Lenn a föld kövén, hol a Hold didereg,

sóhajt a szél, s egy padra telepszik,

koldul az éj, néhány csillag remeg,

árva magány, ami vállamon feslik.

Lépteim halkan az utcán suhannak,

a híd alatt némán alszik a fény,

boltívek árnya a vízre borulva,

Az éj fáradt arccal nyújtja ujját

barázdált lángmezőkön át billeg

 a létezés fösvény útja felé.

A holdat ketté szelte egy felleg,

torz gallyak között remeg az álom,

rövidke pórázon nyüszít a csend.

Alagút lámpája tompán hallgat,

vastag fénye ke

Anyám, míg élt, sírt, nevetett,

apám, míg élt, tette dolgát,

és milyen szegény az élet,

ez is szolgált, az is szolgált.

Nekik is köszönöm: Élek,

és hogy vagyok, aki vagyok,

s hogy végleg elszenderülnek,

fáj, hogy egyedül maradok.

Beállok én is a sorba,

sz

Költőnek lenni egyszerű dolog,
Le kell írni, ami él és mozog,
Rímre és ritmusra faragni kell,
S mint fa, végül a vers is kizöldell.

A költészet legyen egy égi jel,
Mely a szerelemmel is egybekel,
S ki belül gyűjti a gazdagságot,
Szívvel álmodik egy

Egyre csak gyűltek a temetetlen álmok,

reményem zsúfolta polcaimra őket.

Emlékem botlik, amíg sorait nézem,

feledés pókjai erős hálót szőttek.

Legrégebbit nyitom, féltő óvatosan,

kisiskolás szempár mosolya úgy éget,

évtizedek múltán is varázsos

Még sokáig mögöttem álltál,

kényes láncok reszkettek rajtad,

mint ki zokogót fösvényen tréfál,

mély szakadékok csapássá haltak.

Az összes porhüvely maga rabja,

vad csillapíthatatlan égi rög,

míg sorsát időmértékkel szabja,

  bénult lelke súlya al

Néma álmod az vagyok, hogy ha kéred

vagyok fény, amely árnyékodra téved

pohár, melyet érint gyönyörű ajkad

múzsád, gondolataid közt sugallat.

Vagyok aki vagyok, szél repíti lelkem,

gyönyörű szívedbe titkon belelestem,

látam álmodat egy igaz tiszta képet

Újra este lett.
Fáradt a test,
a lélek szelíd
csendbe merül,
s asztalomra szent
gondolat kerül:

Szereteted hirdeti,
áldott a pillanat,
öröm a perc, mialatt
meghitt nyugalom
szórja szét utamon
drága kincseid…

Már érezlek,
hallom a Hangod:
élő mondatok

Lehetnék zeneszerző,
lehetett volna sok szép dallamom,
de szeretet nélkül olyan lett volna,
mint zengő érc vagy pengő cimbalom.
Ismerhetek titkot és tudományt,
írhatok szép rímes verseket,
de mit sem ér, ha üres a szív,
ha nincs benne szeretet.
Nem é

…s elejtek selejtes
gondolataimból
néhány
fontos pontos
vesszőt

félt-vélt igazam
porrá csöndesülve
görnyedt-ülve
várja a valódi
Létezőt

s imára kulcsolom
simára egyengetett
útjaim
szavakba szőtt
ujjait

(2017)

Meghalt egy élet bennem.
Csend szorítja szívem -
a halál hideg talpa
az élet rügyfakadását
lefagyasztotta…

Ne szólj … ne szólj semmit
Csak éld át azt a valamit
ami mégis él – a titkot
hogy nincs halál…
nincs halál…

(2017)

Üres poharak alatt sorsolnak felettem,

mint kiszáradt antiloptetem,

a semmibe foszlok.

Fanyar szagú sötét csarnokok

hideg kamráinál,

a csend reményt sikál.

Bosszúra éhező kielégületlenség,

mely unos-untalan nyomomba lép,

szikkadó csontomba hatol,

i

A sziklák magányában konok szél zúg,

koptatja az érvényétvesztett jelent,

vas falakon kedves havasigyopár

szirma gyúl,

fájdalmat nyög a közöny kint,

 és idebent.

Fáradt lámpavasra kapaszkodó köd,

a vakság bilincsébe mart,

kisvirág ékesen szólít,

cs

Kacagnak rajtam
és ujjal mutogatnak:
Ni! Itt a bolond,
ki hisz még a szavaknak,
ki elhiszi, hogy
mindenki jó,
hogy számít még
a kimondott szó.
------------------------
A kimondott szó
számít-e még?
Hogy mindenki jó,
hiszed-e

megcsalom önmagammal
mindennap
életem Urát
én-bálványaim körül
tömjénfüst száll -
ki tudja, hová...

csak a csendben
döbben rá a szív,
hogy ez az út
merre visz -

mintha bálványaim
erősebbek lennének,
pedig csak
megkötözött valami
valahol

Ülj a tenyerembe te libegő levél,

várhat az avar-sír egy percet még!

Mondd, milyen az őszidő, ha kopog a tél,

fájnak-e az emlékek, ha közel a vég?

A tavasz varázsa, mint selymes igézet

még mosolyt kelt-e sárgult lelkeden?

Mesélj a napsugárról, mi

A Mennyország egy könnycseppjét látom.
Szép gyermekkorom mézízű szele,
s a tó felett lebegő Nap heve
még most is olyan, mint az álom.
Zúdul, és zuhog a Szinva,
barátom: költőm kőlapba írva.

Ám szobrában itt, az Isten lakik,              
a

Uram...
kérlek, segíts nekem Téged hívnom,
csöndes imákba belesírnom
vak szívem súlyos titkait.
Kérlek, töröld le nyomait,
mikor Előtted térdepel bánatom,
és szívemre ül a fájdalom:
...mert nem szerettelek eléggé
...s mert nem lett szemétté
bennem sz