SZÉPIRODALOM ROVAT

Kortárs magyar irodalom online – versek, novellák és prózák egy helyen.

A 4 Dimenzió Online Szépirodalom rovata a kortárs magyar irodalom sokszínűségét tárja az olvasók elé: a lírai költeményektől és klasszikus rímektől kezdve a lélektani novellákon és elbeszéléseken át egészen a sci-fi, fantasy és meseműfajokig. Célunk, hogy olyan igényes, elgondolkodtató és érzelmeket megmozgató alkotásoknak adjunk teret, amelyek az irodalmi értékekre és az igényes nyelvhasználatra építenek.
Regisztrált alkotóink saját műveiket önállóan publikálhatják ebben a rovatban, az olvasók pedig hozzászólásaikkal közvetlenül oszthatják meg gondolataikat a szerzőkkel. Válogass a kiemelt írások között, fedezd fel új szerzők világát, vagy merülj el a rendszeresen frissülő epikai és lírai szövegekben!
Ha te is írsz, csatlakozz alkotói közösségünkhöz és önállóan publikálhatod saját műveidet, szakmai visszajelzéseket, inspirációkat kaphatsz más szerzőktől. Örülünk a beküldésekhez írott kommentjeidnek is, amelyek esszenciálisan tükrözik az interaktivitás lényegét.

A ROVAT ALKATEGÓRIÁI (főkategória alatti lenyíló ablakokban) : VÁLOGATÁSOK , VERSEK, GYEREKVERSEK, NOVELLÁK, PRÓZÁK, INTERJÚK
FŐSZERKESZTŐ

 

13417336498?profile=RESIZE_400x
Január 19-e csendes vasárnap. Medvegúzék ebben az évben még nem is mentek „fatornyos falujukban” bevásárolni. Az idén csupán akkor vettek néhány fontos élelmiszert, amikor a karácsonykor elmaradt pesti és fehérvári temetői látogatásukat pótolták a hónap elején. Mumóka elképzelése ekkor rendült meg alapjaiban a pestszentlőrinci temető kapujában. Eddig ugyanis úgy vélte, már országosan kezdenek odafigyelni az idősek, a mozgáskorlátozottak problémáira, de rá kellett döbbennie, bármit is megtehetnek a kizárólag anyagilag motivált, érzéketlen hivatalnokok.

