Kopasz gallyat úsztat a folyó,
csúszkál rajta lassú napsugár,
bokrok tövén elakad a szó,
könnye csordul, fázik a határ.
Kertem léce közt benéz a tél,
ősz bicegve, szemlesütve jár.
Néhanapján elkerülhetném,
rám terül a köd, s arcomba váj.
Szürkeségbe nyúl a hóka kéz,
fény órája megszámoltatott,
kőszobor a gyertyalángba néz,
imádkoznak öregasszonyok.
Folyó tükrén hasal el az est,
bokrok tövén elakad a szó,
didereg, az ablakon beles
felhők mögül sápadtan a Hold
Hozzászólások