Olvasnivaló (67)
Sorrend
Kopasz gallyat úsztat a folyó,
csúszkál rajta lassú napsugár,
bokrok tövén elakad a szó,
könnye csordul, fázik a határ.
Kertem léce közt benéz a tél,
ősz bicegve, szemlesütve jár.
Néhanapján elkerülhetném,
rám terül a köd,
Az idén nyáron nekem
nem hullámzott a tenger,
nem hallottam morajlani,
nem láttam, hogy hal el
benne aranylón a Nap,
a kis fehér fodrocskákat
szaladni a partra,
és hogy az óriás hullámok
hogyan tajtékzanak,
miként törik meg
A kivégzések is mindig hajnalban vannak… - futott át Galagonya agyán a gondolat,
mikor a hajnali hidegben Karcsiék háza, a disznóölés színhelye felé lépdelt.
Az hitte, hogy korán érkezik, de az udvar már úgy ki van világít
Kékbe borult égbolt,
Sok színes virág,
Megolvadt hótömeg,
Ébredő világ,
Tavasz, te tavasz,
Hadd köszöntselek.
Megígért megváltó,
Megtörtént csoda,
Megújult élet,
Lelkek udvara,
Tavasz, te tavasz,
Hadd köszöntselek.
Csobogó patak,
Összefont árada
Ma láttam egy tanyát összedőlni, csak varjak keringtek
körötte hangos károgással, azt lesték, találnak-e még
valami ehetőt, mit kicsíphetnek a romok közül, nem
tartozva senkinek tettükről őszinte számadással, mintha
csontvá
körötte hangos károgással, azt lesték, találnak-e még
valami ehetőt, mit kicsíphetnek a romok közül, nem
tartozva senkinek tettükről őszinte számadással, mintha
csontvá
Már megivott öt körte-kört
mikor vadul, váratlanul kitört
kitekert strófáiból az értelem;
a galaxis új színkörre váltott
és az ő vállára csillagpor szitált,
időtlenül és mégis hirtelen.
Már nem számított senkinek,
hogy menn
mikor vadul, váratlanul kitört
kitekert strófáiból az értelem;
a galaxis új színkörre váltott
és az ő vállára csillagpor szitált,
időtlenül és mégis hirtelen.
Már nem számított senkinek,
hogy menn
galambok gubbasztanak
csöndben csüggedők
egyre többen és többen
a télközeli döbbenetben
megtelnek velük
a párától csillogó
nyirkos templomtetők
haldokló lakótelepek
és rozsdatemetők
néha szárnyrakapnak
seregestül és a toll
csöndben csüggedők
egyre többen és többen
a télközeli döbbenetben
megtelnek velük
a párától csillogó
nyirkos templomtetők
haldokló lakótelepek
és rozsdatemetők
néha szárnyrakapnak
seregestül és a toll
Azok a részeg hajnalok,
mikor a Zagyva mocskos vize felett,
a szétesni készülő öreg fahídon ballagok,
számon Margó ginnel kevert rúzsos csókja
/pincérlányként bőkezűen osztogatta/
felsejlenek bennem magányos éjszakákon.
Ne
Mint az utolsó tétova gyűrű
a pocsolyába dobott kő körül,
melyet könnyű kéz pöccintett oda,
halványul el egy árva gondolat.
Az est kinéz a ház mögül,
árnyékba lép a gyönge fagy,
kémények füstje útra ül,
szemem sarkában könnye
