Olvasnivaló (67)
Sorrend
Felhő fekszik
félúton keresztbe
dús völgy, szikár
sziklacsúcs között.
Ködben botorkálva,
utakat tévesztve,
csoszogva, csúszva
küszködök, jövök...
félúton keresztbe
dús völgy, szikár
sziklacsúcs között.
Ködben botorkálva,
utakat tévesztve,
csoszogva, csúszva
küszködök, jövök...
Ködben, felhőben
fuldokolván, úszva
kékfehér falon áttörök;
kettétört köveke
fuldokolván, úszva
kékfehér falon áttörök;
kettétört köveke
A levegő hideg mint egy pohár abszint.
Türkiz csíkok tarkítják a mályvaszínt.
Titokzatos fények égnek a víz felett.
A nap lebukóban; lángol a feszület.
Az aranyozott Krisztus vadul izzik,
mint megszállott szemekben a mánia
Türkiz csíkok tarkítják a mályvaszínt.
Titokzatos fények égnek a víz felett.
A nap lebukóban; lángol a feszület.
Az aranyozott Krisztus vadul izzik,
mint megszállott szemekben a mánia
EMELD MAGASRA POHARAD
Légy boldog - Az élet harc
Nevess a bolond világon
Dionüszosz legyen
a legjobb barátod
Ha letörtek - Elleneid
Ne félj az elmúlástól
Állj fel
Emeld magasra poharad
- Más sem végzi különben
Az élet te
Még megáll a busz a leláncolt gyárkapu előtt,
de kopott gumiszőnyegeit már nem tapossa a
borostás arcú férfihad, nem vihognak a csitri
lányok futva a férfiak előtt, hogy számba
vegyék az érkezők sorát, néhány marcona
feket
de kopott gumiszőnyegeit már nem tapossa a
borostás arcú férfihad, nem vihognak a csitri
lányok futva a férfiak előtt, hogy számba
vegyék az érkezők sorát, néhány marcona
feket
Hányatott sorsú tested maradványait
Hányja újabb kupacba Róma,
Ki tudja hányszor temettek újra,
Néró nem bocsátotta meg tanításodat,
Vért akart és tüzet,
Véred folyt, olthatatlan tűz keletkezett,
Kétezer évre emlékezem.
Hán
A novemberi szél könnyet csalt a fiú szemébe. Megállt egy pillanatra, és a homlokába húzta kötött sapkáját. Egyedül haladt a korán besötétedett utcán a belváros irányába. A járda csaknem üres volt. Az úttesten a kivilágítot
A Küküllő mentén járok
anyám szíve hajt előre,
évek óta nincs már velünk,
kivittük a temetőbe.
Lába nyomát érzem , látom,
a szeme az én világom,
fogom kezét, amint mutat,
ahogy jelöli az utat.
A Küküllő mentén járok,
hegy
anyám szíve hajt előre,
évek óta nincs már velünk,
kivittük a temetőbe.
Lába nyomát érzem , látom,
a szeme az én világom,
fogom kezét, amint mutat,
ahogy jelöli az utat.
A Küküllő mentén járok,
hegy
mi lesz a fákkal, ha csak a levelekről írsz,
a folytonos változásról, grimmi hableányok-
kal tűzdelt hullámokról, vajon most épp
mit visz a víz - a Dunára gondolsz, aztán
a Tiszába lépsz; mindig van egy Közte -
csónakokkal
Nem láthatom ősz ráncodat, mely
búgó imádsággal sejlik gyermeked
szakadt ábrándjában. Találkozunk,
találkozunk az örök Igazságban.
Most még színezve haladsz, lehet
hogy meg sem őszülsz, mint virág,
melyről a dér visszaszé
Harmatba botló hajnali vállak,
türkizbe forduló reggeli kék,
messzibe nyúló halk akarattal
sóhajok küldenek túlféli fényt.
Barnuló fákon zizzenő lombok,
sárba, ha mártják a rongyos esőt,
görbülő hangon a sárgarigó
átfuvoláz
Lelkem kilépett otthonából
most itt lebeg felettem,
közönyösen nézi szendvicsem,
melynek felét már megettem
és a csésze alján sötétlő üledéket.
Vagyok én, a lélek és volt egy test-otthonom.
Tűnődve nézem a köztük levő léket,
