OLVASNIVALÓ IRODALOM

Madárfüttyös kis falumban
istenadta vasárnap van.
Nem szól duda, nem jár futár,
csupán a harkály kalapál.

Rigócska a hírét cifrázza:
nyitott az utcai cukrászda!
Versenyt trillázik, fújja a dalom:
pihen a flex, nem visít vason.

Nyurgul a gyom, s

(A kegyességhez)

Megint visszatértem a Bibliához.
Pedig nekem aztán nem mond semmit.
…Nagyapám, lassúdan, ölében fát hoz,
s nagyanyám liszttel hinti a tepsit.

Nézem a két öreg szokott mozgását,
a tűz ropog, a sparhelt felhevül.
Pufók kalácsba süpped

A városba menvén, álmodón,
még tántorog a ködös hajnal.
Kisebb tócsákat a szél mohón
ébreszt, és falevélen nyargal.
Házak falán a fény lecsorog,
felnyitja szemét a jövendő,
és mindig éhes gyomra korog,
bár üresen marad a bendő.
(Az élet-dal is útra s

Holdarany-harmat a holnap kenyerén,
az éji fényben csillagezüst siet.
Elalszom lassan az Isten tenyerén,
idelenn nem ismernek az égiek.

Búzára guggol a malomkőkerék,
lisztes melle-bőrén porköd szendereg.
A munkagyár édes, szuszogó mesék
igazságos bir

Abbagano 20.századi olasz, pozitivista filozófus volt

Zárt ajtókon zörgetsz,

nem tudsz semmit. Az ösztön

illatába dugod fejed.

Túllépsz a hatalom keretein,

s már nincs helyed a kalandban.

Meggyújtott libidód katlanjában

Freudról vallod, hogy na

Kedvem szegték buta népek,
lábam nehéz, ahogy lépek,
bús lelkemet köd borítja,
szívem kétség úgy szorítja.

Megyek vakon csak előre,
jól esne most egy kis lőre,
kortyolgatnám italomat,
felejteném bánatomat,

Mégse leszek, bódult szamár,
rút életben palim

Kedve lenne rejtett mennyre,
menne szembe, menne egyre,
lelke lebeg, teste remeg,
kerge helyzet perce ketyeg.

Egyre szemez, keze lebeg,
merev-lemez ezret pereg,
zene zengve kedvet kerget,
egek bele lelket vernek.

Esze eseng, kedvest keres.
Csecses kedv

Szavaim szerteszét szélednek,
szelek szárnyán szikrázón szállván,
szerelmet, szellemi szépséget
szülnek szónokló színészek száján.

Szürke színpad szélén szemkönnyezve,
szakadt szegény színész szól szelíden.
„Száz szilaj szörny szennyes szava szurkál:
sze

Előszó és szereplők

/verses-zenés utazás 6-tól, 106 éves korig/

MESÉLŐ

Csak egy vagyok a sok közül,
Kiben a Gyermek él.
Sír, vagy nevet legbelül..
Az Életről mesél.

Köszöntelek e történetben,
Hidd el bátran, jó helyen jársz.
Titok fátyla aprót lebben..
H

Nakonxipánban ma hullt a hó,

úgy hiszem, megfagyott a szívem,

a kezem a szememnek rajzoló

megakadt egy végtelen íven,

már nem vonzanak titkos színek,

még a sötétkék csendje zavar,

társaim mindnyájan szelídek,

most sétálunk, ropog az avar.

Csak a sz

A szeptember végi tört,

elcsigázott fényben

a sápadt levelek ijedt

halálugrását nézem.

Rövidül léptem.

A nyári, tarka örömök

cikázó, csicsergő raja

már rég elköltözött.

Elrepült délnek.

Üres a fészek.

Élek - konstatálom reggel

ébredés és ébrenlét között

vállcs

(utálom alkalmazni a szamárvezető szabályokat

gyűlölöm az előregyártott receptre írt nótákat

undort keltő divatos nagy költőket majmolni,

égő, erőmet meghaladó műveket gyártani)

pedig de szép lenne, istenem

azt mondani: „Írtam egy szonettet”!

vagy mondjuk

     Eső szemel. Ködben a táj.
     Fákon gubbasztó madarak.
     Ünneptemető: csúcsra jár.
     Elsápadsz. Nem volna szabad.

     A köd azért majd felszakad.
     Jól teszi, aki most kivár.
     Napfényben szikrázó havat
     Hoz kárpótlásul febru

Szürke volt az ég azon a napon,
Nem várta a föld a fényes napot.
Nem volt sötét és nem volt fény,
Csak a szürke ég és hideg szél.

A kis házban csendben, vártunk.
Szürke volt az ég azon a napon,
Reménytelen vágyak otthonában,
A kis mécses érted éget

A lelkiismeret majd bekopog,
De ajtót nem nyitok,
Mert elfáradt bennem a fájdalom.
S mint fáradt folyó, hordaléka kevés,
Homokvárat nem épít belőle, szegény. 

Ezt nem mondhatom el senkinek

Mert a magamban elsírt könnyeket

Nem oszthatom meg veled.

Én kerestem valakit, mikor szükség volt rá

De éppen senki nem volt mellettem

Valami nagyon fájt, amit nem értettem.

Rájöttem, hogy egyedül vagyok

Senkim nem volt, ezért