Bátai Tibor bejegyzései (91)

Sorrend
ALKOTÓ

Időben halld meg

10843599853?profile=original

   Szinte imponál, ahogyan eltörted a pálcát.
   Most hát nem vagy egyikük sem.
   Egy fokkal persze jobb helyzet,
   ahhoz képest, hogy nemrég még
   mindegyikük te akartál lenni.
   Csak így meg külön világokban éltek.
   Elszigetelődtél saját szigeteden.
   Hiába működtek Istentől ellesett trükkjeid,
   ha végül besültél velük.
   Csupán magadat kábítottad:
   nem konstruálható tökéletes szerkezet.
   Hiábavaló duzzognod, hogy a hátralépés
   kimódolt eleganciája sem képes
   leplezni a kudarcot.
   Legkevésbé előled, aki – ráadásul –
   nem egyedüli elszenvedője.
   Mi lenne, ha inkább új könyvet nyitnál,
    hogy valódi varázslattal próbálkozhass?
   Immár pálca nélkül.
   Még az is megeshet, most először
   te is átéled a csodát,
   a saját szabadságodat az övével.
   Az elviselhető felelősséget.
   Ügyelj, hogy időben halld meg, amikor
   Caliban szólít.


Olvass tovább…
ALKOTÓ

Egy a kettőben, kettő az egyben

10843598880?profile=original

 

Belé vetítem magam. Befogad, majd
a finomra hangolt psziché a saját
arcával projektál vissza engem. A
könnyednek induló mentális játszma
a kölcsönösségtől észrevétlenül
és magától értetődően válik
abbahagyhatatlanná. Tükrözések
és azonosulások oda-vissza
pattogó pingponglabdái bombázzák
az én-határokat, amíg egészen
egymásra nem nyílnak. Egy a kettőben
és kettő az egyben. Teljes szimbiózis.

 

Olvass tovább…
ALKOTÓ

Kondicionálás

 

 

Álmok röptéi közben, fölülről nézte
ki magának, majd új meg új földerítő
körökkel szabatosan meghatározta
a menteni kívánt koordinátákat.

Kissé elbizonytalanodott, mivel csak
organikus merevlemeze volt kéznél.
Az adatvesztés veszélyét kizárandó,
buzgón memorizált egészen reggelig.

Az ébredés kábaságán túl azonnal
erőt vett rajta egy másfajta bódulat
érzete is, a megmagyarázhatatlan
bizonyosságé: átléphet korlátain.

Szándékoltan kimért mozdulatokkal tárt
ablakot, hogy meggyőződjön róla, helyén
van. Megpillantva újból mámor járta át:
elég látnia, és máris szárnyat bonthat.


Olvass tovább…
ALKOTÓ

Szárazdokk



12543950854?profile=RESIZE_400x

            A víz illata, mióta eszedet

            tudod. Napjaid mégis part fövenyén.
            Peregnek. Lábujjaid között homok-
            szemek. Néha feltűnik egy vitorla
            a horizonton. Ilyenkor felsejlik
            még a gyermeki vágyakozás: hányszor
            képzelted magad a fedélzetre, s épp
            a kormány rúdja mellé. Most nincs merszed
            szemügyre venni lassan tüzifává
            korhadó hajódat a hervasztóan
            reménytelen örökös szárazdokkban,
            amivé sufnidat kinevezted. Már
            álmaidban sem szállsz vízre. Egymásra
            torlódnak napok, hónapok, évszakok,
            évek, akár hullámok a tavon, és
            összeér minden egyetlen eleve
            beteljesült várakozássá. Egyre
            rövidebb karnyújtásnyira a túlpart.



