(a csepűrágó álma)
Óvatosan áll fel, teste roggyant bürü,
csárdába csalta be múlt este egy gügyü.
Fogytán van élenye, agya bornírt, kába,
elméjében cirmol száz dibdáb eszkába.
Túlságosan mély volt a korcsmai csanak,
miben– fád képet vágva – csigert osztanak.
Most ciherben fekszik, ingujja csúf vörös,
megfogta éjszaka a nedves álkörmös.
Mellette csapa, távolban cserény látszik,
csiszár öntudata békasóval játszik.
gondolataival bagóhiten vannak,
bojnyik járt fejében, nyitva ajtó, ablak.
Stírölgeti zsebét – felöltője cefet,
aprehendálóan vet magára szemet.
Bakacsin öltönye tépett-szakadt pánttal.
segítséget kérjen, amit elvből átall?
Egy agglant jár arra, karján jó nagy ampa,
bogárzik szájából a jókívánsága.
Arca mosolyog, szeme elkerekedik,
a nyúzott arszlánra rögtön fenekedik.
Jó reggelt, kedveském! (Hitvány csepűrágó,
akolba való rossz, darvadzó hóhányó).
Balkörmű éj után éghet a bélésed,
ihatsz az ampámból – tudom az kérésed.
Iszik egyet – véli gyomrának elixír,
kinyögni egy hangot, azonban alig bír.
Mi volt ez vén satrafa, folyékony azót?
lefojtja torkomban az avanzsáló szót.
Enigma ez fiam, coki hajszra, csára!
amorózó tested áztatja a csáva.
Földre rogy lassan a vándor csepűrágó,
gyomra, torka izzik – okádó tűzhányó.
Empirikus énje mohón tollat ragad,
dancs fájdalmát írva, semmit el nem tagad.
Előkotorássza kellékes pisztolyát,
s vérrel pecsételi le az episztolát.
Szómagyarázat:
bürü - gyaloghíd
gügyü - házasságközvetítő asszony
éleny - oxigén
bornírt - korlátolt
cirmol - mocskol
dibdáb - hitvány
eszkába - vaskapocs
csanak - fa ivóedény
csiger - lőre; savanyú bor
fád - unott
ciher - bozót; avar
álkörmös - élénkvörös színű növényi festékanyag
csapa - vadcsapás
cserény - vesszőfonatú fal, kerítés
csiszár - csiszol ige származéka
békasó - simára csiszolódott fehér kavics
bagóhiten - vadházasságban
bojnyik - útonálló. rabló
stírölgeti - hosszabban nézi
cefet - lompos; rongyos
apprehendál - neheztel
bakacsin - fekete posztó, vagy vászon
átall - szégyell; restell
agglant - vénasszony
ampa - bádog kanna
bogárzik - futkároz
arszlán - ficsúr; piperkőc
csepűrágó - silány komédiás (régen tűznyelő)
darvadzó - szomorúan gunnyasztó; kókadozó; kornyadozó
balkörmű - rosszul sikerült
elixír - bűvös hatású ital
vén satrafa - csúf öreg nő
azót - nitrogén
avanzsáló - előlépő
enigma - rejtély; talány
csáva - lúgos áztatólé (nyers bőrökön maradt húsos részek lerohasztásához)
coki - takarodj; hordd el magad
hajsz - bal
csá - jobb
empirikus - érzékszervi ismereteken alapuló
dancs - mocskos
episztola - levél (nyilvános, költői)
1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét tokio170 nicknéven az interneten. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.
Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!
Hozzászólások
Versed több rétegben érdekes: nyelvileg, hangulatában és dramaturgiailag is. Néhány gondolat róla:
1. A nyelv mint játék és ironikus stíluseszköz
A vers egyik legfeltűnőbb sajátossága a ritka, archaikus vagy szándékosan furcsa hangzású magyar szavak tömeges használata:
csepűrágó – vándorszínész, lenéző hangulatú szó
csanak, csiger – italhoz, iváshoz kötődő régies szavak
bakacsin – fekete gyászruha
episztola – levél
bürü, eszkába, bojnyik, satrafa stb.
Ezek egy része valóban archaikus, más része inkább nyelvi groteszk: a hangzásuk önmagában komikus vagy túlzó. Emiatt a szöveg egyszerre:
parodisztikusan régies
ironikusan művelt
és kissé részeges, zavaros tudatfolyamot imitáló.
Mintha a beszélő (vagy a szereplő) félművelt, de nagy szavakkal dobálózó tragikus figura lenne.
2. A „csepűrágó” mint tragikomikus hős
A központi alak egy lecsúszott vándorszínész. A szó maga is ironikus: a színész a kultúra embere lenne, de itt inkább:
részeg,
kiszolgáltatott,
nyomorult.
A vers elején már látjuk a leépülést:
kocsmai jelenet
másnapos, rongyos test
zavaros gondolatok
Ez a figura tipikus tragikomikus művész-sztereotípia: a színpadon nagy, az életben szerencsétlen.
A cím („Utolsó felvonás”) nagyon erős metafora: az élete színházi előadásként jelenik meg, amely most az utolsó jelenethez ér.
3. A groteszk humor
A vers tele van groteszk képekkel. Például:
„elméjében cirmol száz dibdáb eszkába”
„gyomra, torka izzik – okádó tűzhányó”
Ezek szinte karikatúraszerű túlzások. A nyelv itt szándékosan túldíszített, ami komikus hatást kelt.
A megszólító figura („vén satrafa”) jelenete szinte bohózatszerű:
jókívánságokkal kínál italt
ami valójában mérgezőnek tűnik
a hős ettől összeomlik
Ez sötét humor, ahol a komikus nyelv tragikus eseményt fed el.
4. Színházi keret és önreflexió
A vers vége különösen érdekes:
Ez több dolgot is sugall:
a csepűrágó megírja saját tragédiáját,
majd kellékpisztollyal vet véget életének.
A „kellékes pisztoly” zseniális irónia:
színházi tárgy
de itt valódi halált hoz.
Az élet és a színház teljesen összemosódik.
5. A vers hangulata: bohóctréfa mögötti nihil
Bár a szöveg tele van komikus, archaikus szavakkal, a mélyebb hangulat nagyon sötét:
alkohol
nyomor
megaláztatás
öngyilkosság
Ez a tragikus bohóc hagyománya: nevetséges figura, de a sorsa szánalmas.
Kicsit olyan, mintha:
egy szürreális kabaré,
egy nyelvi paródia,
és egy dekadens tragédia
egyszerre lenne.
Összefoglalva: A vers legfőbb ereje a nyelvben van. A ritka, furcsa magyar szavak kavalkádja egyszerre teremt komikus és groteszk hangulatot, miközben egy lecsúszott vándorszínész „utolsó felvonását” látjuk. A nyelvi túlzás ironikus, de a történet végül tragikus: a bohóc végül saját életének darabját zárja le.