tárja az olvasók elé: a lírai költeményektől és klasszikus rímektől kezdve a lélektani novellákon és elbeszéléseken át egészen a sci-fi, fantasy és meseműfajokig. Célunk, hogy olyan igényes, elgondolkodtató és érzelmeket megmozgató alkotásoknak adjunk teret, amelyek az irodalmi értékekre és az igényes nyelvhasználatra építenek.
Regisztrált alkotóink saját műveiket önállóan publikálhatják ebben a rovatban, az olvasók pedig hozzászólásaikkal közvetlenül oszthatják meg gondolataikat a szerzőkkel. Válogass a kiemelt írások között, fedezd fel új szerzők világát, vagy merülj el a rendszeresen frissülő epikai és lírai szövegekben!
Ha te is írsz, csatlakozz alkotói közösségünkhöz és önállóan publikálhatod saját műveidet, szakmai visszajelzéseket, inspirációkat kaphatsz más szerzőktől. Örülünk a beküldésekhez írott kommentjeidnek is, amelyek esszenciálisan tükrözik az interaktivitás lényegét.

A ROVAT ALKATEGÓRIÁI (főkategória alatti lenyíló ablakokban) : VÁLOGATÁSOK , VERSEK, GYEREKVERSEK, NOVELLÁK, PRÓZÁK, INTERJÚK
FŐSZERKESZTŐ

Lélekletöltés

13476936891?profile=RESIZE_584x

(Sci-fi novella)

A parkban halkan verte az eső az ősfák leveleit, ám szinte alig jutott Tom ruhájára, aki fülében az MP3-as lejátszó dugóival lendületesen kocogott a kanyargós ösvényen. Egy Green Day-szám ment éppen, a Boulevard of Broken Dreams. Elgondolkozott az elmúlt hetek eseményein. Sorsának, sorsuknak hirtelen változásán. Csak futott a zene ütemére, és közben el sem jutott a tudatáig – amikor kiért a fák fedése alól –, hogy jócskán eláztatta az eső. A következő – Wake Me Up When September Ends című – nóta teljesen a hatalmába kerítette, rohant volna ki a világból, de a Chemilyn vegyi üzem betonkerítése útját állta. Vissza kellett fordulnia a tópart felé. Ekkor nézett rá az órájára, és megdöbbenve tapasztalta, hogy a szokásos egyórás futása most majdnem a duplájára sikeredett.

Délután hat óra volt. Az üzemben most van műszakváltás, ötlött az eszébe. Még néhány hónapja itt dolgozott Cecília is, a kedvese, aki most a park másik felén lévő kórházban fekszik. Cecília három hete esett el először, addig csak a bal keze és lába butáskodott (ahogy ő fogalmazta), aztán rohamosan elindult a leépülése. Végül már a vizeletét sem tudta tartani. Csak ekkor szállították be a helyi kórházba, előtte mozgásszervi problémaként kezelték a baját. A gyorsan elkészített CT-felvétel egy daganatot mutatott az agyban. A röntgenasszisztens szerint ez már legalább a negyedik hasonló eset a vegyi üzemben az utóbbi időben.

Lassan bandukolt visszafelé. Azon gondolkodott, mit is mondjon Cecíliának: szépítgesse-e a tudomására jutott dolgokat, vagy nyíltan, a szokásos stílusában elmondja-e a Gregtől hallottakat? Azt, hogy a biopszia során vett minta pozitív, tehát a daganat rosszindulatú.

Megállt a tóparti parkolóban lévő öreg kocsija mellett, bedobta a melegítőfelsőjét. Megtörölközött, felvett egy pulóvert. Annyira elfoglalták a gondolatai, hogy szét sem nézett, amikor levette átázott alsóját, és átcserélte egy szövetnadrágra. Megnézte magát a visszapillantóban, megigazította szárazra törölt, rövid haját, aztán elindult a kórház irányába.

Laketown kisváros, itt könnyen lehetett értesüléseket szerezni. Szinte mindenütt dolgozott valaki, akivel együtt járt középiskolába, vagy épp a gyerekkori házuk környékén lakott – az erdő mellett –, mint Greg, a kórház neurológusa.
Greg nem tartott előadást, nem fontoskodott. Átvilágította a CT által készített felvételeket. Tüzetesen leírta Tomnak a koponyában lévő daganatot, és a másik rétegfelvételen egy árnyékot, egy kisebb foltocskát. Szerinte az már a tojás nagyságú daganat áttétje lehet, a mintavétel eredményének figyelembevételével. Az agyszövetre hatalmas nyomást gyakorló, és ezáltal ödémát okozó burjánzás tehát agresszív és rosszindulatú.

