11004025655?profile=RESIZE_400xNem vagyok megrögzött futballrajongó, csupán elvétve nézek meg egy-két mérkőzést leginkább azért, hogy az általános tájékozottság elvárt elemeként érzékeljem, a rengeteg ráfordítás következtében hol is tart jelenleg a magyar foci.
Késő éjszakai ismétlésben néztem végig az Ararat Yerevan - MOL Fehérvár FC EKL visszavágó mérkőzést. Bár ne tettem volna!
Némi előzetes: az első Európa Konferencia Liga meccset a székesfehérvári MOL Arénában játszották le, ahol a nézőszám 2846 volt. A sóstói stadion építését 18,6 milliárd forintos költségvetéssel hagyták jóvá és 2018. november 21-én nyitották meg. Az előkelő stadion teljes befogadóképessége 14 201 ülő néző.
A nemzetközi porondon 13 éve nem is induló vendégcsapat, a jelenleg ütőképes pályával sem rendelkező, Ararat Yerevan 1:1-es döntetlent ért el a fehérvári szuperarénában.
Akik látták ezt a meccset, azoknak talán könnyebben elképzelhető volt, hogy a MOL Fehérvár FC számára a visszavágó sem lesz kimondottan diadalmenet.

A Jerevántól 120 kilométerre, Gjumriban lévő kölcsönpályán, amit libalegelőnek is nézhettünk a gyengén pozícionált kameraképek alapján (milyen lehet ezek után az Ararat saját pályája?), elkezdődött a magyar kirakatcsapat 95 percnyi szenvedése. A Fehérvár lustán, ötlettelenül, motiválatlanul futballozott. A labdát felvezető játékos gyakran csak tétován nézelődött, majd ráérős, formális passzal megszabadult a játékszertől. A hazaiak a 33. percben egy impozáns szabadrúgásgóllal meg is szerezték a vezetést. A második félidőben, amikor már nagyon vártuk, hogy a Fehérvár kiegyenlítsen, két érintésből (kapuskirúgás után) kaptak egy újabb gólt. Ararat-Fehérvár 2:0. Összesítésben 3:1.

Szabics Imre edző nyilatkozata:

"Gratulálok az Ararat csapatának a győzelemhez és a továbbjutáshoz. Az történt a mérkőzésen, amit vártunk, de elmondtam a meccs előtt is, hogy a sikerhez száz százalékos teljesítményre lesz szükség, a határainkig kell elmennünk, ez sajnos nem történt meg. Azt terveztük, hogy többet birtokoljuk és nagy tempóban járatjuk a labdát, de lassan játszottunk. A probléma az volt, hogy nem tudtuk száz százalékig kontrollálni az ellentámadásban jó játékosokat, pedig ezekre a lehetőségekre számítottak végig. Az Ararat játékosain azt éreztem, hogy jobban akarják a továbbjutást és sikerrel jártak. Sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz!"

Biztos, hogy az történt amit vártunk? A fehérvári csapatnak mennyi TAO támogatás, mennyi szponzorpénzt is jut évente? Mennyi a játékosok és mennyi Szabics Imre, valamint segítőinek havi ellátmánya? Mennyit is vesz ki rendszeresen a fehérvári csapat a polgárok zsebéből ezért a lelketlen, lusta és szakmailag is gyenge, szégyenletes futballteljesítményért?
Meddig kell még kiemelt sztárcsapatunk, a néhai rettegett Videoton kínlódásait elviselnünk, mint 2018-ban a luxemburgi Dudelange, 2019-ben a liechtensteini Vaduz vagy most az örmény Ararat ellen?
Hiába billen a Fehérvár javára a hatalmas anyagi különbség, mivel nem minden a költségvetés, a minőséginek vélt játékoskeret és a fényűző aréna, mert a mérkőzések során a technikásabb, a lelkesebb és a harcolni készebb csapat jut tovább. Amíg ezek az adottságok hiányzanak az idehaza nagyra tartott és légiósokkal teletömött fehérvári társulat tagjaiból, addig hiába égetik az adóforintjainkat. Öncélúan és teljesen feleslegesen tesznek még szegényebbé számos magyar családot, ha tudásukból és igyekezetükből csak ennyire telik örömöt viszont nem tudnak nekünk okozni. A több tucat milliárd közpénzért cserébe ismét csak a mi arcunk pirulhat, a Fehérvár lelketlen játékosai és megalkuvó szakemberei pedig tovább élvezik a sztár-gázsis, gondtalan luxust.

Állok a sóstói aréna mögötti temetőben, távolról vizsgálom a gigantikus betonmonstrumot. Nemcsak költekező feleslegessége, hatalmassága és eltúlzott dominanciája bosszant, hanem még elmélázó gyászomban is zavar. Ideképzelem az örmény libalegelőt… Ugyanaz a puritánság kellene nektek is labdakergető tékozlófiúk! Talán úgy kedvetek lelnétek az érdemtelenül felkapott, valójában viszont bugyuta, erőltetett és pénzsóvár játékban. Nekünk pedig – agyonhajszolt, rosszul fizetett jobbágyoknak – a megtakarításból épülhetne néhány modern, jól felszerelt kórház, hogy a megemelt nyugdíjkorhatár betöltését követően legyen még néhány nyugodt évünk, és ne kísérjenek el gyermekeink idejekorán az utolsó utunkra.

Szavazatok: 1
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALKOTÓ

Igazi amatőrként ritkán írok. Főleg akkor vetemedem ilyesmire, amikor felkapom a vizet. Amíg nyugodt vagyok - mindenki örömére -, inkább olvasok. :)

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • MODERÁTOR
    Bizony-bizony ez a fajta foci egy hatalmas pénzszórás. Közpénzből épülnek hatalmas stadionok magánvállalatként üzemelő, nézőszegény kifizetőhelyeknek. A több milliós havi gázsival díjazott (nevetséges és gyerekes játékot űző) lusta labdakergetők pedig hihetetlen luxusban élnek és lelketlenül, minden teljesítmény nélkül tékozolnak, égetik el a melósoktól és nyugdíjasoktól elvont pénzeket. Ennélfogva évekig állhatunk sorban pl. egészségügyi beavatkozásokra. Persze bíróságon sem jobb a helyzet, de rendőrségen sem foglalkoznak hónapokig a problémákkal, mert nincsen munkaerő (a nyugat európai átlag negyedrésze a magyar állomány). Elmegy minden pénz a felesleges, színvonaltalan játékra. Ez tp. már egy ostoba szenvedélybetegség.
    Jó, hogy sport orientációjú írást is olvashatunk. Gratulálok!
Ezt a választ törölték.