Medvegúz az évek óta bejáratott rutin szerint beállt a temető kapujába, és várta, hogy a kaput kinyissa a biztonsági szolgálat embere, akinek ilyenkor megerőltető tevékenysége elismeréseképpen két darab kétszázas guriga gördült a markába. Most viszont nem akart beindulni a korábban olajozottan működő aktivitás. Mumókának természetesen eszébe sem jutott gyanakodni, a tőle megszokott lojális türelemmel várta, hogy előbb-utóbb kinyíljon a kapu. Medvegúz sokat látott, egykoron taxis szeme azonban már rossz előérzettel szkennelte a bejárat környékét és a biztonságiak fülkéjét. A lépcsősoron megközelíthető, kiemelt épületben ugyan három egyenruhás alak is lebzselt, de tüntetőleg egyikük sem fordított figyelmet a kapuban alapjáraton ketyerésző dízel Opelre. Medvegúz már épp mondani készült egy cifrát, amikor progresszív lencsés szemüvege rázoomolt a kapu bal felső sarkára ragasztott cetlire: „Behajtás csak rokkantigazolvánnyal és egyéb engedéllyel.”
A harsány indulatszóból csupán annyi maradt:
– Az fasza... Cammoghatunk gyalog a sírig, Mumó!
Mumóka még tett egy elkeseredett kísérletet, hogy elkopott forgóját kímélve, esetleg mégis beengedjék őket. A nagy nehezen kikászálódó és óvatosan lépegető asszonyt a kapusok az irodába irányították, ahol egy fiatal női alkalmazott szinte szemtelenségnek vette a kérését, hogy engedjék be őket a kapun, mint eddig. A nő hidegen annyit kérdezett:
– Van mozgássérült-igazolványa, vagy nincsen?
– Nincsen – válaszolta Mumóka. – Azt csak annak adnak, akinek nincs lába. Én viszont, ha elvánszorgok a temető végében lévő sírig, akkor egy hétig a főzést sem tudom ellátni.
– Nem tudok elfogadni semmiféle indokot, ha nem tud igazolványt felmutatni – válaszolta unottan a harmincas évei elején járó, erősen sminkelt és durván kitetovált nő.
– És az egyéb engedély micsoda? – kapaszkodott még az ábrándjaiba Mumó.
– Az egyáltalán nem vonatkozik magára! – zárta le a beszélgetést az alkalmazott, és köszönés nélkül átlibbent a szomszéd irodába.
Medvegúz félreállt az autóval. Karonfogva elindultak a nehézkesen csoszogó Mumókával a tizenhét hektáros temető túlsó végébe. A terület lehangoló látványt nyújtott. Ősz óta az összegyűlt avart sem szállították el. Nem voltak kihelyezett szeméttárolók, így a sírokról lekerülő mécsesek, elszáradt virágok és tönkrement koszorúk a levélkupacok tetején csúfoskodtak. A ravatalozó közvetlen környékén látszott egyedül, hogy történt valami változás: felújították az aszfaltburkolatot.
– Gondolom, ebbe aztán úgy belepistultak, hogy elhatározták: ide be nem jöhet többé autóval ügyfél! Nehogy már végül a többi utat is fel kelljen újítani! Lazán kiírták, hogy ezután tilos a behajtás – bosszankodott fennhangon Medvegúz.
– Valahol biztos szóvá lehet tenni ezt a visszásságot – próbálta magában még életben tartani a reményt Mumó.
– Ez nem az egyház által fenntartott fehérvári, tip-top kis evangélikus temető, kedves Mumókám! – hívta fel felesége figyelmét Medvegúz. – Itt már kizárólag a gazdaság dominál, nem a hit. Itt a vállalkozásnak fizetnie kell a sápot, a visszaosztást, a koncessziót. Így nem marad pénz a valódi működtetésre, ezért pusztul le minden, ezért válik egyre zordabbá a környezet, ezért nincsen elvégezve a munka. Ez a hely az elfuserált magyar kapitalizmus állatorvosi lova.
A temetőben már a parcellákat megjelölő táblák is hiányoztak több helyen, így gyalogosan rosszabbul tájékozódtak, mint amikor kocsival, a megszokott úton közelítették meg a sírt. Szinte hihetetlen, de eltévedtek. Elmentek a sír mellett, míg egy szomszédos soron nézelődtek. A turpisságra Medvegúz döbbent rá:
– Kivágták a két fenyőt, amit a szemközti sírra ültetett a szegény család, hogy lejáratkor ne tudják újból eladni a sírhelyet.
– Milyen igazad van, teljesen más lett a megvilágítás! Ezért néztük be a szomszéd sorral – bólintott rá savanyú ábrázattal Mumó, miközben égő forgóját masszírozta. – Ez a plusz kör aztán végképp nem hiányzott az ízületeimnek.
