Czinege László bejegyzései (235)

Sorrend
ALAPÍTÓ



Portálunk szerkesztőjeként 2011. 08. 28-a óta találkozhatunk  Sági Erzsébet nevével. Erzsi, vagy ahogy sokan becézik "Tuszka" tavaly áprilisban csatlakozott hozzánk, azóta követhetjük nyomon a 4 Dimenzió Online oldalain  is emberközpontú írásait, amelyek a mindennapok apró részleteit, a pozitív gondolkodást, a megismerést, a figyelem és a gondoskodás különös, egyéni szemszögből vizsgált pillanatait hozzák közel hozzánk, kollegákhoz – ugyanúgy, mint a nagyra becsült  olvasókhoz.

10843593060?profile=originalNem akartalak rögtön meginterjúvolni, amikor elvállaltad a szerkesztői munkát, mivel előzőleg talán elhamarkodottan próbáltam sommás válaszokra – helyzetértékelésre, egyéni állásfoglalásra bírni az előtted kinevezett szerkesztőnket, aki nem sokkal bevállalása, és a vele készült interjú elkészülte után komoly megdöbbenést okozva leköszönt.
Nos, mivel téged már régebben ismerlek publikációidon keresztül, és futólag találkoztunk is mielőtt beléptél volna klubunkba (azóta pedig többször láttuk egymást), az a kép alakult ki bennem, hogy kiegyensúlyozott, sokirányú élettapasztalattal és kifinomult látásmóddal rendelkező ember vagy, aki nem riad vissza a véleménynyilvánítástól sem, úgyhogy valójában nem lett volna szükség az óvatoskodásra. De biztos, ami biztos, aki egyszer már keményen beütötte a fejét, az tart az árnyéktól is.
Mindenesetre már huzamosabb ideje - az irodalmár-publicista kisugárzásod letapogatásán kívül - a szerkesztői véleményed is felettébb érdekel.

1., Jól emlékszem – néhány évvel visszagondolva –, hogy irodalmi berkekben felvetődő – épp aktuális, közhangulatot befolyásoló témákról kommentekben, cikkekben szeretted kifejezetten határozottan elmondani véleményedet, másokéval összevetni elgondolásodat, és bátran versenyeztetni az érveidet, ezáltal vitákban tisztázni a helyzetet a tisztelt publikum előtt?

Jól emlékszel Laci! Ha megszólaltam, őszintén tettem, de sohasem a kötözködő, vitát provokáló, minden áron szerepelni vágyó magamutogatás, hanem az ügyért/emberért/eszméért való kiállás vezetett. Néhány ellenséget sikerült is begyűjtenem... Az ellenségeskedő, személyeskedő, és főleg értelmetlen vitákat mindig kerültem. Ha nem volt más megoldás, töröltem magam arról a lapról, ahol ilyen helyzettel találkoztam.


2., Hogy tudnád jellemezni saját írói, költői tevékenységedet, mi a fő erősséged, vezérlőelved az írásban? A szépirodalom, vagy inkább a publicisztika mellett törsz gyakrabban lándzsát?

 

10843592869?profile=originalVégzettségem szerint könyvtáros-népművelő, újságíró vagyok. A Pest megyei Hírlap ceglédi mutációjának külsőseként rendszeresen jelentek meg cikkeim, és könyvtáros szaklapokban is publikáltam.
Novellákat és verseket 2006-tól írok.

A kezdet? Csíksomlyón, egy papszentelésen átélt megrázó élményt hazatérve felidéztem, és megírtam. Sikere volt. Felkerült a Gyulafehérvári Érsekség honlapjára, majd később az ACCORDIA Kiadó egyik antológiájában – nyomtatásban is – megjelent.

Azóta is nagyon fontos inspiráló tényező a másoknak való örömszerzés, az adás vágya.

Akkor írok, amikor „rám jön” az írás. Elég egy apró hír, egy beszélgetés, egy álom, hogy tollat ragadjak. Bár a prózaírás áll hozzám közelebb, olykor verseket is írok. Költői példaképeim: Arany János, és Wass Albert. Nagy hatással vannak rám Weöres Sándor elmélkedő írásai, szeretem - és gyakran olvasom - Müller Péter és Popper Péter műveit is.

Erősségemről kérdezel. Legotthonosabban a félperces novella műfajában érzem magamat.                             (A képen férjemmel, Dr. Zsákai Tiborral)


Nyomtatásban 2008 óta az Accordia Kiadó antológiáiban jelennek meg írásaim. 2009-ben, és 2010-ben pedig meghívást, és dedikálási lehetőséget kaptam a kiadótól az Ünnepi Könyvhétre.
2009-ben az INFÓRUM „Versenyben az idővel” című digitális emlékkönyvíró pályázatán Példakép díjban részesültem.

 

Feledhetetlen az a pillanat, amikor az első nyomtatott könyvet, amiben az én írásaim is ott lapultak, a kezembe vehettem.

Nem várt, de boldogító siker volt számomra az első felkérés az Ünnepi Könyvhéten való részvételre. Még ma is él bennem az ott megélt öröm, amikor sorban álltak asztalomnál barátaim, ismerőseim, hogy pár sort kérjenek tőlem dedikációként.

Meghatóan szép emlékem, amikor a neten megismert író és költő barátaimmal illatos műsort készítettünk a Vakok Intézete nyugdíjas lakóinak. Előadásunk, ott létünk és az oda vitt, és ott visszakapott öröm még ma is elevenen él bennem. Előadás végén az egyik hallgatónk – születésétől vak néni – megajándékozott egy gyönyörű, általa horgolt vállkendővel. Kincseim egyike.



3., Olvasom, hogy tárlatmegnyitókon is gyakran jelen vagy, erről a szerepvállalásodról is beszélnél, egyáltalán milyen a viszonyod a képzőművészethez?

 

10843592884?profile=originalA képzőművészet világába való kirándulásaim oka is az írás. A neten megismert és baráttá lett emberek között akadt egy festőművész, Gógucz Nóra, aki kérés nélkül minden adandó alkalommal a segítségemre sietett, hol úgy, hogy közreműködő szerepet vállalt az általam szervezett műsorokban, hol úgy, hogy képeivel díszítette felolvasó estjeimen a termet, de segített úgy is, hogy vendéglátóink – a pénzhiánnyal küzdő palotai Sclerosis Multiplexes betegek Klubjának – anyagi támogatására felajánlotta az ott kiállított képek eladásából származó bevételt.

Ilyen előzmények után mondhattam-e nemet Nóra kérésére, amikor megkért, legyek tárlatvezetője, és festményeinek méltatója egy-egy kiállításán?

Bár idegenkedtem a TV-s szerepléstől, de vállaltam, hiszen olyan dolgokról kellett szólnom, amelyek szívemnek kedvesek, a képekről, és alkotójukról.


4,. A 4 Dimen mintha megszállt volna a jótett lélek. Csupa-csupa pozitív gondolat, kicsattanó jó kedély, segítőszándék és gondoskodás olvasható ki írásaidból. Valóban ez a te világod, vagy csak nálunk viszed ezt az irodalmi stílust?



6.jpgÉn „gyárilag” vagyok ilyen! A civil életben is segítek, ha tudok. Etetem a hajléktalanokat, a madarakat, átadom a helyem a buszon, és ha mást nem adhatok, rámosolygok a kedvetlen tömegre. Minden nap megkeresem azt a – mai világunkban egyre ritkábban található - keveset, aminek örülhetek. Ebből építkezem. Így szerzett kincseimet - békémet, szeretetemet – pedig továbbadom a nálam szegényebbeknek.

Azt kérded, milyen vagyok? Magamról írtam egykor, ma is vállalom:

„Békétlen világunkban a békét hirdetni, nem csupán gyönyörűségesen felelősségteljes feladat, de lehetőség is arra, hogy belénk kössenek, lejárassanak és kinevessenek mindazok, akiknek unalmas és divatját múlt dolog a béke. Mégis, érzem, tudom, hogy erre a feladatra születtem le… pont most és pont ide, ahol élek. Ide, az Európai Unióba, kelet és nyugat választóvonalára települt szépséges országunkba, egy lengyel-sváb vegyes házasságból született, helyét és dolgát egész életén át tétován kereső, hűséges magyarnak.”


5., Mi a véleményed a házirendünkről, ami jórészt preventív jellegű, de mindennemű humort nélkülöző, teljesen egzakt felsorolás. Szerinted lehet a 26 pontba foglalt szabályzatot személyhez igazítva mérlegelni? Hogy látod, esetenként el lehet térni valamelyest a „törvényeinktől”? Az általános szerkesztői engedékenység, a lazaság hosszútávon lehet hatványozott bajforrás?

 

Egy házirendnek nem az a dolga, hogy megkacagtassa olvasóit. Szabályozzon, tájékoztasson, legyen mankó a 4 Dimre látogatóknak, és legyen segítő, vagy esetenként tiltó korlát a benne otthonra lelőknek. De – mivel nincs „kőbe vésve” –, adjon lehetőséget a ritka kivételek alkalmazásának is, ha a szükség ezt kívánja. Nem szerkesztői lazaságra gondolok, hanem arra, hogy olykor az emberség törvényei felülírhassák a házi „törvényt”.


6., Tudom, időigényes a civil élet, de nem bírom kihagyni, hogy ne kérjem számon, amit irodalom-birodalmunknak ígértél (az ilyeneket nem felejtem el): Mikor hozod már körünkbe azokat az ismerőseidet, akiket említettél, és aki néhány publikáció után valahogy elmaradozott? Az e-book kiadásról is beszélgettünk, hogy utánanézel, elvégre ki ha nem egy könyvtáros…


 

10843589881?profile=originalJogos a számonkérés. Csak olvasókat hoztam, regisztráció nélküli csendes társakat, azt a néhány embert leszámítva, aki kérésemre regisztrált, és publikált is oldalunkon. Ezek elmaradozása részben civil okokra – besűrűsödött magánéleti tennivalókra – vezethető vissza, részben pedig a 4Dimet uraló csöndre. Nagyszerű szerzőgárda versei, írásai, tehetséges fotósok, képzőművészek munkái találhatók meg itt, de valahogy az egymáshoz szólás, értékelés kimerül a „tetszikelésben”. Keresem, és nem találom az okokat. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy ha – néhányan – megszólalunk egy-egy mű alatt, bár annak alkotója örömmel reagál, de nem viszi tovább az örömszerzés, a figyelem jelét, hozzászólását társai munkái alá.

Nem az időjárásról való csevegést hiányolom, hanem a véleményalkotást, és annak vállalását.

 

E-book kiadásának ügyében nem emlékezem részemről tett ígéretre. Valós – papírból készült, nyomtatott – könyv kiadásáról viszont beszélgettünk. Sajnos a mai és főleg a holnapi gazdasági helyzet nem csak a kiadás költségeit, de az emberek könyvvásárlásra fordítható pénzét is érzékenyen érinti.
Bármennyire fáj, azt mondom, várjunk a közös kötet kiadásának tervével. Elégedjünk meg, és örüljünk a netes megjelenés lehetőségének.


7., Jut eszembe: számos fórumtéma van a portálon, nem éreztél még késztetést arra, hogy nyiss egy újat, vagy a régebbiekhez szólj hozzá bővebben (esetleg kritikusan is)? Tessék, mindjárt adott is a lehetőség e-book témakörben.

 

Megfontolom ötletedet Lacikám! Saját fórumtéma nyitása azt is jelenti, hogy nem csak bedobok egy nagyszerű témát, hadd szóljon, hanem azt is, hogy a bedobástól kezdve gondozom is azt. Figyelem a reakciókat, és válaszolok a hozzászólásokra.


8., Sokféle történetet lehet olvasni tőled, amint részletesen megírod jártad kelted a világban, és azt is, hogy milyennek látod a környezeted, miféle benyomások érnek el hozzád, de mintha a munkádról nem szívesen osztanál meg részleteket…
Úgy tudom, te is hosszú időt töltöttél a vasútnál, visszarévedsz-e még azokra az időkre, vagy inkább mostanság más köt le, netán már a nyugdíjas évek szabadossága foglalkoztat?

 

Soha nem gondoltam, hogy egyszer majd azért kerülök utcára, mert megszüntetik, pontosabban kiszervezik alólam a munkahelyemet. Pedig ez történt velem. Megszűnt a könyvtár, és én úgy jártam, ahogy egyik írásom – Taigetosz(om) - hőse a bőrönd, akit lomtalanításkor kidobtak.

Nem vigasz számomra, hogy az engem lomtalanító vezető azóta már szintén az utcára került...

De tudod Laci, akit a mozdony füstje egyszer megcsapott, az nem tud többé élni a füst nélkül. Civil barátaim mindegyike vasutas. :)


9., Nem tudok eligazodni az életviteleteken, hol ti pakoltok le vidékre, hol pedig a gyerekeket támogatod fel Pestre. Ez azt jelenti, hogy mostanság naponta ingázol Ceglédbercelről? Miként is alakult ez nálatok? Voltál te egyáltalán teljesen pesti?

 

Teljesen pesti sohasem voltam! Diákkoromtól – bejáróként - Pesthez kötött a tanulás és a munka is. Később zuglói lakosként, de vidéki székhellyel lettem kétlakivá. Ez az állapot olykor annyira megzavart, hogy éjszaka, álmomból felriadva nem tudtam, hogy melyik otthonomban is vagyok, és hogy mekkorát tévedtem földrajzi helyzetem megítélésében, az akkor derült ki, amikor kisétáltam a hálószoba katedrálüvegén. A MÁV Kórház baleseti osztályán aztán elmélkedhettem arról, hogy nem minden az, aminek látszik...

Manapság a bázis szülőfalum, Ceglédbercel. Innen indulunk reggel, és térünk haza este. Itt fogunk majd végleg megpihenni, ha eljön az ideje. Már azt is tudom, hogy hol, mert Édesanyám gondoskodó szeretete jóvoltából egy pár négyzetméternyi földet bérlünk az Aranyhegy lábához simuló temetőben.

Persze ez talán – remélem – még odébb van.

Addig, míg dolgom van itt, teszem ami tőlem telik. Háztartást vezetek, vonatozom és, ha munkám mellett marad időm, olykor írok is.

Írásaim első cenzora férjem, és két fiam. Kíméletlenül őszinték. Férjem – bár műszaki ember – nagy affinitással és érdeklődéssel viszonyul a művészetek felé. Kiváló előadó, és organizátor. Felolvasó estjeim megszervezése, lebonyolítása és sikere elsősorban neki köszönhető. Kínálja a forralt bort, süteményt, konferál, és előad. Nekem csak a dedikálás a dolgom.

 

Hogy mire vágyom még? Szeretnék békében, egészségben, egyetértésben, megbecsülésben élni emberként, íróként. Amit elértem, annak örülök, és megbecsülöm. Nincsenek elérhetetlen álmaim. De aggódom az utánunk jövők – gyermekeink – sorsa miatt. Más értékrendet tanultak otthon, mint ami szerint ma és még inkább a jövőben érvényesülni lehet. Nem tanítottam őket – magam sem tudok – törtetni, könyökölve, másokon átgázolva haladni, elvtelenül köpönyeget váltani.



10., Nemcsak egy-egy írásodban főszereplő a kutya, úgy értesültem, hogy újabb ebbel bővült nálatok a családi létszám, nem sok ez már a jóból?



10843593077?profile=originalKutyából semennyi sem sok!:) Pontosabban, csak néha sokk... Mondjuk akkor, amikor szeretnék autóval kiállni, de ők ezt másként gondolják. Na, ha akkor látnál rohangálni utánuk, dőlnél a nevetéstől!

A létszámnövekedés nem volt tervezett. Burkusunk ismerkedett meg Jolikával, akit gazdái – miután külföldre települtek – leadtak egy kutyapanzióban, mint tovább ajándékozható ebet.

Hát persze, hogy magunkhoz vettük!


11., Sokszor szóba került már köztünk a tagok mozgósítása aktívabb szereplésre, kommentelésre, fórumozásra a portálon. Nem érzed néha úgy, hogy egy teljesen konszolidált, átlátható felületen az emberek szinte bujkálnak a véleménynyilvánítás elől, míg máshol esetleg a nicknevek sűrűjében elvegyülve jobban felszabadulnak és határozottan vitakészek?

 

Fején találtad a szöget Laci! Sok éves tapasztalatom jogán állítom, hogy a névtelenség lehetősége beszédessé teszi az embereket. Amikor nevüket vállalva kellene véleményt alkotni, csendben megtartják maguknak azt. Talán azért, hogy ne bántsanak. Talán azért, mert kiderülhet hozzá nem értésük.


12., Több, a 4 Dimhez hasonló felületen megfordultál már, jelentős tapasztalathalmazzal bírsz. Hogy látod saját portálunk helyzetét? Nincsen olyan érzésed, hogy haladunk az elcsökevényesedés irányába? Lassan már lasszóval kell fogni egy-egy aktív irodalmárt, a képzőművészek pedig mintha a teljes illegalitásba vonultak volna. Néhányan feltesznek egy-két alkotást, aztán szó nélkül visszavonulnak a „föld alatti” mozgalomba.

 

Nem gondolom, hogy elcsökevényesedünk! Ha megnézem a kincstárat, tele van kiváló alkotással. Ez érték! És alkotóink kivétel nélkül tehetséges emberek. Sokat lendíthetne az egymás közti „beszélgetős” kapcsolaton, ha ismernék egymást „élőben” is. Tavasszal egy találkozó szervezésével talán új kedvet hozhatunk a most csendes, és ritka kommunikációs kapcsolat felélesztésébe.


13., Nem politizálunk már több mint egy éve a portálon, a túlzott vallási ügybuzgóság is házirendben korlátozott. Szerinted jó döntés volt, vagy ez is csak egyik adaléka az előbb említett - talán mondhatom úgy – érdektelen, közösségi együttműködést nélkülöző fásult enerváltságnak?

 

Nem kellene teljesen letiltani ezeket a témákat. Az embereket foglalkoztatja mindkettő. Ki így, ki úgy éli meg a változásokat. Ha elmondhatják, hogy mit gondolnak, talán közlékenyebbek lennének itt is. Esetleg beszélgetnének. Netán vitatkoznának..., de az is lehet, hogy élettel telne meg a „hozzászólások” rovat.



13+1,. A  4 Dimenzió Klub alakulásakor az alkotói barátság, az együttgondolkodás, az együttdolgozás, a műhelymunka – a gyakorlatlanabbak támogatása, egymás kölcsönös csiszolása, a közvetlen hang, és a mindenkori interaktivitás volt a fő cél, ami – valljuk be – azóta sem domborodik ki különösebben. Elmondhatom nyíltan, hogy én pl. egyetlen új barátot, szorosabb ismerőst sem szereznem az itt töltött dolgos 28 hónap alatt, sőt némely régebbi fényes barátságom is mintha ütött-kopottassá vált volna.
Szerinted mi állhat ezen természetellenes folyamatok mögött?  Ezek a negatívumok a szerkesztőnek szólhatnak?

 

Hogy interaktív legyen a jelenlét, ahhoz elsősorban aktivitás kell.
És kell a kinyújtott kéz, mit elfogadhat, vagy visszautasíthat az ezzel megkínált...
Nekünk szerkesztőknek, és Neked a 4Dim gazdájának a dolga, mint tésztában az élesztőnek, hogy életre keltse, megszólaltassa a többieket. Ők azzal, hogy tagok az oldalon, már jeleztek. Jelezték, hogy vannak. Hogy itt vannak! Nekünk kell megtalálni azt a hangot, amire rezonálnak, mert megérinti Őket.

Tudom, hogy a végszót a cikkíró mondja majd ki. De szeretném megköszönni, hogy riportalanyodul választottál, és azt is, hogy okos és nyílt kérdéseiddel lehetővé tetted, hogy beszélhessek mindarról, ami fentebb olvasható!

A kedves olvasónak köszönöm az érdeklődést, és a türelmet, hogy ezt a hosszú riportot figyelmükre méltatták.

Én köszönöm az interjút, a gyors, konkrét válaszokat kedves Erzsi!
Nem is kanyarítok semmiféle egyéni zárszót online beszélgetésünkhöz, maradjunk annyiban - az utolsó válaszodból vett gondolattal élve -, keressük a lehetőséget, a megfelelő hangot, amire rezonálnak a hozzánk csatlakozók. Mi - a szerkesztők - folyamatosan azon leszünk.




