Szeretném elmondani Neked,
mennyire szeretlek.
A világirodalomban erre
gyönyörű versek születtek,
idézhetnék belőlük számtalant én is -
mégis keresem most a szavakat,
mik csak Neked szólnak,
csak belőlem fakadnak,
csak az én szívem gyöngye mind -
illatos jácint.
De minden szerelmes szót,
minden szépet és jót
elmondtak már százszor, mások, máshol..
Nekem mi maradt?
Elmondhatom-e úgy Neked,
hogy ne süssék rá a bélyeget,
szirupos, csöpögős, közhelyes.
Mit mondhatnék?
Keresem a szót, mi fedi a valót,
a valószerűtlen csodát -
alig merem még hinni igazát -
hogy te meg én találkoztunk életünk delén,
hogy szemedben az ég legszebb csillaga ragyog,
hogy boldog menedékem ölelő két karod,
hogy csókod olyan édes, mint az aranyló méz,
hogy simogató szavad mindig megigéz…
Látod, nem jut eszembe más,
csak ezerszer ismételt rózsaszín sztereotípiák.
Hogy mondjam el hát? …
De kell-e mondanom?
Hiszen szól helyettem szívem és szemem.
Hallgasd! Azt dobogja: sze-re-tem.
Látod? Azt ragyogja: életem Te vagy énnekem,
hozzád szól énekem - e töprengő dal -
szerelmem szelíden betakar…
Hozzászólások
Majd tedd ide azt is :)
Tulajdonképpen az egyszerű szavak fejezik ki talán a legegyszerűbben, legtisztábban a lényeget.
(a dicséretekből a jutalékot kérem a számlámra átutalni! :DDD)
Amúgy kösz a mosolyokat és az olvasást :)
Hát, néha igen, egyébként is nézőpont kérdése...nem igaz? :DD
Szép, szerelmes vallomás.