– Az persze nekünk nem baj, hogy kivágták a két fenyőt, legalább nem hullik törmelék a sírkőre, és nem festi be barnára a világos carrarai márványt, de legalább összetakaríthattak volna maguk után – mutatott a sír környékére Medvegúz.
– Sajnos ennyit biztosítanak a tízszeresére, hússzorosára emelt sírhelyárakért – zsörtölődött Mumóka. – Ennyi pénzért egyesek már nem is tudják megújítani a lejárt sírhelyeket. Másoknak viszont sokszoros területű, trónszerű, emeletes síremlékeik vannak. Olyan lett már a temető is, akár az élet: magamutogató, ízléstelen és közhelyes.
Medvegúz és Mumóka eltakarította a favágásból hátrahagyott gallyakat, törmelékeket, a tűlevelek garmadáját, a szétszórt, száraz tobozokat, és a lehetőségekhez képest megpucolták a bebarnult sírkövet. Ezután tudták csak elhelyezni a virágaikat és a mécseseket. Készítettek néhány fotót a sírról, és elindultak kifelé a hepehupás, buktatós, felújításra megérett aszfaltúton.
Mumóka végül már alig vánszorgott, úgy kellett a kocsiba betolni. Tulajdonképpen erre számítva választották ki anno a Mokkát, mivel az ülése magas, így nem kell benne „leguggolva” helyet foglalni.
– No, majd Fehérvárig valahogy helyrejövök – bazsalygott kényszeredetten Mumó. – Te csak vezess nyugodtan, ne ijedj meg, ha a forgóm gyúrása közben néha feljajdulok!
A fehérvári evangélikus sírkert patikának tűnt a pestszentlőrinci hatalmas, gondozatlan és elkeserítő hangulatú temetőhöz képest. Mérete által itt csupán tíz métereket kellett ballagniuk a sírokhoz. A sírkert minden zugából sugárzott a rend, a sírok közötti hézagokat és az utakat fehér zúzottkővel rendszeresen felszórta a gondnok. A hulladéklerakóban is poroszos rend uralkodott, a precíz szelektív gyűjtéshez minden ki volt írva, amit az idejárók szemmel láthatólag be is tartottak.
Mivel ebben a temetőben gyorsan végeztek, elhatározták, hogy először az új évben bemennek néhány üzletbe vásárolni. Szerettek Fehérváron betérni a kedvenc boltjaikba, mivel itt nem volt állandó tömegnyomor, mint a „fatornyos falujukban”. Jóval nagyobbak voltak a fehérvári Aldi és Lidl áruházak, sőt itt az egykor hatalmas Tesco – félig kiszervezve is – még mindig Góliátnak tűnt. Náluk viszont a megszűnt kis Tesco épületébe beszorított Aldi igencsak töpszli lett, a termékek egy része nem is kapható benne, bár legalább a sorok között van elég hely a kocsiknak. A kisváros piaccal szemben lévő, nyomasztó forgalmú helyi Lidl-ről viszont ez egyáltalán nem mondható el: olyan szűk területre suszterolták be, hogy a dolgozók a vásárlótérbe tolják a konténereket és a teli raklapokat. Medvegúznak mindig az volt az érzése odabent, mintha egy török bazárba csöppent volna, ahol minden oszlik, tapad, ragad, a tülekedő vásárlók pedig egymásnak ütköznek a kint felejtett göngyölegektől beszűkült térben – egy olyan üzletben, ahol reklamáció esetén már nem is tökölődnek a papírozással, egyszerűen zsebből kiperkálják a különbözetet, mondván, hadd haladjunk!
Medvegúzéknak mindezért előnyösebb a fehérvári vásárlás, amit ittjártukkor általában ki is használnak. Most viszont hiába voltak a százezres megyeszékhelyen gyéren az üzletekben, a túra után néhány nappal Medvegúz kezdte rosszul érezni magát. Kellemetlenül fájt a gyomra, és alighogy evett, azonnal diszkomfortérzése támadt. Mumóka is hőemelkedésre gyanakodott, de a digitális hőmérő elemcseréjét követően mindkettőjüknél stabilan 37,3 °C lett az eredmény. Medvegúz azért óvatosságból elvégzett magán egy Covid-tesztet, ami szerencsére negatív lett. Ezután úgy döntött, szimpla hasfájással nem állít be az orvoshoz, hiszen már tizenhárom éve nem kereste fel háziorvosát semmiféle panasszal. Nekifogott inkább a gyógyfüves, gyógyvizes kezeléseknek, illetve megpróbálta egyébként harapós étvágyát visszafogni.
