- Uram, adj még időt kérlek.

Maradhassak, míg megszokom,

hogy ott lent sötét lesz.

- Vidd hát! – szól, míg int a szélnek.

… És vacogó lelkem pitypang-

pehelyként világgá széled…

Bokáig levélben

bandukolok haza.

Aranyló napfénnyel

üzensz nekem Mama…

Harmattal sírsz reggel,

felszárítod nappal,

betakarsz majd este

fénylő csillagokkal.

Minden nappal egyre

közelebb kerülünk…

Ha fonalam elfogy,

újra együtt leszünk.