Valami vörös szövetből készült ruha volt rajta - már nem emlékszem pontosan milyen, mert a lépcső tetején az alulról feltüremkedő sötétség teljesen elborított és szinte csak az arcát láttam. De az a mindenre elszánt tekintet erőteljesen belém ivódott, én meg hiába magyaráztam neki, hogy talán mégsem kellene bemennie, mert nem éli túl – ő csak nem tágított. Ott állunk a hatalmas, félköríves kapu előtt, ami vaskosan liheg a homlokunkra, ez meg be akar menni, és azt mondja, ő megcsinálja. Közben lentről folyamatosan ordít ránk a dohos kastélyszag, mert ugyan pofázhatok én minden héten a takarítóbrigádnak, hogy rendesen fertőtlenítsék a falakat, az egész hiába: a meddő segélykiáltások és mindennapos reményvesztések elévülhetetlen bűze már lekaparhatatlanul odaragadt a kövekhez. A kapu, ami vagy 5745 kilót nyomott ebédidőben is, csak várta, hogy beteljesítse a végzetét, én meg gondoltam, hát akkor legyen, rajtam ne múljon. Még egyszer utoljára a szemébe néztem, de az csak könyörtelen LED villogással jelzett a csuklya alól, hogy készen áll, és hiába az elsőre szépnek tűnő, kecses, ámde kellőképpen harcias arc, hiába a nyaka tövéből áradó, vonzó pézsmaillat: az ajkai fagyosan előre meredtek és várta, hogy elindulhasson végre. Nosza, rajta kicsikém, jó éjszakát.

Aztán mire nagy nehezen lerángattam a bikafej méretű szutykos lakatot, ő már bent is volt, én meg azzal a lendülettel elkezdtem visszafelé rohanni, mintha másodperceim lennének hátra csak az életemből. Hogy miért hagytam nyitva a kaput, azt nem tudom, hiszen lett volna még annyi időm, hogy visszazárjam, és ezzel pontot tegyek az egész ügy végére, megmenekítve magam a további kínoktól, neki meg legyen meg a végakarata - de mégsem. Azzal a mozdulattal, ahogy beengedem, máris elrugaszkodok lefelé a sötétbe, de mint akit üldöznek, és már hallom, hogy üldöznek is. Egészen biztosan a páviánmutáns körmének megtapadását hallom a falakon már az első fordulónál, pedig lehetetlen, hogy ne találkozott volna a vörös ruhás nővel, de mintha ez most nem számítana, mintha ez a baromállat csak engem akarna: engem, aki évek óta őrzöm már bezárva, s vagyok így börtönlétének szimbolikus figurája, s lám, most végre kiszabadult, hogy bosszút állhasson a megannyi kínért és szenvedésért, éheztetésért és megaláztatásért. Mondjuk éheznie azért nem nagyon kellett, mert hétről hétre bedobtunk neki valami szerencsétlent, akit súlyosabb bűnének mivolta miatt direkt erre szántunk, és ezzel legalább a rabok eltartása is gazdaságosabbá vált. Bár eleinte azt hittük, hogy ez majd jó kis visszatartó erő lesz a lopásokkal meg az erőszakoskodókkal szemben is, de sajnos semmit nem ért a jelenléte a kastélyban. Mert minden mocskos barbár ugyanolyan mocskosan és barbárul viselkedett, mint annak előtte és még az ánizspálinkát túlzásban vedelők se hederítettek rá igazán. Noha legbelül mindenki tudta, hogy akit elébe dobnak, annak vége, de hát a halál manapság annyit jelentett csak, mint egy hosszabb lélegzetvétel, így hát kénytelenek voltunk jutalmat kitűzni ennek a pokolfajzatnak a leöléséért, hátha az majd kicsit feldobja a hangulatot. A fogadások be is indultak gyorsan, hogy kész szerencsejáték-barlanggá változott az egész alagsor, ahová még messzi vidékekről is folyamatosan érkeztek a daliás legények, szedett-vedett kardforgatók, pökhendi íjászok meg alabástromszívű fejvadászok. De legtöbbjük a páviánmutáns reggelijeként végezte, vagy ha szerencséje volt, mert a majompofa már nem volt annyira éhes, akkor megúszta egy fél kézzel vagy lábbal, csak a móka kedvéért, hogy többet az életben nem jött a megyébe se. De a vörös ruhás nő, amikor megérkezett, állítólag először is azt közölte, hogy nem kell neki a vérdíj, egyszerűen csak le akarja vágni a legendát, mert így ő lesz a környék meg minden idők legbrutálisabb hóhéra. Nem valami sokat jósoltam neki, merthogy nő volt, és errefelé a nőket csak felmosórongynak vagy szajhának használják, és amikor elébem vezették, rögvest le akartam beszélni az egészről, és felajánlottam, hogy inkább legyen az ágyasom. Nem láttam ugyan az egész testét a sötétben palást alatt, de megérzi azt a férfiember első ránézésre, hogy mi rejtezik a függöny mögött. Mivel erről hallani sem akart, végül úgy voltam vele, hát akkor dögöljön meg inkább, hülye, nagyarcú ribanc.

