Akkorra már nagyon rosszul volt. Az orvosok be se akartak engedni hozzá, mondván, hogy nem szabad kifárasztani. De ő valahogy meglátott a haldoklókat elkerítő paraván függönyének résén át, és csontra sorvadt keze intésében még maradt annyi erő, hog

Nagyon szeret engem a gazda. Mit is kezdenék nélküle? Gondoskodik rólam, majdnem minden második-harmadik sötétség után, miután a sárga világos pöttyöket és nagy sárga etető tálat nézegettem, gyönyörködöm bennük és énekelek nekik, ad ennem.
Vigyáz rá
- Vannak ugyan, akikben kételyeket támasztott az, hogy a két hónapja még a sziveszteri ügetőverseny nagy esélyesének kikiáltott Meggyvermut nagy csalódást okozott az előkészítő versenyen elért szerény eredményével, és most inkább a kitűnő formát muta
Bár a spaletták még be voltak húzva, riglizve, az öreg szeme úgy pattant fel hajnali négykor, mint a régimódi kakukkos órákon az időjelző madárka ajtaja.
Egy percig várt még, hogy az ébredéskor mindig rátörő heves szívverés megcsituljon, aztán óvato
Nem megyek sehová.
Ülök, bámulok magam elé, lábam keresztbe vetve, már zsibbad.
A füst, a hagyományoknak megfelelően mellközépig ér, bár most pipa, nem cigaretta.
Ha kihűl majd, ugyanolyan bűzös lesz ez is.
Szellőzetni kellene, de nincs kedvem ahhoz