Tom billegett a talpán, megpróbált terpeszt felvenni, de az nem tűnt eléggé illendőnek a helyzethez képest. Visszaállt az előző pózba, és mereven nézte a tomográf által készített filmet. Jól látszott, hogy a tíznapos időeltolódás mennyivel növelte a daganat nagyságát. Greg tehát nem a levegőbe beszélt, amikor említette a tumor agresszivitását.

– Khhm... khhm... – köszörülte a torkát Tom. – Szerinted mi a következő lépés?
– Hát, az attól függ, mit mond az agysebész. Elvállalja-e, és mikor – felelte kissé vontatottan Greg.
– Rendben, holnap beszélek vele – válaszolta Tom.

A kórteremben öt beteg feküdt. Az ajtó mellett egy szklerózis multiplexes, gyógyíthatatlan beteg, középen egy frissen műtött agyú fiatal, az ablaknál pedig egy régebben műtött középkorú nő. Ketten pedig nemrég kerültek be heveny neurológiai tünetekkel. A frissen műtött nem mozdult, alighogy csak vette a levegőt. A szeme körüli lila foltokkal az arca olyan volt, mint akit összevertek. A régebben operált nő éppen Cecíliához beszélt, azt magyarázta, hogy a férje fogja a lábát, és nem engedi el egész éjjel.
Cecília elmosolyodott, amikor meglátta Tomot. Bágyadtan intett a szemével: jöjjön csak, mindjárt abbamarad a mesélés. Tényleg úgy történt. A nő visszafeküdt, és néhány pillanat múlva elaludt.
Tom megcsókolta Cecíliát, leült az ágy mellé tett ülőkére, és megfogta a kezét.

– Hogy érzed magad? – kérdezte.
– Sokkal jobban – válaszolta Cecília. Megtapogatta a homlokán lévő ragasztást, a mintavétel helyét.
– Arra gondoltam, már nem süt az erkélyre a nap, kimehetnénk. Ott jobban tudunk beszélgetni.

Tom felállt, felsegítette kedvesét az ágyból. Ráadta a köntösét, és lassan kisétáltak a kórtermeket övező erkélyre. Tudta – mivel Greg elmondta neki –, hogy amíg a daganat köré nem gyülemlik újra fel a folyadék, addig jobban fogja kedvese érezni magát. Nem nehezedik akkora nyomás az agyra. Szó volt arról is, hogy majd újra és újra leszívják az ödémát.

– Hogy haladsz a kísérleteiddel? – kérdezte Cecília.
– Nem tudok a munkára koncentrálni, csak a régebbi eredményeket adminisztrálom. Az állatkísérletek bebizonyították, hogy meg lehet oldani az agyhullámok letöltését, ezáltal az agyi tevékenység számítógépes rögzítését. Tehát egy kellően nagy kapacitású merevlemezen az emberi agy memóriáját is tárolni lehet.
– Ez csodálatos! Akkor nemsokára beszélgethetünk elhunyt hozzátartozóinkkal, barátainkkal. Tényleg igazzá válhat a túlvilágról szóló mendemonda.
– Igen, úgy néz ki, hogy megoldható. A számítógépes szoftver már működik. Néhány napja a patkányok letöltött memóriája a laboratóriumban már vezérli az egyszerűsített robotokat. A fő probléma, hogy az emlékek csak hosszadalmasan tölthetők le. A legjobb módszer az lenne – ha működik –, amit Leslie-vel kigondoltunk: a halálközeli élmény időpontjában levett emlék-mix, ami olyan, mint egy zip-fájl. Ezt pillanatok alatt lehetne rögzíteni. Csak hát... aki nem akar meghalni, azt nem ijeszthetjük halálra. Leslie szerint talán a „bungee jumping” effektussal megoldható lenne. Amikor a felkészületlen embereket a mélybe vetik, nagy valószínűséggel beindul az emlékek hirtelen lepörgése.
– Nem akarlak kényelmetlen helyzetbe hozni, de velem mi van? Mit mond Greg? – váltott hirtelen témát Cecília.
– Édesem... édesem – sírta el magát Tom –, pozitív a szövettani eredmény, és ez már sajnos végleges.
– Akkor mi már nem költözünk össze sohasem. Nem töltjük együtt öreg napjainkat, ahogy terveztük. Tudod, nem is magam sajnálom igazán, hanem téged. Te még sokáig fogsz szenvedni az emlékektől. Nekem viszont már nem sok van hátra. Én hetek alatt meghalok – érzem. Egyszer... egyszer úgyis meg kell halni mindenkinek. Nézd, itt van a zsebemben, lerajzoltam már a síromat is! Egy nyitott könyv alakú síremléket szeretnék, amilyen az életem volt.