Valami hármasával veszem lefelé már a lépcsőfokokat, a vadállat meg mintha már a nyakamba csorgatná véres-savas nyálát, de még mindig élek, úgyhogy bizonyára csak a fülem szórakozik velem, én meg azzal szórakozom, hogy ide-oda ugróiskolázom a csigalépcsőn felejtett IFA motorblokkok között, lihegek tovább / lohogok. Annak idején 9,89 -et futottam százon, na de hol van az már, meg mennyi sárkányfüvet elpöfékeltem azóta, és valljuk be, rég nem is kardióztam rendesen. Újra hallom a kaparászását, meg most már felhördül néha, és a falról lemálló vakolatdarabkák ott nyerítenek a körmei alatt, hallom. Szárkapocscsontjaim ütemenkénti becsapódásának nyomán a bokámban kialakuló félelem megrendíti a csuklóizületeivel párhuzamosan rohanó érzelmeimet is, de csak próbálom megtalálni a következő lépcsőfokot. Még tíz lépcsőfok és vége, mire majdnem megcsúszok egy elavult ökörnyálon a lépcső tövében, de sikerül megkapaszkodnom abban a félbevágott ketrecben, amiben a rózsaszín kosárlabdákat tároljuk, viszont néhány gumigolyó így is kiugrik a helyéről és lomha unalommal megindul a közeli tesi-terem irányába. Csak remélem, hogy talán egy-kettő közülük a szörnyeteg lába elé vetődik, de biztos nincs akkora szerencsém, meg aztán úgy is a falon mászik, viszont most mintha fennakadt volna valamiben, egy rosszul beillesztett tapló téglában vagy ilyesmi, és már valami puffanást hallok: úgy néz ki, elérek a grádicsoszlopokkal futtatott aula túlsó végébe, ahová a fenti kupolából egy köpet déli fény szűrődik le, mint valami utolsó mentsvár. Engem is megmenthetne már valaki, pedig köztudottan én vagyok az egész épületben az egyetlen, akinek lenne esélye lenyomni a szőrpofát: tisztelnek és félnek tőlem az embereim, de most mégis menekülök, mint a kezdő nindzsa a tatamiról, nem tudom miért. Elvégeztem a helyi gyilkoló tanfolyamot már ötévesen, és ogre fogakat gyűjtögettem kavicsok helyett, szóval tényleg nem arról van szó, de most valami megkattant bennem.

