A balga ember mind balog,
hisz rossz lónyomon andalog.
Néha elad, mit ingyért vesz,
más érdemeset ritkán tesz.

Ha beordít, hogy drótozok
vagy lyukas edényt foltozok, –
nehogy szóba álljál vele,
vigye csak a fészkes fene!

Arcán sebhely, torz horpadás
(sosem használt a jótanács),
üti vasát, bár nem kovács,
nem sül neki fonott kalács.

Bő gatyáján csörgős az ing,
balra táncol, s jobbjára int,
haján hálót szövött a pók –
Balogvárban Bolond Istók.

Sose tévesszen meg minket:
a balogok mindig linkek,
szavuk sodra tajtékzó ár,
nem szűri meg drótszájkosár.

Amelyik meg sűrűn hallgat,
az csak lopja az alkalmat.
Figyeld mindig koszos kezét,
azon van a mocskos… körme!

Törpe vagyok, tönkre vágyok,
egész erdőt tönkrevágok.
Erős vagyok, nem fog átok,
ám ha mégis, bosszút állok!
Rend dereng majd merre járok.

Néha zúg a harci nesz -
őrület mit Marci tesz!
Látszatra bár vérprofi, -
pofija nem angyali.
Tiszta ideg, tiszta gáz,
vele hasgörcs paroláz.
Keze remeg - nincset ad -
markában egy kődarab,
szájában egy tört tojás -
habzó nyála híg folyás.
Szeme nem is emberi -
gyűlölettel van teli,
nyaka merev, feje rém -
gallérja is hullaprém.
Esze - ha volt - réges-rég
elitta mind, s itt a vég.
Kifutott, mint forralt tej,
odakozmált a… popóbuksi.

A szerző

Szépíró maca a Muci,
stílusa sem faramuci,
regénye hatalmas
szárnyaló szirti sas,
gömbölyű feneke duci.


A csöves

Pazarlóan élt a csöves,
most fekhelye macskaköves,
ha van kis aprója,
jövőjét elszórja,
zsebéből széthull a törek.


A tanár

Már múltjából él a tanár,
tar elméjén dúlt a tatár,
nevet saját viccén:
nem lát túl a sliccén,
a vécén is mellé talál.


A kéjnő

Türelmi zónák lakója,
úgy jár-kel, akár a gólya,
riszálja a popót
nem fogad el aprót, –
ha éppen nincsen kankója.


A taxis

Magyar honban élt egy taxis,
nagy szokása volt a baksis,
fizetett kórházban,
hotelben, kocsmában,
néha még az utasnak is.


A politikus

Pesten élt egy politikus,
szent életű volt, etikus,
nem okozott talányt:
nem vett fel átalányt,
korrupt sem lett – így logikus.

Béla már fél órája állt a sor elején, a treffen. Üres tekintettel nézett ki a fejéből, nagyon teli volt a hócsukája. Régen ezen a droszton soha nem kellett ennyit ácsorogni, akkor még jól mozgott a Keleti. Néha négy-öt liftet is megcsinált hét órára. Most meg… Ötkor jött ki, de négyen már itt álltak előtte. Ők elfogytak másfél óra alatt.
- Én meg már itt szívok két órája, aztán sehol sámli - mormogta félhangosan.
Unalmában vizsgálni kezdte az egyik óriásplakátot, de olyan elmélyülten, mintha ma látta volna először.
- Már megint micsoda akciók, csak legyen pénze a hülyéjének - a magamfajta taxisnak -, gondolta bárgyún, és megvizsgálta brifkóját. Akárhogy számolta, elölről, hátulról kezdve, nyolcezer hétszáz volt benne, meg némi apró. Tekintete visszatévedt a plakátra, hátradőlt az ülésben, a reklámhölgy rákacsintott egyet, kettőt, hármat, a szeme elhomályosult, a betűk összefolytak...

Benyomott egy mezítlábas Tulipánt a szája sarkába, és elgondolkodva nyúlt a gyufáért, ami rendesen a taxióra tetején a cigi mellett szokott lenni, egy széles befőttes gumival leszorítva. Most azonban sehol sem találta. Lenézett a műszerfal alá, és elsőre megállapította, hogy ráférne egy alapos belső takarítás az öreg ˝puposra˝ - a Warszawára. Éppen meglátta a gyufát a radiátor előtt, amikor mintha az ég dördült volna meg, akkorát döngött a kocsi oldala. Ijedtében rögtön lefejelte a kormányt, szódásüvegtalp szemüvege meg - valahová - a gyufa mellé eshetett. Mire végre kitapogatta szemüvegét, és mint egy távcsöves ürge, ki tudott kémlelni a kormány alól, még néhányszor koppant a karosszéria.
- Mi a rohadt…! - kezdte, de ekkor már rájött, hogy senki sem csattant neki az autónak, hanem egy kucsmás, bajszos, prémes kabátos öreg áll a jobb első ajtónál, és épp újra le akar sújtani fokosszerű botjával. Ahogy csak tudott, kikecmergett a kocsiból, és ráordított az öregre:
- Mit csinál maga Fater, legyen már észen! - ez nem a szürke szamár, bár a színe valóban hasonló.
- Jó napot, osztán erő meg egíssíg! - válaszolt az öreg. A többi kocsis munta, ho verjem meg a kocsi ódalát, mer kend tán megalutt itten. Egyébkínt meg Karácson Bandi vónék Poroszlóról.
Béla mérgesen mérte végig az öreget, megtapogatta a ˝pupos˝ ajtaját, de a két milliméteres lemez rendesen állta a sarat, még a festék sem pattant le róla. Az öreg széles vigyorral nézett rá, pirospozsgás arca kerek volt, apró gombszemei kíváncsian csillogtak.
- Osztán, mír olyan erűs a hangja? - a jó előbb meg míg alutt. Há ín csak felíbresztettem.
Béla nyelt egy nagyot, rájött az ˝öreg˝ vele egykorú, ötvenes lehet.
- Mit akar? - kérdezte valamivel nyugodtabban.
- Há, ín nem akartam semmit, de muszáj vót gyünni, mer az asszony beteg lett, amikó meghallotta a nagy hírt. A kít fájin fijam meg Kelet-Nímetországba dógozik, maj csak karácsonyra gyünnek meg szabadságra.
- Akkor meg mi a szarért veri a kocsi oldalát? - nekem ezzel el kell számolni.
- No, ha iccer megalszik, akkó mé háborog?
- Haver, húzzál el innen nagyon gyorsan, mert arrébb raklak!
- Nem kő engem pakógatni, nem vagyok ín kódús! - megfizetem ín magát, ha meg tudunk igyezni. Elintízem a dógum itten, oszt míg haza is kő maj vinni Poroszlóra.
- Mi a túró az a Poroszló? - pörgött veszettül Béla agya. Lehet, hogy egy jó húzós vidék?
A kucsma Bandi - vagy micsoda -, meg mintha gondolatolvasó tanfolyamról került volna ide, a szent Keleti drosztra, már nyöszörögte is:
- Egyszázötven kilómíter az tesvírek között is.
- Miről lenne szó? - kezdte kicsit engedékenyebben Béla.
- Há itt a papíron a cím: Sport-foga-dási és Lot-tó I-gaz-ga-tó-ság.
Béla meredten nézte a levelet… Egy ilyen manus, ez nyert hatszáznegyven ezret?
- Ember, ez halál-komoly?
- Há, nem, akkó minek gyünnék ín ide potyára?
A kucsmás akkurátusan berakta az első ülés elé a batyuját, bőröndjét pedig az ülésre helyezte.
- Na, üljön be, menjünk! - szólt rá Béla. Annyira azonban nem engesztelődött ki, hogy segített volna a kucsmásnak ne a kalaptartón csücsüljön.  Karácson ugyanis ahogy az rálépett a küszöbre, onnan azonnal fellépett az ülésre, és úgy kuporgott a kalaptartón, mint kocsis a bakon. Így mentek végig a városon.

A kucsmás délutánra elintézte a formaságokat, nagy vászonkendőbe kötötte a pénzt, és úgy tette bele a zsíros bőrkofferbe.
- Na, ugyi megmuntam ín, hogy pik-pakk, oszt mán mehetünk is hazafele!
Poroszló felé már kölcsönösen tegeződtek. Béla azt számolgatta, hogy ennyi pénzből hány doboz Tulipánt lehetne venni.
- Valahogy úgy jönne ki, hogyha még élnénk háromszáz évet, akkor sem tudnánk elszívni. - vigyorgott a kucsmásra.
Egy dűlőút leágazásánál megálltak, mert Karácsonra rájött a vizelhetnék. Béla mereven nézte a bőröndöt. Csend volt, sehol semmi mozgás, csak a kucsmás szuszogott nagy igyekezetében. Hirtelen elhatározással lenyúlt az ülés alá, előhúzta a méretes szerelővasat…

Valami nagyot koppant a kocsi ajtaján. Riadtan kapta fel a fejét. Észrevette, hogy kifolyt nyála a kormány alá csurrant. Óvatosan balra sandított, ám ott csak a reklámhölgy kacsintott a plakátról. Jobb oldalt viszont, egy kucsmás vénember ütötte az ajtót fokosszerű botjával.


