ALAPÍTÓ

Hétfő reggel Pesten

10892965675?profile=RESIZE_400x


Hangyányi emberek, kijelölt csapáson
vonulnak munkába, arcukon rémálom.
Elmúlt a hétvége, tisztulnak a fejek,
kezdődik újra az erőltetett menet.

Hajléktalan ágyaz, elrakja vánkosát,
a bokor alá rejti kartonvárosát -
balettozva tipeg, testét féreg rágja,
gömbölyű a talpa, zsibbadt deszkalába.

Bálnamerci dudál, sofőr öklöt mutat,
az első ülésen bősz rottweiler ugat,
hátul fiatal hölgy - a résnyi ablakon -
alamizsna gyanánt egy töpörtyűt kinyom.


Szavazatok: 1
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALKOTÓ
    Hát igen... az ellentétes pólusok, bálamerci és kartonváros. Harminchárom évvel a rendszerváltás után a csóróságot nem vagyunk képes felszámolni. Uniós szinten a magyarok több mint háromnegyede szegénynek számít. Léteznek persze még ettől is lentebb. Azok, akik elfogadják alamizsnaként a kutyakaját, akik folyton túrják a kukákat. Szörnyű, na... Egyesek viszont nem tudják hová mentsék a könnyen jött, irdatlan mennyiségű pénzüket. Érdekes módon termelő üzemet egyik sem hoz létre, mert ahhoz csekély a szürkeállományuk. Csak a lopás, a lopás és a mocskos hazudozás.
Ezt a választ törölték.