Összeborultak, rázta őket a sírás. Csak amikor már nagyon hűvös kezdett lenni és sötétedett, akkor mentek vissza a kórterembe.
– Édes, itt van ez a néhány érzékelő, amikor nem zavar, tapaszd fel! Letöltjük az álmaidat, a gondolataidat, hátha sikerül. Tudod, hogy én mennyire bízom benne.

Tom mintha megkönnyebbült volna az előző napi beszélgetés után; a munkába temetkezve próbálta elűzni a tehetetlenség érzését, és most jobban haladt a kísérletekkel. A patkányagyakból letöltött információk életre keltek. A négy számítógépből létrehozott hálózat egy véletlen kódbevitelre kommunikálni kezdett.
Leslie kiáltott fel hirtelen:
– Ezek szomjasak virtuális értelemben, Tom! Véletlenül beírtam egy képjelszót, a „Blue-lake 01123.jpg”-t, erre beindult a vinnyogás. Hallgasd meg!

Tom fejére illesztette a fejhallgatót, és megdöbbenve hallgatta, miként áramlik a patkányhang egyik gépből a másikba.
– Leslie, ezt megcsináltuk! És ez csak a kezdet. Képzeld el, amikor majd egy egész virtuális világ fog ezen a módon létezni – vagyis nem létezve működni, gondolkodni, kommunikálni, és akaratával robotokat irányítani, amelyek fenntartják a rendszert, a struktúrát! Ha már elhasznált lesz valakinek a porhüvelye, akkor nyugodtan letöltheti az agyát, és átadhatja a lelkét az örökkévalóságnak, a soha nem pusztuló, végtelen időnek.

Este tízkor – mikor már izgatottsága alábbhagyott – Tom is feltapasztotta a számítógépes érzékelőket a homlokára és a tarkójára. Bevett két szem altatót, és Cecíliára gondolva várta az álmot.

Cecília állapota gyorsan romlott, már rettenetes fájdalmai voltak. Az agysebész megígérte, hogy üzen Gregen keresztül, de semmi sem történt.
– Sok az operációra váró beteg – mondta Greg –, és mind sürgős.

Tom elindult a kórterem irányába a végtelen hosszú folyosón, s közben a megműtött középkorú nő jutott az eszébe, akinek megbolydult az agya, s a koponyájában csillagszerűen szétszóródtak a burjánzó sejtek a beavatkozás hatására. A frissen műtött nő pedig sohasem tér magához talán, gondolta végig. Ez vár Cecíliára is, ha mégis elvállalják...

Amikor belépett a kórterembe, Cecília éppen hányt. Ilyen a kemoterápia mellékhatása, tudta. Greg említette, hogy nem jól reagál a szervezete, de valamivel próbálkozni kell – egyelőre. Aztán, ha semmi sem segít, akkor majd az elfekvőben... Ott már csak várják a halált.

Leült az ágyra, megigazította a párnát, és segített ülve elhelyezkedni Cecíliának. Elmondta, mire jutottak Leslie-vel, és hogy ő is letölti az álmait, gondolatait. Hátha beindítható embernél is az adatkommunikációs lavina.
Cecília merev arccal nézte. Látszott, néha már nem érti, miről van szó, annyira a fájdalomcsillapítók hatása alá került. Lassan lecsukódott a szeme, leereszkedett a válla. Tom végigfektette az ágyon, megigazította a párnát, s betakargatta. Cserepes száját egy vizes zsebkendővel megtörölgette, aztán megcsókolta. Feltapasztotta az érzékelőket és elköszönt. Kifelé menet még visszaintegetett az ajtóból, mintha figyelné a kedvesét.

