Langyos tavaszi délután volt. Kovácsné túlórából indult hazafelé. A buszon lehuppant az ülésre. Fáradt tekintettel nézte a szaladó házakat, fákat. Gondolatban már otthon járt, előre félt, hogy férjét részegen találja. Gyakran, és sokat ivott, ilyenkor kötekedett. Az asszony a gyerekeit sajnálta, mert ha távol volt, az apa őket egzecíroztatta. Megérkezett. A kapu nem volt kulcsra zárva. A nő pár pillanatra elfelejtette szorongását, amikor végignézett a rendezett udvaron. Nyíltak a tűzpiros tulipánok, szép kontrasztot alkottak a sárga és fehér színű nárciszokkal. Legjobban a tavaszt szerette a virágjaival és a tavasz föld illatával. Tavaly ilyenkor az udvar nem volt beültetve virágokkal, csemetékkel. Akkor még az építkezés nyomai meglátszottak, sok fáradtságukba került, mire rendbe hozták a ház környékét. Sokat dolgoztak, de boldog volt a család, hogy lett végleges otthonuk. Ám mire mindennel végeztek, párja nekiállt inni. Gyakori eset, hogy az építkezés miatt házasságok bomlanak szét. A rengeteg munka, a stressz kihűti a szerelmet. Kovácsék házassága szintén megromlott.
– Lesz, ahogy lesz – mondta magának az asszony. A bejárati ajtó előtt mélyet lélegzett, és belépett az előszobába. Különös csend fogadta. Torka összeszűkült, szíve hangosan kalapált. Levetette a farmerkabátot, papucsba bújt, majd a bevásárlótáskával a konyha felé indult. A gyerekek hirtelen előugrottak a konyhaajtó mögül. Kipirosodott arccal, izgatottan ölelték át anyjukat. – Meglepetés – súgta egyikük a fülébe. Aztán a férj is megjelent, karján egy aprócska szőrgombóccal. Német juhász kiskutya volt. Kovácsné majdnem elolvadt a gyönyörűségtől. – Megfoghatom? – kérdezte megilletődve. A választ meg sem várva a kiskutyáért nyúlt. Az állat hozzádörgölőzött, majd megnyalta a kezét. A nő lágyan megsimogatta, egyből a szívébe zárta a kis jószágot. Alaposan megnézte kedves kis pofácskáját. Kajla füle is tetszett neki. -- Mi is, mi is! -- kiáltották a gyerekek. Ösze-vissza puszilgatták, nyaggatták. Végül a konyhában letették a füldre. A vizes tálka már oda volt készítve. A kutyus ügyetlenül lefetyelt. -- Köszönöm -- mondta a nő, és csókot lehelt a férje arcára. -- Mi lesz a neve? -- tették fel egymásnak a kérdést. -- Mi adhatunk neki nevet? -- kérdezte az idősebbik lány. -- Persze -- válaszolta az apa. -- Akkor legyen Linda! -- ajánlotta a kisebbik. Mindegyiküknek tetszett. Egymás között megegyeztek, hogy reggel az anya eteti, délután és este a lurkók. Hogy, hogysem, Linda az asszonyhoz kötődött jobban. Igaz, a nő kelt fel előszőr, és készítette a reggelit, tízórait mindenkinek. Majd kávékortyolgatás közben simogatta a jóllakott kutyust. Annak nagyon tetszett a kényeztetés. Szoros kapocs alakult ki köztük.
Kovács látszólag lenyugodott, munka után egyből hazatért. Besegített nejének a háztartásba, olykor megfőzött, és a gyerekekkel is játszott. Azonban egyre fáradtabbnak tűnt, újból inni kezdett. A kocsmában jól érezte magát, nem kellett az aprócseprő dolgokkal foglalkoznia. A feleségével már nem volt miről beszélgetni. Az ivóban mégiscsak más! Durva viccekkel hecclték egymást. Kibeszélték magukból azt, amiről nővel nem illik tárgyalni, a férfi mégiscsak férfi!
Kovácsné egyre keserűbb lett, sokat túlórázott, a gyerekeknek segített a leckeírásban. Főzött, mosott, takarított. Egy idő után megunta, hogy a férje semmibe veszi. Munkahelyén még több munkát vállalt, késő délutánig dolgozott. A háztartást, a gyerekeket, a kutyát hanyagolni kezdte, és dugiban rászokott a borra. Időnként lelkiismeretfurdalása volt, de elhessegette magától, mindenért a férjét hibáztatta.
Már öthónapos volt Linda, amikor a parvovírust elkapta. Híg székletét nem bírta visszatartani, mindenhová piszkított. Az állatorvos nem sok jóval bíztatta őket. A lakásban tartották a kutyát, hogy jobban meg lehessen figyelni. Az asszony haragudott az egész világra, a kutyát is megutálta. Nem simogatta, nem vigasztalta többé. A kutyus egyre betegebb lett. Egy szombat reggel szomorúan az asszony szemébe nézett, majd a nyitott ajtón át kiment az udvarra, és elbújt egy bokor alá. Kovácsné furcsállotta a helyzetet, követte Lindát. Próbálta előcsalogatni, de az nem mászott ki. Amikor a férj megtudta, hogy a kutya hol van, odament a bokorhoz. Szétfeszítette az ágakat, alattuk a kutya élettelenül feküdt. Az asszony dúlva-fúlva bement a hálószobába, és az ágyba vetette magát. Hamarosan felébredtek a gyerekek, könnyükkel küzdve vették tudomásul a veszteséget. A férfi vászonba csomagolta a kutyát, talicskába tette, és elindult a gyerekekkel az erdőbe eltemetni a jószágot. Útközben szedtek partszéli virágot. Az apa mély árkot ásott egy nagy tölgyfa alatt, beletette a tetemet, és sírhalmot készített. A lányok ráhelyezték a csokrot, sírva elbúcsúztak Lindától. Amikor megtörten hazaértek, már a konyhában ténykedett az anya. Megkédezte tőlük, hogy hová temették a kutyát. A férfi szótlanul vállat vont, a kislányok is hallgattak. Egyszercsak eleredtek az asszony könnyei. Egyre fájdalmasabban zokogott. -- Végre! -- szólt a férje. Azzal kifordult a konyhából, és az udvaron nekiállt fát hasogatni.
