Veréb Gábor nem szerette a kollégiumi nevelőt, Kovács Miklóst. Fejére húzta a takarót, amikor az reggelente vastagkeretes szemüvegében, kényszeredett, fenyegető mosolyával, az elmaradhatatlan Symphonia cigarettájával szájában, és kezében a hamutartó
Súlyos csend pihent a csempékkel kirakott helyiségben, amit csak néha ébresztett fel egy-egy felszálló sóhaj. Fent, a kék fényű lámpának ütközött, majd elszállt a résnyire nyitott ablakon át. Egy harmincas éveiben járó asszony feküdt a szülőágyon. L
Elképzelt egy szép világot,
biztos jövőképet látott,
mégis eldőlt teste, sorsa,
úgy nevezték: Fekvő Borcsa.
Belőle csak hasznot húztak,
érte arcokat bezúztak,
előkerült néha bokszer,
mikor spórolt egy-két… tökfej.
Estefelé hercegnő volt,
ám