Olvass tovább…
ALKOTÓ

Válaszod akarja

10843600101?profile=original

                 Testedbe zárva egyre rád pályázik
                 Feszélyez közvetlensége. Belédköt,
                 lépten–nyomon provokál, amíg meg nem
                 érted, hogy a válaszod akarja, nem
                 mítoszok személytelen feleletét.
                 Ekkor dőlsz el, saját akaratodból
                 és megmásíthatatlanul. Kitérhetsz
                 előle, hogy feledd: nyelveden beszélt
                 hozzád, s neveden szólított. Hallható
                 frekvencián kívülre kergetheted.
                 Ám ha belső tartás képessé tesz bi-
                 zalomra, magadra eszmélsz. Mindig is
                 készült rá, hogy utána kérdezni fogsz.

Olvass tovább…
ALKOTÓ

kegyelem

10843600069?profile=original

olyan eleven érzékekkel ébredsz,
érkezésed sincs meglepődni rajta.
(az ököllel gyötört szívgödör milyen
gyorsan felejt!) már nem kell emlékezet,
hogy előhívjad a színeket. sarkig
tárulsz, miközben felszikrázva körül-
ölel. eddig csak húzta maga után
a porban, s most kiterjesztett szárnnyal áll
előtted. mosolyog, amikor látja,
kétkedés nélkül öltöd fel.

Olvass tovább…
ALKOTÓ

Mintha kézenfekvő lenne

10843598685?profile=original      
       
        Ismerős, ahogy kaptatok
        lépcsők végeláthatatlan
        során. Azt a pillanatot
        is számtalan változatban

        megéltem – és jó előre –,
        amikor majd felismerem.
        Már bárki közeledőre
        simán föltenném mindenem

        tétnek, hogy el is veszítsem
        rendre a magammal kötött
        fogadásokat, mert hiszen
        még véletlenül sem ő jön

        szembe, fentről ereszkedve.
        Mikor belátnám: nincs remény,
        mintha kézenfekvő lenne,
        egy fordulóból lép elém.

 

Olvass tovább…
ALKOTÓ

Lett volna esély

10843598283?profile=original

Bölcs asszonyok megértő türelmével
kezel első találkozásunk óta.
Szemrehányásokkal soha nem illet.
Igaz, tulajdonképpen nincs is nehéz

dolga velem. Kezdettől érezheti:
hatalma korlátlan fölöttem. Vele
élek, vele hálok, és ha rajtam áll
majd, ott lesz ő is, mikor le kell fogni

szemem. A hullámzásoktól persze nem
mentes a mi viszonyunk sem. Még az is
előfordul: átsunnyogok előle
a másik oldalra, ha alkalmatlan

időben jön szembe az utcán. Bízunk
egymásban így is — tudjuk: a hűtlenség
gyanúja irreleváns és méltatlan
lenne egy ilyen kapcsolathoz. Az sem

zavarja, hogy noha összekötöttük
sorsunk, a magamé az enyém maradt.
Ha módomban állna ennyi év után,
éppen ezen változtatnék. Feltétel

nélkül adtam át magam, de sohasem
teljesen. Hozzá bútoroztam csupán,
pedig lett volna esély az elején
(elpackáztam!): életem benne éljem.

A versben.

Olvass tovább…
ALKOTÓ

rigmusok a tanár úrnak

     
     
     tarkódon égtájak célkeresztje
     gesztusok vetkőznek meztelenre
 
     szívkamrák fagyálló vermek
     forradalmaid leveretnek
 
     felekoronáznak ha koronáznak
     szél emelte torony a várad
 
     birodalmad ím birtokba veszik
     surranó léptektől hangosak termeid
 
     történelem előtti távolléted
     a csodák nem veled történnek
 
     ha a tisztás varjakkal teli
     még a galamb is megkeselyűli
 
     szivárgó sebek homokzsákok
     megint megfogan – hányadszor – az átok
 
     villámaidon jégből a nyereg
     most az átok is gyönyörű lehet
 
     korlátok közt félelmes szabad
     miért rázná hát rácsait a rab
 
     elrozsdállt szegek szúette fa
     az úri közönség elindul haza
 
     elföldelve a törött hangszer
     most húzzon tust a bátor ha mer
 
     varjúláb hogyha tapodna a kertben
     légy szelíd és kérlelhetetlen
 
     harmadik utáni nap ha lenne
     bizonyosság legyél a kételyre
 
     magára ismer bennünk a tekintet
     a csoda halála sem büntethet minket
 
     merőlegesén mindahány égtájnak
     dideregsz tagjaid fájnak
 
     lehetetlenülsz egyetlenné
     fegyver elleni fegyverré
 
     védtelenné fölvértezve
     véred folyik jön az este
 
     meglengeti fejkendőjét
     ingként hűl válladra a sötét
 
     ím a csönd termőre fordul
     káromlásod ha csikordul
 
     személytelen ige első személy
     vád és védelem helyet cserél
 
     hódító hódítás híján
     börtönudvarként bekerít a hiány
 
     istenülhetni emberül
     mifelénk sosem sikerül
 
     győzelmes bukás és mind a közhelyek
     arcodat újrakezdheted
 
     égre hajított csillagok
     minden égitest én vagyok
 
     homlokegyenest harmóniák
     néked ajánlja strófáit egy diák
 
     aki már rég nem garabonciás
     csak ilyen alkalmi klapanciás




Olvass tovább…
ALKOTÓ

Történet

10843598893?profile=original     Talán az egyetlen, ami annyira
     tied, hogy letagadhatatlan. Mégis,
     szemrebbenés nélkül megpróbálkozol
     vele, valahányszor beéred azzal:
     csak vagy. Hagyod, hogy megessen, pedig épp
     neked kellene megtörténned. Többször,
     mint képes vagy rászánni magad (ha már
     elpuskáztad az esélyét, hogy mindig.)
     Aki dögnehéz bakancsot húzott az
     elrugaszkodáshoz, ne panaszkodjon
     hangolatlanságra. Nem uralható,
     de meghívható: feltétel nélküli
     odaadással. Kezdetnek elég lesz
     csupán figyelned rá, hogy meggyőződhess
     folytonos jelenlétéről. A többi
     már kettőtökön múlik. Folytatódhatsz.

Olvass tovább…
ALKOTÓ

Pillangó

10843600098?profile=original                A második lehetett volna – igaz,
                egyben a legérdemesebb – egy remény-
                teljesnek ígérkező kollekcióban.
                Csak éppen már az elsőt sem sikerült
                levadászni. Azóta sincs semmilyen
                gyűjteményem. Van viszont egy eleven
                lepkém. Vele szoktuk röptetni egymást.

Olvass tovább…
ALKOTÓ

Korona fejszeélen

10843599893?profile=original

Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy
kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,
szívemig fölérő hamis fagyban kihullott
meséim  tejfoga, elborul hű lovam homloka.
Varjúláb tapod szűz havon, farkas jár a hold-
udvaron. Belesápadnak a vének, elkékül
az ajkakon az ének. Hittem nagytüzű tavaszban,
sorsot érlelő nyarakban:  villámaimon
jégből a nyereg, most az átok is gyönyörű lehet.
Otthonosak akik a télben,  próbálják koronám
fejszeélen!  Kidőlnöm nekem lehetetlen,
gyökerezem a szerelemben; szerelem végvára
védj meg — ne hagyd,  hogy kegyelmet kérjek.

Olvass tovább…
ALKOTÓ

Triptichon

10843598669?profile=original     Nem szűnik a varázs

     nem múlnak az álmok, szelíd
     határsértők, szememből szemedre
     áthajolnak napvilágnál inni
     csillagok fényét, tüzet gyújtani
     pázsitodon, majd kioltva meg-
     rabolni rejtekeidet, nem fogyó
     rejtelmeidet — körülölelnek
     mindennapjaim: titkos ékszered
     szorításuk, tűz-ujjuk nyoma, és
     már nem szűnik a varázs soha,
     szerelmem ébreszt, s bocsát rád álmot.

