Irónia, persziflázs

Van épp elég bajom, már csak ez hiányzik!

Negyvenkilenc fokban mindenki anyázik.

Icára gondolok, hiányzik a jó bőr,

mellé a susnyásba pár napra való sör.

Esz a fene érte, nem igen tagadom,

amikor csak lehet, jó, hogy … látogatom.

Remélem a Nap is vágja már, hogy fölös,

kár a héliumért, míg az agyam ködös.

Bekábultam tőle, mint a drogos éjjel,

mos, főz, mint a meszes, nézek szana-széjjel.

Úgy keni a posztót fel a szárítóra,

napestig stírolnám, de ketyeg az óra.

Nem festi a haját, tök jó, ahogy kinéz,

lesek, mint a versben az a János Vitéz.

Deka súlyfelesleg sehol sincsen rajta,

kár, hogy azt az izét melltartó takarja.

Mini a szoknyája, hú, de felesleges,

szemem kocsányon lóg, kezem semmit keres,

markolom a füvet, taperolom vadul,

várom a hétvégét, tesztoszteron az úr.

Megint randi time van, teljesen bezsongtam,

mert nem vagyok bunkó, pár szál gazt is hoztam.

Fejemet biccentem, János vagyok a Korn,

- én meg Ica lennék, bejössz nekem nagyon! -

Van neki egy anyja, láttatok még banyát,

tönkre vágta eddig majd mindenki agyát!

Be is szóltam rögtön „… hallja-e kend, anyjuk!

Fogja be a száját, vagy majd betapasztjuk!”

Minek nyitottam ki a nagy lepcses számat!

A vénasszony el is húzta a nótámat.

Kirúgtak a cégtől, nem a jövő héten,

nem kóser a helyzet: „Maradj otthon...” szépen!

Hiába csőröztem, sehol semmi meló,

lelécelek, ez van, csajomhoz kuss, heló!

Mielőtt dobbantok, felkeresem Icát

megmondom a frankót, nem lököm a rizsát.

Belilult az agya, de nem hadovázott,

a hírtől, hogy lépek, majd a falra mászott.

Lestünk mind a ketten, akár a vett malac,

- na, jó, akkor húztam, te meg itthon maradsz!

Kint is az a hányás, hogy koma a meló,

amiből a lé van: csúzli meg cucc, tesó.

Teperek is tovább frencsájz kommandósnak,

pár év múlva lazán adhatunk a jónak.

Simán ráfaragtam, elvagyok, mint befőtt,

török, tatár között fejem lágya benőtt.

Elég tré a helyzet, nem kell ide licence,

nyakunkon a „jani” COVID-19.

Nemrég Ica nyomta, otthon szintén zenész,

meg, hogy a jó anyja, éled, mint a penész.

Tolom a biciklit nemsokára haza,

karanténba kerül legalább a nyanya.

Nyomatják a lácsót, hol is az a Vuhan,

mialatt a tőzsdén az árfolyam zuhan.

Turbózzák az árat, mert a zaba magyar,

vírus se kell ide, pereg, ki hogy akar.

Húzom a nyúlcipőt, zárnak a határok,

tutkó becumizom, minél tovább várok.

Tekerem a pedált, nyög a csomagtartó,

szewa, nyugat, nem leszek világcsavargó!

Leszakadt a pofám, mikor berongyoltam,

banya, Ica sehol, marhára pislogtam.

Kiderült, a „mama” Lucifernél tarhál,

a csajom egész nap népkonyhán szaladgál.

Kibekkeljük ketten, bár az idő véges,

nem köhög a lóvé, mégse vagyok mérges.

Bár nem minden arany, ami jön, korona,

élünk, ez a lényeg, többire borona!