 
Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

10843588266?profile=original

Manapság a gépjárművek kötelező felelősség biztosításának útvesztőiben is legalább annyira el lehet tévedni, akárcsak egy pókhálós, sötét labirintusban. Szerződéskötéskor nemcsak az életkor, a nem, a lakhely és a vezetési gyakorlat lényeges, hanem az is, hogy milyen márkájú autóval rendelkezik az ember, mert amíg az egyik biztosítótársaság előnyben részesíti járművünket, addig a másik büntető tételekkel fejelheti meg. Hasonló jellegű következményeket von maga után a gépi erővel meghajtott pléhdoboz mérete, motornagysága, és a gyárilag valamikor megsaccolt lóereje is.
Az egyik biztosító cég szereti az aprócska dömdödömöket, a másiknál a kedvezményezettek köre viszont az Alfa Rómeónál kezdődik. Mindez valószínűleg a főnökség szájíze “díjlogikája” szerint működik, mert eddig még nem szellőztettek meg olyan tanulmányt (a BKV-nál sem tűnt fel, pedig náluk mindenről készül), amiben konzekvensen leírják, hogy a hazai színes gépjárműpalettán melyik márka felelős a legtöbb balesetért, és melyik az a szerencsés típus, amelyik mindig kimarad a komolyabb balhékból.

Egyes biztosítók diszkriminálják (pótdíjazzák) a profi sofőröket: fuvarozókat, autómentősöket, valamint az óvatos oktatókat. Ezzel szemben viszont nagyvonalúan támogatják a kaszkadőr rendőröket, tűzoltókat, köztisztviselőket, ügyvédeket, oldtimer tulajdonosokat, valamint a vízisíelőket, a vízbesíelőket, illetve a csodálkozó szemű biciklis postásokat – nem tudni milyen alapon.
A legtöbb társaság előnyben részesíti a vidékieket, a fővárosiakkal és a megyeszékhelyi lakosokkal szemben. Az viszont, hogy a kedves falusi ügyfél piacozni a forgalmas nagyvárosba jár be nap mint nap, esetleg ott is dolgozik, már nem szempont. Az ilyen csikicsukik sarkallják bűnelkövetésre azokat a kuncsaftokat, akik alkalmanként nyugis vidéki címet adnak meg telephelyül a csinos díjmérséklés érdekében.

A mai fordított világban egy fusizó pizzafutár, vagy egy másodállású ingatlanügynök többet autózik, mint pl. egy átlag taxis. Ennek ellenére van olyan biztosító, amely az egyébként is agyonsanyargatott személyszállító vállalkozót többszörös felár fizetésére próbálja kényszeríteni.
Saját tapasztalatom, hogy a minicascóval együtt kiszámlázott éves díjam (B 10) 22.855 forintja helyett, egy másik biztosító (igazából rabló) szemrebbenés nélkül elkérne 160. 000 Ft-ot. Szerintem ez azért már a gusztustalanság kategóriájába tartozik, mégsem lobogtatja a média, úgy tűnik ez nem hír. Az igazi hír, amikor a taxishiéna – neadjisten – az Operából 4800 Ft-ért viszi át az ágrólszakadt gyémánt-nagykereskedőt a Kempibe.

Amikor letörten értesül az ember, hogy bevezetnek egy új adót, és a biztosítók sem a régi ügyfelek hűségét díjazzák, hanem mohóságukban a friss jövevényeknek adnak bónuszokat, akkor elhatározza, hogy újraköt, átköt, alkuszhoz fordul, hátha kevesebb lesz az újévi díjalapja, amire még úgyis ráteszik a goromba 30 %-os baleseti adót vagy mifenét. Tulajdonképp lehetne lehúzós adónak is nevezni. Nem?
Hallom persze, hogy lesz kutyaadó is, de ahogy sorolják a  kiskapukat, úgy tűnik, hogy csak az autósok és a rendszámmal ellátott motorosok ebeire fog vonatkozni.
Az ügyes baleseti adóval egyébként több legyet is üt egy csapásra a költségvetés, hiszen egy improduktív, kötelező költséget terhel „ukmukfukk” adóval, másrészt a balesetben károsodott gépjárművek javításakor és alkatrészbeszerzéskor sommás ÁFA bevételhez jut, ezenkívül számos régi és új munkahely támaszkodik a balesetben sérült szerkezetek javítására, pótlására. A balesetben tragikusan elhunyt polgároknak pedig soha nem kell visszafizetni az előre bezsebelt nyugdíjjárulékokat. Marad a baleset utáni eseti gyógykezelés, de úgy tudom, arra is mindenképp kötelező biztosítani magunkat.
Így aztán kis cinikussággal mondhatnók azt is, hogy a mai válsághelyzetben a baleseteket nem adóztatni, hanem államilag kellene ösztönözni, hátha kihúzná az országot a kátyúból.

Szóval újrakötök én is, tudományosan, brókeroldallal megtámogatva…
Halad ez remekül – mondogatom magamban –, kitöltöm ezt, beírom azt – itt 10%, ott 15 %, amott 20% kedvezmény. Végül csak rányomok a küldésre, és már kész is. Nem kér tőlem az alkusz meghatalmazást sem, mivel már adtam régebben. Ebből is látszik, nem először próbálok némileg jobban járni – ha már egyszer van rá mód.

A brókercég utólag azért kétszer is kiegészítésre noszogatott, pedig beküldéskor vigyorgó szmájlival közölte, hogy minden kitöltöttem, és teljesen rendben van az ügy. A nagy lazaság után már-már kapkodnom kellett, hogy beleférjünk az időbe, nehogy elutasítsanak a leendő-régi biztosítómnál, mint renitens, késésben lévő kgfb szédelgőt.

A második hiánypótlás után, amikor nyilatkoztam a kilométeróra állásáról is, megkaptam a biztosítási ajánlatot, ami teljesen úgy nézett ki, ahogy azt előre elképzeltem. A számok stimmeltek, sőt a betűkből is ugyanazt pakolták ki, amit vártam. Alá volt írva néhány helyen, úgy a pedáns biztosító, mint a szorgos bróker részéről.
– No, könnyen megy ez, akárcsak a vízbesíelés – futott át arcomon a megkönnyebbült mosoly.
Másnap  – gyanúsan korán – már meg is kaptam a nagybetűs BIZTOSÍTÁSI KÖTVÉNYEMET, de innen talán következzenek az e-mail alapú sziklaszilárd tények:


Tisztelt X. Y. ügyfelünk!

Köszönjük, hogy a Gumimaci* (* a szerző által használt álnév) Biztosító Zrt.-t választotta biztosítási szerződésének megkötéséhez.

Jelen levelünkhöz csatoltan megküldjük Önnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződése létrejöttét igazoló kötvényt pdf formátumban. Kérjük, nyomtassa ki és járműve forgalmi engedélyével együtt tartsa magánál.

A kötvény, hitelességének védelmében elektronikus aláírással van ellátva. Az elektronikus aláírás ellenőrzéséhez szükséges útmutatót a következő linken érheti el. Kérjük, olvassa el figyelmesen:
https://xxxxxxx

(Útmutató elektronikus aláírás ellenőrzéséhez)

Amennyiben szerződésével kapcsolatban további kérdése merülne fel, forduljon munkatársainkhoz bizalommal. Küldje el kérdéseit, észrevételeit e-mailben a gumimaci@gumimaci.hu címre vagy hívja TeleCenterünket a 06 (40) XX XX XX-es telefonszámon.

Reméljük elégedett lesz szolgáltatásainkkal és a biztosításának megkötéséhez a jövőben is a Gumimacit választja partneréül.

Tisztelettel:

Gumimaci Biztosító Zrt.

Válasz:

Tisztelt Gumimaci Biztosító Zrt!

Biztosítási alkuszon keresztül a mini cascót is megrendeltem a kgfb mellé, amit előzetesen vissza is igazoltak. Nem értem, hogy miért nem szerepel ténylegesen a megküldött 2012-es biztosítási szerződésemben.
Nem szeretnék ugyanúgy járni, mint tavaly, amikor a hibásan kiállított csekk kiküldése után hetekig küzdöttem (telefonáltam és leveleztem), míg sikerült elintéznem, hogy a megfelelő, mini cascóval szerződött díjat fizethessem. Akkor azt ígérték, hogy többé nem fordul elő hasonló eset, és köszönik az építő kritikát... Most azonban úgy tűnik, hogy semmit sem változott a helyzet.

Kérem szerződésem módosítását a mellékelt biztosítási ajánlat szerint!


Kötvényszám: xxxxxxxxx
Rendszám: xxxxxxxx

Üdvözlettel: X. Y.

Válasz:

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük, hogy megtisztelte bizalmával Társaságunkat a Gumimaci Biztosító Zrt.-t, amikor biztosítása megkötéséhez bennünket választott partneréül.

Levelére válaszolva szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a xxxxxxxxx kötvényszámú kötelező gépjármű felelősségbiztosítás - 2011. 12. 31-i hatállyal történő - megszüntetésére vonatkozó felmondását elfogadtuk.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a megszűnt szerződés kártörténeti igazolását 2012. januárban, a szerződés megszűnése után postázzuk az Ön részére.

A kiküldött csekkért szíves elnézését kérjük, természetesen a díjat nem kell befizetni.

Az okozott kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük!

Szíves együttműködését köszönjük!

Üdvözlettel
Gumimaci Biztosító Zrt.

Válasz:

Tisztelt Ügyintéző!

Ismét elküldöm előző levelem elolvasásra. Kérem, hogy konkrétan arra válaszoljon és tegyen intézkedést!


Tisztelt Gumimaci Biztosító Zrt!

Biztosítási alkuszon keresztül a mini cascót is megrendeltem a kgfb mellé, amit előzetesen vissza is igazoltak. Nem értem viszont, hogy miért nem szerepel ténylegesen a megküldött 2012-es biztosítási szerződésemben.
Nem szeretnék ugyanúgy járni, mint tavaly, amikor a hibásan kiállított csekk kiküldése után hetekig küzdöttem (telefonáltam és leveleztem), míg sikerült elintéznem, hogy a megfelelő, mini cascóval szerződött díjat fizethessem. Akkor azt ígérték, hogy többé nem fordul elő hasonló eset, és köszönik az építő kritikát... Most azonban úgy tűnik, hogy semmit sem változott a helyzet.

Kérem szerződésem módosítását és elküldését a mellékelt biztosítási ajánlat szerint!

Kötvényszám: xxxxxxxx
Rendszám: xxxxxxx

Üdvözlettel: X: Y.

Válasz:

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük, hogy megtisztelte bizalmával Társaságunkat a Gumimaci Biztosító Zrt.-t, amikor biztosítása megkötéséhez bennünket választott partneréül.
Tájékoztatjuk, hogy a mini casco extra biztosítást rögzítettük szerződésén, így az éves díj 18 966.- Ft - ra változott.

A módosított kötvény és csekk postázásáról intézkedünk.

Szíves együttműködését köszönjük!

Üdvözlettel
Gumimaci Biztosító Zrt.

Válasz:

Tisztelt Ügyintéző!

Kérem, hogy figyelmesen, körültekintően és higgadtan olvassa el a levelem, és úgy intézkedjen!

 A tavalyi eset ismétlődik újra meg. Hiába szerződtem a kgfb mellett minicascóra is, sehogy sem akarják azt kötvénybe foglalni. A módosított kötvényben sem szerepel a minicasco díja és a biztosítási érték.

Első levelemhez mellékelt ajánlatban foglaltakat kérem átmásolni a kötvénybe, és azt elküldeni címemre! Más - teljesen légből kapott tételeket - mint a módosított kötvényben szereplő 27 099 Ft-os éves díj - nem fogadok el.
Ez az összeg egyébként is ellentmondásos, hiszen 19 510 Ft-os befizetési csekket küldtek hozzá.
Még egyszer kérem önöket: pontosan azt foglalják kötvénybe, és olyan áron, amire szerződtem társaságukkal! Legyen a biztosítási kötvényben tételesen felsorolva a minicasco is (szerződött díjjal, biztosítási értékkel), különben a felügyeletükhöz fordulok, és a alkuszt is megkérem, hogy szerződésszegésért vonja felelősségre cégüket.

Üdvözlettel: X. Y.


Válasz:

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük, hogy megtisztelte bizalmával Társaságunkat a Gumimaci Biztosító Zrt.-t, amikor biztosítása megkötéséhez bennünket választott partneréül.
Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a módosított kötvény postázásáról intézkedtünk.

Szíves együttműködését köszönjük!

Üdvözlettel
Gumimaci Biztosító Zrt.


Válasz:

Tisztelt Gumimaci Ügyfélszolgálat!

Útmutatójuknak megfelelően kijelöltem minden opciót a speciális beállításoknál, a Windows integráció fülön, mégsem lehet ellenőrizni az elektronikus aláírás hitelességét. A PDF olvasóprogram szerint az aláírás érvényessége ismeretlen, és legalább egy aláírás hibás.
Mellékelem a készített képernyőképet.

Kérem, hogy a további bizalomvesztés, és az ismételt, különmunkát igénylő, sokadik levélváltásunk megelőzésére küldjék el címemre az eredeti, hiteles biztosítási kötvényt!

Megjegyzem: aggályosnak tartom azt is, hogy levelezésükben sosem közlik az ügyintéző azonosítóját. A sokadik tévedés, és nem körültekintő munkavégzés után sincs lehetőség a személyhez fűződő panasztételre. (A 2012-es biztosításommal kapcsolatban ez már a negyedik levelem, de megemlíthetem, hogy tavaly sem sikerült kevesebb probléma árán megkötnöm az aránylag egyszerű, KFB + minicasco szerződésem, pedig akkor magam intéztem telefonon, nem vett részt benne a brókercég tudományos munkatársa.)

A kiküldött csekkekkel együtt – szerintem – már eleve postázhatták volna a többször módosított, papíralapú biztosítási kötvényt is, úgy – hiábavalóan – nem késztettek volna újabb különmunkára (magyar nyelvű Adobe Reader letöltés és opció szerkesztgetés), valamint a Gumimacinak sem került volna különös költségébe.

Üdvözlettel: X. Y.

Kötvényszám: xxxxx
Rendszám: xxxxx


A mai havazásba hajló, mérsékelten szeles, ám mégis békességet sugárzó napon idáig jutottunk – én, mint tisztelt X. Y. ügyfél és a nagy tapasztalatú, multinacionális Gumimaci Biztosító Zrt.
Mivel párom szerint már álmomban is a Gumimaci ügyintézőjének magyarázom minicascóval bonyolított felelősség biztosításom anomáliáit, csak reménykedni tudok, hogy a válaszlevélben nem a következő lesz olvasható:

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük, hogy megtisztelte bizalmával Társaságunkat a Gumimaci Biztosító Zrt.-t, amikor biztosítása megkötéséhez bennünket választott partneréül.
Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy többszörösen módosított kötvényét – kérésének megfelelően – papír alapon kinyomtattuk, de röviddel ezután le is húztuk a WC-n. Önt pedig tiltólistára tettük, mivel az utóbbi években kötekedő magatartásával rengeteg kellemetlenséget okozott cégünknek.
Abban a kizárólagos esetben viszont, ha gépjárművét a biztosítási időszakban betonalapba öntve tárolja, legalább 3 méter mélyen a járdaszinttől számítva, hajlandóak vagyunk döntésünket felülbírálni, és a mindenkori legelőnyösebb, hiteles kötvénybe foglalt díjat felszámítani.

Szíves együttműködését köszönjük!

Üdvözlettel
Gumimaci Biztosító Zrt.

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Két ünnep közt


10843588269?profile=original

Két ünnep közt kétkedéssel,
kérdések közt kínos képpel,
újév előtt egy kevéssel –
imára font zsibbadt kézzel...

Amint sikkad sorsunk tovább,
ahogy inog fejünk alja,
bírjuk-e a prés nyomorát –
borsót hányunk-e a falra?

Vajon viseljük-e egymást,
mikor csontot roncsol a gőz –
tart-e a test még több nyomást,
vagy lelök az agy minden fedőt?

Midőn időnk pörög tovább,
ha majd fordul fejünk alja,
meglátjuk-e kezünk nyomát,
árnyat vetünk-e a falra?

Két ünnep közt töprengéssel –
újév előtt egy kevéssel –
kérdések közt kínos képpel,
marokba vett rozsdás késsel...

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Káli képek


10843590053?profile=original


Káli képek kísértenek:
Nap illatú szőlőhegyek,
lankás dombok, tanúsziklák -
dermedt csendű patrióták.

Megfogtak, mint szúrós szeder,
emlékük mély patakmeder,
rám tapadva ölel a múlt -
indája a lelkembe nyúlt.

Erdei út selymes árnya -
velem sétálsz Szentbékkálla,
öreg templom, málló romok
emlék ízén - reccsen homok.

Ódon házak rücskös fala:
kavicsok közt kötött kova.
Ősidőkre néz az ember,
szemében csepp
, Pannon-tenger.



Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Doziméter


10843591491?profile=original
– Jó estét kedves! Elnézést, hogy idejövök magához, megmondaná, melyik irányba van az Üllői út negyvenöt?
Oda kell mennem majd holnap reggel. Van ott egy olyan hivatal, ahol bejelentést tehetek, valami épületfelújítási csoport. Megnézném most. Tudnom kell, merre van, hogy reggel én legyek az első.

– Csókolom a kezét asszonyom! – Menjen át a szemközti oldalra, és a második kapu, – látja? Ott a buszmegálló előtt.
– Igen látom, egészen közel van.  –Tudja, én itt lakom a Ferenc körúton egy ideje, de azelőtt a Haller utcában laktunk. A lányom eladta a nagy lakást, és vett két kisebbet, hogy ne zavarjuk egymást, viszont messze se legyünk.
Nem szeretek itt lakni, mert a szomszéd fiatalember sugároz engem a falon keresztül. Ma délután is hozott haza nagy dobozban egy szerkezetet. Csörgött, meg zizegett vele. Valami szalma is volt benne. Ezeket szereli állandóan össze, és utána úgy sugároz este. Érti?
A lényeg, hogy vékonyak a falak – én tudom, mert a férjem építész volt –, így a szomszéd könnyen tud magasfeszültséggel sugározni... meg, egyébként rontja a vizet is.
Ezektől ég a hasam, de újabban már a fejem is. Nézze! Itt van nálam a vizes rongy, ezzel hűtöm magam.
Én tudom, mert pszichológiát tanultam az egyetemen: a fej az fontos, nagyon fontos…

Bementem a rendőrségre is – most már messze van, de régen ott laktunk kétszáz méterre –, ismernek engem, de ez a fiatalember, aki most volt, valami új lehet, mert csak könyökölt, és nem nézett rám. Mondtam pedig neki, hogy öt perc csak, hozzanak ki dozimétert, és mérjék meg a sugárzást.
Azt felelte, forduljak a jegyzőhöz, mivel nekik ez nem feladatuk. Voltam már többször a jegyzőnél is, az meg mindig elküldött az egészségügyi szolgálathoz a Mester utcába. Nem tudnak rajtam segíteni az orvosok sem, hanem visszaküldenek a Polgármesteri Hivatalba, így járatva velem állandóan egy ördögi kört.

– Jól elbeszélgetünk itt asszonyom, de ezzel a probléma gyökerét sehogy sem találjuk meg.
A gond ott van, hogy ön nem tud aludni. Járkál egész éjszaka egy nagy vizes ronggyal, és törölgeti a hasát, meg a fejét – ugye?
Feküdjön le, aludjon nyugodtan! El kell felejteni ezt a badar sugárzáselméletet és vízrontást!
Miért akarja a szomszédja életét megkeseríteni az állandó jelentgetéseivel? Ha tényleg úgy lenne, ahogy állítja – a fiatalember rontja a vizet és nagyfeszültséggel sugároz –, akkor a ház összes lakója itt lófrálna a körúton le-fel, vagy épp panaszt tenne a rendőrségen. Azt mondja, már ismerik a rendőrök, és nem mennek ki öt percre sem magához doziméterrel?
Hmm… hát megértem.
Miért nem a betegsége okait igyekszik feltárni, amíg még lehet orvosolni vagy könnyíteni a problémán?
– Hová gondol, nem vagyok én még olyan öreg! – Nincsen nekem pszichés bajom. Megmondanám magának, mert én – tudja – pszichológiát tanultam… A férjem pedig építész volt, és mindig mondta: vékonyak a falak. Ezért tud erősen sugározni a szomszéd.
No, de nem tartom fel, megyek már. Olyan maga úgyis, mint az új rendőr: csak könyököl itt a taxijában, és nem is néz rám.

 

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Napjainkban


 10843591872?profile=original




igazság

Gyártja, gyűri, gyömöszöli, gyúrja,

az ember a maga kis igazát,

mindenki tolja, löki kifúlva –

azért sem hagyja soha odaát.

 

okosság

A szomszéd füle mindig zöldebb,

bár neki sem örök a tavasza –,

nyoma sincs holmi késztetésnek,

hogy mi egyetértsünk valaha.

 

munka

Dolgozik úgy egynegyedünk – néha,

a többi agg, rokkant vagy fiatal,

esetleg seftes, útszéli céda, –

s hízelgő, kit eltart a hivatal.

 

munkanélküliség

A munkaképes a körmét rágja,

sok csavargó szutyokban térdepel,

segélyből az élet nem nagy vágta –

mindenki azt kap, amit érdemel?

 

állam

Drága az állam, de vígan él, ki bírja

húzni hasznát, pimasz és szemfüles,

akinek képén vastag az irha

az válságban is mód felett keres.

 

beosztás

Hűbéres posztokra léhák lesnek –

a kenőpénz delejes gondolat –,

akit bizalmi állásba tesznek,

vetnie nem kell, folyton csak arat.

 

bankrendszer

Csalárd bankok csúf csapdákba csalnak,

vermük jogtiszta, hűvös és kegyes,

segítik őket nyúzó hatalmak,

az üzleten mindegyik jól keres.

 

nyugdíj

Várni a nyugdíjat – álomállás,

hogyha sorsod szerencse kíséri,

bár férfinak lenni nem nagy áldás –

örülhet, aki a korhatárt megéri.

 

temetés

Minden üzlet ma – a tiéd kivéve –,

ha a küzdelmet egyszer feladod,

sírod körül szipog néhány néne,

siratja semmi kis vagyonod.

 

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

A rontás nagymesterei

10843589068?profile=original

Az emberek  – mint a sakkban – sémákat másolnak, mivel nem érnek rá gondolkodni. Így aztán nem is láthatnak tisztán. A szem csupán befogadja az ingereket, a kép az agyban válik valóra, ott történik az ideghártyán kialakult, kicsinyített, fordított kép értelmezése, és magasabb szintű feldolgozása. Ezért fordul elő gyakran, hogy valamennyien egyre mutatunk, ám mégis más-mást látunk.

Egyeseknek annyira befolyásolja az agyukban tárolt, megrögzött séma – gátló információ – a látásukat, hogy abban sem hisznek, amit látnak, vagy egész másról beszélnek. Ez persze a kívülállóknak nyilvánvaló hantázásnak, hazabeszélésnek, esetleg csúsztatásnak tűnik.

Vannak akik behunyt szemmel is ugyanazt a fals képet látják. Ők az elvakult szélsőségesek.
Akik pedig szlogenként sajátítanak ki hangzatos jelszavakat, és azok árnyékában kaparják ki gesztenyéjüket, miközben nem tesznek egyebet, csak hazudnak, – nos ezek a társaink a legundorítóbbak. Ők a köznép hiszékenységére építő, jól menedzselt ideológiai háttérrel megtámogatott, semmirekellő, lenyúlós futóragadozók.

Az embernek ideje lenne fellelni földi célját, mert a mai törekvések kizárólag a globális pusztításra épülő létfenntartást szolgálják. Mindenkinek lehetőségei, és igényei szerint.
Míg a kártékony „gyalogok” apró lépésekben, napi  távlatokban gondolkodnak, addig a „futóknak” fényévnyi előnyük van. Ők a rontás nemzetközi nagymesterei.

…és akkor a lovakról, a bástyákról, illetve a főméltóságokról még nem is beszéltünk.


Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Holnap már...

Kép: Leonid Afremov

10843591687?profile=original


Holnap már tél oson
érzem az illatát,
holnap már nem köszön,
csak legyint egy nagykabát.
Holnap már titokban
bekukkant a másvilág.
Holnapra fagyos ködben
lehullanak a levelek,
ám ma még őszi fényben
találkozom teveled.
Ma még talán hálásan
felragyognak az emlékek,
holnap viszont színt váltanak
az aranyak és a kékek.
Ma még egyet bolondozok –
kacagok és abszintot kérek –,
füledbe régi dalt dúdolok:
"Késő bánat, most már
utánam a vízözön..."
Holnap már távolodó lépteid
kopognak a  térkövön.

 

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Kontraszt

10843590497?profile=original

 

Szikkadó csendnek dűtöm a hátam,

réved a látás az erdő alatt –

ébredő fényben fölkel a vágyam,

kergeti körbe a büszke vadat.

 

Messze vidékről hangzik a dallam,

a szél hordja hangját réteken át –

távoli ének búj hozzám halkan,

s virágillatból terít ránk subát.

 

[...]

Orromba pöfög benzines-gázos,

gépcsorda fújtat a házak között,

nappali szmogban bujkál a város –

tüsszögök, kormot és kátrányt köpök.

 

Nincsen lakásom, céda se néz rám,

postás sem zörget a nejlonomon –

ellopták kincsem: kínai órám,

búsulok bambán, ősz fejem fogom.

 

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Ötvennégy év

10843587457?profile=original(The Time Machine)


Világoskéken, jámboran,
lábujjhegyen oson a virtuális idő.
Biológiai társa ellenben vörösen
ordítva – szétszakít.

Minden egyes sejtosztódáskor
valamelyest…
valamelyest rövidül a telomér.
(Le-rö-vi-dül a te-lo-mér…?)

Az emberi élet biológiai órája,
akár egy sapka, úgy fedi
az örökítőanyag végeit.
(Augusztusi hőségben sapka?)

Minél több telomér rövidül az élet során,
annál több hibás DNS-ű sejt keletkezik.
Minél kurtább a telomér,
annál durvábban múlik a biológiai idő.
(Persze… virtuális társa csak suhan.)

Szimbiózisba kellene vegyülni az idővel!
Engedni, hogy magával cipeljen, megvédjen,
és megossza velem a zsákmányát.
Hinnem kellene az igazságos izotrópiában,
hogy a fiatal tulajdonságok mától
egyenletesen terülnek szét halmazomban.

Egy percbe sem telik, hogy elsoroljam éveim –
vagy inkább érveim? Ötvennégy érv-év:
csupán pár felvillanó nanomásodperc
a világmindenség digitális kijelzőjén.

Töltök néhány korty keserű gyógyteát –
eltökélt képpel nyeldeklem kapszuláimat.


Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Végtelenség

10843584669?profile=original

 

Csónak a koporsó: koppanva partot ér –

miközben mélán csendül a lélekharang –,

egy levedlett korpusz a porba visszatér,

amikor nem számít már a cím és a rang.

 

A feledésbe zúgó lélek felsajog,

az idő szövevényén tépve nyílt sebet –

semmiségbe vonzzák a csillámcsillagok,

hűs hologram fények és csábító terek.

 

Izzad egy asszony, szülőágyon feszül,

arcán remeg a könny, sikoltása hála,

életfonalunkhoz aprócska szál vegyül –

újszülött tekint a végtelen világba.

 

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Online beszélgetés Csontos Márta költő-írónővel

Sokszor csak azért teszünk fel bátran kérdéseket, mert megszoktuk, hogy a legtöbb kérdésre nem kapunk választ.”

Csontos Márta

10843550677?profile=originalCsontos Márta aforizmáival akkoriban találkoztam először, amikor a portál főoldalán lévő „Napi okosság” c. témához kerestem valami frappáns mondást a neten, és aznap az ő bölcsessége tetszett meg.
Ezután gyakran idéztem tőle, és ezáltal ismeretlenül is megkedveltem gondolkodásmódját.
Amikor azonban 2010 májusában regisztrált a portálunkra, mégis meglepődtem, mivel addig elérhetetlennek, szinte virtuális személynek tartottam. Azóta is örülök, hogy megtiszteli közösségünket, és nálunk is közli finom, intellektuális töltetű verseit – spirituális útkeresésének lenyomatait –, amelyekben ahogy ő írja: eljut magától önmagáig.


1., Kedves Márta, te akkoriban hogyan találtál meg minket, miként fedezted fel a 4 Dimenzió Online portált?
A 4 Dimenzió Online portálra véletlenül bukkantam, irodalmi oldalakat kerestem a net-en. Sok oldalra bukkantam, de csak 4-5 portálra teszek fel verseket és egyéb írásokat rendszeresen.

2., Az írás, a költészet – legalábbis szerintem – időt rabló foglalatosság. Ahhoz, hogy szabatosan, közérthetően fejezzük ki magunkat, a mondandónk stílusával, értelmével se legyenek gondok, sokáig kell csiszolgatni sorainkat. Te hogy vagy ezzel? A tanítás, a kötelességek, a háziasszonyi teendők mellett, hogy jut időd erre?
A tanítás reggeltől estig tartó műfaj nálam, legtöbb napon estig dolgozom. Háziasszonyi teendőim nem túl sok időt vesznek igénybe, mindenki besegít, aki éppen képben van.
Számomra legproduktívabbak a hajnali órák. 3.00 után kelek, ekkor vagyok leginkább a helyzet magaslatán. Szerencsére kevés alvással is beérem. Napközben szabad perceimben legtöbbször anyaggyűjtéssel foglalkozom, melyet egy erre rendszeresített füzetbe lejegyzek.

3., Apropó háztartás… megtudhatunk valamit a családodról? Milyen környezetben élsz Sándorfalván?
Ma már csak ketten lakunk férjemmel egy közel 100 éves parasztházban Szeged mellett. Sándorfalva kisváros, de hangulata tipikusan falusias; csend, feltöltődés a romlatlan természetben, barátságos mikroközösségek.
Fiam tanár és gitárművész. Még egyedülálló, de már nem lakik velünk, csak a hétvégéket töltjük együtt.
Lányom informatikus, Budapesten dolgozik egy bankban felelős pozícióban. Vele ritkábban találkozom.
Hihetetlenül jó a kapcsolatom gyerekeimmel, egy húron pendülünk. Fiam gitározik könyvbemutatóimon, lányom két könyvemhez készített illusztrációkat.

4., Ahogy olvasom a rólad megjelent ismertetőkben, jórészt 2006-óta gyorsítottad fel publikációs tevékenységed. Azóta viszont tíznél is több köteted, műfordításod jelent meg. Számos díjat nyertél, és több társaság, irodalmi portál tagja vagy. Saját honlapod kimondottan igényes, letisztult felület. Országszerte felolvasásokon, könyvbemutatókon szerepelsz. Honnan lett hirtelen ennyi energiád?
(Jómagam szintén 2006-óta foglalkozom intenzívebben az irodalommal, de ha a megjelenést vesszük figyelembe, nem értem túl messzire. Néhány antológiában található nagyjából tizenöt versem. Az viszont igaz, a 4 Dimen kívül nincs is időm máshol forgolódni.)10843581077?profile=original
Azt hiszem 2005-2006 mérföldkő volt életemben. Találkoztam azokkal az emberekkel, akik ráébresztettek arra, hogy milyen oldalról próbáljam önmagam megközelíteni.
Az írás már jóval korábban elkezdődött. Szakdolgozatom is megjelent folyóiratban, több kötetnyi cikkem jelent meg állatokról szakfolyóiratokban.
Azt hiszem mindig sok energiám volt, édesanyámtól örököltem. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ennyi mindent csinálhatok, hogy van erőm csinálni.
Azt hiszem, minél többet adunk magunkból, annál több energiát nyerünk másoktól a továbblépéshez.

5., Ahogy látom, az Accordia és Littera Nova a kiadód. Mesélj nekünk – amatőröknek – valami biztatót ezekről a cégekről! Milyen feltételekkel állnak szóba az első kötetüket tervező szerzőkkel?
Az Accordia és a Littera Nova kiadója egy személy., dr Balázs Tibor. Az ő esetében a ' cég ' szó a legkevésbé alkalmas a jellemzésre.
Hihetetlenül nagy tudású, filozofikus alkat, igazi poeta doctus.
Nem üzletemberként kezeli az írásokat, az irodalmár értő szemével olvas és analizál. Rengeteget lehet tőle tanulni.
Az irodalomtudomány doktora, tagja a Magyar Írószövetségnek, az MTA köztestületi tagja. Maga is számos mű szerzője.
Nagyon jó vele együtt dolgozni.
Sok kiadó üzleti szempontból tud csak gondolkodni, ezért sok igénytelen írás is napvilágot lát.

6., Az aforizmák írásához nagy élettapasztalat, kifinomult látásmód, biztos rátapintás, és nem utolsósorban nyelvi érzék kell. Hiába akar valaki egy számára kézenfekvő „okosságot” papírra vetni, ha már a gondolat megfogalmazásába is beletörik a nyelve. Te csak csettintesz egyet és kész a napi bölcselet, vagy érleled őket és vissza-visszatérsz a témához? Szerinted aktuális még a régi latin mondás:
„A művet hagyjuk érni, megírása után javítsuk, csiszolgassuk, mielőtt a közönség elé kerül (tkp. a 9. évig tartsuk vissza).”
Az " okosságok " papírra vetését nagymértékben irányítja a tapasztalat és olvasottság, de az is nagyon fontos, hogy figyeljed az embereket, hogy rajtuk keresztül, az ő látásmódjukat is figyelembe véve tudj gondolkozni, véleményt alkotni.
Az " okosság " legtöbbször nem magától jön. Vagy meglátsz valamit, amit azonnal le tudsz reagálni, vagy hallasz valamit valakitől, ami elindít benned egy gondolatsort.
A régi latin mondás ma is nagyon helytálló, a javító, csiszolgató tevékenység nagyon fontos.
Soha nem lehetek igazán elégedett magammal, ez a továbblépés útja.
Másrészről a bennünk rejtőző örök változó folyamatos átértékelésre késztet bennünket.

10843580896?profile=original7., Lapozva A meggyújtott olajág c. kötetedet, feltűnik, hogy szinte minden vers egy új inspiráció, egy aktuális hivatkozással indított gondolat. Ennyire csapongó a képzeleted, vagy tkp. az eseményekből, hírekből, olvasmányokból rögtön egy lírikus látomás vetül ki benned? Hogy születik általában egy Csontos Márta vers? Gondolom, nem úgy, hogy az óraközi szünetben elhatározod, leírsz egy lemondó hangulatú elégiát…
Nem azonnal alakul ki egy lírikus látomás, a képzeletem viszont valóban nagyon csapongó, azonnal meredek képzelettársításokra vagyok hajlamos.
Óraközi szünetekben nem írok verseket, olvasmányélményeim meghatározók, de nagy szerep jut a pillanatnyi impresszióknak is.
Az impressziókat mindig leírom, mondhatni napközbeni anyaggyűjtést végzek.
A vers általában a hajnali órákban születik, majd rengeteg újraolvasást, csiszolgatást, átdolgozást igényel.
Alapvetően szorongó alkat vagyok, magyarázatokat újabb magyarázatok alkotásával próbálok értelmezni.

8., Gyakran dolgozod fel a görög mitológiát, az ókori hellének vallásából származó mítoszokat
(pl. Niobé arca kőbe zárul, Heraklész hitvesének panasza), ennyire kedveled az ókori mondavilágot, vagy ezeken a néhai hősökön keresztül, egyfajta jelképes, de aprólékos ábrázolásként irányítod a figyelmet a mára?
Mindig is kedveltem az ókori mondavilágot, talán azért is, mert isteneik annyira emberien gyarlók, ill. szánandók tudnak lenni. Így tud az isteni igazán emberközelbe jutni.

Rajtuk keresztül próbálom saját sorsomat is magyarázni, akárcsak A meggyújtott olajág valamennyi személyének megjelenítésében is..
9., Jó néhány versed az átlagostól eltérő tudásszintet, középszerűnél magasabb műveltséget igényel. Nem tartasz-e attól, hogy a verseid csak az igazán „vájtfülűek”, az intellektuelek értik meg? Gondolok itt arra, hogy a mulatós zeneszövegeken felnőtt olvasó talán még a verseid címében lévő utalást sem igazán fogja föl, vagy pedig nem tudja hozzáilleszteni a tartalomhoz.
Azt hiszem, képtelen vagyok úgy fogalmazni, hogy a tartalom azonnal egyértelművé váljon. Számomra az alkotás egyfajta kutatás, hihetetlen mélységekbe ereszkedés, mely a szokványos, teljesen egyértelműen megjeleníthető képi világhoz nem kötődik. Rengeteget foglalkozom filozófiával, szeretném problématudatomat tovább fejleszteni, ennek ez az egyetlen módja, megpróbálni befogadhatóvá tenni a látszat érthetetlent.

10., A tanítványaid tudják, hogy író, költő vagy? Szoktál felolvasni nekik köteteidből?
A tanítványaim tudják, hogy írok, sokuknak megvannak köteteim, tőlük is rengeteg inspirációt kapok. Azt hiszem, kölcsönösen büszkék vagyunk egymásra.
10843581865?profile=original
11., Hogyan alakul ki a hétköznapokban egy aforizmapárbaj? Te írsz egyet e-mail-ben, és erre válaszol a társszerző, hogy van másik! Esetleg egy kávé mellett kiöntitek egymásnak a szíveteket aforizmák formájában?
Én küldök mindig kiadómnak aforizmákat, s ő válaszol azokra, melyeket azonnal le tud reagálni. A végén összesítünk és megszerkesztjük a kötetet.


10843582258?profile=original12., Nem akarlak oldalról lerohanni, hiszen az Egográfia 2
köteted meg
jelenése óta nyilvánvaló: „A sokoldalú embert nem könnyű oldalvást megközelíteni.”, de nem gondoltál arra, hogy az aforizmáidból sugárzó széles, pszichologizáló látókört egy regényben kamatoztasd?
Nem hiányzik, egy nagyobb lélegzetű, prózai mű, amiben igazán kiadhatod (kiélheted) magad?
Ha írnék regényt, azt hiszem abban is rengeteg filozófiai, mélylélektani probléma jelenne meg. De erre jóval több időre lenne szükség, mint amennyivel jelenleg rendelkezem.

13., Magadnak mindig tudsz tanácsot adni? Van minden esetre bölcseleted?
Magamnak tanácsot adni nagyon nehéz. Másnak is úgy adok, hogy magam már megtapasztalhattam, mit kellett volna másként csinálnom.
Senkit nem tudunk úgy becsapni mint önmagunkat. Mindig csak később döbbenünk rá, mennyire önámítás volt az egész.
A bölcs mondások megfogalmazása még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Te mennyire vagy bölcs, csak más életének megtapasztalását a sajátodéval összevetve szűrsz le tanulságokat.

13+1., Az ünnepi könyvhétre megjelenő, Szerzők, múzsák, szenvedélyek c. új kötetedről írnál nekünk itt egy rövid ismertetőt? Ez egy összefoglaló irodalmi-szakmai mű, vagy inkább olvasmányos anekdotagyűjtemény? Mire számíthat, aki megveszi?
Harmincöt jól ismert, zseniális költő és író magánéletével foglalkozom ebben a könyvben. Az olvasó számára gyakran az a legizgalmasabb, ha a kedvelt, szeretett vers vagy regény mellé, mögé, fölé (ahogy tetszik), odaképzeli a szerző és a mű ihletőjét – a múzsát.

5801447533_30713e746b.jpg?width=200

Tehát múzsák, feleségek, szeretők hatását vizsgálom költeményekben, prózában, levelezésben és lírai önvallomásokban – Catullustól Dylan Thomasig.

Az ismeretanyagok és az érdekes történetek részben hiteles publikációk elfogadott és bizonyított tényanyagára, részben elektronikus úton hozzáférhető információkra épülnek. Utóbbiak hitelessége olykor megkérdőjelezhető, mégis elérik céljukat. Hiszen felkeltik az olvasó érdeklődését, és ha megismerkednek e jeles alkotók szenvedélyes szerelemi életével, kedvet kaphatnak ahhoz, hogy akár saját lírai önvallomásukat is megalkossák. Sokan felháborodhatnak, elítélhetik íróink és költőink szexuális túlfűtöttségét. Megbotránkozhatnak azokon az érzelmeken, amelyeket pedig maguk az olvasók is sokszor átélnek, csak talán maguknak sem merik bevallani az igazságot. Ugyanis nem éppen erkölcsös gondolatok vagy cselekedetek idézik elő azokat.

Persze, az irodalmároknál is többnyire az ismeretlenségben marad ez az érzelemvilág, csak a már publikált művekből értesülhetünk az alkotók szenvedélyeiről és szenvedéseire. A könyv újszerűségének tekinthető, hogy a szerzők sorsával többé-kevésbé azonosulva, olykor egyfajta sorsközösséget is vállalva, saját versekkel illusztrálok – mintegy kiegészítésként – a szeretetről, a szerelemről, a szexuális vágyakról. E lírai vallomásokat próbálom önnön életutamba illeszteni, hogy saját érzelmeim személyiségformáló erejének titkai még világosabban feltáruljanak előttem.

Miként Kurt Tepperwein megfogalmazta emberi kapcsolatokkal foglalkozó művében, férfi és nő viszonyának alakulásában „minden szenvedésnek a vágy és az elutasítás a forrása”.

Köszönöm az interjút,-a határozott és gyors válaszokat. Köszönöm azt is, hogy némiképp betekinthettünk az életedbe, szokásaidba és a dolgos hétköznapjaidba.
Azt nem kérdeztem meg, hogy a Vörösmarti téri rendezvényen esetleg ott leszel-e, de úgy sejtem, hogy nem jössz fel a fővárosba. Remélem azért egyszer (talán egy majdani portál-összejövetelen) találkozunk személyesen is!
A további legjobbakat, és temérdek sikert kívánok a munkádhoz!

tokio170

10843581696?profile=originalUtószó:

Kellemes meglepetések értek... Szerkesztőtársam Gabi, épp régi telekszomszédjával, a TV-s Nagy Györggyel beszélgetett az Ünnepi Könyvhét Vörösmarty téri forgatagában - akit véletlenül pillantottunk meg a dedikáló standján -, amikor kiszúrtam Mártát, és Dr. Balázs Tibort az emberáradatban. Elkísértem őket a Littera Nova kiadó pavilonja elé, ahol személyesen is megismerkedtünk, és némi időt együtt töltöttünk. Készültek képek is, amit megosztok az olvasókkal. (A képek --> ITT találhatók eredeti méretben.)
No, minden gondolatom, óhajom ilyen gyorsan teljesüljön máskor is, akkor teljesen elégedett leszek. :)

 

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

„Időt lopok a verset vétkezésre”

Beszélgetés Mészely József költővel, tanítóval

 

10843583083?profile=originalMészely József erdélyi származású költő, tanító Sepsikőröspatakon született 1956-ban, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte a tanítóképzőt. Pályáját Sepsiszentgyörgyön kezdte, majd Budapestre került, jelenleg Mosonmagyaróváron él, ahol az Ujhelyi Imre Általános Iskola tanítója. Saját bevallása szerint gyakran látogat haza szülőföldjére, legutóbb áprilisban, a sepsiszentgyörgyi városnapok alkalmából érkezett haza, hogy bemutassa legújabb kötetét, az Útnyomokat.

 

Pedagógia és gyermekirodalom. Miért választotta ezt a pályát? Voltak meghatározó élmények, amik ebbe az irányba vezettek?

 

Én elsősorban tanítónak vallom magam, és ez egész embert kívánó-követelő hivatás, de én időnként lopok, lopogatok időt az alkotó ember számára is a „verset vétkezésre”. Nagyon szeretnék mindkettőnek otthont kínálni magamban. De ehhez jó lenne, ha egy munkanapom legalább 48 órányi lenne! Azt, hogy pedagógusként néha ki-ki- poroszkálok az alkotás mezejére is, azt szüleim és néhány nevelőm, tanítóm mellett főleg anyai nagyanyámnak és apai nagyapámnak köszönhetem. Ők bátorították a világgal való ismerkedésem. Ők szították a kíváncsiskodásom, és azt, hogy ma is őrzöm magamban az akkori gyermeket, akit ők szívesen tanítgattak. Anyai nagyanyám Gidófalván született Jancsó Juliannaként, talán kései utódaként Jancsó Pál színészkomikusnak, az első kolozsvári kőszínház egyik megálmodójának és megalapítójának. Ő volt az, aki először tanított engem az ábécére, és arra, hogy a világ nem csak tanulható, de tanítható is. Talán neki köszönhetem leginkább, hogy tanító lettem. Nagyszüleim és szüleim érdekes szófűzése, fordulatokban gazdag, zamatos és képszerű beszédmódja úgy érzem ma is ösztönzi és árnyalja a versbeszédem...

Az első gyermekverset tanítóképzős koromban írtam, de amikor már megtapasztaltam, hogy a gyerekek értik, érzik amit írtam, nagyon el voltam ragadtatva, és azóta is írok verset és mesét számukra.


Felmerült önben másik pálya lehetősége is?

 

Én nagyon szeretek tanítani. Lehet hogy azért, mert jó iskoláim voltak diákként és tanítóként is. Büszke vagyok egykori iskolámra, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumra, és egykori magyar tanárommal, Józsa Miklóssal, a mai napig váltok leveleket- többek között neki is köszönhetem, hogy rákaptam a versírásra. Jó érzéssel tölt el az is, hogy egykori és jelenlegi tanítványaimtól is rengeteg pozitív visszajelzést kapok. A szeretet az egyetlen dolog a világon, amelyből minél többet adunk, annál több marad nekünk. A gyermekeknek nagy szüksége van erre. A velük való munka soha nem hiábavaló.

 

Vannak esetleg példaképek? Olyan költők, írók, akikhez szívesen hasonlítana?

 

Minden alkotó ember életében vannak kikerülhetetlen példaképek, nyomjelző csillagok. Az új kötetemben, az ÚTNYOMOK címűben néhányukat megidéztem versekben is. Ma is szeretek olvasni, főleg verseket, mert úgy érzem a vers a felszínen való evickélésből, mindig a mélybe vezet, szembesít az én-tudatra ébredés, az identitáskeresés fontosságával, elhiteti velem, hogy a játék nem életkorhoz kötött, hanem varázslat, olyan birodalmat teremt körénk, amelyben jó otthon lenni, jó önfeledten rácsodálkozni a világ lenézett és mellőzött apróságaira is. Sok klasszikus és kortárs szerző nevét említhetném, de a teljesség igénye nélkül csak néhány meghatározó versélményemről, alkotóról szólnék: talán, ha nem csal az emlékezetem az elsők közt volt Arany János A walesi bárdok című balladája, mely nemcsak a varázslatos nyelvünk erejéről győzött meg, de döntésre, töprengésre is késztetett , hogy érdemes az ötszáz halálba menő bárd igazához tartoznom a fegyvert csörgető tábor ellenében. József Attila mérnöki pontossággal megalkotott versei meggyőztek, hogy csak tiszta szívvel érdemes emberként élni, Áprily versei, hogy harsogás nélkül is lehet ámulni, szeretni. Szilágyi Domokos verseivel azt tudatosította bennem, hogy a világ egy nagy egésznek csak a töredéke, de mégis a teljességet jelenti, ha törekedünk bugyrainak és mélységeinek a megismerésére. De fontosak voltak számomra Weöres Sándor, Kányádi Sándor és Kovács András Ferenc költeményei is. Ezenkívül szívesen olvasom a világirodalom nagyra tartott költőinek műveit is. A jó vers mindig kapaszkodót jelent és reményt a bizonytalanságban.

 

Korábbi versesköteteiben felbukkan két lányának neve is.: Ilka és Réka. A lányai az eslő olvasói is voltak? Esetleg „letesztelte” rajtuk egy-egy újabb versét mielőtt nagyközönség elé kerültek?

 

Lányaim mára már felnőttek, de szívesen elolvassák ma is az apjuk által írt alkotásokat és véleményt is mondanak róluk. Az újságíró Réka néha ötleteivel segít, ha elbizonytalanodom, Ilka lányom, aki a budapesti Iparművészeti Egyetem végzettje, néhány alkotásomat illusztrálta is. Én szerencsés ember vagyok, hisz tanítóként napi kapcsolatba kerülök a gyermekirodalommal és annak a gyerekekre gyakorolt hatásával. Tanítványaim előtt sem titkolom, hogy néha verset is írok, sőt az általam vezetett újságíró szakkörön őket is ösztönzöm vers- és meseírásra. Sokszor velük osztom meg elsőként alkotásaimat. Bajban akkor vagyok, amikor tőlük kapok rendelést, hogy írjak valami újdonságot, eddig nem hallottat egy-egy versmondó versenyre. De a kritika sem várat magára, főleg, ha nem tetszik a megrendelt alkotás.

 

Mennyire határozzák meg a költészetét a szülőföldön szerzett élmények?

 

456px-Falukapu.JPG?width=250
Minden alkotónak, éljen bárhol is a világon, az életről, a világról való alapélményei a szülői házban, a szülőföldön fakadnak. Hiába is tagadná őket, a gyermek és ifjúkor élményei még ha néha búvópatakként is, de kísérik útján, alakítják, befolyásolják a sorsát. A szülőföldön szerzett élményekre mindig, mindenütt jó emlékezni, naponta megidézni, főleg, ha távol kerülünk tőle, mint én is, akit az egykori nagy haza keleti végéről a kis haza nyugati végére sodort a sors.


Fontosnak tartja, hogy az újabban megjelent munkáit az erdélyi közönséghez is elhozza?


Örömmel jövök, ha hívnak, mert minden alkalommal a gondolat is hazatérhet.

 


Legújabb kötetének, az Útnyomoknak a bemutatására érkezett legutóbb Sepsiszentgyörgyre. Mit gondol, hogy viszonyul a kötethez az itteni közönség?

Ugyanúgy, mint jelenlegi lakóhelyemen, az anyaországi Mosonmagyaróváron. Otthon, Sepsiszentgyörgyön a Parnasszus irodalmi kör vezetősége szervezte, teremtette meg a bemutatkozás lehetőségét a városközponti unitárius templom tanácstermében, ahol a szakadó eső ellenére sokan megtiszteltek a jelenlétükkel. De hogy ez mit árul el a kötetről? Én úgy gondolom, hogy egyetlen alkotóember sem szereti magyarázni a bizonyítványát. Azt tegyék meg mások, az arra hivatott kritikusok...A magyarországi és erdélyi olvasók között sem szívesen teszek különbséget, A versolvasó ember úgy érzem mindenütt hasonló, ha valamelyik szerzőről azt gondolja, hogy érdemes megismerkednie szövegvilágával, gondolom meg is teszi...

 

Az Útnyomok egy kicsit talán más, mint az eddigi kötetek. Nagy váltást, változást jelent ez, vagy továbbra is a gyermekirodalom marad a főszerepben?

 


Szerintem továbbra is a vers és esetleg a meseírás marad érdeklődésem fókuszában. Mindig az ihletettség pillanata dönti el, hogy gyermekvers íródik-e, vagy épp felnőtteket megszólító. Ahogy nagyjaink mondják, csak jó és rossz vers létezik. A gyerekekről nem szabad lemondani, mert ők még őszintén hűségesek és/de a legbátrabb bírák is. Kodály Zoltántól egyszer megkérdezték, hogy nem tartja-e rangon aluli feladatnak gyerekek számára kórusművet írni, mire ő azt válaszolta: „ Senki sem túlságosan nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon. Sőt, igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen rá.” Tehát, ha gyerekeknek írok, én is próbálok, igyekszem felnőni a faladat nagyságához.

 

Milyen érzéssel tért vissza Erdélyből a Szent György Napi látogatás után?

 

Erdélyből mindig feltöltődve jövök hazulról haza, hisz találkozom mindig régi barátaimmal, ismerőseimmel, rokonaimmal. Csak sajnos gyorsan peregtek otthonlétem percei, melyre jelenlegi iskolámból hoztam, kísértem táncos – énekes tanítványokat, akik szintén jól érezték magukat, hisz az idei Szent György Napok programkínálata csábítóan gazdag és tartalmas volt. Ők első alkalommal voltak Erdélyben. Öröm volt látni, ahogyan rácsodálkoztak és átélték a nemzeti együvé tartozás, összetartozás lélekgazdagító pillanatait.

 

Mik a tervei a közeljövőben?

 

A tervek szerint egy gyerekeknek szánt verskötetem jelenne meg a pozsonyi AB-ART kiadónál, ha támogatóim is megjelenésre érdemesítik. Az ajánlások megvannak, remélem még ebben az évben nyomdaszagúvá testesülhet.

 

 

Tóth Imola

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Tagjaink bemutatására szánt interjúsorozatom első alanya Tépő Donát zenész- költő-író.


10843585889?profile=originalJómagam korán, alig 12 évesen kezdtem el a versírást. Harmincéves (!) kihagyás után, 2005-ben folytattam a rímbütykölgetést. Volt tehát elég gondolkodási időm, mégsem jutottak eszembe olyan egyedi szókapcsolatok, kifejezésmódok, megfogalmazások, hangzások, illetve hangulatfestések, amilyeneket - szerintem - kizárólag Tépő Donáttól olvashatunk (pl. Harag /aszfixialátomás).
Donát rapperként kezdte művészeti pályafutását, aztán 2009-ben néhány kattanásnyira behúzta a zenei kéziféket, és visszatért tinédzserkorának meghatározó tevékenységéhez a versíráshoz.

Adódik rögtön a kérdés:
1. Milyen szintre jutottál a színpadon, a zenélésben? Fenn tudtad/tudod-e tartani magad, megalapoztad-e költő-íróléted az underground hullámain szörfölve, vagy irodalmi alkotásaidtól várod az átütő kasszasikert? Egyáltalán: milyen rétegeket célzol meg írásaiddal?
Producerként és dalszövegíróként tizenöt évet töltöttem a hazai underground zeneszakmában, leginkább a hip-hop kultúra folyamához öntöttem hozzá a saját dalaimat, kilenc szerzői albumot és egy válogatáslemezt sikerült összehoznom, de egy idő után azt éreztem, hogy a gondolataimat már nem tudom kifejezni a rap-el, mivel az egyre komolyodó megfogalmazásoknak nem volt közege. Vissza kellett térnem a sokkal mélyebb, szerteágazóbb, nem annyira kötött verseléshez. Az akkori „rajongóim” nagy része tudomásul vette a váltást, de nagyon kevesek akadnak, akik továbbra is követik a ténykedésemet, gyakorlatilag a nulláról kellett kezdenem, és még most sincs határozott képem arról, hogy kinek írok, leginkább mindenkinek, de elsősorban mégis talán az egyetemista korosztályt céloznám meg, akik jó eséllyel nyitottak az elborult verseimre.

2. Tényleg… szabadúszol, vagy van „tisztességes” polgári foglalkozásod?
Csakúgy mint a rétegzenélésből, a réteg-verselésből sem lehet megélni, hiszen mind a novelláim, mind a verseim jórészt egy olyan rétegnek szólnak, akik képesek elfogadni a szűrrealitást és a nyers megfogalmazásokat. Napközben élelmezésvezető vagyok

3. Vezess be bennünket zenei életedbe is! Mit jelentett az pl. (ahogy írod a tribalneten): „Innentől kezdve megváltozott az életem, és megpróbáltam instrumentális rapzenét beszerezni, hogy szövegelhessek rá”?
A rap műfajában nincs olyasféle tiltás, mint a plágium?
A kilencvenes évek elején, amikor még a honi rap zene nagyon gyerekcipőben járt, a nagyobb városokban alakuló garázs rap csapatok nem tudtak maguknak zenét készíteni, hiszen nem volt számítógép, nem volt internet, meg letölthető zenei alapok vagy programok. A kezdeti időkben külföldi hip-hop és RnB instrumentális zenékre adtuk elő a saját szövegeinket. Rengeteg másolt kazetta terjedt fénymásolt borítóval. Éppen születőben volt a magyar rap zene, és valahonnan el kellett kezdeni. Később a saját lemezeimet már magam készítettem, ennek ellenére valóban nem ritka a műfajban, hogy visszanyúlnak régi zenékhez, leginkább a ’70-es évekhez.

10843586101?profile=original
4. Tribe-ként ismert meg a 90-es években a vájtfülű, zeneértő közönség, mostanság pedig Tépő Donát néven publikálsz. Ez is művésznév hangzású. Tényleg így hívnak?
Zenei előéleted, dalszövegírói gyakorlatod milyen hatással van költői, írói tevékenységedre – segít, vagy némely esetben bezavar?
Minden alteregómnak külön neve van. A hip-hop egóm Tribe-ként tevékenykedett, Dj-zni is ezen a néven kezdtem, és évekig ezen a néven szerepeltem a rendezvényeken. Van egy polgári nevem is, de mostanában gyakran tépő Donátként mutatkozom be, ez még nekem is új, csak két - három éve létezik, viszont egyre jobban tetszik. A zenei előéletem nagyon sokat segít a versírásban, hiszen rengeteg magyar szöveget majszoltam be az elmúlt tizenöt évben, ami egyfajta gyakorlatot ad szövegírás terén, amit aztán sokan észre is vettek a fórumokon, jelezvén, hogy bizonyos verseimben van dallamosság, vagy legalább is a versnek van egy íve. Ugyanakkor nehéz megszoknom ezt az újfajta, sokszor behatárolhatatlan közönséget, akikhez nem vagyok hozzászokva, és szeretem is csak úgy a háttérből táplálni őket.

5. Néhány versedben meséket, mesés betéteket használsz/emlegetsz (Másmeséket, Ungarische Gulaschsuppe). Ezek a hatások gyerekkorodból maradtak meg, vagy pedig olvasol néha valakinek – netán van egynéhány „mesés” korban lévő gyereked?
Van egy hatéves fiam, aki jelenlétével azért valószínűleg visszarántott egy kicsit a gyermeki világba, és ez néhol megjelenik. Van egyébként egy másik vers is, amit kifejezetten miatta írtam, a „Komik”

6. Jó néhány helyütt előfordul verseidben az útszéli szleng, a tusakodó szajhák autentikus szövege (Másmeséket). Ezeket a különleges ismereteket, benyomásokat, tapasztalatokat hol szerezted? Nekem úgy tűnik, mintha lenne valamiféle noteszed, amiben felírod az összes érdekes hangzású zsargont, és aztán belegyúrod helyenként a műveidbe…
Verseid olvasva ráadásul, mintha lépten-nyomon a csajokra, a nemiségre gondolnál, bár ez korodnál fogva szinte kötelező ( „…madárlátta megváltás repít az érzelemkaszárnyákba tudat alatt.” Zupás Kása.), de nem vagy te egy nőfaló?
Létezik egy fekete bőrnotesz, igen, és valóban szinte vadászom a különleges kifejezéseket. Rengeteget olvastam az elmúlt húsz évben, szinte minden létező fontosat, de persze ez nézőpont kérdése. Mindez mégis sokféle látás és írásmód, és masszív iskola anyag. Aztán emellett ott vannak a fejemből kipattanó, beteges szóösszetételek, amelyeket érzésből írok, általában alkotás közben, mert valahogyan hat rám a vers létrejötte, a hangulat.. A nemiség tapinthatóan jelen van nálam, de azt hiszem, ez majdnem mindenkit foglalkoztat, s habár jó „imidzs” lehetne a nőfaló szerep, valójában nem vagyok az. Nekem a művészet mindig fontosabb volt, az állt első helyen, viszont jó emberismerő lévén nagy tapasztalatom van a nőkkel kapcsolatban, és ez visszaköszön. De egyébként hűséges típus vagyok, feleségem van, most jön a második baba.
10843586671?profile=original
7. Rendszeresen vissza-visszatérő motívumod a fehér nyúl (Ungarische Gulaschuppe, Néphigit, 40). Selyemsikátor c. köteted borítóján is feltűnik a White Rabbit Books felirat, mint valamiféle embléma… Tulajdonképpen hogy kerül a nyúl az „asztalra”?
Nagy filmrajongó vagyok. Már a zenéimben is rengeteg filmbetétet használtam fel, szövegrészleteket, jó beszólásokat, mindig megtaláltam azokat a dolgokat, amelyek épp a zenémhez illettek, és az a versírással is így van. Sok minden tudatos a „Selyemsikátor” kötetben. 78 darab vers, mert ’78-ban születtem. Van egy ilyen című vers is a végén, ez az utolsó, a hetvennyolcadik vers a kötetben. A fehér nyúl a valóság megismerését jelképezi. Amikor a mátrix c. filmben Trinity azt mondja Neo-nak, hogy ha meg akarja tudni a valóságot, kövesse a fehér nyulat. Ez több helyen is feltűnik aztán. Lekódolva ennyit jelent a nyuszis szimbolizáció.

8. Néhány művedben (pl. Blaszfémia, Kifog), érzékelhetően ágálsz a papok ellen. Nem bírod őket? Tényleg… van közöd a valláshoz (7 Főbűn)?
Nem vagyok vallásos, és úgy gondolom, hogy ugyanannyi jogom van nem annak lenni, mint azoknak, akik nap, mint nap a médián és a hétköznapok apró dolgaiban is megpróbálják rád erőszakolni vallásukat. Sokszor én érzem magam rosszul, ha olyan vallásossággal kapcsolatos szituációba kerülök, amellyel nem tudok mit kezdeni. Számomra nem létezik isten, és aki olvassa a sci-fi jellegű novelláimat, ahol tudományos hátteret is próbálok tálalni a történethez, az tudhatja, hogy az én vallásom az ember saját maga. Szerintem az embernek önmagában kell megtalálnia a célt Számomra a vallás sokszor álszent dolog, de tisztelem azokat, akik bármely formáját saját maguk őszinte örömére űzik. Sajnos sok ellentmondást vélek látni a valóság és a vallásosság között. Ez óhatatlanul lejön az írásokon át is.

9. A kritikusokról, kritizálókról nem írsz különösebb szeretettel (Amalgámkarambol). Milyen a viszonyod velük? Elfogadsz tanácsokat, javaslatokat műveid alakítására, formálására? Egyáltalán: mennyi idő alatt készül egy átlagos Tépő Donát vers?
Érdekes dolog ez, hiszen a kritikusokat kritizálom, de ez mondjuk azért ritkábban bukkan fel, viszont úgy érzem a hazai kortársa irodalmi viszonyokat, vagy a hazai könyvkiadás helyzetét tekintve szükségszerű. Sajnos úgy, mint anno a zenében, az irodalom táján is jelentős megosztódás figyelhető meg. Az állami támogatásokból adódóan létezik egy, az átlag kortárs művész által megfoghatatlan pénzügyi keret, amiből bizonyos alapítványok, irodalmi szervezetek gazdálkodhatnak, ezért jórészt csak azok kapnak lehetőséget a megmutatkozásra, akik a „körön belül” vannak. Vagyis régi barátok, ismerősök, munkatársak, illetve azok, akik az elvárásoknak megfelelően írnak. Az elvárásokat pedig nagyjából ugyanezen emberek fogalmazzák meg, tehát minden házon belül marad, év végén pedig lehet egymást között kiosztani a díjakat. Ebbe a körbe nagyon nehéz bekerülni, főleg vidékről, így hát erős klikkesedés alakul ki az ország különböző pontjain. A mai gazdasági helyzetben ráadásul a kiadók nem vállalnak kockázatot egy-egy új tehetséget illetően, hiszen nem tudni megtérül-e a befektetés. Ha nem vagy médiasztár, vagy már valahonnan ismert személy, akkor gyakorlatilag neked kell kifizetned a könyved gyártási költségeit, a kiadó csak az előkészítési munkában, valamint a terjesztésben segít. Ilyen helyzetekből fakadó érzéseimet így néha beleírom a verseimbe, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy nem az számít, ki, mit és hogyan ír, hanem, hogy kit ismer. Egyébként pedig még mindig fajsúlyosan jellemző a szentimentális, romantikus irodalom, a szerelem, a vallás és a természet nosztalgikus ábrázolása. Én ezeket a dolgokat megpróbálom másként értelmezni, és felrázni az embereket elavult szemléletükből. Néha sikerül, néha nem. Tanácsokat nagyon ritkán fogadok meg, mert amikor írok, minden zsigerből jön, így hát utólag csak apróbb finomításokat engedek meg magamnak, mert azt tartom, mindennek ösztönösen kell történnie, még ha az úgy nem is teljesen tökéletes. Az életben sok minden nem az, és nem szabad erőltetni, hogy azzá tegyük a dolgainkat. Az átlagos Tépő Donát vers általában egy órán belül megvan, de volt már több is (50 lépés)

10. A Pazar/ láss c. versedben kemény hangon beszólsz: „Kezdj el magyart tanulni, s szórengeteg szakad rád…”. Van valami különleges taktikád a nyelvi fortélyok elsajátítására? A helyesírás jelent valamiféle kihívást, vagy vágod séróból?
Mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy olvasson minél többet, és lehetőleg ne Daniel Steel regényeket, vagy a médiaszereplők röppályáján kiadott, pár hét alatt megírt, mások által átszerkesztett moslékot, hanem igényes, elgondolkodtató, „okosító” irodalmat. Magam részéről tudom ajánlani azt a rövid videót, amely hamarosan felkerül a honlapomra, melyben az a több méternyi könyv van lefilmezve, amelyek az elmúlt húsz évben hatással voltak rám. Egyébként próbálok helyesen írni, de, mint észrevehető, nem zárkózom el az új megfogalmazások, szavak alkotásától sem, sőt kifejezett célom, hogy ezzel pezsdítsem fel a már amúgy is nagyon színes magyar nyelvet.

11. Ugyanebben a versben azt írod: „… az összes hazug ficsúrnál, meg mosolyt fakasztó milliomos parasztnál hány kárókatona diskurál…”. Kik a „kárókatonának” nevezett figurák?
A Selyemsikátor c. kötet eme - számomra meghatározó értékű - verse alatt rajzos rímszerkezet bemutató is található. Mégis - a gyengébbek kedvéért (magamra gondolok itt elsősorban) -, néhány mondatban írnál erről a logikai rendszerről, és a leggyakoribb „tépős” rímképletekről?
A kárókatonák jelen esetben azok, akik a rendszer rabszolgái lesznek, a birkák, akik annak érdekében, hogy elismertebbek, híresebbek legyenek, képesek eladni önmaguk művészetért, vagy felcserélni hígabbra. Az említett rímképletek gyakran maguktól alakulnak ki, érzésből. Lényeg, hogy ne nagyon legyenek sorvégi szabványrímek, hanem az alliterációk a vers későbbi szakaszában tükröződjenek vissza, akár többször is. A Selyemsikátorban rengeteg ilyen vers van, a Pazar/láss egy nagyon tipikus Tépő vers, de azért figyelek arra is, hogy ne lehessek behatárolható szerkezetileg, inkább csak érezze az olvasó, hogy most egy Tépő verset olvas. A második kötetemben majd lesznek ettől eltérő dolgok is, de erről még korai beszélni, hiszen most egy regényen dolgozom, és ezzel párhuzamosan íródik a második verses kötet, amelyből még alig két tucat írás él, és annak egy része még a Selyemsikátor vonalát követve épp átalakulóban van, ahogyan én is változom.
10843586859?profile=original
12. Melyik irodalmi alkotásodat tartod eddigi fő művednek, amelyik tartható ars poétikát is tartalmaz?
Vers szinten az ~1~, a Reszketeg Rebellió, és talán a 7 főbűn jellemző, de az új versek közül is számos olyan akad, amelyre büszke lehetek. A novellák közül egyértelműen a „Vasárnap 4x” és az „Elszigeteltség” a kedvencem, de a drámámra is jó érzéssel tekintek. Ez egy komplex dolog, számomra az írás létszükséglet, saját magam pszichológusa vagyok, ha nem írok, akkor megzavarodom a felgyülemlő gondolatoktól. De nincs konkrét ars poétikám, csak szeretem meghökkenteni az olvasót, vagy valami olyasmit adni neki, amiről fogalma sem volt, hogy így is lehet.

13. Az Entrópia c. novellásköteted késik az előirányzott időponthoz képest. Mi ennek az oka? Milyen témákkal és hangvétellel találkozhatunk prózai kiadványodban, ha végre kezünkbe kerül?
A hazai könyvkiadás kapcsán már említett okokból kifolyólag a kötet csúszott egy évet, hiszen ilyen körülmények között nagyon nehéz tartani a lépést. Ez a kötet is saját pénzből jött létre, a saját magam által alapított White Rabbit Books fantázianév alatt. Támogatást pedig nagyon nehéz szerezni, úgyhogy spórolnom és mérlegelnem kellett. Az Entrópia kisebb példányszámmal készül, ezért is van fent a honlapon az egész kötet letölthető verzióban, meg aztán gondolok a jövőre is, hiszen kézenfekvő, hogy egyre többen használnak digitális könyvolvasókat, terjed az internetes irodalom, tehát adott volt, hogy a jövőbe tekintsek, amit egyébként majd olvashatóan is megteszek a novellákban.

13+1. Dabason élsz – ahogy tudom (KorZoo, 40, Kertteljes). Így írsz a kisvárosról: „Meg sem állt az ezredvég, úgy suhant át rekettyés peronunkon, hogy a múltkor már csak azt vettem észre a várostáblát levették: (Wilkommen In…) s valaki leszarta újból.” .
Sajátos humorral képezed le a körülötted lézengő valóságot. Néha 40 másodperc is elég, hogy felvázolj egy különös helyzetet - egy utcányi, egy közértnyi környezetet (40).
A néhány nappal ezelőtti dabasi balhéról jut eszembe: téged kiszolgálnak rendesen a Szőlősi kocsmában? :DD
A politika mifelénk is meghatározó tényező a mindennapokban, különösen számomra, aki már vagy húsz éve kritizálja az utcán szembe jövő történéseket, de ez a versekben nemigen érződik, mert számomra a vers nem megfelelő talaj ennek, inkább a próza. Az Entrópiában már jó adag politikai végbéltükrözést kaphat az olvasó, de én leginkább a jövő lehetséges eseményeit fantáziálom, vagy a múltat próbálom szétszabdalni, és képzeletben máshogyan összerakni. Meglehetős szürrealista beütés jellemző az egész kötetre, ahol azért alulról mindig felbukkan az ember, és gyarlósága.

Tegnap éjjel küldtem el kérdéseimet e-mailben. Aznap valamikor már meg is érkeztek a válaszok. Egy nap leforgása alatt be is tehetem az interjút új rovatunkba. Ez igazán flottul ment... Köszönöm Donát!
Következő alkalommal (remélem nemsokára) Péter Erikával fogok online csevegni.

tokio170

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

 


10843584260?profile=originalPéter Erikával kb. öt éve, egy Verstanoda nevű fórumban ismerkedtem meg, ahol – az előírás szerint – kizárólag rímes verssorokban lehetett kommunikálni. Egymás versikéit folytattuk, humorizáltunk, csipkelődtünk, vagy – szükség szerint – kérdéseket szőttünk bele költeményeinkbe. Emlékszem, akkortájt még olyan alapfokon „nyestem” a számítógépes ismereteket, hogy olyat is kérdeztem Erikától: miként lehet feltenni saját képet avatarnak, mivel megirigyeltem az ő különlegesen bájos, mosolygós fotóját (nekem akkoriban valami előregyártott, szamurájképű alak volt a „jelem”).

A verstanodás-rímhomokozós időszak óta eltelt néhány évben úgy vélem, mindketten fejlődtünk - talán minden téren. Mindenesetre azért bepróbálkozom egy keresztkérdéssel:

1. Arany Erikám (gyakran becézem így, és nagyon bírja), tudnál-e már segíteni egy szimpatikus kezdőnek, ha megkérdezné, hogyan lehet saját avatarképet feltenni egy komplikált weboldalra?
– Akkor még nem tudtam segíteni? Látod L. M. (vagyis Laci Maci) – erre már nem emlékszem. Te meg V.L- nek, vagyis Vihar Ladynek hívtál. Azt is szerettem ám, mert ez a név jól kifejezi a temperamentumomat.
Valószínűleg tudnék segíteni annak a kezdőnek, ám nem biztos 100%-ig, mert minden weboldal másképp működik, némelyik használata komoly fejtörést okoz.

2. Saját honlapodat, „birodalmadat” magad szerkeszted, vagy segít valaki?

10843584458?profile=original
Az első honlapomat még más készítette, de az idők folyamán úgy belejöttem a számítógép használatába, hogy a másodikat – a „Péter Erika Birodalmát”– magam szerkesztem, építem. Egy szegedi fiatalember, Pistuka biztatására mertem csak belevágni, aki állította, hogy képes vagyok egyedül is boldogulni a technikával, és lám, igaza lett. A Skype-on keresztül rengeteget okított, de már csak akkor hajlandó segíteni, ha elakadok. Megtanított pps-t készíteni is. Ennek ellenére soha nem lesz belőlem számítástechnikus.

3. Még egy gondolatra visszatérve a „régi” időkre: Nem tudtam, hogy 2005-ben már volt kiadott versesköteted, csak úgy alapból tűnt fel, hogy volt, aki akkoriban valamiért áskálódott, nem ismerte el a tehetséged (néha meg is kellett vigasztaljalak). Most, néhány év után az élet messzemenően téged igazol, de ennek ellenére mégis bántó lehet, ha valakibe bármikor is otrombán belekóstolnak – nem? Nincsen benned valamiféle elégtételérzet, amikor a valamikori piszkálódók állnak sorba egy-egy dedikált kötetedért?

10843584490?profile=original– Az áskálódók – ahogyan Te nevezed a bántalmazókat vagy hitetleneket – sok álmatlan éjszakát okoznak, nagyon le tudok hangolódni. Az átlagosnál talán érzékenyebb vagyok, bár igyekszem, hogy az epés megjegyzéseket elengedjem a fülem mellett, de ehhez nehéz hozzászokni, pedig tudom, hogy főleg a sikertelen, magát meg nem értettnek vélő ember bánt másokat. Sajnálom őket, elmondanám nekik, hogy nem sértegetni, hanem segíteni kellene egymást a szakmai fejlődésben, vagy legalább elfogadni azt, hogy mindenkinek más és más a stílusa. Semmiféle elégtételt nem érzek. Ha elássa valaki a csatabárdot, hidd el, hogy boldog vagyok!

(Fotó: Egy boldog pillanat)

4. Köztudottan termékeny alkotó vagy, mégis a 2005-ös Mindörökké mosoly c. köteted után csak
2009-ben lepted meg újra az éltesebb olvasókat. Mi volt ennek a hosszú szünetnek az oka? Így lefoglalt a „gyerekzetek” kiadásával járó foglalatosság, vagy nem tartottad érdemesnek egy-két éven belül egy új könyvvel megcélozni a felnőtt irodalomkedvelőket?
10843584687?profile=original– Valóban 2005-ben jelent meg az első önálló kötetem az Accordia Kiadónál, a Mindörökké mosoly. Ebben a könyvben sok réges-régi vers szerepel, amit ma másképp írnék, de mégis, mint elsőszülöttet, nagyon kedvelem. Minden kiadott példány elfogyott, csak egyetlen „saláta” maradt meg, amit az író-olvasó találkozásokon használok.
Időközben megtanultam, s inspirációt éreztem gyermekverset írni. Már két kötetre való „gyerekzetem” gyűlt össze, s minden vágyam az volt, hogy megörvendeztessem magam és a gyerekeket egy kötettel. Egy gyermekkönyv kiadása sokkal többe kerül, mint egy sima köteté, mert a színes illusztrációk, a keménykötés megdrágítják a könyvet. Kiadót kerestem, olyat, akinek nem kell, vagy csak keveset kell fizetnem. Egy évembe telt, amíg meggyőztem a Móra Kiadót, hogy adják ki a könyvemet. 2007-ben jelent meg a Verselhetek, először 5000 példányban, majd 2008-ban újabb plusz 4000 példány reprint kiadásban. Ez a könyv 2007-ben a magyar gyermekkönyv kategóriában harmadik helyezett lett. Az illusztrációkat Papp Anikó Míra készítette hozzá.
Ezután rengeteg antológiában jelentek meg a felnőtteknek való verseim és gyűjtöttem a pénzt a következő kötetre, aminek költségei engem terheltek. Aztán szerintem az a jobb, ha hiányolják a következő könyvedet, mintha rád unnak. A Szeretőim a szavak szintén az Accordia Kiadónál jelent meg, 2009-ben.10843584883?profile=original
A nyakatekert zsiráf c. gyermekkönyvet 2010-ben adtam
ki, magánkiadásban, 2009-ban két gyerekzetemet zenésített meg a Palinta Társulat a Három holló CD-n, ahol olyan neves szerzők között szerepelek, mint Kányádi Sándor vagy Müller Péter Sziámi.
2010-ben jelent meg első önálló megzenésített gyerekzeteimet tartalmazó CD-m, az Esőtánc, meg a Túlhordott ölelés netkötet is. Minden évben volt tehát újabb és újabb tennivalóm, gondom és örömöm.
(Fotó: A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Darren Shannal, a fesztivál ír díszvendégével)

5. Hogy jut el az alkotó odáig, – egyáltalán milyen feltételek, adottságok szükségesek ahhoz, hogy valakire felfigyeljen egy kiadó, és üzletet ajánljon neki?
– Úgy gondolod, drága L.M., hogy „csak úgy” üzletet ajánljon egy kiadó? Manapság nemigen keresik meg a szerzőket, hiszen több az eszkimó, mint a fóka. Nekünk kell talpalnunk, kiadókba járnunk, interneten keresgélnünk, pályáznunk, utánajárnunk a dolgoknak, ha azt akarjuk, hogy megjelenjen egy könyv. Az írás mellett, menedzselni kell magunkat. Még akkor is így van ez, ha valamiféle neved van a szakmában. Nem lehet, nem tudsz lazítani. Ebből láthatod, hogy nemcsak tehetség, hanem rengeteg energia, kudarctűrő-képesség, s főleg kitartás kell, hogy egy üzlet létrejöjjön, kivéve, ha sok pénzed vagy saját kiadód van.

10843585062?profile=original6. Igazán jól kommunikálsz. Sok cikk, riport jelenik meg
veled a
megyei sajtóban, de országos szinten sem vagy elhanyagolva. Remek az előadókészséged is. Kiváló szereplőjévé váltál a médiának. Szerinted, az említett tulajdonságaid közrejátszottak abban, hogy aránylag rövid idő alatt nagy ismertségre tettél szert?
Erre a kérdésre egyetlen szóval tudok felelni, azzal, hogy: Persze! Nekem szerencsére – még – megvannak ezek a képességeim.
(Fotó: Az olvasók gyűrűjében)

7. Egy ideje „főállású vállalkozó” költőnő lettél. Több időd van most az írásra? Egyáltalán milyen „ipart” váltottál ki? Jómagam harminc éve a "kutyasétáltató kisiparos" szintjén leragadtam…
– Nem tudtam, hogy a kutyasétáltatáshoz engedély szükségeltetik, mert sajnos nincs kutyám. Panellakásban lakunk.
(A szerki megjegyzése: A kutyasétáltatást magamra értettem. Ha hiszed, ha nem, a ‘80-as évek elején frissen piacra került, jelentős hiányt betöltő taxis iparosokkal kutyát is sétáltattak a tehetős kuncsaftok.)
10843585472?profile=original(Fotó: Könyvünnep a Budai Várban, 2010)

Szóval – én mindig szoros kapcsolatban voltam a közönséggel, mert szeretem látni rám visszatekintő arcokat, a jelzéseket. Eleinte a felnőtteknek írt verseimmel hívtak könyvbemutatókra, író-olvasó találkozókra, nemcsak Békéscsabán, de mondhatnám, országszerte, pl. Pécsre és Miskolcra. Te is ott voltál pl. a Művészetek Palotájában anno. Tavaly pl. Bakó Annamáriának, a Litea Könyvesbolt vezetőjének jóvoltából a Budavári Könyvnapok vendége voltam a Magyar Könyv Ünnepén. Erre nagyon büszke vagyok ám! Ott találkoztam a TIMP kiadóval, aki kiadja a csigás könyvemet.
Miután magánkiadásban jelent meg A nyakatekert zsiráf – elérkezett az idő, hogy vállalkozói engedélyem legyen, ami már feljogosít saját könyveim, CD-im árusítására, előadói tevékenység végzésére. Azóta a városomon kívül már honoráriumért lépek fel, így gyűjtöm össze a következő kötetre való pénzt. Békéscsabán a nyugdíjas klubokba, óvodákba, általános iskolákba ingyen is szívesen elmegyek, hiszen eredetileg óvónői képzettségem van, évekig én láttam el a békéscsabai óvodák szakfelügyeletét.

8. Nem tartasz attól, hogy egyoldalúvá válik az életed, részben megszűnnek azok a napi találkozások, beszélgetések, amelyek a kiállító teremben (volt munkahelyeden) napról napra inspirálhattak?

– Igen, április elsejéig tárlatvezető voltam, s kedveltem ezt a munkát, mert a képzőművészettel napi kapcsolatban lehettem, de sok hétvégén is dolgozni kellett. Pár éve abbahagytam a kórusban éneklést is, amit nagyon sajnálok. Férjnél vagyok, háztartást vezetek. El tudod képzelni, hogy a fentebb említett tevékenységek mennyire lefoglaltak? Mindig elmaradt valami. Egyre kevesebb idő jutott az írásra. Választanom kellett, és én választottam. Nem hinném, hogy unatkozni fogok, nem ítélem magam ezúttal sem szobafogságra.

9. Milyen meghívásaid, műsoraid, találkozóid vannak a közeljövőben?

– Jaj, ha látnád a naptáramat! Tegnap este a Csaba TV Ismerős arcok c. műsorában szerepeltem.
10843585489?profile=original (Fotó: A Csaba Televízióban)

Hétfőn a Békés Megyei Jókai Színház Ibsen Házában lépek fel a Kismanó bérleteseknek, 19-kétől kezdődik a Csaba Expo, ott a könyveimet árulom, ám közben 20-ikán lesz egy író-olvasó találkozóm a csanádapácai gyerekekkel, 28-ikán az országszerte megrendezett EsélyNap békéscsabai programjában lesz jótékonysági műsorom, 30-ikán Mezőgyánra megyek az oviba, gyermeknapozni. Eközben őrült tempóval szorgoskodom, hogy az Ünnepi Könyvhétre megjelenjen a Csupa csiga, a 3 gyerekkötetem.
Az Ünnepi Könyvhét az idén plusz örömöt hoz. Nemcsak az újabb könyvkiadás miatt, hanem, mert rég dédelgetett vágyam teljesül; egy versciklusom a Bárka folyóiratban, néhány versem pedig – igen neves alkotók társaságában – az Arcok és énekek országos antológiában fog megjelenni. Utazgatok majd Békéscsaba és Budapest között, hogy lehetőleg egyetlen könyvheti programomról sem maradjak le.
A Könyvhét után a naptáramban – egyelőre – van pár tiszta lap még, mert csak június 11-ikén lesz fellépésem itthon, a Volán Napon, de már azt is tudom, hogy szeptemberben Debrecenben és Ercsiben lesz elfoglaltságom. Ezek ismeretében – gondolhatod, hogy nem unatkozom!

10. A napokban évszázados, éjszakai hidegrekordok dőltek meg – röpködtek néhol a mínuszok –, de nappal azért nagyon dúl a tavasz… Hogy állsz mostanság az érzelmekkel, érzésekkel? Van kilátásban az idén valamiféle plátói felsóhajtás?
(Pl. mint az Áprilisi agónia, Újra szeretnék.) Szerinted – úgy igazán – hány éves koráig lehet szerelmes az ember?
10843585855?profile=original– Jól tudod, hogy nemcsak a valóságról, a problémákról, hanem az álmokról, vagy mások álmairól is írhatunk, amik csak fikciók. Öröm, bánat, bosszúság, boldogság, vágy, szerelem, szeretet, lent és fent, hideg, meleg – örök, visszatérő témák.
Nagyon huncutul kérdezed, hogy meddig lehet szerelmes az ember? Ezt egy fiataltól biztos nem kérdeznéd! :)) Annyian megfogalmazták már, hogy a szerelem nincs korhoz kötve! Sokszor nem „valakibe”, csupán magába az érzésbe, vagy a tavaszba szerelmes az ember. Addig vagyunk képesek erre, amíg a lelkünk fiatal, a test csupán részletkérdés.


11. Nagy utazó, bulizó, klubozó hírében állsz. Milyen „programcsomaggal” békülnél ki idén nyáron?

– Valóban sokat utazunk, utazom. Az idén eléggé leamortizálódtam a tél végére, így Húsvétkor egy hetet Cipruson töltöttünk. Az ottani húsvéti szokásokat szerettem volna tanulmányozni, de ez nemigen jött össze. Helyette a sziget archeológiai kincseivel ismerkedtem. Élményeimet szeretném megírni, de sajnos nem tudom, hogy mikor lesz rá időm.
10843585868?profile=original
Június közepén ismét Lengyelországba megyünk, mert tagjai vagyunk a Lengyel-Magyar Baráti Társaságnak. Ezúttal Krakkó-és környékét nézzük meg. Július közepén Kőszegre megyek az Irodalmi Rádió egy hetes alkotótáborába. Utána nem tudom, hogy hová utazunk. Minden attól függ, hogy hány meghívásom, fellépésem lesz, lesz-e olcsó last minute út valahová.
– Nagy bulizós lennék? Szerintem nem vagyok, hisz nincs is rá időm sem, ám ha társaságban vagyok, szeretek beszélgetni, táncolni, nevetni, feloldódni, ez igaz.
(Fotó: Cipruson)

12. Visszaröppenve a gyerekek világába: Mely témákkal szeretnéd őket legközelebb kényeztetni? Van új terved, elképzelésed, – esetleg valamelyik régebbi elgondolásod aktuálissá válhat a közeljövőben?

10843585675?profile=original– Nézd, én nagyon komolyan veszem a gyerekeket. Gyerekeknek írni nagy felelősség, jóval nagyobb, mint sokan gondolnák, hiszen gyermekkorban szerettetjük, vagy utáltatjuk meg velük a verseket, az olvasást.
Egy gyermek-netkötetet szeretnék még kiadni az idén – a többit majd meglátjuk!

(Fotó: Gyerekek között)

13. A gyerekkori élmények általában meghatározzák a felnőtt ember irányultságát, késztetéseit, vágyait, ambícióit. Neked biztosan mozgalmas gyermekkorod lehetett, hiszen ma is igazán „serteperte” vagy.
Emlékszel arra, hogy mi akartál lenni gyerekként? Elégedett vagy a jelenlegi életeddel, ilyesmire számítottál?

– Hmm... tudod, L. M, ha felületesen ismer valaki, azt mondja: Ennek a nőnek, csak megszületni volt nehéz! Ez azért van, mert általában a nap 14 órájában mosolygok és nem szeretek panaszkodni.
Igen, mozgalmas gyermekkorom volt, jól érzed, de nem hiszem, hogy sejted, hogy miért?
Gyökértelen vagyok. Szarvason születtem, de állandóan költözködtünk. Édesapám nem ismertem, nagytatám és a mostohanagymamám nevelt, míg végre másodikos koromtól anyukámmal és mostohaapámmal (aki majdnem sajátjaként szeretett) egy fedél alá kerülhettem. Testvérem nem volt, így magányos, magamnak való kislány voltam, az olvasásban találtam meg minden örömömet.
Mivel nem nagy jövőt jósoltak nekem, állandó kényszer hajtott, hogy bebizonyítsam, hogy azért, mert nem szeretem a matematikát (Anyukám könyvelő, Apu szakoktató volt) még lehet belőlem valami. Szerencsére úton-útfélen „ragadtak rám” a gyerekek, ez motiválta szerencsés pályaválasztásomat. Óvónőként azután már megtaláltam életem értelmét, mostanában pedig olyan dolgok történnek velem, akikről álmodni sem mertem.

13+ 1. Utoljára hagytam a megkerülhetetlen – számodra kiengesztelhetetlenül fájó, műveidben azonban azóta is vissza-visszatérő –, szinte emberfeletti erővel elviselhető veszteség kérdését:
Ahogy az évek múltak, tudtad-e valahogy csökkenteni fiad hiánya miatt rád zuhant űrt? Találtál-e ennyi év után valamiféle magyarázatot arra, hogy egyetlen gyermeked miért választhatta saját elhatározásából az élők előtt ismeretlen, félelmetes és morbid, fekete dimenziót?

10843586056?profile=original– Aki nem veszítette el gyermekét, az nem tudja igazán, hogy mit jelent ez. Olyan mélyponton voltam, hogy kénytelen voltam feladni akkori munkahelyemet, mély depresszióba estem. Azt hittem, hogy egy Anya nem tudja túlélni egyetlen gyermekének elveszítését. Biztos voltam benne, hogy hamarosan utánamegyek, vagyis nagyon szerettem volna ezt! Teltek a hónapok és rájöttem, hogy élek, és ha már életben maradtam, nem akartam megbolondulni, vagy mások terhére lenni. Szeretnék adni valamit az embereknek – talán egy mosolyt, talán egy verset, ami segít bánatuk elviselésében, és nagyon szeretnék örömet szerezni mások gyermekeinek.
Hogy miért tette azt a fiam, amit tett? Sokat gondolkodtam, találgattam, vádoltam magam.
Ő mondhatná meg a választ, de Őt nem kérdezhetem. Tehetséges, érzékeny, művészi hajlamokkal megáldott vagy megvert ember volt. Operatőrnek készült.
A többit meg… tudhatjátok, az írásaimból.

Nos, örülök a legfrissebb híreknek, igazi pörgős "energiabomba" vagy. Igazán jó lenne már veled valahol élőben találkozni. Két éve is van talán, hogy láttalak. Remélem, a közeljövőben sikerül összefutnunk. Köszönöm az interjút. Kellemes nyarat, és a lehető legjobbakat kívánom!

tokio170

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Álomfejtés

10843583853?profile=original


Hintákat álmodtam, kifolyt piros tintát –

rég elmúlt szerelmek romantikus titkát.

Az őszi erdő mélyén gyógyforrás fakadt,

egy parányi tisztáson ragyogott a nap.

Ismeretlen házban tágra nyitott ajtó,

apró bádogokat visz a végrehajtó.

Bakancsos vénember arca, mint a sikoly –

hatalmas ráspollyal üvegtálat csiszol.

Fényes bálteremben álarcos táncosok –

köztük izgatottan, félszegen futkosok.

Biedermeier díszlet, tombolnak a nézők,

újra ismétlik a Musetta-keringőt.

Szárny nélkül repülök, karomat kinyújtom –

hóviharban szállok, zuhanok félúton.

Hatalmas mélységbe nézek le remegve,

madárnyi kis testem bújik tenyeredbe.


2006-11-08

Megjegyzés: szépírások

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Frissítés: 2011. 09. 15.  / 20:13

Sajnálattal közlöm, hogy szerkesztőnk váratlanul, minden jelzés, vagy előzmény nélkül kilépett. Összeborított a portálon maga mögött mindent. Távozása okait érintő rövid levele ugyanazokat a kapukat zárja lakatra, mint az alábbi - általam "vérszegénynek" tartott - online beszélgetés.
Szabó Krisztina egy évet és öt napot töltött velünk a 4 Dimen... Két hónapja pedig még úgy terveztük, hogy a kemény, közös munka csak ezután kezdődik. Éppen egy interjún, egy velem készülő beszélgetésen dolgozott... Hirtelen közbejött azonban valami, ami lehet valóság, ám lehet, hogy csak álom.
Kedves Krisztin, amilyen hirtelen fölégetted magad mögött a hidat, arra még a legszebb álom sem  lehet mentség, vagy megfelelő indok.

tokio170


10843585692?profile=originalJúnius 17-e óta új szerkesztő-moderátora van portálunknak: Szabó Krisztina, aki majd egy éve alkotótársunk.
Túl sokat azonban magam sem tudok Krisztinről. Levelezésünk ez idáig főleg a szerkesztési feladatok technikai részleteire korlátozódott. Ha magam elé akarnám képzelni újdonsült szerkesztőtársamat, akkor azokat az érzéseket, gondolatokat, használnám fel, amelyeket a portálon közölt írásműveiben olvastam, és azokat az információmorzsákat, amiket a hozzászólásokban – rövid magyarázatként – ezekhez hozzáfűzött. Nos, épp ideje, hogy pótoljuk a hiányt, és kifessük Krisztin biográfiáját, gondolkodásmódját bemutató képen a fehér foltokat.


1., A Műhely Kávéház rovatunkban található „Részletek egy önéletrajzból” c. regénytervezetedhez, az abban leírt élethelyzethez fűződik valami személyes élményed, vagy teljesen fantázia szüleménye a leközölt szinopszis?

A történet kitalált. Igaz azonban, hogy nagyon foglalkoztat a vallás, a vezeklés problematikája. Csak míg a történetben a fiú az édesanyja "bűnéért" teszi én a sajátomra gondolok. Azt hiszem minden mű gyökere bennünk kapaszkodik és a fa ön-magunk gyümölcsét termi.


2., Nagyon jól álcázod magad egyébként, szinte semmit sem találni rólad a neten, amiből fogást tudna szerezni az interjúkészítő. A Krisztin-noa nicknév használata eredményeként még portálunk találatai sem jelennek meg a Szabó Krisztina névre rákeresve. Ez a „bújócska” kifejezett igény részedről, vagy nem is vagy igazán tudatában.

Bújócskázom: nagyra nőtt gyermek vagyok, aki igenis fél, hogy megtalálják. Azért van ez, mert úgy érzem, hogy ami most vagyok az holnapra elenyészik és akkor már semmi sem igaz. Állandóságra lenne szükségem és
rettegéssel tölt el, hogy mindig minden változik.

3., Orosházán laksz, annyit látok az adatlapodon. A helyiek rád találnak irodalmi berkekben? Megjelentél már valamilyen kiadványban, antológiában, esetleg van saját köteted?

2004 óta publikálok A Jelen című orosházi almanachban. Saját kötetem nincs. Azt hiszem igazából soha nem is akartam. De mégis, talán az egész kezdetén, de aztán bejött az előző kérdésre adott válaszom. 


4., Néhány művedben, pl. Zsono, Zsono… vagy a Megyek feléd c. versben a rólad keveset sejtő is érzi, hogy tragédiát élhettél át. Ki volt a te halálba hullt szívkirályod? Mi maradt utána?

Két nagy szerelmem halt meg. Az első 19 éves koromban. Máig magam vádolom miatta. Zsono ő volt, hiszen már anyja lehetnék. A Megyek feléd a második. Májusban volt egy éve, hogy elvesztettem. Élhetett volna, de nem vállalta a harcot. Ami utánuk maradt a sáros lelkiismeret és a félelem: talán én rossz ómen vagyok?


5., A hétköznapi tevékenységünk, hivatásunk, munkánk befolyásoló tényező lehet műveinkben. Az olvasónak a szerkesztőnek ennek tudatában az írások értelmezése, a gondolatok megközelítése is könnyebb, biztosabb lehet. Neked milyen tevékenység tölti ki napjaidat, ezen belül mi hangol rá az irodalomra?

A munkám szöges ellentéte az irodalomnak. Talán annyi a hasonlóság, hogy mindkettőből megélne egy papírgyár. Ennek ellenére nem hangolódom. Mindig van nálam egy csomó cetli, jegyzettömb, ceruza, toll és ha beugrik valami bárhol, bármikor firkálok. Azután néha lesz belőle valami, néha nem.


6., Családodról, életviteledről megosztanál velünk néhány információt, tennél egy apró kitérőt a magánszférádba?

A szüleimmel élem a generációs különbséget. Az életvitelem? Egy szakadatlan rohanás. Mindig úgy érzem, hogy be kell hoznom azt a tíz évet ami egy műhiba folytán kiesett az életemből.


7., Milyen a kulturális élet Orosházán, egyáltalán hogy jellemezhető ma egy közepes lélekszámú alföldi város hangulata?

Próbálják hangulatossá tenni. Nekem attól függ az enyém milyen. Ezt úgy értem, hogy vannak könyvbemutatók, irodalmi estek, kiállítások, színházi előadások, hangversenyek, koncertek, fesztiválok (bár ez már egy könnyedebb kategória) és én rendszeresen kapok meghívót, de mostanában mindenről lemaradok. Az orosházi művészek egyébként keresik egymás társaságát és ez össze is jön egy-egy esemény kapcsán, vagy a már említett almanach szerkesztésekor.


8., Mesélnél valamit irodalmi érdeklődésed, indíttatásáról, gyökereiről? Milyen meghatározó élmény, esemény, illetve örökölt tényező okozta az írás kényszerének kialakulását estedben?

Amikor már ismertem az összes betűt, elkezdtem verset írni. De tényleg! Aztán később mikor kereskedelmi, pénzügyi pályára szántak csak azért is ellenkeztem és folytattam. De ezt félretéve valóban kényszer. Bár még grafomániával nem diagnosztizáltak, szerintem lehetne.


9., Kevesen vannak manapság, akik nem csak individuális értékek mentén haladva a maguk szekerét tolják, hanem önzetlenül felajánlják munkájukat pl. egy támogatásmentes portál szerkesztésében, a közös siker és élmény érdekében. Te miként határoztad el magad, hogyan érett meg benned a gondolat, hiszen – ahogy említetted – nem sok rálátásod volt eddig erre a feladatra.

Egyszerűen érdekelt. Megláttam a felhívást és úgy éreztem ez az amit csinálni szeretnék. Ha a közösségetek befogadott, elfogadott, akkor én tenni szeretnék érte. Nekem nem elég a saját rejtőzködő reklámom. Persze te tudod, volt itt megingás is, de elmúlt, változott az is. Egyszerűen szeretlek benneteket és a legtöbb egyenlő a legkevesebbel amit adhatok.


10., Milyen céljaid vannak mostanában, és ezekre mennyi az időd? Megírod pl. az említett szinopszisban beharangozott regényt?

Nagyon kevés időm van, de megírom és drámákban is gondolkodom. Valahonnan csak tudok lopni annyit, amennyi elég.


11., A portálunkon mit szeretnél újítani, megreformálni? Van-e az egy hónapnyi tapasztalatod alapján olyasmi, amin feltétlen szükséges lenne változtatnunk?

A változtatás a tagokon múlik. Vannak akik nagyon-nagyon aktívak és ellensúlyozásként olyanok, akik felénk sem néznek. Ezt egy hónap alatt is simán le lehet szűrni. Úgy érzem hiába teszünk akármit ha nekik nem elég csábító.

12., Véleményed szerint melyek az amatőr irodalom
feladatai? Fe
l kell-e egyáltalán vállalni nekünk valamiféle társadalmi igény kielégítését (ha igen akkor mifélét), vagy elég az, ha vívódásainkat, érzéseinket, bánatunkat, örömünket szemléletesen leírjuk.

Nem tudom ez célzás e. Én eléggé érzésből írok. Az irodalom feladata szerintem az embereket rávezetni dolgokra, jobbá tenni és persze éreztetni, hogy nincs olyan helyzet amiben teljesen egyedül vannak. Azt persze nem mondom, hogy ez általános társadalmi igény is. Olyan ez, mint az előző kérdés tagsága.


13., Manapság az állam többet szándékozik költeni a sportra, ezen belül főleg a focira – labdarúgó akadémiák jönnek létre sorra – , hogy a rejtett képességek minél szélesebb körben a felszínre kerüljenek, és megfelelően támogatott környezetben igazi gyémántokká csiszolódjanak. Nem gondoltál még arra, hogy az interneten szerveződő irodalmi klubok, műhelyek is lehetnének valamiféle kulturális-művészeti akadémia színterei, ahonnan számos, a társadalom minden rétege számára hasznos, megfelelően képzett író, költő, publicista kerülhetne ki.

Szerintem a neten nincs akkora fejvadászat a művészekre, mint a más szakmabeliekre. Nem mondom, vannak jó művészeti portálok, de elismertséget a nyomtatott irodalom ad, az meg nem alapoz erre. Úgy érzem itt inkább az egymásra találás a lényeg.

13+1., Van-e markáns ars poétikád? Egyáltalán, szerinted milyen szakmai sajátosságok, célok és eszközök jellemezhetik a költő és a világ kapcsolatát a mai polarizálódó viszonyok közepette.

Azt kell, hogy mondjam nincs. A  költő élményt kap, jót vagy rosszat a világtól és ezt magán átszűrve ajándékot készít, hogy visszaadja. Ez lenne a lényeg, de aki elbújik az maradjon csöndben!



Most, hogy átolvastam az elkészült interjút, úgy érzem, mintha igazából én lennék a kitárulkozó alany, te pedig a szűkszavúan, és rendkívül óvatosan társalkodó kérdező. Első ránézésre is szembetűnik: több a felvetés, mint a válasz. Magyarán nem hagytad magad megizzasztani. Picit hasonlít ez a szituáció arra az esetre, amikor az a bizonyos elefánt betévedt a porcelánboltba. Jelen esetben a személyzet finoman, de határozottan kiterelte.  :)
Nos… tényleg voltak az interjúkészítés közben kisebb megingások, de végül is (lényeg a lényeg) szerintem tűrhetően összehoztuk a totót, már csak az olvasók véleményét kell megvárnunk a találatok kiértékeléséről…
Remélem, hogy az említett tartózkodásod, spórolásod a szavakkal megváltozik, elfelejted a haszontalan bújócskázást is, és ha nem is cseréljük fel az elefánt szerepet, viszonzásképpen megpróbálsz alkalomadtán megdolgozni egy hasonlóan „szigorú” kérdéssorral.

Köszönöm az online beszélgetést.

tokio170


Ui.: Az interjú közlése után 3 órával kedvező változás történt: már stabilan megtalál a Google .  :)

10843586073?profile=original

Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Csak egy aláírás…


10843584656?profile=originalHortobágyi Béla sokáig nézegette magát a MÁV laktanya közös fürdőjének helyenként megvakult tükrében.  Húszas évei elején járt, de most, a délutáni nap erős oldalfényében, úgy tűnt neki, hogy kezd öregedni. Kis ráncok, szarkalábak jelentek meg a szeme környékén. Mellette Felhévízi Pali – az örökké becsiccsentett vasúti mérnök – kente frissen borotvált képét, s végezetül akkurátusan bedörzsölte homlokát is a fanyar illatú arcszesszel.
– Én is hasonló, masszív taplóbéka leszek húsz-huszonöt év múlva – fintorodott el Béla.

Molnár Tamás, Béla barátja a földszintről feljövetben benézett az első emeleti mosdóba, és ráförmedt a tükör előtt ábrándozó „öregedő emberre”:
– Tudtam, hogy nem készülsz el időre, már lenn várunk legalább tíz perce.
Béla megrázta magát, a törölközőt hátára csapta és neszesszerével a kezében megindult a szobája felé.
– Öt perc alatt kész vagyok! – mondta, s közben megveregette a régi kollégiumi szobatárs vállát. – Igyatok addig még valamit!
– Kocsival megyünk, nem akarok betankolni – felelte a nála jóval alacsonyabb, szőke fiatalember.
– Nofene, mi történt veled Tomikám, absztinens lettél hirtelen?
­– Dehogyis, csak kitakarítottam az autót, és eszembe jutott, hogy még nem is voltunk vele sehol, amióta lefényezték és felszereltem. Kerülünk egyet a városban, úgy megyünk a dizsibe.
– Tényleg nem – motyogta elgondolkodva Béla. – Megyek mindjárt, keress addig valami bemelegítő zenét! – Nekem Giorgio Moroder megfelel.

Béla, vagy ahogyan ismerősei becézték: Belló, nemrég adta el a Wartburgját. Amióta Ladán oktatott másodállásban, meggyűlölte az idétlen; billegős, füstölő, kormányváltós kocsit. Inkább tujával járt délutánonként a Dankó utcai bázisra. Tetszett neki az ötlet, hogy Tamás pöpec Ladájával forduljanak néhányat a városban, s közben full hangerőn nyomassák a zenét.
Komótosan kevert magának egy Red Devil koktélt. Két cent Camparit, némi narancslét és egy ujjnyi triple sec-et öntött a maréknyi jégkockára.
Élvezettel szürcsölgette az italt a hosszú pohárból, miközben ellenőrizte öltözetét a tükörben.
– Indulhat a bevetés – mosolyodott el. Meg volt elégedve magával.
Lenn már dübörgött a basszus, pufogott a dob, és cincogtak a vékony hangok.
Tamás mindig ügyelt rá, hogy a legjobb kazettákra vésse a legújabb lemezeket. Holmi, rádióból felvett zenéket nem is tartott az autóban.
Belló úgy látta, mozog Tamás nőjének, Lenkének szája, de hogy mit mond, azt megsaccolni sem tudta. Hasára ütve azt válaszolta neki, hogy csinált magának egy Red Devilt, és ördögszerű képet vágva kitolta nyelvével a jégkocka maradványát.

Néhány perc múlva már a Népliget mellett suhantak. Vadul kalimpálva énekelték a Visage – Fade To Grey c. nótáját. A következő szám azonban még jobban begerjesztette őket. A „kockafejű” Grace Jones Libertangóját egymást csapkodva tombolták végig. Közben elhaladtak a Népstadion mellett, a Dózsán. Dalolva közeledtek a Hősök teréhez.
Az Andrássy úti évszázados villasor, az Alphaville – Forever Young című slágerét hallgatva még romantikusabbnak tűnt. Feldobott állapotban értek a kiskörút felől a Kálvin térre. Tamás ekkor új kazettát tett be. Az autó lemezeit bőszen rázta a Human League – Don't You Want Me kezdetű bizarr nótája.

Amikor kiszálltak az  Üllői úttal párhuzamos, eldugott utcában, még mindig bömbölt a zene: a Heaven 17 harsogta, hogy Let Me Go!
Lementek a törzshelyüknek számító nívós diszkóba. A bejárat melletti pultban a szokásos beengedő állt, aki már legszívesebben eldugta volna a három milliméteres borostára vágott  arcát, mert tudta, hogy megint megsmirglizi Belló. Egyszer – illuminált állapotában – adott egy macskabajuszt a beengedős Karcsinak, és elnevezte Kacor Károlynak. Azóta minden találkozáskor vörösre dörzsölte borostás képét valamiféle megrögzött szokásból, már-már kabalaként.
Nem volt senki ismerős a szuterénben lévő légkondis helyiségben, így Belló magában iszogatott, amíg Lenke és Tamás táncoltak. Épp szájához emelte a poharát, ám váratlanul valaki meglökte a vállát.
Három kellemes kis csaj érkezett. Beszélgetve mentek az asztalok között, amikor az egyik rosszul lépve rádőlt a fiatalemberre. Belló felugrott a fotelból, és a padlóra söpörte a vermutot. A lány sajnálkozó képet vágva a pulthoz sietett törlőruháért, és elnézést kérve simogatta az ülőalkalmatosságot. Béla majdnem csettintett a nyelvével, ahogy elnézte az előtte himbálódzó gömbölyded idomokat, végül azonban csak mosolyogva bizonygatta a lánynak: semmi gáz, tényleg nincs gond.

Vége lett az izzasztó, gyors zenei blokknak. Tamás és Lencsi visszatelepedtek az asztalhoz.
Lassacskán megtelt a terem, már szinte minden asztalnál ültek. Beszélgetésbe és iszogatásba kezdtek. Tamás nem ivott páleszt, kizárólag  vermutot. Mint mondta: neki haza kell találni a Ladával. A munkahelyi témáktól elkanyarodva, eljutottak a legutóbb együtt látott  filmig, az Aranyoskámig. Bellónak nem tetszett a film, túl banálisnak tartotta. Később ráadásul – mivel átvette az „aranyoskám” szóhasználatot – még problémája is lett belőle, amikor szabálytalan parkolásáért az Andrási útra beidézve, így szólította az előadó főhadnagynőt. Az egyenruhás nő ezt rettenetesen zokon vette, ezért aztán a példás kifogás folytán nyerésre álló ügy szigorú büntetésre változott.

Belló összerezzent, és hirtelen a vállához nyúlt, mivel valaki a látóterén kívül megérintette. Egy finom kis kéz gyurmázta játékosan a vállizmát. Ahogy oldalt nézett, örömmel tapasztalta, hogy a botlós léptű csinos lány áll mögötte.
– Mit kérsz? Hozok neked egy italt az előbbi helyett – mondta kedvesen.
Látszott rajta, már túl van a bemelegítésen és jócskán lelazult.
– Odamegyek veled a pulthoz, és átnézzük a választékot – kacsintott kihívóan Béla.
Végül nem sokat teketóriázva ő kérte ki az italokat. A Ninaként bemutatkozó lánynak is pálinkát rendelt.
Nina nagyon fura arcot vágott, amikor egy húzásra leküldte a felest. Ki is csurrant a könnye. Nyakába borult Bellónak és azt súgta:
– Még egy ilyen beöntés, aztán vihetsz haza a hátadon!
– Ma kocsival jöttünk kivételesen – felelte huncut mosollyal a fiatalember.
– Hoppsza… és ki vezet? – kerekedett ki a lány szeme.
– Aki mellettem ült az asztalnál, Tamás. Ő csak finoman fogyaszt, és elég közel is lakunk, itt a kerületben.
– Fúúúú… bátor ember a haverod.
– Az bizony, papírja van róla, hogy nem fogja a kard.
– Tényleg? – Nem ő Lúdvérc fia, a Szélkötő Kalamona véletlenül? – csúfolódott a lány.
– Azért annyira nem előkelő – nevetett Belló –, én csak próbarendőrnek hívom simán.

Belló nem kockáztatta meg az újabb páleszt, annak ellenére, hogy akkoriban még igazi gyümölcspárlatból készült, inkább két vermutot kért sok jéggel.
A táncolók közt egyensúlyozva az italokkal, visszamentek az asztalhoz, ahol az apró termetű, de vehemens Tamás épp fenyítette Lenkét. Közbeszólást nem tűrve mondta a magáét:
– Nézd csak meg magad! – Mindenkinél pocsékabbul vagy felöltözve, kész égés veled mutatkozni.
Most, hogy feltette a színszűrőt a kis próbarendőr – véresek voltak a szemei a piától – egyből jobban érezte a fashion-t, mint induláskor.
Belló megpróbálta csitítani, elvonni Tamás figyelmét valamivel. Bele is kezdett egy aktuális politikai téma boncolgatásába, mert rendes körülmények között erre mindig ráharapott barátja. Úgy vélte, nála jobban senki sem látja át az "úri passzió" rejtelmeit. Most azonban mégis mérgesen felugrott, és faképnél hagyta a társaságot. Belló legyező mozdulatokat tett az arca előtt, úgy mondta Lenkének:
– Nagyon forró a helyzet, megint rajta van a dizájner öt perc.
Lenke, aki eddig csak halkan hüppögött, elsírta magát. Remegő kézzel a táskájában kotorászott zsebkendőt keresve.
Amikor kifújta az orrát és megtörölgette a szemeit, úgy nézett ki, mint egy kezdő szenes rakodás után. Jól elmázolta a szempillafestéket. Még az orra is fekete volt.
Belló kíváncsian körbekémlelt a teremben, hogy hová tűnhetett a kis divatdiktátor. Nem látta sehol, ezért felállt, és úgy szűrte a tömeget. Már majdnem visszaült, amikor a pult végében meglátta barátját, ahogy ideges fejbiccentéssel lenyom egy italt. A mozdulat hevességét véve alapul azonnal rájött: Tamás páleszhez folyamodott idegnyugtatóként.
Belló türelmet kért a lányoktól, amíg jobb belátásra bírja barátját.

Mire a pulthoz araszolt a táncolókon át, a kis ember már a második felest dobta hátra.
Belló megfogta a kezét, és vissza akarta vezetni az asztalhoz.
– Legyen már eszed! – Hogy visszük haza a kocsit, ha szétiszod a fejed? – Olyan a szemed, mint az angóranyúlé…
Tamás elrántotta kezét és szinte kiabálva felelt:
– Teli van a hócsukám Lencsivel! – Legszívesebben mackóban, meg magas nyakú pulóverben járna télen-nyáron, akár egy csöves.
– No, és most, hogy lenyomtál két páleszt jobb lett valamivel? – kérdezte békítő hangsúllyal Béla.
– Egyáltalán nem – felelte fennhangon a durcás Tomi, és mutatta a pultban serénykedő szőke tündérkének: még egy páleszt kér, de most dupla adagot.
– Te begolyóztál! – hüledezett Béla, amikor meglátta a decis löketet. – Mocsokul lemészárolod magad.
Tamás lekicsinylően elvigyorodott, de már háromszor-négyszer is hátranyaklott a feje, amire sikerült legurítania a nagy dózisú töményitalt. Amikor letette a poharat, kis híján kibuggyant belőle. Végül azonban csak lezserül megtörölte a száját.

Béla visszament az asztalukhoz, és felvázolta a lányoknak a helyzetet. Megbeszélték, hogy Lencsi táskájában a kocsikulccsal elindulnak haza. Tamás valószínűleg utánuk fog menni, de ha mégsem, akkor majd fog egy taxit.
A Ferenc körúti aluljáróban elbúcsúztak Ninától, aki felírta a munkahelyi telefonszámát, és Belló ingzsebébe dugta.
– Hívjál feltétlen – mondta szigorú arcot vágva, és hosszasan megcsókolta a fiút.
Lenke és Belló lesietett a metróhoz. Épp, hogy elérték az utolsó KÖKI felé tartó járatot.

Tamás ezalatt túltette magát még egy adag folyékony körtén, és amikor felnézett, összefolyt a szeme előtt a világ.
Hiába tekingetett az asztaluk felé, semmit sem tudott kivenni három-négy méternél távolabb.
Botladozva elindult a terem másik végébe, miközben néhány táncolót szétrebbentett.
Amikor végre odatalált, meglepetten huppant le a fotelba, mivel egy otthagyott festékes zsebkendőn kívül más nem várta. Már éppen szitkozódni akart, amikor a talpa alá került valami a padlón. Egy kulcs volt az, a saját kocsikulcsa.
Még, hogy én vagyok a részeg – vicsorgott –, a józanok meg elhagyják a bronz-metál szörnyeteg pengetőjét!?
Zsebre vágta a kulcsot, és kitámolygott az utcára. Rágyújtott. A házfalnak dőlve mélyeket szippantott, de nem tüdőzte le, csak fújta a ködöt a világosság felé. Az utcai lámpa fényudvarában lomhán gomolygott az indulatosan kiköpött cigarettafüst, ami Tamás állapotában különleges látványt keltett. Úgy vélte, a pokol hetedik bugyrában van éppen.
Megborzongott, bevágta magát az autóba, és a „pengetővel” ráindított. A csillogó, csicsás autó felmordult, a Koppány dob rekedten visszahörgött. A részeg fiatalembernek ez határozottan tetszhetett, mert még négyszer-ötször rátaposott a gázra.
Egy ablakból leordított valaki. Rendesen elküldte melegebb éghajlatra autóstul.

A Bakáts téren rossz irányba fordult, és rögvest elvesztette a fonalat. Az utcanév táblák elmázolt pacának tűntek. Azt sem tudta hol jár, csak vitte a feje, kanyargott utcáról-utcára, mígnem végre egy jellegzetes parkot vett észre.
– Szinte hihetetlen, de jó irányban vagyok! – döbbent rá Tamás.
Ekkor két alak intette le az út széléről. Ráfékezett, ám jócskán  túlment rajtuk.
– Végem van – gondolta – ezek rendőrök voltak.
Fel sem mert nézni, csak ült az autóban, és malmozott a kezével. A tizedmásodpercek is hosszúnak tűntek, amíg meg nem hallotta a hangokat:
– Hogy kerül az autóba ez a gyökér?
– Nem tudom, pedig nálam van a kulcsa – hallotta egy nő hangját.
– Ez Lencsi és Belló – futott át a megkönnyebbült borzongás Tamáson.
– Hogy tudtad elhozni az autót? – kérdezte emelt hangon Béla, amint rányitotta az ajtót barátjára. – Állj félre, tedd le itt a vasat, és menjünk haza gyalog!
– Deeogyis teeeem, vaamit lelopönak roóla, eeestleg mekk… mekkraccoják – makogta akadozó nyelvvel Tamás.
Lencsi közben a táskáját túrta, és megállapította, hogy nincsen nála az autókulcs. Valószínűleg kirántotta a diszkóban idegességében, amikor a zsebkendőért nyúlt.
– Naa, gyeerünk má, meenyünk! – invitálta őket a gömbölyű nyelvű sofőr.
Lencsi bedobta a táskáját hátra, és maga is betelepedett. Belló beült előre. Gondolta, legalább a kormányt elránthatja, ha baj van.

Tamás torz grimaszt vágva húzatta a kocsit. Bőgött a Koppány dob, hörgött a Lada.
– Vegyél vissza, te elvetemült, stop tábla jön! – kiáltotta Belló és kitámasztotta magát a műszerfalon.
A próbarendőr, csak vigyorgott merev arccal, és tövig nyomta a gázt. A Vágóhíd utcán százhússzal száguldottak keresztül.
Akkoriban ott volt kijelölve a török kamionparkoló, így éjszaka is akadt jövés-menés. Hatalmasat durrant volna, ha ilyen tempóban valakivel csattannak.

A kamionok között lébecoló rendőr, csak annyit látott, hogy egy bronz-metál folt átsuhan a kereszteződésen. Kíváncsian fordult utána a csíkos autóval.

A kis Tamás már vagy ötödjére próbált a járda mellé szorosan beállni – hiába szólt neki a ház előtt várakozó Lencsi és Belló, hogy „Jól van az már, gyere befelé!” –, amikor a rendőrök szorosan melléálltak a járőrkocsival.
– Jó estét kívánunk! – köszöntek be a lehúzott ablakon. – Nem tudunk beparkolni? – A stop táblánál viszont százzal áttűzünk?
– Voót aa zázzúsz iih – röhögte el magát a kis próbarendőr, miközben kicsurrant a nyála.
A rendőrök válaszként kivették az autóból, és az idősebb egy szondát dugott a szájába.
– Fújja csak ezt szépen, amíg nem szólok!
– Mer méééö fúúnnám? – Neem iiih vezeeem csa keregee… keeshgéltemö ee kaazeettát a ootoban! – csattant fel Tamás, aki hirtelen kezdet magához térni. Beletúrt a brifkójába, és meglengette az önkéntes rendőr igazolványát.
A fiatalabb rendőr elvette tőle az igazolványt, és fejcsóválva közölte:
– Elvisszük vérvételre.

Lencsi és Belló, miután bezárták a csicsás autót, felmentek a házba. Nem volt kedvük beszélni, csendben üldögéltek.
Tomi hajnal kettő körül jött meg egy taxival. Akármit kérdeztek tőle, leszegett fejjel csak azt ismételgette:
– Elvették a jogsim a retkek. – Elvették a jogsim a retkek.

Három hosszú nap telt el bizonytalanságban. Tamás nem ülhetett kocsira, nem dolgozhatott jogosítvány nélkül. Minden követ megmozgatott azonban, latba vetve létező összes ismeretségét, hogy elsikálódjon az ügy.
Az egyik főnyominger megígérte neki, hogy eltüntetik a vérmintát és a kórházi dokumentációt.
Végül mégsem sikerült, de a negyedik napon dél körül hazatérve, Tamás kényszeredett vigyorral az arcán benyúlt a zakózsebébe, és két igazolványt húzott elő. Egyik az önkéntesrendőr flepni volt, a másik a jogosítványa.
Belló csak nézte meredten a papírokat. Nagy sokára szólalt meg:
– Mennyit kértek érte?
– Egy aláírással megúsztam – válaszolt barátja arcát fürkészve Tamás. – Így viszont minden kedden muszáj lesz mennem jelenteni.





Olvass tovább…
ALAPÍTÓ

Hétköznapi komédiák

 

Ez a darab hűen dokumentálja a valóságot. Ha valamely részletében attól mégis eltérne, az csakis a véletlennek tudható be.

10843585264?profile=originalNarrátor:
Hortobágyi Béla, a taxis már több, mint egy éve betegeskedett, ám nem bízott orvosaiban – mivel azok általában csak felületesen vizsgálták meg (esetenként tisztes távolságból), és nem igazán törekedtek kikaparni betegsége gyökerét –, így ilyen hosszú idő alatt csak két hétig volt betegállományban, hiszen igyekezett kerülni a semmitmondó, pöffeszkedő, lekezelően viselkedő hanyag diagnosztákat, és csak akkor járult eléjük – mint azt legutóbb tette –, amikor nagyon muszáj volt. Már-már attól tartott, hogy napokon belül nem tud semmilyen cipőt húzni, mert a lábai ijesztően feldagadtak. Nejlonba vagy rongyba csavart „betondöngölőkkel” pedig nem szeretett volna megjelenni a linóleum-exkluzív rendelőben.

Béla, ha csak tehette gyógynövényekkel kúrálta magát. Teákat ivott, pépes pakolásokat készített, vagy természetes krémeket használt. Egy alkalommal azt olvasta az interneten, hogy a vér sűrűsége, a vérlemezke-aggregáció is közrejátszhat a vénás áramlás minőségében. A szív munkája jóval könnyebbé tehető bizonyos vérhígítókkal. Ilyenkor nem alakul ki a vénás keringés akadályozottsága vagy túlterheltsége miatti ödémásodás. Nosza, ki is próbálta a vény nélkül kapható, kapszulánként aránylag kis hatóanyag tartalmú szert, az Obelix-szet*. Amikor lábdagadása az első kapszulák után látványosan csökkent, elkezdte tanulmányozni az összetevőket. Rájött, hogy ugyanaz az acetilszalicilsav nevű anyag található meg a Buszpirinben*, ami ráadásul fájdalomcsillapító hatású és gyulladáscsökkentő is.
Nos, hát ennyit a tudálékos orvosokról… Nem dagadt a lába ezt követően, és nem is vörösödött, kékült, lilult vagy hólyagosodott, mint előtte jó ideig. Amikor bevette a komolyabb, 500 mg. hatóanyag tartalmú Buszpirin* tablettákat, még az ízületi problémái miatt jelentkező izomfájdalmai is alábbhagytak. A gyulladásos folyamatok csökkenését nem tudta másként érzékelni, csak a fájdalmas részek tapintásával. Ha nem volt túlzottan meleg az adott terület, akkor elméletileg a gyulladás is csökkenőben lehetett.
Az acetilszalicilsavnak azonban – előnyös hatása mellett – akad néhány hátránya is, mint a legtöbb szintetikus szernek: Bevérzést, átfúródást okozhat a gyomorban, ezért nem szedhető huzamosan (nem véletlen, hogy a kisebb hatóanyag tartalmú, ám trombózisveszély esetén állandó szedést igénylő, Obelix* nevű gyógyszert bélben feloldódó kapszulákban forgalmazzák). A Buszpirin* vérhígító hatása miatt megnő a vérzések kockázata, így könnyebben előfordulhat agyvérzés is. Béla korában – ötvenen túl – pedig ez a mellékesnek éppen nem mondható tényező fokozottan veszélyessé válhat.

Szóval, azért valamicskét megkönnyebbült, hisz már megjárta a Szent Fertő Kórházat* is, ahol máj-enzimszint eltérés miatt vizsgálták többször, de kórosat és fertőzőt sehogy sem találtak. Béla látta is a vizsgálatot végző doktornőn a megnyugvást, amikor kizárta a fertőzés lehetőségét. Kellemes elégedettség töltötte el, hogy nem kell tartani egy esetleges járvány kitörésének veszélyétől Béla közvetítésével. Az, hogy mi miatt volt a vizsgálatok során kimutatott laboreltérés, azonban homályba veszett. Arra csak néhány kérdőjeles hivatkozás utalt. Ezen feltételes okok egyikeként volt megemlítve a Béla által előzőleg szedett, mozgásszervi gyulladásokra általános orvosi gyakorlat szerint felírt, közkedvelt gyógyszer, a Maflazin*.

Hortobágyi hazafelé menet korábbi bírósági tapasztalataira emlékezett vissza, amikor is a hosszas hercehurcák után a bírák minden alkalommal csupán saját szervezetük, rendszerük érdekeit képviselték mindenek felett. Az egyénre, az állampolgárra viszont nagy ívben tettek.
No, itt a kórházban is annyi volt a lényeges, hogy kiderüljön: NEM FERTŐZŐ, aztán kiült a megelégedett boldog-béke a személyzeti arcokra.

Bélának beutalója volt – és kivárva a sorát, természetesen be is jutott – az ortopéd szakrendelésre.
Az volt azonban  az érzése, hogy mesterségesen duzzasztják fel a várakozókat, mert újabban azokon a rendeléseken is egy-két hónapos sorba állás vált gyakorlattá, ahol régebben mindig üresen kongott a váró.
Hiába volt azonban a sorszáma, előtte jó néhány frissen érkezőt beszólítottak. Ekkor értette meg az ajtó melletti táblára tűzött kiírást: "A sorszám, csak az érkezés sorrendjét határozza meg, nem a vizsgálatét."
Béla (tűnődve): Ez olyan mintha azt közölnék: "Mindenki kivárja a sorát, kivéve akiket előreengedünk."
Ortopéd orvos (beszólítja Hortobágyit, és egyenes derékkal ülve néz le a duzzadt bokákra): Nem feltétlen ránk tartozó problémával állunk szemben. Ámde, ha már kéthavi türelmes várakozás után mégis hozzánk került a páciens, akkor természetesen felírunk neki egy igazán stramm, támogatott lúdtalpbetétet.
Narrátor: A termetes doki legszívesebben úgy fogalmazott volna: hülyeség volt ideküldeni önt.
A támogatottság lényege pedig a következő: a gyártó megtámogatja a felíró orvost, s ezáltal a beteg dupla áron kapja a segédeszközt.
Talán ismerős a téma más viszonylatban is. Olyasmi ez nagyjából, mint amikor a lelkes rendőr kimondottan bűnmegelőzési szándékkal segít: autómentőt (trélert) hív telefonon – mondván nehogy csontra kifosszák a feltört kocsit –, aztán egy-két kilométernyi túra a károsult tulaj udvarába  – számla nélkül – húsz kemény  ezresbe kerül (ezt saját bőrén tapasztalta Béla, és el is gondolkodott, hogy mennyi lehet akkor egy főváros környéki fuvar – kétszázezer, négyszázezer (?), és abból ugyan mennyit pörget vissza a szorgalmas jagelló zsebébe a fuvaros?).
Ettől durvább személyes "élménye" mostanában csak a mosogatógép meghibásodásának esete volt, amikor saját elhatározásából hívott segítséget. Meg is kapta az időpontot: csütörtökön 08:00 és 16:00 között érkezik a szaki. No, az akkor egy nap szabadság, de mi az egy szrítmenedzsernek – ugye? Akármikor kap a cégtől ennyi kimaradást. A problémásabb itt az a történet, amikor a varázsló  vetít – aki természetesen értesítve lett minden hibajelenségről:
Varázsló (egy perc matatás után): Ez a gagyi termék motorcserés wazze! Motort viszont rendelni kell, az nincsen nálunk.
Béla (elfehéredve): Jujuj! No, ne!
Varázsló (szinte mellékesen odatol egy macskakaparásos lapot): Itt írja alá kedves uram, aztán perkáljon le hirtelen nyóc rugó kiszállási díjat, mert engem sokan várnak még máshol is.
Narrátor:
Amikor nálunk "kedvesuramoznak" valakit, akkor az esetek 99, 9 %-ában leveszik, becsapják, megszívatják vagy lenézik. Számoljuk csak ki, hogy egy nap hányszor veszik fel a „nyócezres” kiállási díjat a szakik! Gyakran előfordul pedig, hogy a szomszédos utcában végeznek az előző kuncsaftnál.
Béla (legyezgetve magát): És a motort miért kell cserélni? Hallom, hogy forog.
Varázsló: Igen a motor még pörög, viszont a szimering teljesen kiment. Nem javítható, mivel az olaszok csak komplett motort küldenek.
Béla (lesújtva): Mennyi lenne egy motorcsere?
Varázsló (keményen): Negyvennyolcezer pénz.
Béla (savanyú arccal számolgat): Meg a nyolcezer, az már ötvenhatezer… Ötvenháromezerért vettem a gépet két éve.
Varázsló (a mutatóujját figyelmeztetően felemelve): No, persze úgy negyvennyolc, hogyha egy héten belül cserélem, mert egyébként újra fel kell számolnom a kiszállást, úgyhogy gyorsan döntse el, mit akar!
Béla (kétkedően): Egy hét alatt meg sem jön a motor a macskazabálóktól…
Varázsló (távozás közben): Dehogynem, azt bízza csak ide!
Béla (bepöccenve): Tudja mit? Mosogatunk kézzel ezután. Ez a gép meg jó lesz tepsitárolónak. Ha nem működik, legalább nem remeg a tetején a mikró.

Narrátor:
Szóval, az ortopédus jóember… Kedvesen a fülébe lihegett Bélának – ahogy mustrálta a lábait –, mert lentebb nem bírt hajolni terjedelmes pocakjától. Miközben írt egy beutalót a bőrgyógyászatra, átadva élete egyik legnagyobb bölcsességét is: amelyik láb színesedik, nemcsak dagad, az bizony odatartozik.

Narrátor (kis szünet után):
Újabb két hónap várakozás következett. Ilyenkor persze nagyon lassan telik az idő. A beteg szorong, hogy valamiképp meg ne feledkezzen az előjegyzett dátumról, mert akkor visszakerül a sor végére.
Amikor végre eljött a várva várt nap, nem volt a legcsúnyább állapotban Béla lába, de azért színes és sebes volt imitt-amott. Talán az enyhe dagadástól valamicskét fénylett is a bőr, mert a huszonéves, kikent-kifent Barbie-szőke dokinő – aki csak az asztala másik feléről vizslatta szigorúan Bélát – nem látott semmi rendkívülit. A diskurzus valahogy így folyt:

Béla: Csókolom a kezét!
Dokinő: Még csak az kéne… Mondja gyorsan a baját, vagy mutassa!
Béla: Nem annyira egyszerű a dolog, mert én úgy kerültem ide, hogy az ortopédus…
Dokinő: Engem nem érdekel a eset ortopéd része!
Béla: A háziorvosom beküldött először…
Dokinő: Most a bőrgyógyászaton van, nem a háziorvosnál, azt mondja, ami rám tartozik!
Béla: Folyamatában szeretném az előzményekkel együtt elmondani, ha engedné, hogy legyen valami támpontja, mivel nagyon régen kezdődött, visszatérő lábproblémáról van szó, amit eddig nem tudtak egyértelműen diagnosztizálni sem, nemhogy gyógyítani, és az idén folyamatosan kiújul. Katonakoromban orbáncnak titulálták, aztán mélyvénás trombózisnak, mostanában pedig keringési elégtelenségként hüledeztek felette. Érdekes módon eddig bőrgyógyászhoz senki sem küldött, kizárólag csak az ortopé…
Dokinő: A diagnózist bízza csak rám! Mutassa hol bibis a lába!
Béla: Nem bibis a lábam, hanem rendszeresen bedagad, majd egy idő után vörös lesz, később szederjes kék. Amikor tombol a betegség, rettenetesen viszket és felhólyagzik, olyan mintha sömör vagy himlő lenne.
Dokinő (az asztal másik oldaláról): Én nem veszek észre semmi különöset a maga lábán, se sömör, se szederjesség. A sebeket meg gondolom maga kaparta ki, nem stigmák. Annyit látok, hogy gombás a bal nagylábujj körme.
Béla (önérzetesen): A lábujjamra húsz éves koromban költözködés közben rátettek egy kétmázsás hordozható cserépkályhát hölgyem. Az nem gombás, csak roncsolódott a körömágy, és megvastagodott a köröm. Ami pedig a lábam állapotát illeti, az most éppen gyógyulófélben van. Nem tudtam úgy időzíteni, hogy a vizsgálat időpontjában maximálisan fellángoljon a betegség. Talán azonban így is megnézhetné közelebbről, és el is olvashatná az eddigi vizsgálatokról készült jelentéseket, hátha például a labor eredmények is…
Dokinő (lesett neki): Mi az hogy hölgyem?! Talán doktornő?!
Béla (konokul): Úgy vélem hölgyem, ha megfelelően vizsgál, és segít, akkor a szakmai rang igazán megilleti, de ameddig csak folyamatosan a szavamba vág, felülbírál, vitatkozik, és felületesen foglalkozik velem, addig a civil megszólítás jobban idevágó. Egyébként is kellőképpen megtisztelő a höl…
Dokinő (vörösen): No, akkor kedves uram, mivel én nem látok semmiféle elváltozást az ön lábán, itt befejezettnek tekintem a vizitet. Majd jöjjön akkor, amikor igazán láthatóvá válnak a tünetei. Arra azonban figyeljen, hogy másik orvos rendelésére jelentkezzen be, mert én többet nem akarok találkozni magával.
Béla (csodálkozva): Kedves öntől, hogy így marasztal és invitál. Azt az egyet azonban árulja el: hogyan tudja kiszámítani a betegség, hogy pontosan akkor mutassa legrondább arcát, amikorra a páciens az időpontot kapja?
Dokinő (még mindig vörösen): Amikor kiújulnak a problémái, ide kell ülni az ajtó elé, és ha van lehetőség, majd beengedik. Persze amint mondtam, ne az én rendelésemen…
Béla: Az én véleményem ezzel ellentétben az hölgyem, hogy ön nem válogathat a betegek között, mindegyiket egyformán és türelmesen kell megvizsgálnia, ha szolgálatban van. A beutaltakat lekezelni, elutasítani szerintem nem állhat módjában. Ez egy állami intézmény, én pedig azért pakolom az eü. hozzájárulást harmincöt éve a közös perselybe, hogy legalább végighallgassanak, ha orvoshoz kerülök, és ne a vitatkozáson legyen a hangsúly, hanem a kezelésen. Ezenkívül – tudomásom szerint – a Hippokratészi esküje sem engedi meg a gyógyítás megtagadását, a betegelutasítást.
A felvételen sem tájékoztattak még eddig az azonnali „odaülés” lehetőségéről. Közlöm önnel előre, hogy az alkalmazott bánásmód, és a stílus miatti panaszommal a betegjogi képviselőhöz fogok fordulni.
Dokinő (makacs szikrákkal a szemében néz az asszisztensre): Mégis mit panaszolna? Minden tőlünk telhetőt megteszünk a betegért.
Asszisztensnő (kezével legyezve magát): Meleg van nagyon… ilyenkor mindenki feszültebb. Tessék csak ideadni a leleteit!
Béla (elégedetten): Tessék.
Asszisztensnő (a dokinőhöz): Már a Szent Fertő Kórházban is járt…
Dokinő (gyorsan elkapva a lelteket): A májenzim szintek magasak, ez alkoholizmusra utal.
Béla (sértődötten): Nem iszom szeszes italokat. De lehet más oka is – nem? Miért kell egyből a legrosszabbra gondolni?
Dokinő (pökhendin): Az a legjellemzőbb ilyen emelkedett enzimszinteknél. Májcirrózis a következménye.
Béla (letörten): Néhány éve egy tévedhetetlen kollégája két emelettel fentebb, belenézett a torkomba, és kapásból azt mondta: DAGANAT. Hiába kértem, hogy mondjon B variációt is, nem volt hajlandó rá.
A klinikai ultrahangos vizsgálaton viszont eltanácsoltak a biopsziától. Úgy mondták: több kárt tennének, mint hasznot. Végül, hiába jártam vissza a „főgégészhez”, nem vizsgált meg, nem zárta le az esetet, inkább letagadta magát és átpasszolt a munkatársának, aki ugyan még nem volt főorvos, de nem is beszélt badarságokat. No, ezt csak azért mondom, mert az ilyen ad hoc kinyilatkozások hatalmas törést okozhatnak a betegekben. Én is sok álmatlan éjszakát vergődtem végig, mígnem az akkori háziorvosommal konzultálva elkeseredésemben, kibrusztoltam egy kórházi beutalót.
A kórház fiatal gégespecialistája viszont a másik véglet volt. Felírt egy tábla torokgyulladás elleni, szokásos Germo* tablettát, és amikor nem akartam elhinni, hogy ez elegendő kezelés lesz, akkor pszichológust akart rám erőltetni. Nem könnyű lejönni az elkeseredettségről sem, ha lelketlenül beindítja valaki a beteget. Nos, a lényeg: beszedtem az első két szem gyógyszert, aztán tettem fel egy jó dús gyógynövénypakolást éjszakára, és másnap már érződött a javulás. Alig telt el három nap, és visszatért a régi életkedvem…
Dokinő  (türelmetlenül): Nem értem, hogy mi köze a lábproblémájának ehhez a történethez.
Béla: Tulajdonképpen annyi, amennyi az antialkoholistának a májcirrózishoz. Kevés. Érezhető, hogy ön rám akar sütni valamilyen bélyeget, ha már a körömgombát nem sikerült, ezért mondtam el a történetet. De hogy legyen is valami értelme a két hónap várakozásnak erre a vizsgálatra, megmutatnám a mellkasomon pirosló apró dudorokat, amelyek mintha most jóval többen lennének a szokottnál.
Dokinő (hátradőlve a székében): Na, mutassa!
Béla (körülnézve): Hová tehetem az ingemet?
Dokinő: Ahová akarja…
Béla: Azt gondoltam, van egy fogas.
Asszisztensnő: Tegye csak ide a széktámlára nyugodtan!
Béla (a szék mellett állva a mellére mutat) Ezekről az apró, pirosló szemölcsökről beszélek.
Dokinő: Azok kétfélék. Az apró, piros szemölcsök feltehetően haemangiomák, éranyajegyek, míg a szaporodó pirosas kiütések10843585088?profile=original az izzadságtól vannak, gyakran a verejtékmirigy gyulladásából fakadnak, éppen ezért, ha erre hajlamos, célszerű elkerülni a szoros ruhákat.
Béla: Mennyire más ilyen módon kommunikálni, nem pedig kioktatást, és elutasítást hallgatni.
Dokinő: Nem én kezdtem el a vitatkozást!
Béla: De bizony, maga kezdte. Türelmetlenségében le akart darálni egy-két perc alatt, és kellemetlenül viselkedett. Ezt én látom jobban, mert ezzel foglalkozom. Gyakorta figyelem az embereket, és megírom a meglátásaimat. Ön pedig messziről meg tudja különböztetni a kiütést a visszeres anyajegyektől. Mindenki tegye a saját dolgát jóindulatúan, ne pedig egymásnak keresztbe!
Dokinő (kíváncsi tekintettel): Mi az ön foglalkozása?
Béla (csillogó szemekkel): Író vagyok!
Dokinő és asszisztensnő (egymásra nézve): Persze, hogy tesszük a dolgunkat! Reméljük elfelejti az író úr a kezdeti kis affért.
Dokinő (mosolyogva átsétál az asztal túloldalára): Megemelné a lábát a beteg? Hadd nézzem csak még egyszer!


Narrátor:
Hortobágyi Béla beült a taxijába, és jól megnézte magát a visszapillantó tükörben.
Béla (grimaszolva és eltorzított hangon): Író vagyok, igazi író… vagy inkább költő? Az se rossz tulajdonképpen. Legközelebb újságírónak adom ki magam, és azt mondom: a taxi csak megfigyelőhely, amolyan kis álcabódé, mint a buzgó madarászoknál.
No, persze ez vicc... Csak ne dagadna többé a lábam! Talán meg kellene szívlelnem megboldogult Faludi Gyuri bá’  tanácsát: egy férfi ne hordjon zoknit, ha fiatal, ha pedig már elmúlt ötven, akkor azért ne!



* Fantázianév.

 

Olvass tovább…