Kiömlött az égre a fekete tinta,
csillagbuborékok pattannak szét rajta,
szobámban a sötét számolgatja nyáját,
kandallópárkányról lógatja a lábát.
Takarómba bújva kergetem magányom,
testem lét-súlyával gödröt váj az ágyon,
rebbenő pillámon játszik már az álom,
öntudatom lebeg valósághatáron.
Függönyön imbolyog árnybalettkar tánca, -
ahogyan a szél a kinti lámpát rázza -
szellemformát ölt a sápadt fényre ránca,
szemem akaratlan alakodat látja.
Éj zenekara húz altatót fülembe,
ezernyi apró zaj egy-egy hangszer benne,
lámpavas xilofon, szélnek hegedűje,
a te hangod suttog minden hangjegyébe.
Hallgatlak és nézlek, testem egyre könnyebb,
boldog táncot járva szállunk egyre följebb,
végtelen űr inti csillagjait csendre -
rám zuhan az álom, derekad ölelve.
Előadja: Kováts Péter (skorpio)
Poroszlay Gabriella: Valósághatáron
Megtekintések:90
Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!
Hozzászólások
A szerkezet és a rímek is nagyon jók, szinte érzed a ritmust, ahogy olvasod. A képalkotás nagyon erős, szinte látni a szobát, a kandallót, a függönyt, ahogy a szél mozgatja.
A vers egyik legszebb része, amikor a hangokról és a zenéről ír: "Éj zenekara húz altatót fülembe, / ezernyi apró zaj egy-egy hangszer benne". Ez a rész olyan, mintha a vers maga is zenévé válna.
Egyik legjobban sikerült versed Földim. Gratulálok Mindkettőtöknek!