Budapest, 2006. 09. 23.

Érzések göröngyös szántásán bukdácsol az ember,
tengerek iszapjában keres forrón feltörő forrásokat,
moszatok közt matat – hínárhálót dobva magányára –,
kavicsokat csodál, majd mint tüskés rája, komótosan
homály-kétségek felé lebeg – vitatkozva önmagával,
perelve évezredekkel, amelyek kialakították hálátlan,
vámszedő ösztöneit. Így aztán tündökölni és elbújni,
gyűlölni és imádni, táncolni és búsongni kénytelen,
amikor sejtfalakat robbant a hormonháború, vagy ha
léleklápján ellobbannak szeretete végső ingófényei.

Tévelygő ember – akárhol kóborogsz az erdők tompa
csendjében, hegyek nemere hűvösében, vagy vadvizek
dühödt zengő-zuhogóin, végül sivár, fövenyes partot érsz.
Meglátod ott pucér önmagad, amint vicsorogva szorítod
az eltűnő kvarcszemcse időt, a csillámló hideg semmiséget.
Szemedben még utoljára lázad a tehetetlen irigy rettenet,
szétnézel rémülten, lopsz egy megriadt sóhajnyi levegőt
léted üszkére, lobban néhányat benned az illanó értelem,
aztán úgy alszol el, ahogyan csecsemőként – váratlanul,
gügyögő szavak között, félrebillent fejjel – anyád mellén.

(a csepűrágó álma)


Óvatosan áll fel, teste roggyant bürü,
csárdába csalta be (tegnap még) egy gügyü.
Fogytán van élenye, agya bornírt, kába,
fejében cirmol vagy száz dibdáb eszkába.

Mély volt elmúlt este a korcsmai csanak,
hol fád képet vágva csigert osztanak.
Most ciherben fekszik, ingujja csúf vörös,
megfogta éjszaka a nedves álkörmös.

Mellette csapa, távolban cserény látszik,
csiszár öntudata békasóval játszik.
gondolataival bagóhiten vannak,
bojnyik járt éjszaka, nyitva ajtó, ablak.

Stírölgeti zsebét - felöltője cefet,
aprehendálóan vet magára szemet.
Bakacsin öltönye tépett - szakadt pánttal.
segítséget kérjen, amit elvből átall?

Egy agglant jár arra, karján jó nagy ampa,
bogárzik szájából a jókívánsága.
Arca mosolyog, szeme elkerekedik,
a nyúzott arszlánra rögtön fenekedik.

Jó napot, kedveském! (hitvány csepűrágó,
akolba való rossz, darvadzó hóhányó).
Balkörmű éj után éghet a bélésed,
ihatsz az ampámból - tudom az kérésed.

Iszik egyet - véli gyomrának elixír,
kinyögni egy hangot, azonban alig bír.
Mi volt ez vén satrafa, folyékony azót?
lefojtja torkomban az avanzsáló szót.

Enigma ez fiam, coki hajszra, csára!
amorózó tested áztatja a csáva.
Földre rogy lassan a vándor csepűrágó,
gyomra, torka izzik - okádó tűzhányó.

Empirikus énje mohón tollat ragad,
dancs fájdalmát írva, semmit el nem tagad.
Előkotorássza kellékes pisztolyát,
s vérrel pecsételi le az episztolát.


Szómagyarázat:

