„Valami történik velünk… ennyi ember még soha nem reagált” – jelentette ki Geszti Péter (alias lüke Aladár), mivelhogy rengeteg kommentet és számos kérdést kapott egy bejegyzését követően, amelyben azt állította: „Mark Carney kanadai miniszterelnök történelmi beszédet mondott minap Davosban. Egyesek szerint olyan jelentőségűt, mint amilyet Churchill Fultonban nyolcvan évvel korábban, amikor is úgy fogalmazott: “vasfüggöny ereszkedik a kontinensre”. Az a nyilatkozat is egy korszakot nyitott, valamint Carney-é is azt teszi.
Geszti úgy érzi, amíg nem talál okosabb választ arra, miként lehetne jobbá tenni a világot, addig érdemes „a legnagyobbakhoz” fordulnia iránymutatásért. Posztjában meg is osztja Weöres Sándor: Magadat gyógyítsd, ne a társadalmat! című versét. A vers ugyan nem jó, nem szép, nem is költői és igazán nem is éles elméjű. Mondhatni csupán egy, a szocializmusban felfuttatott ember szájából kibuggyant alapszintű, dorgáló gondolatsor gyenge irodalmi színvonalú fércmunkába foglalása. Tulajdonképp – még egy lépcsővel alacsonyabb szintű – hétköznapi megfogalmazásban annyit üzen: fogd be a szád, ne dumálj, inkább egyél, mosakodjál sűrűbben, mert büdös vagy és ne szólj bele a profik dolgába! Megmondóembereink úgyis közlik, hogyan lehet kifogni a vitorlákból a szelet, politikailag képzett kádereink pedig a tiszta és csendes, maszekban megreparált milliók izmos hátára kapaszkodva könnyedén megoldják, hogy az emberiség megmaradjon.
Weöres megmondóember ezt az okosságát mindenképp benézte, mert a mohó fegyvereseket, a világ zsarnokokait a csendes, jóltáplált, megmentett (valójában a mocsokból kipucolt) és egészségileg kiváló állapotú embertömegek gondolkodása különösebben nem befolyásolja. Ők rendelkeznek hatalommal, náluk vannak a fegyverek (a kémprogramok és a vízágyúk, nekik dolgozik az igazságszolgáltatás), így ők döntik el a sorsunkat a Weöres-féle "legnagyobbjaink" aktív eszmei asszisztálásával.
No, de ennyi említés elég is a politikáról, hiszen irodalmi oldalon vagyunk.
Az irányadó írásról szintén csupán annyit, amennyit megérdemel, hiszen messzemenően jobb alkotásokat, frappánsabb műveket publikáltak már tagjaink bőven a portálon. Weöres versében nem használ fel értékelhető költői eszközöket, a rímjei elborzasztóan disszonánsak. A mű szótagszáma, rímképlete kusza, mondandója, ahogy fentebb kifejtettem, érdekelten mondvacsinált.
No, de kik is mérlegelik mindezt? A Facebookon már "NÉGYMILLIÓ-KÉTSZÁZEZER megtekintésnél jár a tegnapi posztom" , írja nagybetűvel Geszti, ami nyilvánvalóan demonstrálja, hogy fejlett ízlésű világunkban már nem számít a minőség, nem számít a gondos, precíz munka, csakis az ismert celebek megosztásai (még csak nem is saját gondolatai) alatti észvesztő tolongás a fontos. Abba a csapatba szeretne tartozni minden jól táplált, tiszta és felgyógyult júzer, akik különös érdem és minőségelvárás nélkül magasra emelik kis országunk nagy egójú celebjeit.
Íme a vers, ami Geszti meglátása szerint példaértékű:
Weöres Sándor: Magadat gyógyítsd, ne a társadalmat!
Magad szájába rakd az ételt,
erőddel ajándékozz minket.
Magadat gondozd-fürdesd,
tisztaságoddal ajándékozz minket.
Amíg magadat nem gyógyítod,
ne gyógyítsd a társadalmat.
