Szörnyella reggel ötkor dühösen falhoz vágta az ébresztőóráját, majd dohogva kimászott az ágyából. A harmadik kávé után erőteljes mozdulatokkal próbálta gubancos haját rendbe szedni. A tükörbe nézve elszörnyülködött a látványon:
– A fene essen bele! Mi ez?! Hogy jutottam idáig? – nyafogva nyúlt a nyakához, amit egykor drága gyöngysor díszített, most azonban belépőkártyája fityegett rajta.
Hisztirohamot kapott, a hajkefét a tükörhöz vágta, ami hangos csattanással apró szilánkokra tört.
Miután kiviharzott a fürdőszobából, magára ráncigálta kopott kezeslábas munkaruháját, és levonszolta magát az albérlete előtt parkoló rozzant kocsijához. Elfordította az indítókulcsot, de az öreg járgány nem akart engedelmeskedni, mire Szörnyella szidalmazni kezdte:
– Te vén, szar tragacs! Hogy robbantál volna föl, amikor lejöttél a gyártósorról! – közben újra és újra elfordította a kulcsot, mire az egyik alkalommal az autó végre megadta magát a gazdájának, és köhécselve, pöfékelve beindult a motor.
A fúriaként tomboló nő index nélkül kivágódott a parkolóból, veszélybe sodorva egy pékárut szállító teherautót.
– Idióta némber! Nem látsz a szemedtől? – káromkodott a sofőr a lehúzott ablakon át.
Szörnyella válaszra sem méltatta, robogott tovább a munkahelye felé.
– A francba, már megint elkések! – dobolt ujjaival a kormányon.
Amint leparkolt és kiszállt az autóból, rágyújtott egy cigire. Még kettőt sem szippantott belőle, amikor az egyik kollégája megjelent.
– Jó reggelt, Szörnyella! – végigmérte a ziláltan festő, kócos hajú, kék kezeslábast viselő nőt, majd folytatta – Úgy látom, ma sem vagy jó formában!
– Kapd be, George! A reggel, mégis hogy lehetne jó? Egyébként meg, mit foglalkozol az én formámmal?
– Ne szívd mellre, vannak ennél rosszabb helyek is a világon. – Azzal mosolyogva ott hagyta a háborgó nőt.
– Pff! Na persze, rosszabb helyek. Mi lehetne rosszabb egy állatmenhelynél? – belépett a kennelek közé, ahol az ott lakó állatok fura tekintettel méregették a magában beszélő nőt.
Duzzogva magához vette munkaeszközeit, seprűjét, lapátját, majd kinyitotta a legközelebbi ketrec ajtaját, és nekilátott a műszaknak. A bent lakó kiskutya farokcsóválva várta, amíg végez.
– Mit nézel, te kis rohadt dög? Tetszik a látvány, mi? Ha nem itt lennénk, már rég bundát csináltattam volna belőled – vigyorgott gonoszul a nő.
A kiskutya érdeklődve forgatta a fejét, majd egy hirtelen mozdulattal odaugrott hozzá, és morogva lábon harapta. Szörnyella felvisított. A zajra odaszaladt George.
– Mit műveltél már megint? Ezt jelentem a felügyelő tisztnek. Lesznek következmények!
– Ne, kérlek, George! – esdekelt könnyek között Szörnyella. – Csak azt ne! Megígérem, nem fordul elő többet ilyen! Ugye, kutyus? Barátok vagyunk. Ez csak egy félreértés volt.
A kutya morogva, szőrét borzolva utasította el a nő simogató kezét.
– Ez volt az utolsó eset! Mész vissza a sittre, ha nem tanulsz meg végre jól viselkedni!
Szörnyella szemlesütve vette ismét kézbe a seprűt, és takarított tovább, laposakat pislogva a kiskutyára.
Szerzői megjegyzés: Ez a novella egy nem hivatalos rajongói írás (fanfiction), ami Szörnyella de Frász karakterének gondolatkísérletére épült.
Hozzászólások
Kedves Míra,
nagyon köszönöm értékelésedet. Örülök, hogy tetszett, őszintén megvallva írás közben én is jól szórakoztam!
Igazán szórakoztató és ötletes az írásod! Az iróniád is kiváló, ahogy a korábban gőgös, luxusimádó divatdiktátort pont egy állatmenhelyre száműzte a sors közmunkára. A kontraszt a régi gyöngysor és a kopott kezeslábas között remekül működik, vizuálisan is azonnal megjelenik az olvasó előtt a karakter lecsúszása. Különösen jó a befejezés: amikor Szörnyella a börtöntől való félelmében kénytelen barátságosnak tettetni magát a kiskutyával, tökéletes morális büntetés egy ilyen ikonikus főgonosznak. Remek görbe tükör, gratulálok a gondolatkísérletedhez!