A kivégzések is mindig hajnalban vannak… - futott át Galagonya agyán a gondolat,
mikor a hajnali hidegben Karcsiék háza, a disznóölés színhelye felé lépdelt.
Az hitte, hogy korán érkezik, de az udvar már úgy ki van világítva, mint valami filmforgatás helyszíne, szürreális látvány a hajnali derengésben.
Karcsi már lesöpörte a két-háromcentis hóréteg javát az udvari betonról. Arcán cinkos mosoly terül, mikor Galagonyát meglátja.
- Már azt hittem, egyedül kell meginnom az indító féldecit! – morogja deres bajsza alatt vidáman. – Nem gondoltam volna, hogy egy pesti is fel tud kelni időben… Na gyere, töltök!
A vastagfalú stampedlis poharak széléhez alig hallhatóan koccan oda a pálinkásüveg, de a tapasztalt háziasszony mégis azonnal elhúzza belül az üveges konyhaajtón a firhangot.
Felemelt keze reggeli üdvözlésként is felfogható, de egyfajta jelzés is élete párjának, hogy „figyelek ám, és jó lesz vigyázni a papramorgóval!”
Karcsi szokatlanul jámboran rögtön be is adja az üveget a konyhába, hogy az asszony a kredencen levő plexitálcára helyezhesse, ahol egy gyors pillantással mindig felmérheti a sárgás folyadék fogyatkozó szintjét. Mert hát szép dolog a vendégszeretet, de itt most munkáról van szó és hosszú még a nap!
Ám Karcsi sem a hímzett falvédőről lépett le annak idején színjózan vőlegényként.
- No gyere, állítsuk be a nagy asztalt! – kiált harsányan, de közben egy kis kézmozdulattal a farakáshoz invitálja első vendégét, ahol alig láthatóan beágyazva várakozik a gazda külön ellátmánya.
- Birspálesz, három éves! – suttogja áhítattal Karcsi és vattakabátja zsebéből elővarázsolja a két stampót. – Ilyet nem iszik a tihanyi apát sem!
A pálinka valóban príma. Sűrű, forró füstként marja végig a férfiak nyelőcsövét, bidva erős, ám aromás is, érett, finom utóízt hagy a szájban. Sokkal jobb a helyi átlagnál, nem beszélve a „bolti pancsokról”, ahogy a helyi szóhasználat a palackozott italokat megvető szóhasználattal megemlíti.
Miután az üveg visszakerült rejtekhelyére, a két férfi a szesztől erőre kapva, bár hangos nyögések közepette, de szokott helyére vonszolja a nagy, hosszú, bádoggal burkolt faasztalt, ahol majd a húsokat fogja a böllér széttrancsírozni.
Karcsi aggódik, az a jóember, aki már öt éve rendszeresen vág nála, eltörte a lábát síelés közben és maga helyett az unokaöcskösét ajánlotta be.
- Síelés… -mordul fel Karcsi és ha valaki nem sejtené, mi a véleménye azokról, akik gyerekek módjára havas lejtőkön való csúszkálásban lelik örömüket, hát a megvető hangsúlyon kívül egy jókora sercintés már biztosan eligazítja a házigazda véleményét illetően.
Közben zörren a kiskapu kilincse, megjönnek a többiek. Karcsi a konyha felé irányítja őket.
Majd a Teri intézi a dolgokat! – mondja és egy fejmozdulattal mutat a farakás felé, de Galagonya elutasítja az újabb kínálást.
- Inkább hozzuk ki a darálót! – mondja.
A jókora, szinte ipari méretű, kegyetlen nehéz öntöttvas daráló a fészerben várakozik. Még a gazda nagyapja hozta Németországból, mikor amerikás magyarként hazatért végre, megnősülni, családot alapítani a tengerentúlon bányamunkával megkeresett pénzen. A masszív szerkezet azóta is hűen szolgál, se szeri, se száma azoknak a néhai sertéseknek, melyek darabjai a segítségével lényegültek át kolbászhússá, vagy a káposzta töltelékébe való darálékká.
Nyílik az ajtó, kitódulnak a többiek, egyenest az ólhoz, ahol a két jókora sertés már rosszat sejtve várakozik.
De a háziasszony ismerős alakja megnyugtatja őket és Zsuzsi, a nagyobbikra hízott koca egy kis noszogatással bár, de hagyja magát a lebetonozott, tisztára sepert ölőhelyre terelni.
