Olykor nézem az eget és az visszanéz,
Isten tenyerében minden rész, egész.

*

Talán csak álmodom,
s a valóság fekete,
talán sosem láttam
a ragyogást, mégis
betakaróztam vele.

*

Néha távoli a táj, néha elhiszem:
Isten tenyerében ott vagyok egészen.

csendes ez a ház
csak a szél járkál ki-be
otthon érzi magát
hazajár a szíve
a tél fázik odakint
nincs meleg kabátja
a nap is csak legyint
a maga útját járja
az éjszakák fagyosak
a fák aludni térnek
az Isten sem hisz
saját szemének
halott ez a város
arca sincs az égnek
üres a szeme is
mint a megdermedt
verébnek

undort öklendezett a seszínű ég
szánalmas lépteid elvesztek
a néma csendben
*
hajnalcsillagra borult a rumos flaska
foszladozni kezdett a szeretés
tükröződött bizonytalanságban
a víz nem mozdul
*
nem törődöm arckifejezéssel
tehetetlenséget zümmög a nyár
mögötte összesúgnak az illatok
*
megidézett valóságodban
az Isten is csak bábu

nincs szépség
nincs szerelem

te sem létezel

Hontalan szavak
végtelen térben
Csatolt FÁJ(da)Lom töredÉK
Isten szemében
*
már nem tudok életül
töredékes összefüggések
arcvonalaiban
csontra vetkőzik az idő
reggeli félregombolások
áttűnéseiben
elnémított kő zokog
a felismerés
összetört pillanatában
hozzád indulok
*
többszólamú csengettyűszó
szabadnapos akkordjai
Agárdi fénycseppeket szórnak
a Tó tükrén tükröződik
a tiszta lelkű táj
*
abszurd utazásaim
labirintusában
sajátos megközelítéssel
rád találtam
szerelmed iránytűje
hazavezetett

másodlagos szeretők
írják monológjukat
Afrodité ketrecből
bámulja a jelet
tűzarany színű hajnalokon
összezárt a tér
veled

*

retinens lelkek szeánszából
viharok születnek
Béla néni
feljegyzéseket készít idegen
franciaágyakból
szétguruló apró kávészünetekben
Bonyek
keresi isteneit

*

eltorzult arcú fák közt
reszket a fény
titkok szállnak
a szélben
a tó vizén pihen az ég

*

földöntúli tájakon
ismeretlen csendek kacagnak
nincs ki óvja álmaid

mit érdekel engem
ha ma zokog a föld
és dübörgő rezdüléseitől
pusztul a világ
---
csak hatalmas vizeket látok
szomorú templomokat
jajduló égen a nap sötétül
---
mit érdekel engem
mi lesz legvégül
---
én már úgyis tudom
az igazaknak sem lesz
feltámadás

ott leszek
minden apró mozzanatban
és egyetlen
rezzenéssel
írom felül a
felülírhatatlant

újjáteremtem benned az életet

hogy  végre lásd
a fák narancsszínű
sóhaját

az ősz tenyerén
ring a tó
halkan moccan a hegy
egy csepp öt csepp
az eső megered

egy csepp öt csepp
az eső megered
az ősz tenyerén
ring a tó
halkan moccan a hegy

egy csepp öt csepp
meg tíz
te vagy az égbolt
én meg a víz

te vagy az égbolt
én meg a víz
víz víz tiszta víz
egy csepp öt csepp
meg tíz...

egy csepp öt csepp
meg tíz
víz víz tiszta víz
ha nem tiszta
vidd vissza
az Isten
megtisztítja

az Isten
megtisztítja
ha nem tiszta
vidd vissza
víz víz tiszta víz

az ősz tenyerén
én vagyok az égbolt
te meg  a víz
egy csepp öt csepp
meg tíz...

Hajnali égen libbenő szélben
zümmögő rétek illata száll,
ébredő házak ablaka nyílik
mosolygó kertek napsugarán.

Hajnali égen cikázó fényben
színes pillangót ölel a táj,
csobbanó patak pajkos cseppjétől
csalogány dalol dús lombú fán.

Hajnali égen szemed tükrében
szívedet nyitja minden határ,
hegyek és völgyek kalandra hívnak
mosolygó utak napsugarán.

kiejtett kezéből az ég
zuhanok a tájjal
---
avar takar földet
zokog a fény
mély ölében
tél vár
lombját vesztett fádon
szél didereg
---
szédül bennem a csend
majd lassan elringat
míg alszom nem fáj az élet
---
de minden ébredésben
csontig égek

fekete csillagok
csendjébe bújtam
---
már nem akarom hallani a
hangokat
sem látni a világosságot
a Föld sóhaja
is csak pusztulás
---
csobogástól zuhanásig
a Hold velem volt
és most
néma patak tükrén vérzik

hófehér érintésben
arany napsugár
áldott a föld melyre születtél
fák ölelésében
te lettél az ég

hófehér érintésben
a mindenség 

részeg utcákon
pocsolyába szédül
az éjfél
örömlányokkal veszi magát körbe a
a Hold

angyalok járnak tilosban
félreakasztják glóriájukat
obszcén szavakkal
elküldik Istent
a fenébe

és a hajnal
az - az átkozott
inkább átalussza
a reggelt

a gyermekeket

fénytiszta
szemükben tükröződnek
a fák
mosolygós eget
ölel a szél

újra látnak az álmok
mesék törik meg
a sziklák
mozdulatlanságát
járni tanul a
mozgássérült képzelet
bezárult ajtók nyitják
ki a házat

ne bántsátok
a gyermekeket

áldásai ők
a világnak

kacagni hívott a tavasz
a hegy kergette a szelet
miközben Dali
katicabogár - álmot festett

barlangja előtt nótázott a medve
Mozart hangjegyeket terelt
Vangelis meg épp
a Boci boci tarkából felelt

a bécsi keringőből
diszkót kevert Józsi bácsi
szivarra gyújtott a Nap
hempergett a föld
a füst alatt

füvet szívtak a fák
polkát jártak a bogarak
szembesítették a graffitik
a falat
---
magányosan ült egy pad
kővé dermedt rajta
az utolsó galamb

zaklatott lett a tó vize
eltűnt belőle minden kék
mikor siratták halálod
földbegyökerezett az ég

kriptacsendben osont az éj
belesápadtak a házak
vajon te hogy adtál volna
otthont Isten fájdalmának