Leslie délután előadta az ötletét, hiszen tudott mindent, ami Cecíliával történt az utóbbi időben. Szerinte – mivel úgysem tudnak segíteni az asszonyon – jobb lenne, ha kihoznák a kórházból, és megpróbálnák – addig, amíg segítséggel mozogni tud – megcsinálni az ugrást, hogy minél több emléksűrítményhez jussanak.
– Hétvégén nem dolgoznak a szemközti irodaház építkezésén, viszont a mélygarázsból – amit már átadtak – fel lehetne jutni. Csak venni kell két gumikötelet. Cecília úgyis olyan tompa, hogy nem venné észre, mire készülünk – magyarázta Leslie.

Tom csak némán nézte az íróasztalát, érett benne az elhatározás. Tudta, hogy egyedül nem engedi el Cecíliát – sem itt, sem odaát. Egyszerre hirtelen felállt, látszott rajta, hogy döntött.

Reggel bement Greghez, és megkérdezte:
– Mi a változás?
– Semmi javulás, nem reagál a beteg szervezete a terápiára – felelt száraz szakzsargonban az orvos. – Az előbb hívott az agysebész asszisztense, hogy a konzultáció után úgy döntöttek, nem vállalható a műtét, mivel akkora részt kellene eltávolítani az agyból, ami előreláthatóan maradandó károsodással járna. Most felhívom a radiológust, javasolja-e így a sugárkezelést.
– Hagyjad, köszönöm, ne fáradj, Greg! Elviszem ma haza Cecíliát – mondta eltökélten Tom.
– Kérdezzük meg a radiológust, hátha még van remény – próbálkozott erőtlenül az orvos.
– Tudod te is, hogy felesleges. Ne kínozzuk tovább! – legyintett szomorúan Tom, és elindult a folyosón.

A kórteremben annyival változott a helyzet, hogy a frissen műtött nő meghalt – anélkül, hogy magához tért volna. Cecília ma nem hányt, mivel nem kapott a kemoterápiás gyógyszerből.
Tom összepakolta kedvese holmiját és a letöltött agyi információkat. Hozott egy tolószéket, s levitte az asszonyt a földszintre. Elintézték a kijelentkezést, röviden elbúcsúztak Gregtől.
– Sajnálom, hogy csak ennyire tellett tőlem. Sok szerencsét! – mondta borús ábrázattal az orvos.

Tom a laborhoz hajtott, ahol már várta a legbizalmasabb embere, Leslie, valamint egyetlen technikusuk, Rick. Felvitték Cecíliát és az eddig letöltött anyagokat. Mindkettőjükre rárakták az érzékelőket, próbálták az adatokat konfigurálni, és ráhelyezve a kettős hálózatra, elindítani azok öngerjesztő kommunikációját. Ekkor az asszony feljajdult. Nagyon rosszul lehetett, mivel nem kapott fájdalomcsillapítót. Tom úgy döntött, csinálják meg az ugrást most azonnal, és utána adnak ópiumszármazékot kedvesének.

Még egyszer ellenőrizték a vezeték nélküli rendszer működését és a már előkészített két legnagyobb kapacitású merevlemezes tárolót.
– Minden rendben, mehetünk – mondta ki a végső szót Leslie.

Az építkezésre egy ajtó felfeszítésével jutottak be a mélygarázsból. A teherlifttel a legfelső, elkészült szintig mentek.
– Legalább negyven méter magasan vagyunk – gondolkodott hangosan Tom. – Remélem, elég lesz.

Kiment egy kiszögellésre a belső átrium felett. Határozott eltökéltséggel lenézett. Visszafordult, felsegítette Cecíliát a tolószékből, és szorosan magához ölelve rákapcsolta a dupla hevedert. Megtapogatta a jeladókat, intett Ricknek, majd gondolkodás nélkül levetette magát kedvesével a mélybe.

A gumikötelek végét a födémbe öntött betonvasak gyűrűibe hurkolták. Azokkal semmi baj nem történhetett, erősen tartottak. A második visszarándulás után mégis az átrium padlójára zuhantak mindketten. A kiszögellés végében lévő zsalulemez kiálló darabja elvágta a gumiköteleket, s azok tehetetlenül, tekergőzve hulltak súlyaikkal a félelmetes mélybe.

Leslie és Rick rohant a lifthez, de valaki kikapcsolta az áramot közben.
– Sehova tovább! Ez minden eddigi eszement, felelőtlen kísérletünk tragédiája! – ordította zihálva Leslie.

