Temérdek szenvelgést, selypegést, nyafogást,
vakságot értékre, álságos kifogást,
sok kéjsóvár nőt, aszottat vagy kebelben dúst,
kik ha meglátnak egy falatnyi férfihúst,
félrelökve a többi lírai banyát, sietve eljátsszák
a megértő barátot, szeretőt s anyát;
kígyónyelvű hízelgéssel suttognak
vágyteli és egekbe feldicsérő szavakat,
hogy a rivális csaj elől elcsábítsanak,
majd, új kedvencért magadra hagyjanak.
Ontják a lila ködben úszó verseket;
nem baj, ha döccen a ritmus, kínlódik a rím,
(bár mind „varázslatos”, „balzsamos”), csupa hím,
hogy lépre menjen végre olvasójuk,
a mit sem sejtő, gyanútlan, buta hím.
Mikor a hódításnak nincs semmi esélye,
célpont lesz az ellenfél szíve és veséje,
kétszínű mosollyal, mérgezett szavakkal
hátbadöfik egymást vérbő indulattal.
Találhatsz itt artisztikus, fintorgó sznobot,
ki bőszen kritizál minden jó mondatot,
bár neki minden sora kopott vagy lopott.
És persze itt vannak az ostoba, öntelt,
baltaarcú lírai kanok,
kik fegyvert ragadnak hölgyükért,
ha ellenében megmukkanok.
Még az a jó, hogy néha, véletlenül
találhatsz mégis igazi barátot!
Ne feledd, a gyémánt
nem hever tonnaszámra!
Örülj, ha leltél pár karátot…
Hozzászólások