Irónia, persziflázs

A történet az 1980-as évek elején lezajlott "forradalmi" eseményeket eleveníti fel.

Hatan ültek a Nysa mikrobuszban a MÁV laktanya előtt, az akácfa árnyékában.
Fellegvári – a pallér, Tatám – vagy másképp Tut (mint Tutankhamon) – a sofőr, Taxicar – a taxis (akinek ünneplősebb beceneve Demizson), Gabikao – a Közép-afrikai építész (ő friss mérnöki végzettséggel a pallér beosztottja építésvezetőként). Hangosan felröhögve kommentálták a rádióban sugárzott kétórás híreket.
Baxi – a rakodó és Hektor hátul beszélgettek. Várták a munkaidő végét.
A pallér közben szertartásosan keverte a kártyát, és az elől ülők negyed háromkor a már szokásossá vált játékba kezdtek.

– Piros negyvenszáz ulti. – mondta óvatosan körbenézve Tatám.
– Felőlem mehet. – legyintett Taxicar.
– Hohohogy? – makogta Gabikao. Az előbb még töh-töhbe volt ugyanez.
– Na, vezesd elő édes gyerekem! – mosolygott a pallér, aki nagy kártyás volt. Kontra ulti, kontra száz, én üssem a végét!
Tut óvatosan indult. Meghúzott néhány pirosat, majd áttért tökre, az igazi hajtószínére, de hamar kifújt.
– Csak ennyi volt? – kérdezte Fellegvári, miközben letette a tök alsót. Adjál még nekem ilyet, vagy tedd bele a piros nyolcast!
- Ájájáj, meg vágy cipve! – csapkodta térdét nevetve a babaseggű, fekete építésvezető.

Tut belerakta a pirosat, és fancsali képet vágva gondolt rá: ebben a játékban sincsen nagyobb szerencséje vagy mindig elszámítja magát, mint a házasságában. A felesége válni akar, megismerkedett egy fiatal suhanccal, aki igazából csak négy évvel volt fiatalabb nála, de szinte a gyerekének nézett ki, mivel ő korán megőszült, erősen kopaszodott és volt rajta túlsúly is bőven.

– Na, figyelj már Ámon, ne álmodozz! – szólt rá Taxicar. Piros az alja, tedd csak bele a hetest!
– Mennyi volt az? – kérdezte Tatám mélán.
– Hát, na mennyi lenne? – tette helyre Fellegvári. – Piros negyvenszáz ulti bukva, kontrázva az három húsz per kopf.

Ámon kényszeredetten lökdöste körbe az aprópénzt, gondolatai közben visszatértek a házasságához. Rádöbbent ő már nem tud asszony nélkül élni. Ha otthagyja a felesége, akkor gyorsan nézni kell valakit.

Öcci, és Salvatore érkezett meg. A sörgyárban voltak, hoztak két nagy táska csatos kőbányait. Beváltották a maradék sörblokkokat.
– Na, erről van itt nagyba' szó! – derült fel Taxicar arca. Hol a picskuba voltatok eddig? Már szomjan halunk itt.
– Demizson, ne tudd meg, mennyien voltak! Kinn állt a kapunál a sor vége – felelte Salvatore, miközben már nyomkodta is a kezekbe a pincehideg nedűt.
– Látom vége a munkaidőnek. Szevasztok! – köszönt be Jazz Lali, akit háta mögött csak muslicának hívtak, ugyanis azonnal megérezte a cefreszagot.
– Nem mindegy Lala? – röhögött Salvatore. A lényeg megérkezett. Kérsz egyet?
– Hú... nagyon megtisztelsz Salvatore bátyám. – felelte úriasan Lala, pedig ő volt az idősebb néhány évvel.

Medve, a főnök sietett a buszhoz.
– Figyelj, bazmeg Tatám! Miért nem mentek arrébb, itt isztok éppen, ahol mindenki látja?
– Jogos a két pont főnököm, de itt van az árnyék, meg itt van a sör is. Egyébként hogy vagy? Annyira el voltál ma tűnve, nem is láttalak.
– Ugyan már! Reggel együtt kávéztuk a büfében, nem emlékszel? Mesélted az asszonyt. Itt van a szatyrom, rakjátok bele a söröm, aztán húzok vissza.

– Főnök, majd beszélnünk kell, van egy kis gondom. Holnap bemegyek hozzád. – szólalt meg Hektor, aki eddig csak bambult, kezében a csatosüveggel. Összejöttem egy csajjal, kéne valami kéró.
– Jó rendben, valamit majd kitalálunk! – mutatta fel hüvelykujját távoztában Medve.

A két nagy sporttáska gyorsan kiürült, mivel még a vén Pujának is le kellett osztani, hiszen neki is volt benne blokkja. Néhány parti után ezért úgy döntött a társaság, hogy átballagnak a siketekhez, a Birka nevű kocsmába, amit egyesek csak "körülszarosnak" becéztek.
Jani bá', meg az öreg Vili foglalták a hosszú, kecskelábú asztalt és megrendelték a kaját. Legtöbben pacalt kértek, néhányan azonban a vesevelőre vagy a pirított májra esküdtek friss házi kenyérrel és kovászos uborkával.

"A kaját szét kő csapatni valamivel." A vén Pujának evés után mindig ez volt a kedvenc mondása. Hamarosan rendelt is egy kör szilvapálinkát a társaságnak.
A pálinka megtette hatását, még a "fogtechnikus" Taxicar zsugorisága is felpuhult, így ő is kért egy újabb kört.
A csapatás második hulláma elérte Jani bá't és a kis Salvatorét, akik az asztal végén szkanderezni kezdtek. Erre szólt be a kancsal pincér – a Lajos –, hogy "igazán kimehetnétek már a f@szba a fák alá, ha megkajáltatok, ott lehet nyugodtan basztatni egymást!"
Úgy is történt, ám kinn Salvatore és Jani bá' már meg is verekedtek. Nagyokat nyögve birkóztak, nyomorgatták egymást a porban. A kis Salvatorén nem volt póló, ezért csúnyán lehorzsolódott a bőre, ami elég rosszul mutatott, amikor végre abbahagyták az állatkodást. Baxi hozott egy deci pálinkát, azzal fertőtlenítették le a kis Salvatorét.

Nyolc óra tájt már tajtrészeg volt az egész csapat. Gabikao fennkölt beszédet mondott és javasolta, hogy alapítsák meg a Fék-utcai Köztársaságot, hazája a Közép-afrikai Köztársaság mintájára.
Ki is jelölte a kormányt. Természetesen az elnök ő lenne. Miniszterek: Salvatore – igazságügyi, Taxicar – közlekedési, Tatám – családügyi, a vén Puja (fél lábával és csapatós pálinkájával) – egészségügyi, Baxi, a cigány – kisebbségi, Jani bá' – sport, Fellegvári – szerencsejáték, Hektor – szerelemügyi, Öcci a pénzügy (ő gyűjti a sörblokkokat). Jazz Lali (a muslica) lenne a vám és adóügyi, a konyhai rakodó öreg Vili pedig az élelmezést irányítaná. Ő maga – Gabikao –  egyben a fővarázslói posztot is ellátná. Feladata lenne a köztársaság nőtagjainak elbűvölése. Ennek érdekében napi két órát táncolna, és fantasztikus történeteket mesélne Afrikáról, az őserdőről, érdekes törzsekről, szellemekről, sosem látott veszélyes vadállatokról.

Mint általában mindig, rendesen csúszott a sör és vele együtt az idő. Tizenegy körül eltanácsolták a köztársaságiakat a Birka művek udvaráról. Morcosan átdülöngéltek a bázisra, a vasutas laktanyába, ahol összevissza elfeküdtek, kinek hogy sikeredett.

Reggel csodálkozó szemmel méregették egymást.
– Tegnap aztán kiválóan megalapítottuk a Fék-utcai Köztársaságot – jegyezte meg a fejét tapogatva Taxicar.
– Hát meg... muszáj is volt már – motyogta elfúló hangon Salvatore.
– No, de hol van Gabikao, az elnök-varázsló? – nézelődött vaksin Tatám.
Hektor rúgott be legkevésbé, így már beszélt a portással és megrökönyödve közölte az ébredező köztársaságiakkal:
– Gabikao hajnalban kiment a reptérre. Annyit írt egy cetlire, hogy kicsit előrehozta a franciaországi útját és valószínűleg ellátogat Afrikába is.
– Azt nem írta, hogy köszöni a támogatást, amit sok kolléga és kolléganő valutában összegyűjtött neki, annak reményében, hogy francia honból meghozza a felírtakat? –  kérdezte savanyúan Öcci, a hoppon maradt "pénzügyminiszter".
– Én szóltam azoknak, akik pénzt dugtak a zsebébe: ha elutazik soha többé nem látják – szögezte le Fellegvári, aki mindenkinél jobban ismerte a beosztottját. – Ennyi pénzzel és tudással odahaza tényleg kormánytag lehet, ha nem is éppen elnök, minimum építésügyi miniszter.

Epilógus:
A történet szereplői közül már legalább öten a Túlvilági Köztársaságba távoztak. Taxicarból igazi, főállású vasutas lett. Hárman viszont még mindig görcsösen kapaszkodnak a taxikormányba.
Gabikaot pedig… azt hiszem felismertem egy National Geographic Channel sorozatban, ahol a nagy afrikai varázslókat mutatták be. Varázsszavaiból azt hámoztam ki: készüljetek köztársaságiak, Pákót – a legrátermettebb fiam – elküldöm hozzátok!