Lenn a garázsban – ahol az elektromos kapcsolószekrények vannak – nem hallották a hangjukat, hiába kiabáltak. Tehetetlenül leültek a törmelékkupacokra. Leslie arcát a tenyerébe rejtve hangosan jajgatott, majd hirtelen elhallgatott, csak a vállai remegtek az elfojtott sírástól.
Rick közben ellenőrizte a laptopokat, hogy mennyi adat került a külső tárakba. Meghökkenve mutatta a maszatos Leslie-nek: mindkét tár félig tele, és mintha beindult volna az öngerjesztő folyamat. A szint lassan, de emelkedik.

Leslie savanyú ábrázattal kapcsolta be a hangfalakat, s meglepetésében majdnem kiejtette a kezéből a táskát.
– Csókollak, édes, jól vagy? – kérdezte Tom hangja.
– Teljesen jól, drágám, elmúlt a nyomás a fejemben – válaszolta Cecília.
– Nézd csak édes Leslie-t! Milyen furán néz, mint akinek nem jutott dinnyeföld. Pedig ezt megcsináltuk, ugye, kolléga? Ezt jól megcsináltuk!
– Igen, persze, megcsináltuk – motyogta Leslie. – Ezt bizony jól megcsináltuk... Azért kíváncsi vagyok, mit szól majd a dologhoz Miller seriff... Rick, hívd gyorsan Cliff irodáját!

Tom, Cecília – legyetek örökre boldogok a virtuális világban!



★
★
★
★
★
Szavazatok: 1
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
FŐSZERKESZTŐ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét tokio170 nicknéven az interneten. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához a(z) 4 Dimenzió Online tagnak kell lennie!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALKOTÓ
    ★
    ★
    ★
    ★
    ★

    Az írásodban szereplő Laketown kisvárosát az USA-ban képzelem el. Természetesen sejtem, hogy ez egy eufemizáló elnevezés, mivel nem akartad megjelölni a valóságos helyszínt. Az is szépítő körülmény, hogy arrafelé igazat beszélnek és nem hazudnak folyton, ahogy idehaza történik.
    Nálunk ugyanis az idegsebész azzal indít:" Kikapjuk ezt a kis cisztát, nem lesz semmi baj." Ezzel persze átverné az egészségügyi rendszert, és a műtétért járó hálapénzt is sikeresen bezsebelné.
    Később viszont, amikor ezt nem hiszi el a beteg hozzátartozója és nem ad a nagy "professzornak" csúszópénzt (hiszen az MRI felvétel alapján a radiológus jelezte a tumort), elzárkózik a műtéstől (átvált fontoskodóra), és arra hivatkozik, hogy akkora területet kellene kimetszeni, ami súlyos agykárosodással járna. Szóval nálunk ilyen ígérgető módszerekkel ügyeskednek a társadalom fehérgalléros hiénái, a felmagasztalt, "ügyeskezű" doktorok.
    Egy olyan elgondolást írtál le novelládban, amiről csak egy tucat év múltán lehetett elképzeléseket hallani. Filmként is el tudom képzelni, remek forgatókönyv készülhetne figyelemreméltó művedből.
    Kézszorítás és gratuláció!

    • FŐSZERKESZTŐ

      Köszönöm, hogy elolvastad és reagáltál erre a régebbi darabomra. Jól érzed az alaphelyzetet. Ötös pacsi!

       

  • FŐSZERKESZTŐ

    Meghaltak... átkerült minden gondolatuk a virtuális világba, azért nem a mentőket hívták Leslie-ék, hanem a Cliff Clever seriff irodáját. :(
    Köszönöm, hogy rákattintottál az ajánlott linkre! :)

  • ALKOTÓ

    Kedves Laci!

    Fantasztikus történet. Annyi a titok köröttünk, és most még egyet hozzáírhatok. Nem is tudom mi lenne a jobb. ha tudnánk mi történt velük, vagy nem. Továbbgondolva, ha a földön nem igazán kellemes emberekre gondolok, hát...azt hiszem nem lennénk rájuk kíváncsiak. ettől függetlenül izgalmas, és érdekes történet. Valamikor sok Cook regényt elolvastam, ó jutott eszembe olvasás közben.

    Gratulálok: szaffy

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum