A Nagy-Szénás-hegyen felgyújtott kereszt újbóli felállítása ügyében sokak szerint modern kori keresztényüldözés gyanítható. Az augusztus 20-án felgyújtott kereszt esetében a valláson messze túlmutató, kérdésről lehet szó. Vannak ugyanis túlbuzgó emb
A Nagy-Szénás-hegyen felgyújtott kereszt újbóli felállítása ügyében sokak szerint modern kori keresztényüldözés gyanítható. Az augusztus 20-án felgyújtott kereszt esetében a valláson messze túlmutató, kérdésről lehet szó. Vannak ugyanis túlbuzgó emb
A kipufogógázból származó ólom belégzése okozta IQ-csökkenés nem egyformán érintette az egymást követő generációkat: az 1960-as és 70-es években került forgalomba a legtöbb ólmozott üzemanyag, az ekkor születetteknél 6 vagy 7 pontnál is nagyobb mér
Ukrajna csak a költségvetési hiány finanszírozására az idén mintegy 38 milliárd eurót (14 ezer milliárd forint) vár a nemzetközi donoroktól. A kijevi vezetés nyugati szövetségesei a katonai segélyek mellett pénzügyi támogatást is nyújtanak, hogy az
Persze-persze, semmiképp ne legyünk azok, de pl. a milliárdokat elcsaló, mérhetetlen jólétben élő, sunyi oligarchákra miféle „következmény” vár? Az ő ténykedésük teljesen rendben van, nekik feltétel nélkül megbocsátunk, így ők ezerrel jachtozhatnak
Amellett, hogy nálunk legelrugaszkodottabb az árdrágulás Európában, Magyarországon a legnépszerűbb a vadászat. Konkrétan 65 446 polgártársunk hobbivadász. Eme privilegizált puskás társasághoz immár 3365 hölgy is csatlakozott, és számuk tendenciózus
Nem vagyok megrögzött futballrajongó, csupán elvétve nézek meg egy-két mérkőzést leginkább azért, hogy az általános tájékozottság elvárt elemeként érzékeljem, a rengeteg ráfordítás következtében hol is tart jelenleg a magyar foci.
Késő éjszakai ism