A lépcsőről átugorva, lendületből a bár ajtajához vezető falon futok tovább, átsuhanok két beszélgető sárkányölő mellett, aki meglepődve néznek fel rám, aztán tovább isszák a boroskólájukat, Hamar elérem a bejáratot, előrenyúlva megkapaszkodom a felső ajtólécben és két lábbal rúgom be magam a bárba. A részben szétrobbanó sarokcsontom lekurvaanyázza a nekiverődő köbcsontomat, mire kisvártatva a bárpulton találom magam. De már hallom az odakintről bekóválygó rövid üvöltésfoszlányokat, meg a boroskólás poharak szétszilánkosodását a kövön, és felrúgva a pulton található habzó söröspoharakat és márvány hamutálakat csaholok tovább előre. Néhány riherongy felsikolt a sarokban hátulról, a csapos meg ijedten behúzza magával a dinitrogén-oxidos palackokat a söntés alá, és összemosódik minden a szemem előtt. Végre van időm a katanám után nyúlni, de csak arra futja, hogy leráncibáljam a hátamról tokostól, mindenestül, aztán máris ott vagyok a pult másik végében a ruhatárnál. Néhány ott lődörgő páncélba zuhanok, meg az egyik turista bérgyilkosba, aki veszettül gyorsan felfogja a helyzetet, mert már ő is hallja a bejárati ajtó további darabokra szakadását, és rémülten a kardom után nyúl, amint földet érek. Ahogy felállok, két dolgot észlelek egyszerre: a bérgyilkos szemében felsejlő akaratot, hogy megszerezze a pengét, miközben tudja, hogy én tudom, hogy ő milyen jó, de én jobb vagyok, aztán meg a termet horizontálisan végigmetsző páviánmutánst, aki hatásos megérkezésének következményeként már középtájon jár. Előreálló állkapcsai megállíthatatlanságot kölcsönözve neki még drámaibbá teszik a helyzetünket, izmos, kisportolt felső izomzatán csak úgy burjánzik a sötétlila szőr, szeme vérben forogva mutatja a célt, miközben alig két másodperc telik el. Valamelyik hősi halált halt áldozatától szerzett egy szaftos pallost, amit mellmagaságban maga elé tartva szabja a teret ketté, mint márkázott vajat a konyhalány. Ugyanezen sík mentén fröcsög a vér mindenfelé, a helyiek vöröse meg a vendégek fehér vére is ugyanúgy: a plafon felé pattannak a húscsimbókok és a dagadt vércseppek üvöltve ejtőernyőznek a padlódeszkák metszéspontján.

Megjött hát – gondolom, és a fejkendős bérgyilkos karmai közül megpróbálom kiszabadítani a fegyverem, de a tok nem enged, hát kihúzom belőle a katanát, és egy visszafelé mozdulattal kettévágom a fickót. Ahogy szétcsúszik előttem könnybe lábadt teste, a felnyíló résen át a terem közepén a majomtól úgy fél méterre a vörös ruhás nőt pillantom meg. Nem értem, hogy kerül oda, hiszen fent kéne lennie az arénában, erre holt nyugodtan pózol a mindenség középpontján a feléje tartó őrülettel mit sem törődve. A palástja már nincs rajta, de a ruhája ugyanolyan vörös, és most már látom, hogy jó alakja is van meg formás mellei, és akár kihívó nézése is lehetne, ha nem éppen lekaszabolni készülne a földrész legnagyobb veszedelmét. Látszólag azonban semmi baj nem érheti, és ahogy végleg széttoccsan a lábamnál a bérgyilkos teste, hirtelen rezegni kezd a telefonom, és felcsendül Lour Reed-től a „Perfect Day”, amit már évekkel ezelőtt állítottam be ébresztőnek.



- Na és? – kérdezte Hidegkéz, miközben egy megtelt MDAI-s dobozkát helyezett fel a polcra a többi közé.

- Na és ennyi. Felébredtem. - felelte Simaszáj, aztán hozzálátott, hogy megtöltse a következő gyógyszeres dobozkát.

- Na ne már, de mi lett a csajjal? – érdeklődött tovább elégedetlenre húzott ábrázattal Hidegkéz.

- Fogalmam sincs, ez csak egy álom. Nem tudom, mit jelent, csak annyira eleven volt minden, amikor felébredtem, hogy nem tudtam elfelejteni. Az álmait általában elfelejti az ember, vagy csak egy kis ideig emlékszik rá.

- Én később is emlékezni szoktam.

- De valószínűleg csak az elnagyolt részletekre. Én meg mindenre egészen pontosan emlékszem. Még most is.

- Nem láttad az elemeket? Azt hiszem lemerült a mérlegem. – kérdezte Hidegkéz és turkálni kezdett a még üres zacskók meg dobozkák között.

- Oda raktam egy szelettel a GBL-es folyadékok mellé. – felelte közönyösen Simaszáj.

- Aha, megvan. – summázta Hidegkéz és elkezdte kicserélni az elemeket. –Vajon mit szimbolizálhat az a nő? És sikerült-e lenyesnie a mutáns fejét, vagy az simán elintézte, aztán meg neked kellett szembeszállnod vele?

- Te figyelj, szerintem túl sok látnokzsályát toltál – folytatta aztán, és néha feltekintett Simaszájra.

- Á... mostanában nem nyomom – felelte amaz.

- Nem jó az semmire. Én egyfolytában methylone-on vagyok.

- Hajrá.

- …..

- A múltkor meg kaptam dimethocaine-t - képzeld, elég zúzós volt.

- Na mesélj!

- Hát öregem, le is jegyzeteltem, komolyan, tudod, hogy hitelesen tudjak beszámolni a vevőknek.

- Tetszik, hogy ennyire komolyan veszed az üzletünket.

- Lényeg a precizitás. Na, figyelj, felolvasom: - azzal Hidegkéz egy négybe hajtott papírlapot húzott elő a farzsebéből, és rákezdett:


Felrántás utáni 15. perc: SEMMI
Felrántás utáni 30. perc: Semmi, elállt az orrfolyásom.
Felrántás utáni 1. óra: még egy 100 grammos utca, már nem égeti a felső garatomat.
Felrántás utáni 1,5 óra: egy kicsit gyorsabb a világ, kifeszült szemek, de semmi tekeredés. Olyan, mint ha LSD-znék, de természetesen a pszichedelikus rész nélkül.
Felrántás utáni 1és3/4óra: Fekszem az ágyamon, és a családom egy általam írt színdarab szereplői
Felrántás utáni 4. óra: kezdek lejönni a cuccról…
Felrántás utáni 5. óra: vágyakozó érzés, amit a METHYLONE -nál éreztem

Második benyomás:
Felrántás: 100mg orrcimpa alá, kis balesettel. a por sok lett, és úgy ment fel, mint egy KOKAINGOLYÓ, ekkor éget, és erős tüsszentési inger. 5perces könnyezési roham, és 1 órás orrfolyás.
15perc után: A filmek jönnek, de most lassan, tekeredés nélkül.
1óra: A filmek nem észrevehetőek, a beszéd átlagos.
1,5óra: Oda vagy a zenéért, ritmusért, és tök jól érzed magad a bőrödben.
3óra: Először semmi, de idővel már nem tudsz úrrá lenni a mozdulataidon, ugrálsz, mint egy őrült
4óra: leáldozóban, erős rágási kényszer, fáradtságérzet
6óra: lefekvés, pár utóhatás, nehéz elalvás. Éjjeli alvászavar, 9 óra alvás után jobban teljesít nappal.
Most már jöhet a 100-150grammos adag …

- Hát ez elég komoly. – konstatálta Simaszáj, aztán izgatottan folytatta

- De most már melózzunk haver, mert estére meg kell lennünk a szállítmánnyal. Silas mindjárt ideér azzal a barom haverjával.

Január
Petárdahamutól megbolydulva indul el újra az év,
hangtalan lassúsággal vánszorog a sűrű nap - a halak
megfagytak, s a bogármúmiák Oresztészt hegedülnék
az ablak alatt,
ha a fúriák hagynák: a kisasztalon karácsonyról megmaradt
gyertyaleves ég.


Február
Muszkaelszántsággal éld bele magad a jégmerev reggelekbe,
szuszogó türelemmel buszozd a telet át a megferdült didergésen,
a fene bánja! – trappolsz tovább a még kóvályogva alarmírozó
medvéken,
mígnem ócska hazárdír szivárog: a fehérre cserzett megbékélésen
vágyaid ultramarinná hengerled le.


