líra (77)
Mondd, látod-e, testvér, hogy morog
és csetlik-botlik ez a világ,
látod, hogy velünk együtt forog,
hogy megrág, kiköp, s szalad tovább?
Hogy a múlás gondolatától
születő napok megremegnek,
és mondd, tudod-e, hogy reménye
sem lehet az itt elveszettne
egymással szemben a falon,
sok végtelen szobát látok,
s benne végtelen a plafon.
Beljebb jutva minden kisebb,
oly sokszor láthatom magam,
s az utolsóban eltűnök,
mint ifjúságom és nyaram.
Minden egyre kisebb benne,
beljeb
Lenn a föld kövén, hol a Hold didereg,
sóhajt a szél, s egy padra telepszik,
koldul az éj, néhány csillag remeg,
árva magány, ami vállamon feslik.
Lépteim halkan az utcán suhannak,
a híd alatt némán alszik a fény,
boltívek árnya a vízre borulva,
Az éj fáradt arccal nyújtja ujját
barázdált lángmezőkön át billeg
a létezés fösvény útja felé.
A holdat ketté szelte egy felleg,
torz gallyak között remeg az álom,
rövidke pórázon nyüszít a csend.
Alagút lámpája tompán hallgat,
vastag fénye ke
Anyám, míg élt, sírt, nevetett,
apám, míg élt, tette dolgát,
és milyen szegény az élet,
ez is szolgált, az is szolgált.
Nekik is köszönöm: Élek,
és hogy vagyok, aki vagyok,
s hogy végleg elszenderülnek,
fáj, hogy egyedül maradok.
Beállok én is a sorba,
sz
Költőnek lenni egyszerű dolog,
Le kell írni, ami él és mozog,
Rímre és ritmusra faragni kell,
S mint fa, végül a vers is kizöldell.
A költészet legyen egy égi jel,
Mely a szerelemmel is egybekel,
S ki belül gyűjti a gazdagságot,
Szívvel álmodik egy
Egyre csak gyűltek a temetetlen álmok,
reményem zsúfolta polcaimra őket.
Emlékem botlik, amíg sorait nézem,
feledés pókjai erős hálót szőttek.
Legrégebbit nyitom, féltő óvatosan,
kisiskolás szempár mosolya úgy éget,
évtizedek múltán is varázsos
Még sokáig mögöttem álltál,
kényes láncok reszkettek rajtad,
mint ki zokogót fösvényen tréfál,
mély szakadékok csapássá haltak.
Az összes porhüvely maga rabja,
vad csillapíthatatlan égi rög,
míg sorsát időmértékkel szabja,
bénult lelke súlya al
Néma álmod az vagyok, hogy ha kéred
vagyok fény, amely árnyékodra téved
pohár, melyet érint gyönyörű ajkad
múzsád, gondolataid közt sugallat.
Vagyok aki vagyok, szél repíti lelkem,
gyönyörű szívedbe titkon belelestem,
látam álmodat egy igaz tiszta képet
Újra este lett.
Fáradt a test,
a lélek szelíd
csendbe merül,
s asztalomra szent
gondolat kerül:
Szereteted hirdeti,
áldott a pillanat,
öröm a perc, mialatt
meghitt nyugalom
szórja szét utamon
drága kincseid…
Már érezlek,
hallom a Hangod:
élő mondatok
Lehetnék zeneszerző,
lehetett volna sok szép dallamom,
de szeretet nélkül olyan lett volna,
mint zengő érc vagy pengő cimbalom.
Ismerhetek titkot és tudományt,
írhatok szép rímes verseket,
de mit sem ér, ha üres a szív,
ha nincs benne szeretet.
Nem é
…s elejtek selejtes
gondolataimból
néhány
fontos pontos
vesszőt
félt-vélt igazam
porrá csöndesülve
görnyedt-ülve
várja a valódi
Létezőt
s imára kulcsolom
simára egyengetett
útjaim
szavakba szőtt
ujjait
(2017)
Meghalt egy élet bennem.
Csend szorítja szívem -
a halál hideg talpa
az élet rügyfakadását
lefagyasztotta…
Ne szólj … ne szólj semmit
Csak éld át azt a valamit
ami mégis él – a titkot
hogy nincs halál…
nincs halál…
(2017)
Üres poharak alatt sorsolnak felettem,
mint kiszáradt antiloptetem,
a semmibe foszlok.
Fanyar szagú sötét csarnokok
hideg kamráinál,
a csend reményt sikál.
Bosszúra éhező kielégületlenség,
mely unos-untalan nyomomba lép,
szikkadó csontomba hatol,
i
A sziklák magányában konok szél zúg,
koptatja az érvényétvesztett jelent,
vas falakon kedves havasigyopár
szirma gyúl,
fájdalmat nyög a közöny kint,
és idebent.
Fáradt lámpavasra kapaszkodó köd,
a vakság bilincsébe mart,
kisvirág ékesen szólít,
cs
Kacagnak rajtam
és ujjal mutogatnak:
Ni! Itt a bolond,
ki hisz még a szavaknak,
ki elhiszi, hogy
mindenki jó,
hogy számít még
a kimondott szó.
------------------------
A kimondott szó
számít-e még?
Hogy mindenki jó,
hiszed-e
megcsalom önmagammal
mindennap
életem Urát
én-bálványaim körül
tömjénfüst száll -
ki tudja, hová...
csak a csendben
döbben rá a szív,
hogy ez az út
merre visz -
mintha bálványaim
erősebbek lennének,
pedig csak
megkötözött valami
valahol