Köd ül a hegyek vállain,
a fák, mint vén, szelíd halottak,
hallgatnak, s néma lombjaik
az égről válaszokat lopnak.
Lépésem árnyékba süllyed,
minden járda csupa elmúlás,
a tegnap hűlt teste egy falevél,
mi sírna más…
Az ősz bezárta a nyara
Néha elgondolkodom, mi is vagy nekem?
Azon kívül, hogy egy gyönyörű szerelem.
Te vagy a nyíló virág, s benne az illat,
Egy fennkölt gondolat, mit egy álom ringat.
A csónak, mit hullámzó tenger vesz körül,
Te vagy az öröm, mitől a szív felderül.
Csillag hull, s én nézem egyedül,
az ég szeme rám sem rebben,
mint koldus, ki kulccsal zörget,
úgy várok befelé a csendben.
Szívem fázó vándorod,
kiben az Isten is megpihen,
s az éj szelíd fekete bársonyán
múltam suhan halkan, hidegen.
Most ben
Mint part a víznek, úgy simulok hozzád,
nálad ring minden hallgatásom,
ha nézel, bennem csillag támad,
reszket az éj, mint egy ittas álom.
Szemedben város, sötét, szomjas utcák,
hol lábad csókolja a kő hidegét,
de karomban tested lenyugszik,
s értünk ál
Úgy tűnik, visszatértem...
Lelkesen lopom az életet,
intelligens gépek
vesznek rólam jelet.
Fölöttem árbócrúdon
hintázik – láthatóan serény –
infúzióspalackból
cseperész a remény.
Egy orvos érdeklődik
jó érzés ideát?
bírná már erővel
Furcsa álmom volt az éjjel,
eltűnt a földről a gyűlölet,
nem fizetett senki vérrel
és kivirágzott a szeretet.
Utcán kristályfény pompázott,
mindenkinek szívében öröm,
sok torok békét kiáltott,
és nem kapart tíz ujjal köröm.
Az ember nem lett fark