Korántsem voltak tehát ideálisak a körülmények ezen a vasárnapon, Medvegúz mégis rábólintott Mumóka ötletére, hogy már ideje lenne shoppingolni egy kört. Lidl, Penny és Aldi, ez volt a menetrend. Az első két helyen a szokásos látvány fogadta őket: a Lidl-ben kosz, mocsok, káosz, a Pennyben pedig labirintus és hosszú sor az egyetlen nyitva tartó kasszánál. Az Aldiban viszont 399 Ft-os áron, kiemelten akciós volt a banán! A város széli, egy éve üzemelő áruházban a környékbeli tanyákról sokan megfordultak, amit a parkolóban várakozó, tetejéig sáros, leharcolt autók, valamint a csizmatalp méretű, elhagyott sárkupacok jól illusztráltak. Most azonban a még maródi Medvegúznak nem az előtérben szétszórt agyagcsomókon akadt meg a szeme, hanem a folyosón lévő palackvisszaváltó előtt felgyűlt soron bukott ki. Hosszas tervezés után ugyanis direkt azért indultak útnak vasárnap tizenegy órakor, hogy akkor talán nem lesz zsúfolt egyik bolt sem. Kiderült, ez az elképzelésük abszolút melléfogás volt, mivel az Aldinál, ahol a palackjaikat szokták visszaváltani, eddig még sosem látott sor várakozott. Az egyik automata üzemelt, a másik viszont folyamatosan segítségért „kiáltozott”. A sorban állók ráadásul nem holmi hétköznapi kispályások voltak, hanem nagykereskedelmi mennyiségben, hatalmas zsákokban, ezerszámra hozták a visszaváltandót. Az automaták persze nem is bírták a rohamot, felváltva akadtak ki.
Medvegúzék nem álltak be a sorba, hanem inkább vásárlásba kezdtek. Azaz kezdtek volna. A banános ládákat ugyanis – szinte testével fedezve – két gumicsizmás nő örömmámorban repkedte körbe. Medvegúz jó ideje nem mert inni almalevet, sőt már a citrusfélékből csavart savas leveket sem kívánta, ezért gondolt arra, hogy a semleges banán talán kedvére lehet a szervezetének, vesz belőle egy nagyobb fürtöt.
Nem értette viszont, hogy a két nő miért röpködi a ládákat körbe-körbe, és miért nem tudják befejezni a vásárlást. Megállt tisztes távolságban – három lépésre tőlük –, és várt, hogy végre abbamaradjon a rajzás. Balra sandított, és a ládák oldalán megpillantotta a varázsjelet, ami megrészegítette a két sártaposós „fürkészdarazsat”: AKCIÓ! 399 Ft volt a táblára írva. A folyamatos áremelkedéshez idomult, enyhén szocializált hölgyek erre a békebeli árra annyira rápörögtek, hogy nem tudták eldönteni, mennyit vegyenek, milyet vegyenek. Kisebb fürtöket, nagyobb fürtöket, kisebb és nagyobb fürtöket vegyesen, sárga fürtöket, zöld fürtöket, vagy ezeket vegyesen, két tucat fürtöt, négy tucat fürtöt, vagy ezeket is vegyesen. A véget nem érő rajzásuk-lebegésük a ládák körül perceken belül már annyira kiszélesedett, hogy az alacsonyabb nő a tőle három lépésre álló Medvegúzt egyszerűen levegőnek nézve, keresztül akart rajta repülni. Amikor viszont Medvegúz nem vált köddé, hanem továbbra is mozdulatlanul ott maradt, váratlan testcsellel át próbált préselődni közte és a ládák között. A még mindig maródi Medvegúz reményvesztetten nézett le, és csak annyit szólt:
– Itt nem fog elférni, hölgyem! Ha viszont belefejel a fájós hasamba, roppant dühös leszek.
A mélynövésű, szálkás nő úgy nézett a százkilós emberre, mintha szellemet látna, mivel számára abban a pillanatban csakis a 399 forintos banán valósága létezett. Ekkor viszont a másik nő tétova szavai megtörték a varázst. Hangja mintha egy ismeretlen dimenzióból csapott volna át, ahogy összefüggéstelenül felbugyogott:
– Igen, igen, hallom, itt vagyok!
Medvegúz nem válaszolt, csupán nézte a nőt. Érezte a szeméből sugárzó mohóságot, az ereiben tomboló vásárlási ösztön lüktetését. Végül mindössze lemondóan megcsóválta a fejét.
A két nő szinte varázsütésre azonmód elillant. Nagy hirtelen egy sorral arrébb kerültek. Medvegúz, mielőtt a banánokhoz nyúlt volna – biztos, ami biztos alapon –, még utánuk fordult. Látta, amint zavarodottan tapogatják a kosarukba pakolt banános zacskókat, és izgatottan sorolják egymásnak:
– Ezt Gyuszinak, ezt Jancsinak, ezt Fannikának, ezt Robikának, ezt a kis Rozinak, ezt Lali babának, ezt a nővéreméknek, ezt öcsinek. Ezt meg Teréz néninek, ezt meg maminak és nagypapának, ezt meg Ödön bácsinak, ezt meg Remenyik bácsinak, ezt meg Venyige sógornak, ezt meg Mezősiéknek, ezt meg az állatorvosnak, ezt meg a fejőlánynak, ezt meg az új traktorosnak…
– Tudod mit, aranyom? – csillant fel a beszédesebb nő szeme. – Ahogy elmegy a ládáktól az a güzü paraszt, majd még visszamegyünk!