Március
Saras hópehelyvirgácsok haldoklanak a délelőtti fényben,
forradalmat rügyezik a hórihorgas közöny Petőfi avas sírjánál,
s a 7.b-ben most valami végleg elszakadt - a kikelet itt lehet
mindjárt már,
ne siess: ez élet felolvad, és csak most kezdődik el, hát bírjál már
magaddal, ha te vagy terítéken.


Április
De nézd, már virágoznak is a tigriscsigák az erdő nyakán,
és az ipogafán nyílik tán egy régen kihalt varátzsszirompár,
ez jópofa! – ülj fel a musztángodra, látom, a szélvihart itt
alig bírod már,
és nem emlékszel arra sem igazán , hogy tavaly ki voltál:
szabadságot majszolnál, amit olcsón adott egy sarlatán.


Május
Már nem olyan ijedősen kel fel a nap, reccsen és ropog a rarettalma,
egy tucat hazug pap a sekrestyésben fellángolva sétálgat - én meg csapokat,
papokat magam mögött hagyva, bénán hullok tovább az idővel,
mint a vakolat:
de néhány szép pillanat azért még egy kis aszpikozott habot ad
lagymatagul, mielőtt aszottan meghalna.


Június
A serpenyőn felmagasztalt rósejbli sütkérezik maga alá ropogva,
miközben a verandán egész délután szivárog a megkergült szilvalé,
a nyár kákáján csomót csak elvétve találok, de pár ostoba
turista még
időnként behatárol: a képeslapokról integet egy elszabadult iniciálé
somolyogva.


Július
Kicsordul a számból egy ujjongó meggyajak a fesztiválon,
pár ravasz csíkon túl az üdvöskék arcán ragyog a megkoptatott illúzió,
közízlésük magából kifordulva zokogja, mi már rég elmondatott:
fiúzni jó-
na meg a zöld pardon lóg ki az összes gyerekszájon, miközben én rímfúziót
adok be magamnak, amikor megkívánom.


Augusztus
Ereje teljében perzsel az aranylamé, hencegve tejel, mielőtt végleg
elnyel a fortyogó aszfaltdarab, ami az államalapítás alatt odakozmált -
ha nem vigyázol, a kertben megégeti egy vérig sértett grillázs a szád,
hovatovább
zokogó papírmasék könyörögnek átalakításért ablakaink alatt: csoda, hogy ránk
nem szakadnak a kis semmisségek.


Szeptember
De már elfáradni látszanak a napsugarak- arany bogaram,
holnaptól a menetrend megváltozik, az óra meg átáll, és úgy általában
alkoholosfilc-mámorra áhítatozik minden nyárból feltépett iskolapad
ráadásban, s
a megfakult levelek sem átallnak megjátszást mutatni a Pillangók mosolyában:
holnap megint Óvoda van.


Október
Újra halnak a holtak, miként emlékekbe csurgatott szemeitekkel
azok az elhasznált testek föléjük hajolnak– a rozsda kikezdte a fák homlokát
és a porhintett nyári szerelem is megolvadt már, a mozikban játsszák
az ostobát
és óva intenek a továbbgondolástól - csak a fekete tölgyfazongorák
zajongják tovább, hogy: gyere hitetlen!


November
Késsel kivágott vigyorral a bejárathoz lopódzik egy tucat gyerek,
és a nagy culák arcán is kérődzik a bejáratott szokásjog - de randák
is a cukorkafóbiás nénikék: arcukon bogáncsok, és csak visítoznak a
verandán,
beázott farmereikkel olyanok, mint egy óriás síkosítócsalád, meg aztán
dúl a töklámpáshadsereg.

December
Hófal remeg: feltámadt hóemberek korcsolyáznak a fövenyen,
s a varjak a szántókon piknikeznek a patkányokkal felváltva:
azt álmodom, hogy a Télapó idén lekési a rénszarvasbuszt, ezért
ereit felvágva
fekszik fent északon – utolsó reményeimet mártom részegen kevlárba,
ahogy elbúcsúzik az év öregen.

A szabadság elázott kürtőkalapján át süllyed az ország,

tovább vonulnak lám győztesen kastélyuk felé a farkascsordák:

felkoncolt birkák cefréznek be, s várják a szép tavaszt.

A város főterén övön aluli szökőkút áll, mint bálvány,

az aranyjárdán kartácsok közt felhízott gőg járkál: bár

csukolyát húznak ránk, de végül mégis a nép szavaz.

Hisz guttapercsa arcukat sztornírozva már reggel hazudnak,

tetteik montírozva sopánkodnak el, a botrány, ha duzzad:

életünk kilazult fafurdancs, és mindig végszavaz.

A pendelyített negédesség az ünnepeken, mint gyenge Shivaratri,

határokon átráncigált képmutatást szeretne itt tartani:

üzemel hát a siffentyűs pázsitlocsoló.

Néhányan megveszik, mások kisujjból kirázzák a kiskirályt,

utcák és csíkok mentén  jár nekik a full extrás Szitigájd:

arcukra esténként kiírják, hogy „This is my shit” - olcsón jó

a gazdagság itt, a szegénység meg csupán Laissez Faire,

ezek után nem tudod, hogy Jézus jön, vagy Lucifer:

csak egy kósza penészfuvallat kísér el.

S ha nem marad más, magamat súrolom meztelenre,

az igazságot már úgyis a por belepte:

elgöbölyözöm az agyamat az esti széllel.

*/Desencajonada: Bikák felvezetése, a közönségnek való megmutatása Fiesta előtt

*//Shivaratri: Shiva Isten Nagy Éjszakája

*///Siffenytűs: Szélhámos:

Láttalak kólikázni articsókás kedvedben,

megannyi barackzsámolyon verkliző Barbie babával:

Vegyél magadnak nikkelrúdon betliző vaginapárbajt,

patakokban folyó merev másállapot nedvekben

.

Lihegj át végtelen gyantamezőkön, permetezz

perverzfalú, kócos ábrándokat vitorlás farkamra-

abajgass huncut érveléssel, adieu ágaskodó agykamra:

a paplanra fröccsent, fals operatőr keresztmetszethez.

Osztrigás ánuszokba rontó, lemészárolt csillogás -

a középső ujjam meg a nyelvem már begipszeltettem:

abrikolt bimbóhömpölyeg, mely grimbuszokba nő,

felettem vonaglik egy kéjbírkózó cirkuszlovarnő,

ernyedtre szopogatott kedvem felspricceltetem:

Ültess nekem hát nimfabordás hímfaiskolát.

Vitasd el tőlem aszott karminőgyelgésemet

csupornyi életem szalmadicsőséges karimáján,

Virtuóz vértörmelékek tetteid fénymustáros barikádján:

Alattuk tolonc szatírölelés hegyek.

Takard el gyémántszilánkos gyökércsarnokod,

Mit egy dézsányi hiéna kattantyúbőrös ábrázattal

Épített megvasalt tejforrások alatt malterhuzatos alázattal:

titkold, hogy közénk tartozol.

Nekünk nem hagysz, csak kifent krumpliürüléket,

Galambnyerítésedhez beteg bedekkered tájolod:

lökött luftballon, egy csúcshajón árválkodik

mi meg köpködjük megint a mályvás szotyit,

magatehetetlenül önmagad istápolod:

                                                          és szádba vánszorognak a sűrű fények.

Ócska, ében imitátor, kergettelek álmomban:

Maghasadt bajszok alatt édenfröccsös sznobparádé,

Mészáros tekintetek tövén otthonosan folyt a sármlé,

S lord bordává változtam.

Puttonyos pírek töltötték víg kelyhekből a royal tejet:

Passzióból passzírozott uzsonnakalács vadászidény,

Válassz pázsitfegyvernemet, s a felkottázott halál szívén,

Csempész lelked okád jeget.

