SZÉPIRODALOM

fakult név

fagyott arc

csak a fal

amin túl

valaki lélegez

*

foltos kezem

üres

mégis

szorít

egy hangot

 nem mondtam ki

*

az ajtó nem kérdez

visszanéz

mint én

ha senki sincs

az vagyok

akit elfelejtettél

mielőtt találkoztunk

Sorompóként egy bambusz zárta le az utat, és megállásra kényszerített. Nyugtalan vagyok persze, pedig tudom, hogy nem banditák állítottak meg – csak majdnem.

Időnként ajánlatosabb valódi rablókkal találkozni, mert ők legalább tudják, hogy törvényen

Úgy tesz, mintha fájna

neki az én megbántásom

Nem hittem, hogy elárulja

legszebbik színes álmom

Vártam őt, s ittam minden szavát

gondolatban futottam vele

erdőn és mezőkön át

Tenyerébe adtam

minden kincsemet

s ezen ő most

gúnyosan nevet

Becsület

93

— Vihar lesz, azt hiszem.

Fernandez 3 a távol sűrűsödő felhőket nézte a Csendes-óceán fölött. A reggeli nap melegítette a hátukat, és Lily szótlanul gondolataiba mélyedt.

— Ne féljen, ha megérkezik, elmegyünk — válaszolt Walraf.

Elkísérte Lily

Egyszer volt, hol nem volt, egy aprócska mandulafa, melynek ágai között élt egy keserűmandula nevű magocska. Keserűmandula nem értette, miért kerülik el őt az emberek, miközben a többi mandulát boldogan gyűjtötték és csemegézték.

– Miért vagyok más?

Ha közelre nézek, a semmi
Ha távolra, csak a homály

Nem szeretem magam
nem szeretem az életem
csúf tükörben csúf magány

Képtelen vagyok ellene tenni
elvesztettem harcos kedvemet
Egyre csak azt érzem, hiszem
hogy senki sem szeret

Ha lelkem mélyére

A kínai horoszkóp szerint bivaly vagyok. Amikor ezt megtudtam, elsőre az fordult meg a fejemben, hogy lehettem volna valami kedvesebb is, nem pont bivaly. Aztán tovább hallgatva Mei elemzését rájöttem, hogy nem is olyan rossz, amit rám szabtak az égi

Elveszve

Másképp lehetett
volna
csak ügyelnem
kellett a jóra
de fárasztó volt
jó „gyereknek” lenni
menni akartam
mindenhonnan
menni csak menni

Észrevétlenül
szakadék szélére
léptem
zuhanok a mélybe
sziklák
körülöttem

Sikítanék
de úgyse hallja
senki
versemet most porba
í

Egyetlen támasza botja,
oly riadt, mint
a törött szárnyú madár.
Ránc szabdalta arcán
árnyak.
Hazátlan árva, s csörömpöl
benne a magány.

Napfényt varázsolnék minden sötétségbe,
fákat, hegyeket másznék meg, s jutnék fel az égbe.
Ott elővenném színes ceruzámat,
s rajzolnék, rajzolnék, hogy elmúljon mindenféle bánat.

Istent, ha kérem, biztos eljut hozzávezető imám,
vagy csak úgy

84

Carnavon és élettársa kaliforniai házukban voltak. Diego néhány szóval elmesélte, hogy miért jött Fernandez 3, majd egyenesen visszatértek hozzá, ahol látogatója nyugodtan várakozott. Meglepetten ugrott fel, amikor megjelentek a szobában.

— Nehéz

Furcsa álmom volt az éjjel,

eltűnt a földről a gyűlölet,

nem fizetett senki vérrel

és kivirágzott a szeretet.

Utcán kristályfény pompázott,

mindenkinek szívében öröm,

sok torok békét kiáltott,

és nem kapart tíz ujjal köröm.

Az ember nem lett fark

Furcsa játékot űz velem az élet
Sorakoznak az eltűntnek hitt emlékek
Mintha minden nap új fiók nyílna
Egy-egy tört pillanat a vállamat húzza
Felötlik mi voltam, s mivé lettem
Hideg a kezem, a szívem, a lelkem
Házam ereszén pattog a semmi
Jó lenne fut

sajgó ujjakkal fogom ceruzámat
rosszkedvű betűk gurulnak elő
a mondatok nem értik a szót
valami jót kellene írni végre valami jót
elvesztek a gyerekkori társak
letűntek korszakok izgalmai
velük verseim is
s az üveghegyen túli mesevilág
vadul táncoló

74

— Kételkedsz, miért?
Egyedül voltak Afrikában, ahová rajtuk kívül senki nem ment. Burjánzó természet takarta a várost a Tanganyika-tó partján, ahol mindenki számára ismeretlen rejtekhelyük volt. Az általuk karbantartott hegyoldali villa hatalmas

Jó volt apámmal kutatni az égi csodákat,
hallgatni, hogy futott mezítláb, s hogy vág a
bazalt-szegénység barázdát a meztelen
talpra, ahogy most futok én is a köveken
nagy iramban, sérthetetlen,
s mindig elhittem, kevés nem lehetek.

De elenge

megtanulta a kötést és az oldást
sorok közé búbánatot szőni
csomózni titkokat makraméra
s horgolni reményt ahol nincs

ma már csak foszló emlékeket foltoz
össze-vissza öltve gondolatait
de megsimogat remegő kezével
és szívemet szívével hímezi ki

Vera az egyetemi éveinek vége felé járt, amikor az asztaltársaságához kerültem egy barátom invitálására. Orosz szakirányos volt, s mint a bölcsész hallgatók közül sokan, magán viselt minden jellemző jegyet amit tudni vélünk a „tarisznyás” diákok eg