ALAPÍTÓ

Hétfő reggel Pesten (II.)


10893003095?profile=RESIZE_400x


Száraz a szó, porzik: Már öt óra talán?
Útra hullt emberek sietnek szaporán.
Nyitott ablakokból krákogó köhögés
fröccsenve fakad ki, mint megérett kelés.

Beindul a reggel, motorja fúj – dohog,
álmos megállóba, hetes buszként csorog.
Felszállnak torz gépek – álarcukban szépek –
felvert álmukból még magukhoz sem tértek.

Szemközti oldalon, sok gyűrött éjszakás
zsákmánnyal tér haza – pár sikeres vadász.
Van, aki keresett, akad, aki költött,
közelebb férkőzött pénzhez, vagy egy ölhöz.

Csöves fordul lomhán, kőre csurran nyála,
bódult álmát őrzi néhány hű strázsája.
Vacka mellett mered három üres flakon,
bíbor tartalmuk – már eldorbézolt vagyon.

Szavazatok: 1
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALKOTÓ
    Eldorbézolt vagyon... tudnak élni ezek a csövesek. Ráadásul nekik a magántőkealapok létrehozásával sincsen gondjuk.
    Tiszteletreméltó, hogy írsz erről a szegmensről. Kevesen teszik. Jó ideje már nem cool a téma.
Ezt a választ törölték.