Grandok gyűlnek unottan, mondatleplekbe burkolva,

Új szolga zsinórban unszolja a szkaccsot,

  Nézd már hogy átnedvesedett Lady Grey-

Dakszlienyves pukedli, a fövenyen kis éji fény,

Miszterzsúr egy kriketthalmon,

 Vasderekas csúcsforma.

Duzzogd fel belém mérhetetlen golyvaorgiád,

Dörgölőzz istenhez a szájkosaras tükörben-

Dölyfös bíborüstököddel fend a jövőt: ide különben

Is csak roskadozni jársz.

Szignálj szivarszirmos bömböléssel csöppetegnyi hatalmat:

Vérpanírba mártott, szilikát betűrom halom-

Vulvaposztós rebelliód csak loncsos hímpép szorgalom,

Mely láthatatlanná kapargat.

Kend meg dereglyemázas álmaimat síkos öleléssel,

Titkon nyájas húrokat pendíts - szakad a prédahártya:

Zivatarcsíkos bőr ruhádat halmozd elkeseredett

Lendülettel - feslesz, arcod begyepesedett:

Öt hetet tölthetek miattad most a béna bárban,

pöfeteg golyóhordozók közt némi kínos szövevénnyel.

Megjegyzés: szépírások

Zabálj fel kócos kender,

Marj belém és korcolj össze-

Világok sara, ázalag pitypanghadak lössze

kapargászik bennem - hetven ólmos reggel

Teljen petrencényi zsíromban:

Fröcsögő napraforgótengerek meg keszeglé,

Csucsog a muskátlimájas, és nem tudni ezeknél

Vércsápos ürülábszárakon majd mi robban.

 Nyisd ki jobban a szád,

Harapjál veknihegynyi életet,

Vagy tunkolj tömör bánattal a málnafodros moslékban

 hogy a vérinas bordélyban egészen konkrétan

faggyúhéjban pácolt hitmócsingot kefélgetek:

szalonnapárnás intelemnaszád.

Megjegyzés: szépírások

Erre délután fölkelt Faulkner, a bolond postás, hogy azonnal

menjek hozzájuk át a szalonba egy meg két újságot hallani: megy

már a bolondozás a vén fószerek közt – gondolom, s mintegy

hozzájárulásként egy üveg vodkával felszerelkezve én

leszek a következő főszereplő, mostanában úgy sem írt senki

semmi jót - előre látom, ahogy a kopasz Borrughs húzza ki az

az  injekciót, s fönt a tékozló nap végfokán  még a felszínen lóg

a megváltás, úgyhogy ma este ivartalanított macskatáp reklámsávban

helyszínelők helyett legalább barátok közt lehetek: belátok most

majd a lapok közé, s nagy elánnal vetem magam azok mögé,

akikre egykor felnéztem.

A bejáratnál Keruac szív egy jointot lezseren, s hogy mibe kerülnek

ezek a megrontott éjszakák, már nem figyelem, csak megtérek, mint

Tolsztoj – az oszlopoktól nem messze Mark Twain megint

alhasi vicceket szónokol, én meg welcome drinknek kapok egy

konyakot a közben osztrigát zabáló Jack Londontól – elhörpintek

mindenkivel párt szótagot, majd kérek egy kis meszkalint Satre-tól,

aki éppen most bontja ki a második csomag Boyard-ot, és elkacsint

a fejem felett az egyik Bronté irányába: lassan átpártol a szerencse

Dickensékhez a rulett asztalon, miközben Wells azt mondja, hogy

nem mersz versenyezni azon, ki lesz készebb – vagy legalább

ki lesz kész nagyon.     

Egy Balzac-os bronzszobor előtt valaki így is kávét okádik, talán

Joyce lesz az, úgy látom, a kislánynak öltözött Hemingway meg

mégis rám néz annyi év után, de tán csak nem Lord Byron az ott, akit

épp Oscar Wilde csókol szájon?- a mindenit, bár nem zsánerem az

osztályzás, de Edgar Allen ma nagyon padlón van: most is Salingerrel

kerülgetnek egy ormótlan hányingert, aztán megisszák egymás vizeletét,

így inkább elvonulok a kertbe statisztának, ahol egy fapadon hagyva

teszi tiszteletét a megcsoffadt Kafka, és itt van Whitman is még - de mintha

tyúkhúrosabbra  szabdalták volna Vonnegut fejét a múlt hét óta,  vagy az ott

csak Kilgore Trout? –bohóckodva nyitok kaput a garázson át, és Ginsgbergéket

találom a varázsgombák helyén.

