ALAPÍTÓ

Vissza a jövőbe

10843572886?profile=original



Gyerekkorom távol-sziget –
emléke még sűrűn kísért,
mocsár mélyéről méreget,
mint nyugtalan, bolygó lidérc.

Néha bizony alkalmasint
összevetek múlttal jelent,
s pici gyerek ábrándjaim
latolgatja deres fejem.

Pusztaság vár, vonz az Alföld,
tücsökzizgés, békazsongás,
Tisza partján hatalmas tölgy –
árnyékában apró rönkház.

Gondolatból bizonyosság,
visszavágyok, éled kedvem,
megtérek, mint kóbor jószág,
jámbor tájon repked lelkem.

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ

    Erre jártam és kicsit átírtam, így már a séta után akár álomra is hajthatjuk a fejünket.
    Majd 13 év után - egyúttal - a hozzászólásodat is megköszönöm kedves Földim. :)

  • SZERKESZTŐ
    Rím és ritmus, szülőföld, honvágy, emlékek...minden együtt...
    Rendben van ez nagyon. :)
    ....majd... elmegyünk a régi helyekre/ horgászunk keszegre/sétálunk a Tisza parton....
    cuppanyúl
  • ALAPÍTÓ

    Köszi Misi! Dzsessz tanszakra járt a tájleíró manus. :))

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum