Az idén nyáron nekem
nem hullámzott a tenger,
nem hallottam morajlani,
nem láttam, hogy hal el
benne aranylón a Nap,
a kis fehér fodrocskákat
szaladni a partra,
és hogy az óriás hullámok
hogyan tajtékzanak,
miként törik meg erejük
a parti sziklák alatt,
s mégis miféle őserő rombolja
örökké az óriás sziklafalat,
nem láttam, hogyan siklanak
a fehér vitorlák és a nagy hajók,
hogyan árulják portékáikat a halászok ,
s mellette a gyümölcsöt az anyók,
mézédes bort sem ittam,
vöröslő rubinszínű cseppeket,
s nem feküdtem a parti sziklán,
mint feküdtünk oly sokszor … veled,
nem sétáltunk kézen fogva
az évezredek koptatta köveken,
s nem meséltél nekem szépeket,
vagy hallgattad, hogy mesélek
én… történelmet neked,
mint mikor a bölcsőben ringatózol,
olyan érzés ott ébredni fel,
magadnak kell megválaszolnod kérdéseid,
mert a természet más nyelven felel,
hallani, hogyan locsog a tenger,
látni, hogy hogyan született az ember,
a kultúra, s megérteni,
hogyan válik végessé a végtelen,
látnom kell téged, menni hozzád,
te megfejthetetlen őselem.
Hozzászólások