     Itt áll előttem

     éltető fénybe öltözötten, és
     sugarát szelíden rámveti: íme
     választott napom, holdam és minden
     csillagom, partról a vágyott, álmodott
     tenger, és "föld!" kiáltás az árboc-
     kosárból, élet, mely puszta létével
     hevít a szenvedélyig, és kitartanom
     segít, élni én beléköltözöm —
     magára gyújtott, és végigégem.
    
     Már sosem fogunk

     se asztaltól, se ágytól, már csak itt
     a közelemben, ha legtávolabb
     távol, ing alatt lángként rejtelek,
     bőröddel bőröm perzseled, járjak
     bár bárhol, fölékesítve napjaim
     a megújuló vágytól, mindenkor bennem
     virágzol, bizonyosságod tudata
     kivezet mocsárból, sárból, és már
     sosem fogunk se asztaltól se ágytól.

Olvass tovább…
ALKOTÓ

Szavak nélkül hidat

10843598253?profile=original 

         Büszke bizonyosság. Minden
         szavad. Értik. Így hát nem marad
         semmi rejtve. Most már. Innen
         csak előre. Bár a part szakad.

         Szavak nélkül hidat. Nem kell
         több. Ami mégis, régen adott.
         Csak fedezd fel. Benned ível.
         Sorsod. Így pontosan rád szabott.

         Hozzád nőtt, ami nőhetett.
         A többibe meg belenőttél.
         A múlt is napról napra szebb,
         s a türelem még szebb jövőt ér.

Olvass tovább…
ALKOTÓ

Egyasszonyos

10843599071?profile=original

           Kortévesztés már e tánc,
           amit véled járok.
           Íme, az egyasszonyos
           élet koreográfiája.
           Úgy voltunk kezdet egymásnak:
           folytatódnunk kellett.
           Rendhagyó történet, mégis
           mily kerek — első voltál, kit
           megismertelek, s tán utolsó is.
           (Mind lehetségesebb.)
           Nem terveztem el, csak éppen
           így esett.

Olvass tovább…
ALKOTÓ

Bátai Tibor: Szivárványt vetít

10843600898?profile=original

 

Főszabály: a pillanat teljessége.
A psziché prizmáján most átlépő fény
spektruma. Az árnyalatok. Nem gondol

rájuk, amikor újraéli: a régi
történések már nem foglalkoztatják.
Érzetekre figyel. Változó szögből,

más-más fénytöréssel. Egyedül magát
írja felül. Szivárványt vetít. Néha
azt is elhiszi, megállhat alatta.


Olvass tovább…
ALKOTÓ

Tabula rasa

10843602452?profile=original

Érvényes jegyét mutatja. Hiába.
Holtvágány. Mozdonyra váró, árva
szerelvény. Üres vagonok, lezárva.

Ekkor beléhasít: megborul megint.
Elakad, kihagy. Szív. Szokás szerint.
Van rá magyarázat. Belátja. Legyint.

Tétova léptekkel haza. Lakattal
magára. Minden kaput. Az asztal,
ahogyan hagyta. Reggel. Tiszta lappal.

Olvass tovább…
ALKOTÓ

Creatio continua

10843601482?profile=original

 

Fedésben volt. Az ego árnya nem
engedte látni a végrehajtás
totális szabadságát. Kis híján
beleroppant a bántó kényszerekbe

(belegondolva, ma sem érti,
miként tudott lakni készen
kapott korlátai között).

Tizenkilencre (meg)hívott alsó volt az első
villanás. Beleborzong, ha felidézi,
mit érzett rádöbbenve, hogy ki az osztó

(persze, azóta sincs folytonos
nyerésben, mégsem nyúlt
többé cinkelt lapokhoz).

Akkor megértette, hogy
nem volt, és sohasem
lesz kulcsrakész. Feltárult előtte
a folyamatos teremtés titka.

Olvass tovább…