A böllér előveszi az újmódi szerkezetet a magával hozott rekvizitumok közül. Barkácsolt eszköz ez, ki tudja, melyik praktikus eszű parasztzsenink találmánya. Egy acélból esztergált csőféle, aminek öblébe belefér a vadászoktól titokzatos alkuk során elszármazott puskatöltény. A böllér intésére a férfiak körülveszik a disznót, Galagonya a jobb hátsó fertályhoz van beosztva, és egy intésre már le is döntik a lábáról.
Aztán a böllér a megfelelő helyhez illeszti a „lövőt” és elsüti. Mindenki megkönnyebbül, mert az állat nem szenved sokáig, néhány rángás után lelke már el is távozik a sertések mennyországába, ahol remélhetőleg ugyanolyan gondos törődéssel, házias moslékkal várja valamely égi háziasszony, mint itt ez a földi, aki azért lopva kitöröl egy könnycseppet a szeme sarkából Zsuzsi emlékére.
Galagonya azon kapja magát, hogy egy zománcozott tállal a kezében a disznó mellett guggol és megbűvölten lesi, ahogy az állat gőzölgő, habos vére a tálba folyik. Rosszul is lesz a terjengő vérszagtól, de erőt vesz magán, hiszen jól tudja, a férfiasság egyfajta próbája is ez.
Mire a vér kifolyt, már vidáman viszi is a tálat a konyhába és rögtön fel is ajánlja Terinek, hogy segít a hagyományos ízelítő, a sült hagymás vér elkészítésében. Magában még örül is, hiszen így igazoltan marad ki a kizsigerelésből, ami nem valami szép látvány.
Szerencsére, mire kisül a vér, odakinn a fürge kezek eltakarítják a szem elől a duzzadó kék béltömeget, és a többi belsőség is szétszortírozva vár sorára.
A pörzsölés hamar megy, hála a PB-palackra szerelt, szintén házilag fusizott égőfejnek, viszont az elszenesedett szőrszálakat csak le kell kapirgatni "valakinek".
- Megtisztelve érzem magam, hogy "valaki" lehetek! - mondja G. mosolyogva a mellette guggoló Karcsinak - De azért jó, hogy nem mangalicát öltünk, mert azt aztán kaparászhatnánk reggelig!
Karcsi bólint. Bár jó áron megy most a mangalica, de ő nem tart. Ami zsírra szüksége van, annyi kijön a hússertéseiből is és a tőkehús mégiscsak értékesebb.
Jön a tízórai szünet, az obligát koccintással!A férfiak falatoznak, előkerül egy kis demizson házi bor is, egymáshoz koccannak a poharak. Hiszen azért ünnep is ez, a maga véres mivoltában, lezárása egy temérdek munkával, aggodalommal járó időszaknak. Közben, mint mifelénk lenni szokott, hátul a nyári konyha oldalánál az asszonyok végzik a munka nehezét, mossák, tisztítják a beleket. Ugyan már faluhelyen is meghonosodott a műbél használata, de azért a kóstolóba kerülő falatokat nem illik ebbe tölteni, hiszen a sasszemű sógorasszony biztos megszólná Terikét és akkor ettől zengene a falu pár napig.
A böllér siet, ma még lesz egy vágása. Örül is, hogy a másik kocához csak szerdán kell visszajönnie, mert a „megrendelők”, egy városi házaspár akkor tudnak lejönni a bérbe hizlalt jószág földi maradványaiért. Karcsi aggódva figyeli a kötényes fiatalember mozdulatait, de lassan megnyugszik, mert minden rendben megy. A fiú néhány kérdés után pontosan Karcsi kívánsága szerint bontja, trancsírozza az állatot és minden darabot a megfelelő helyre pakol, így utólag nem veszítenek időt a szétválogatással.
Karcsi beáll az aprómunka elvégzésére. Borotvaéles, villogó késével gyakorlottan vagdossa a húst pont a megfelelő méretűre. Egy része a hagyományos orjalevesbe kerül majd, kell a toros káposztára is gondolni, a többit meg elnyeli a kolbászhús.
Galagonyát ennek a megdarálására fogták be. Jól boldogul a tekintélyes szerkezettel, melybe az ügyes sváb mesterek annak idején valami munkát segítő áttételt is beleépítettek, így nem is olyan nagy fáradság a darálás.
Karcsi nem bízza a kolbászhús bekeverését a böllérre. Megvan neki arra már régóta a hagyomány és tapasztalat által szentesített saját receptúrája, melytől soha nem tér el. Többféle ízesítésű kolbászt készít, anélkül, hogy fogalma lenne arról, hogy a különféle ízek kavalkádja hányféle sorsú, nemzetiségű paraszti ősének összefonódott múltját jelképezi. Erről csak Galagonya tűnődik magában, míg lassan begörcsölő karjával kitartóan tekeri a húsdaráló kerekét.
Hozzászólások