Ülök kerti padomon, csendben.
Megritkult lombsátor résein át
dől rám a koraőszi fény.
Kezemben – mint mostanában sokszor –
vörös bőrbe kötött Jókai regény.
Olvasok. Hajam újból ében,
az arcom sima, hófehér.
Kicsi a kert, de énköröttem
lüktet az idő és tágul a tér.
Jókai regényhős vagyok újra.
Fekete gyémántok után kutatok.
Orcátlan arszlánokkal
vívok kártyacsatákat,
hajnalonként meg párbajozok.
Dús delnők dőlnek karjaimba
míg lassan kihuny a koraőszi fény.
Hűvösödik, ideje bemennem.
Megvár a Jókai regény.
Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!
Hozzászólások