★
★
★
★
★
Szavazatok: 5
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
FŐSZERKESZTŐ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét tokio170 nicknéven az interneten. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához a(z) 4 Dimenzió Online tagnak kell lennie!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALKOTÓ
    ★
    ★
    ★
    ★
    ★

     Pedig azt gondolhatnánk, hogy a nyugodt vidéki létforma egy áldás, ami által kitágul az élet.  Kikövetkeztethető a népesség összetétele, ha utazásaink során bemegyünk egy-egy település üzletébe, és vizsgáljuk a rendet. Nincs is különös szükségünk a portákra benézni. Bendegúzék környékén sok lehet a "migráncs". cool
    Együttérző kézszorításom küldöm. Kitartás kedves Medvegúz és Mumóka!
    Egyértelmű, kontrasztos a korkép, gratulálok!

  • TAG
    ★
    ★
    ★
    ★
    ★

    Az áremelkedések sajna nem biztosítják a szolgáltatások színvonalának javulását, illetve a rendet és a tisztaságot. A kereskedelemben is megjelenik a panel magyarázat: "nem állíthatunk minden tahó mellé egy takarítót". 
    A szomszédos (elmaradott) Horvátországban pl. a visszaváltóba zsákostól lehet bepakolni. Ez a pilinszkázás egy abszurd, ami nálunk van. A temetői hozzáállás viszont szinte dráma.
    Szeretem, hogy mindig ki mered mondani a véleményed, és nem kertelsz, nem mismásolsz, nem vetítesz, mint ahogyan számos "nagy író" teszi.
    Vállveregetés és nagy gratula!

  • FŐSZERKESZTŐ

    Időnként kívülről szemlélem, hogy milyenek vagyunk emberek.  Magamat is szoktam persze (nem idegesít). undecided Most, hogy hasfájós panaszaim voltak, pl. észrevettem, hogy kapkodva eszem, pedig nem szabadna. Lassan viszont nem esik jól.  Az evésről viszont nem mondhatok le végleg, mint az italozásról és a cigiről.
    Köszönöm a véleményed Géza!

  • SZERKESZTŐ
    ★
    ★
    ★
    ★
    ★

    Jellemző korrajz. Ilyen a világunk manapság. Önjelölt kakasok kukorékolnak bőszen a kis szemétdombjukon és mohó tyúkok verekednek egymást letaposva az eléjük szórt olcsó kukoricáért.

    • FŐSZERKESZTŐ

      Aki bemegy a tajgáról városba, annak meg kell próbálni viselkedni. A másikat nem tekintheti levegőnek, illetve a lábbelije talpát is odakinn illendő lepucolni. Igazán meghökkentőek egy kulturált üzletben a szétrugdalt sárkupacok. A kedvencem, amikor a pékáruk előtt veri a sarkát a tahója, és még hangosan fütyörészik is hozzá, akár odahaza az istállóban.
      A temetőbeli érvágásra viszont nem is tértél ki. Az nokomment? embarassed

    • SZERKESZTŐ

      A válasz ebben a pár szóban rejlik: Önjelölt kakasok kukorékolnak bőszen a kis szemétdombjukon.

      Bővebben nem térek ki rá, mert megint felhergelem magam és az nem tesz jót a vérnyomásomnak :)))

       

  • MODERÁTOR
    ★
    ★
    ★
    ★
    ★

    A gazdaság gyenge színvonala, az elvonások drasztikus mértéke, a forint inflációja, az árak sokszorozódását hozza magával. Nem is csoda, hogy a fővárosban és vidéken is megzavarodnak az emberek. Rossz reagálások, rossz döntések születnek, amelyek nemcsak a biztonságot váró időseket, de a fiatalokat is kikészítik. A güzü persze egy külön faj, aki minden körülmények közt gyűjtöget, és zsugoriságig takarékoskodik. Igazából nincs is ezzel baj, de azért letakaríthatná a gumicsizmáját, és a másik embert nem szabadna levegőnek néznie a felhalmozás izgalmában!
    Sorozatod újabb epizódja ismét tanulságos élethelyzeteket mutat be. A két olvasmányos történet ráirányítja figyelmünket a mindennapokat tönkre tevő kikényszerített hibákra, illetve az "enyhén szocializált" társaink viselkedéséből következő, lehangoló anomáliákra. Úgy vélem, akik elolvassák novelládat okulnak belőle.
    Elismeréssel gratulálok!

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum