SZÉPIRODALOM

     
     
     tarkódon égtájak célkeresztje
     gesztusok vetkőznek meztelenre
 
     szívkamrák fagyálló vermek
     forradalmaid leveretnek
 
     felekoronáznak ha koronáznak
     szél emelte torony a várad
 
     birodalmad ím birtokba veszik
     surranó léptektől hangosak termeid
 
     történelem előtti távolléted
     a csodák nem veled történnek
 
     ha a tisztás varjakkal teli
     még a galamb is megkeselyűli
 
     szivárgó sebek homokzsákok
     megint megfogan – hányadszor – az átok
 
     villámaidon jégből a nyereg
     most az átok is gyönyörű lehet
 
     korlátok közt félelmes szabad
     miért rázná hát rácsait a rab
 
     elrozsdállt szegek szúette fa
     az úri közönség elindul haza
 
     elföldelve a törött hangszer
     most húzzon tust a bátor ha mer
 
     varjúláb hogyha tapodna a kertben
     légy szelíd és kérlelhetetlen
 
     harmadik utáni nap ha lenne
     bizonyosság legyél a kételyre
 
     magára ismer bennünk a tekintet
     a csoda halála sem büntethet minket
 
     merőlegesén mindahány égtájnak
     dideregsz tagjaid fájnak
 
     lehetetlenülsz egyetlenné
     fegyver elleni fegyverré
 
     védtelenné fölvértezve
     véred folyik jön az este
 
     meglengeti fejkendőjét
     ingként hűl válladra a sötét
 
     ím a csönd termőre fordul
     káromlásod ha csikordul
 
     személytelen ige első személy
     vád és védelem helyet cserél
 
     hódító hódítás híján
     börtönudvarként bekerít a hiány
 
     istenülhetni emberül
     mifelénk sosem sikerül
 
     győzelmes bukás és mind a közhelyek
     arcodat újrakezdheted
 
     égre hajított csillagok
     minden égitest én vagyok
 
     homlokegyenest harmóniák
     néked ajánlja strófáit egy diák
 
     aki már rég nem garabonciás
     csak ilyen alkalmi klapanciás