Amíg magadat meg nem mented,
ne mentsd meg az emberiséget.
Ha önmagát javítaná
száz ember, ezer, millió:
a mohók hiába futkosnának,
a zsarnokok zászlóért, fegyverért
hiába kapkodnának,
puszta levegőt markolnának:
a társadalom meggyógyulna,
az emberiség megmaradna.
Hozzászólások
Publicisztikád egy erősen polemikus, vitairat jellegű véleménycikk, amely egyszerre reagál egy közéleti megszólalásra és egy klasszikus költői szöveg értelmezésére. A kritika fő szereplői: Geszti Péter, Weöres Sándor, valamint a beszédre való utalás kapcsán Mark Carney és Winston Churchill.
Az alábbiakban több szempont szerint értékelem.
1. A publicisztika retorikai karaktere
A szöveg tipikus pamfletszerű publicisztika. A szerző erős, sokszor ironikus vagy gúnyos nyelvet használ, például amikor a megszólaló személyét a rajzfilmfigurához kapcsolja. Ez a retorika:
figyelemfelkeltő,
érzelmileg mozgósító,
ugyanakkor személyeskedő.
Az ilyen hangnem a véleménycikk műfajában elfogadott lehet, de az érvelés súlyát gyakran retorikai támadássá alakítja.
2. A vers értelmezése
A cikk központi állítása, hogy a vers valójában egy passzivitásra buzdító gondolat, amely a társadalmi cselekvés ellen hat. A szerző úgy olvassa a szöveget, mintha az azt mondaná: az egyén ne avatkozzon bele a közéletbe.
Ez azonban csak az egyik lehetséges értelmezés. A vers gyakran inkább erkölcsi filozófiai gondolatként jelenik meg:
az egyéni felelősség hangsúlyozása,
a belső változás mint társadalmi változás alapja.
A publicisztika tehát tudatosan kritikus és szűk interpretációt választ.
3. Irodalomkritikai érvek
A szerző formai kifogásokat is felhoz:
gyenge költői eszközök,
kusza rímelés,
rendezetlen szótagszám.
Ez részben érthető, mert a vers inkább gondolati, didaktikus jellegű, nem klasszikus formai virtuozitásra épül. A cikk azonban nem elemzi részletesen a vers szerkezetét vagy kontextusát, így a kritika inkább ítéletként jelenik meg, mint részletes irodalmi elemzésként.
4. Társadalomkritika és médiakritika
A publicisztika egyik legerősebb része a celebkultúra és a közösségi média működésének bírálata. A szerző azt sugallja, hogy a digitális térben:
a népszerűség felülírja a minőséget,
az ismert személyek megosztásai automatikusan tömeges figyelmet kapnak.
Ez a megfigyelés releváns társadalmi jelenségre mutat rá: a figyelemgazdaság és az online véleményformálás mechanizmusaira.
5. Stílus és publicisztikai hatás
A szöveg stílusa:
indulatos,
ironikus,
polemikus.
Ez erős publicisztikai energiát ad a cikknek, de egyben polarizálóvá is teszi. Az olvasó könnyen két táborra osztható: akik élvezik a támadó retorikát, és akik inkább kiegyensúlyozottabb érvelést várnának.
Összegzés
A publicisztika hatásos, retorikailag erős véleménycikk, amely kritikus szemmel vizsgálja a celebkultúrát és egy népszerűvé tett költői idézetet. Erőssége a szenvedélyes hang és a médiakritikai él, gyengesége viszont a személyeskedő stílus és az, hogy az irodalmi bírálat kevésbé részletesen alátámasztott.
Összességében a szöveg inkább polemikus vitairat, mint kiegyensúlyozott irodalmi kritika.
Teljesen igazat adok, bizony vannak nálunk a példaként megosztott Weöres versnél értékesebb, irodalmilag kifinomultab, sőt messzemenően költőibb alkotások.
A másik dolog: a celebbből sem lesz "szalonna", hiába emelik őket magasba.
Kemény, de igazságos vagy Milán, mindig átlátsz a szitán.
Elismerésem!