bürü - gyaloghíd
gügyü - házasságközvetítő asszony
éleny - oxigén
bornírt - korlátolt
cirmol - mocskol
dibdáb - hitvány
eszkába - vaskapocs
csanak - fa ivóedény
csiger - lőre; savanyú bor
fád - unott
ciher - bozót; avar
álkörmös - élénkvörös színű növényi festékanyag
csapa - vadcsapás
cserény - vesszőfonatú fal, kerítés
csiszár - csiszol ige származéka
békasó - simára csiszolódott fehér kavics
bagóhiten - vadházasságban
bojnyik - útonálló. rabló
stírölgeti - hosszabban nézi
cefet - lompos; rongyos
apprehendál - neheztel
bakacsin - fekete posztó, vagy vászon
átall - szégyell; restell
agglant - vénasszony
ampa - bádog kanna
bogárzik - futkároz
arszlán - ficsúr; piperkőc
csepűrágó - silány komédiás (régen tűznyelő)
darvadzó - szomorúan gunnyasztó; kókadozó; kornyadozó
balkörmű - rosszul sikerült
elixír - bűvös hatású ital
vén satrafa - csúf öreg nő
azót - nitrogén
avanzsáló - előlépő
enigma - rejtély; talány
csáva - lúgos áztatólé (nyers bőrökön maradt húsos részek lerohasztásához)
coki - takarodj; hordd el magad
hajsz - bal
csá - jobb
empirikus - érzékszervi ismereteken alapuló
dancs - mocskos
episztola - levél (nyilvános, költői)

Elképzelt egy szép világot,
biztos jövőképet látott,
mégis eldőlt teste, sorsa,
úgy nevezték: Fekvő Borcsa.
Belőle csak hasznot húztak,
érte arcokat bezúztak,
előkerült néha bokszer,
mikor spórolt egy-két… tökfej.

Estefelé hercegnő volt,
ám hajnalra inkább csak holt,
kimerülten nyúzta álmát,
kamaszkori pizsamáját.
Délután – mint rendes lányok –
vett a téren egy újságot,
rágyújtott, úgy húzott tisztát,
dúdolta a Billboard listát.

Telefonon rendelt kaját,
énekelve mosta haját,
erkélyére, mikor kiült,
alatta egy város hevült,
itt töprengett mindig picit,
elszívott egy füves cigit.
Nyolcra várt egy új krapekot,
rendet csinált, mosogatott.

Poharába öntött italt,
mélázgatva jeget kavart,
felszívott egy csíkot lustán,
tiszta kéjre vágyott pusztán.
Kapucsengő hangja dongott,
munkadarab lépte kongott,
belépett az első vendég,
kezdődött a szerves nemlét.

Elmúlt kilenc, csendes a ház,
vér szagától szédül a srác,
kanál, gyújtó, s forr az anyag,
izzó láva a pillanat,
telefon szól, ajtót verik,
Borcsát többé itt nem lelik.
Mellé dől a bódult gyilkos,
együtt rándul a két cinkos.

Elképzelt egy szép világot,
biztos jövőképet látott,
mégis eldőlt teste, sorsa,
úgy nevezték: Fekvő Borcsa.
Belőle csak hasznot húztak,
érte arcokat bezúztak,
előkerült néha bokszer,
mikor spórolt egy-két… tökfej.

mikor lóvá téve, lovaggá ütöttek,
bejártam a vidék számos kolhozát.
dagadt erszényemben aranyak fürödtek,
ismertem a környék minden ivóját,
úri bordélyokat*, és a legtöbb pocsolyát.
…
szédelgésemben meg-megállok néha,
amikor feszíti hordómat a készlet –
ablakod alatt fütyülök*: te céda! –
kiengedem habom, mint a kéziféket,
bár a látszat csalóka, szeretlek én téged.

só ízű könnyem* patakokban ömlik,
nikotinos szádban* kulimászt idéz,
baldachinos ágyak, s szalonok köszöntik*
szerénységemet – most, a bánatos vitézt,
sóvárgóan kérdik: ma sem hoztál pénzt?

hidegét teríti rám a kutya éj – hamis,
elfutok, nem iszom, nem eszem már itten,
csak sírok, – emelt fővel ma is,
varjak károgását hallgatom dühödten,
hollóknak suttogok: ím, hát befürödtem!

nyugovóra térvén – áltatom magányom –
panelágyba fekszem, mint a költeményem,
símogató* énem feszülő kabátgomb,
bekapcsolom emká huszonötös gépem,
s bámulom falamon napraforgós képem*.

váramban a gerendán* kuvik kalamol –
beterít az este, éjfélt kong az óra,
agyamban az űr gőzgépként zakatol,
lanyhán hederítek* sarokban a pókra;
fogason köpenyem – a lócán kabóca.

rám dől az álom, mint részeg szerető –
elhasznált lelkemen huzatot cserél –,
süllyedek, kezemben izzad a lepedő:
holló-szép szerelmem reggelre ideérj,*
amíg sajtból van a hold, semmitől se félj! *


* Idézetek – szabadon – az ál Villon műveiből. A helyenként felbukkanó helyesírási hibák és közhelyek az ál Villon írásaiban előforduló eseteket példázzák.