ALAPÍTÓ

sor előttem, sor utánam

10892943469?profile=RESIZE_400x

sor előttem, sor utánam,
verítékem lassan csorog,
feszültségét szigetelve
a fél város gumin csoszog.

vég nélküli járműcsorda,
az aszfaltgyepen vesztegel –
remeg az út –, s zajba fúlva-
hörögve, füstködöt lehel.

vár a pincér, portás, taxis,
köszönő szót, vagy jattot tán?
vár a lámpánál a koldus –
egy tekintetet igazán.

áll a munka, a hivatal,
törvényházán számos akta,
kórházi ágyán a beteg,
nem fekszik az istenadta.

áll a bál a megállóban,
bár hív a vasút, vár a máv,
ki busszal megy, az is késik –
csak gyülekszik a bosszúság.

átgondolhatom életem,
bankban, postán csekkel állva,
amire én következem
megírom, mi van még hátra:

minden romlik, s nő az esély –
sor kerülhet talán arra –
gyászolókkal hátam mögött
várok szabad ravatalra.


2009. 08. 10.

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • TAG
    Átléptük a 8 milliárdot. Bolygónk népessége ma már több mint két és félszerese az 1960-as értéknek – akkor még csak 3 milliárdan éltünk a Földön.
    Igaz hazánkban nem ugrásszerű a népszaporulat, de nőnek az igények és sokasodnak az autók, motorok. Irdatlanul ömlik az ÁFA és egyéb bevétel az államkasszába. Valószínűleg rosszul forgatják vissza, azért keletkeznek akadályok. Gondoljunk csak a fővárosra, ahol direkt fékezi a nyáját a semmihez sem értő főkolompos.
    Frappánsan érzékelteted a problémákat, pacsizlak!
  • MODERÁTOR
    Ahogy mondod, egyre rosszabb lesz minden. Évek múltán is csekély a pozitív változás.
    Egyáltalán nem dalolhatjuk, hogy hakuna matata... Az csak a mindenkori, szűk elit nótája.
    Humorral talán át lehet vészelni.
    Gratulálok!
Ezt a választ törölték.