Már két hete intenzíven gyűjtjük a közterületi faleveleket.
Dolgozik a lombszívó, lombseprű, telnek a méregdrága zöld zsákok.
Orromat becsapja a nosztalgia (esetleg kikészítette a Covid?):
egykoron sisteregve pattogó-füstölgő falevelek fanyar
versek (62)
Egy kettő egy kettő, sikong a leányka,
meglendül lábán a parányi topánka.
Léptével játszódik a levelek között,
csattan a pici talp a nagyobbak mögött.
Labda pattog árnyak alatt el kell érni,
fut az apa, fut az anya, fut egy néni,
mindhiába lihe
Szeretem a csöndes esőket,
ahogyan arcomon végiggördül egy-egy csepp,
mint mikor könnyeim csordulnak gyöngyfüzérben
s talán megtisztítják lelkem
a szélben ...
Hagyom...hadd mossanak a sok salaktól -
hiszen magamtól
képtelen vagyok tiszta mara
Uram...
kérlek, segíts nekem Téged hívnom,
csöndes imákba belesírnom
vak szívem súlyos titkait.
Kérlek, töröld le nyomait,
mikor Előtted térdepel bánatom,
és szívemre ül a fájdalom:
...mert nem szerettelek eléggé
...s mert nem lett szemétté
bennem sz
Kell, aki válaszol
színtelen napokra,
és szótlanul átkarol,
ha jön az est vacogva…
Kell, aki simogatja szívem,
mikor a nap oly szürke,
s fölemel akkor is,
ha a lélek mélyre süllyedt…
Kell, aki csendem mellé társul,
ha már minden elhagyott,
s mikor az
Dércsipkét lehelt kertemre a hajnal -
szikrázó diadém fáim homlokán -
menyasszonytáncot rop velük a szellő,
átbuknak a kinn hagyott létra fokán.
Naspolyám orcája fagycsípte barna,
ághegyen hintázva kacsingat le rám,
levele otthagyta már mind a hű
...egyszer csak rám simult minden dobbanás
élő lett a csend, s benne a titok
néhány csukott ajtót újra kinyitott
s tavasz illata lengte be kertem alkonyatát...
...esett az eső - éltető cseppjei szívem áztatták
lemosott minden port és piszkot
s az a v
Maradtam volna még...
Maradtam volna még,
de a kék lehalványult az égről...
s rojtok lógtak ki
a tél szakadt zsebéből
amikor sárba esett
a tegnapi csillag.
Együtt néztük
éjfél után...
s puha parázzsá vált a délután...
Sötét foltok nőttek az est szárnyára,
aztán
Életfolyómból múltvizet merítek,
kétmaréknyi tükrében nézem életem...
Hozzám hajolsz,
benne meglátom szemed,
simítanám arcod,
nyújtom kezem...
ujjaim közt a víz kicsorog,
nyitott tenyeremen lepereg,
nem marad m
Delíriumos álmok, széttaposott vágyak...
Tobzódó rongy-lelkek, nyegle gigerlik
osztják a csodát, aranyat, mézet,
míg az ügyeletes eskütevők, a soros esküt teszik.
Csak állok itt bambán, a valami
és a semmi közt félúton a csörtetés felett,
ví
Fogva tart a két szemed, bár meg sem születtél,
fogva tart, mint száz gyönyör, ha izzok tüzednél.
Messzi múltból tündökölsz, hol én sem éltem még,
te is csak egy álom vagy, édes szellemkép.
Semmi ködén követtél, hozzám köt hited;
jöhet nyár, vagy
/Az örök Éva /
Győző vagy vesztes volt, zsibong csak az ész,
hamva sincs, emléke mégis izgató.
Almacsutkát rágcsál, hamiskásan néz,
kígyóbőrrel játszik, mire is való.
Önmagára lelve úrrá lesz a félsz,
ijedt szeme rebben, tükröt vizslató.
Itt
tegnap szomorú voltam vesztett | tegnap szerettük egymást egész
a Fradi álmos is lettem nem aludtam | délelőtt aztán elkísértél a bankba
egész délelőtt csak arra vágytam mikor | cigarettát vettél és beültünk valahova
gyújthatnék
Nézlek, és nem jut eszembe semmi.
Elmúlt a tegnap lángos varázsa.
Tudtam, hogy téged el kell feledni,
ahogy holtvirágot ejt a váza.
S míg szilánkul a levél, a szirom,
magába roskad a bibeszála:
térdre rogyó, kereszt-húzó ikon -
mint porló
volt egy lányom Katalin
most viszont már nem is int
nem is beszél énvelem
nem érdekli életem
kértem dolgozzon nekem
ne legyen reménytelen
végső rostán kibukó
csepűrágást tanuló
sajnos megvezetett lett
folyton ellenemre tett
anyja álm
Kellene egy hang,
ami áttöri a Csendet!
Kellene egy fény,
ami megmutatna Téged!
Gonoszság kellene,
mi kiűzi a Szépet!
Hazugság kellene,
hogy nem Szeretlek Téged!
Egy új élet kellene,
leváltani ez ö
Mintha két bóbiskolás közt még most is emlegetnéd, amint apró gyerekként
Budakeszin egyedül szánkózol, és beleborulsz a sáros, hókásás latyakba,
később a Wesselényi utcai ház emeletén izgatottan töltöd magadba az új miliőt,
majd elszakadt le
Szinte imponál, ahogyan eltörted a pálcát.
Most hát nem vagy egyikük sem.
Egy fokkal persze jobb helyzet,
ahhoz képest, hogy nemrég még
mindegyikük te akartál lenni.
Csak így meg külön világokban éltek.
Elszigetelődtél sa
Belé vetítem magam. Befogad, majd
a finomra hangolt psziché a saját
arcával projektál vissza — engem. A
könnyednek induló mentális játszma
a kölcsönösségtől észrevétlenül
és magától értetődően válik
abbahagyhatatlanná. Tükrözések
és azonosulás