Két légy ül a párkányon: hétszélű

szögben köpködnek angyalfröccsben

pácolt szavakat-/pók/fonalakkal láncolt

perceik meg vannak számlálva, s míg eltelik:

felvikszelik az utolsó kenetet, hisz nem viccel itt

a nyolclábú közöny- mehettek, mint országúton

a felhasított illúziók

tönkre. 

Pörölycsapás a böglyökre: nem ölök ma mást,

csak prémcsákós vadállatokat, acélhálós

barbáriasságom olyan alpárias /hogy/

kiszakad, mint Sirk ünnepen imalapnak

álcázott dévadászi vásár - nos,

az már igaz, hogy a halál vár rátok

hogy a halál vár rátok

Kannibálkalmárok ezek a Keresztesek: banditák,

de csak ha feszengenek / miközben felcsapnak

néhány kopasz kroaszont reggelire, s ebédtájt

megütköznek két léggyel egy csapásra - üvöltve

ellazsnakolnak otrombán, klaccsanósat

zsabókolva szenesputtonyuk potrohán, s ha jósolnak

csak puhán: mintha semmi nem volna való tovább

semmi nem volna való tovább

Egyre mostohább a sors, hogyan most tovább?

Sohesemvolt szemfényvesztő boldogságunk odalett, hogy

málladozó valóság csupán a maradék - jönnek a fáklyahozók:

már temetnek minket, turbolyaágon árvereznek el

Felezd meg velem az utolsó réteg jó ízt az életből – ’mer ebben

lesz itt egy kis presztizsvesztés,, nem hitted: itt

inognak meg csápjaink végül – a tivornyának vége :

kifogtak

a tivornyának vége:

kifogtak.

Néhányan áthajolnak a drótkerítésen, meg olyan is

akad, hogy hintáznak az elektromos vezetéken, de

nálunk a családban mindig is a mértékletességen

volt a hangsúly.

Én nem mászom meg a lángot csak diszkréten, nem olyan

nagy ügy léket vágni egy szüfrazsetten, csak itt éppen

eléggé diszlokált már a lét ahhoz, hogy higgyél nekem:

soha nem nyertem.

Mert túlélni tanít e morál, de közben olyan, mintha

megnyesett tizracserjék közt kóborolnál, ahol végtelenre 

festik a fingot, és farkasszőlőt zabálva arra gondolnál:

már a zene sem kell.

Ha akarod megharcolok ezért itt, csak olyan fárasztó,

hogy minden nap fahrtolok is egy kicsit az élvezettel,

és ahogy az idő elszáll felettem: acsarkodok az élettel,

míg a Körérhölgy énekel.

Hígderesen megpányvázott hajnalokon csípős
kucsmagomba-kedvességgel húzd elő a butykost,
Bátyja! – pálinkaszámba megy mindenesetre a foszlott
üdítős flakonból feslett késsel a pecába sulykot vető
etetőkosárka – rajta porgomolyag a vénába oltott
szúnyogerdő.

Hol van a nyár? - kérdik, s mondok olyat, hogy
míg az újhold eljő, olvad anyád lédig légycsapóm
súlya alatt – vagy jól jön egy királypáfrány, míg
hazug pókfonalak felett szúrós felhőkben gyűlik
a bocskorcsippentyűs szárnyasok armadája
dunsztkötéses vérbarázdán.

Egy vaskos disznóöleléssel pimaszló nőstény
csápja nyomán áll a bál: bátyánk megpaskolt
tarkóján dicsőségpálma - sorsunk súlya előző
életeinken át zsandármerevséggel ragadt ránk,
s bitang volt fösvény bőrsubánk most vérszívók
vad románca.