Anno

tűnődésemből felrezzenek
mert falon át harsognak vad zenék
alattunk a földszint három bében
dzsesszt hallgat épp az új nemzedék
kornétok recsegnek és pisztonok
a részeg ritmus füstként imbolyog
néha elaltat, oly ravaszul monoton
mikor nem szól a B-tenor szaxofon
aztán rázendít újból a kórus
ami csak kifér a rézcsövön
dübörög, omlik, összedől minden
jaj, nem marad itt már kő kövön
aztán mégis csak összeáll valami
ami immár homogén szövet
felfénylik két fekete arc
két pokolból jött követ…
vokáljuk mégis angyali
égi harmóniákat követ
de ordítás hangzik odalentről
üvölt egy megvadult apa
véget ér a magányos buli
tespedhet már az éjszaka