Portálunk szerkesztőjeként 2011. 08. 28-a óta találkozhatunk Sági Erzsébet nevével. Erzsi, vagy ahogy sokan becézik "Tuszka" tavaly áprilisban csatlakozott hozzánk, azóta követhetjük nyomon a 4 Dimenzió Online oldalain is emberközpontú írásait, amelyek a mindennapok apró részleteit, a pozitív gondolkodást, a megismerést, a figyelem és a gondoskodás különös, egyéni szemszögből vizsgált pillanatait hozzák közel hozzánk, kollegákhoz – ugyanúgy, mint a nagyra becsült olvasókhoz.
Nem akartalak rögtön meginterjúvolni, amikor elvállaltad a szerkesztői munkát, mivel előzőleg talán elhamarkodottan próbáltam sommás válaszokra – helyzetértékelésre, egyéni állásfoglalásra bírni az előtted kinevezett szerkesztőnket, aki nem sokkal bevállalása, és a vele készült interjú elkészülte után komoly megdöbbenést okozva leköszönt.
Nos, mivel téged már régebben ismerlek publikációidon keresztül, és futólag találkoztunk is mielőtt beléptél volna klubunkba (azóta pedig többször láttuk egymást), az a kép alakult ki bennem, hogy kiegyensúlyozott, sokirányú élettapasztalattal és kifinomult látásmóddal rendelkező ember vagy, aki nem riad vissza a véleménynyilvánítástól sem, úgyhogy valójában nem lett volna szükség az óvatoskodásra. De biztos, ami biztos, aki egyszer már keményen beütötte a fejét, az tart az árnyéktól is.
Mindenesetre már huzamosabb ideje - az irodalmár-publicista kisugárzásod letapogatásán kívül - a szerkesztői véleményed is felettébb érdekel.
1., Jól emlékszem – néhány évvel visszagondolva –, hogy irodalmi berkekben felvetődő – épp aktuális, közhangulatot befolyásoló témákról kommentekben, cikkekben szeretted kifejezetten határozottan elmondani véleményedet, másokéval összevetni elgondolásodat, és bátran versenyeztetni az érveidet, ezáltal vitákban tisztázni a helyzetet a tisztelt publikum előtt?
Jól emlékszel Laci! Ha megszólaltam, őszintén tettem, de sohasem a kötözködő, vitát provokáló, minden áron szerepelni vágyó magamutogatás, hanem az ügyért/emberért/eszméért való kiállás vezetett. Néhány ellenséget sikerült is begyűjtenem... Az ellenségeskedő, személyeskedő, és főleg értelmetlen vitákat mindig kerültem. Ha nem volt más megoldás, töröltem magam arról a lapról, ahol ilyen helyzettel találkoztam.
2., Hogy tudnád jellemezni saját írói, költői tevékenységedet, mi a fő erősséged, vezérlőelved az írásban? A szépirodalom, vagy inkább a publicisztika mellett törsz gyakrabban lándzsát?
Végzettségem szerint könyvtáros-népművelő, újságíró vagyok. A Pest megyei Hírlap ceglédi mutációjának külsőseként rendszeresen jelentek meg cikkeim, és könyvtáros szaklapokban is publikáltam.
Novellákat és verseket 2006-tól írok.
A kezdet? Csíksomlyón, egy papszentelésen átélt megrázó élményt hazatérve felidéztem, és megírtam. Sikere volt. Felkerült a Gyulafehérvári Érsekség honlapjára, majd később az ACCORDIA Kiadó egyik antológiájában – nyomtatásban is – megjelent.
Azóta is nagyon fontos inspiráló tényező a másoknak való örömszerzés, az adás vágya.
Akkor írok, amikor „rám jön” az írás. Elég egy apró hír, egy beszélgetés, egy álom, hogy tollat ragadjak. Bár a prózaírás áll hozzám közelebb, olykor verseket is írok. Költői példaképeim: Arany János, és Wass Albert. Nagy hatással vannak rám Weöres Sándor elmélkedő írásai, szeretem - és gyakran olvasom - Müller Péter és Popper Péter műveit is.
Erősségemről kérdezel. Legotthonosabban a félperces novella műfajában érzem magamat. (A képen férjemmel, Dr. Zsákai Tiborral)
Nyomtatásban 2008 óta az Accordia Kiadó antológiáiban jelennek meg írásaim. 2009-ben, és 2010-ben pedig meghívást, és dedikálási lehetőséget kaptam a kiadótól az Ünnepi Könyvhétre.
2009-ben az INFÓRUM „Versenyben az idővel” című digitális emlékkönyvíró pályázatán Példakép díjban részesültem.
Feledhetetlen az a pillanat, amikor az első nyomtatott könyvet, amiben az én írásaim is ott lapultak, a kezembe vehettem.
Nem várt, de boldogító siker volt számomra az első felkérés az Ünnepi Könyvhéten való részvételre. Még ma is él bennem az ott megélt öröm, amikor sorban álltak asztalomnál barátaim, ismerőseim, hogy pár sort kérjenek tőlem dedikációként.
Meghatóan szép emlékem, amikor a neten megismert író és költő barátaimmal illatos műsort készítettünk a Vakok Intézete nyugdíjas lakóinak. Előadásunk, ott létünk és az oda vitt, és ott visszakapott öröm még ma is elevenen él bennem. Előadás végén az egyik hallgatónk – születésétől vak néni – megajándékozott egy gyönyörű, általa horgolt vállkendővel. Kincseim egyike.
3., Olvasom, hogy tárlatmegnyitókon is gyakran jelen vagy, erről a szerepvállalásodról is beszélnél, egyáltalán milyen a viszonyod a képzőművészethez?
A képzőművészet világába való kirándulásaim oka is az írás. A neten megismert és baráttá lett emberek között akadt egy festőművész, Gógucz Nóra, aki kérés nélkül minden adandó alkalommal a segítségemre sietett, hol úgy, hogy közreműködő szerepet vállalt az általam szervezett műsorokban, hol úgy, hogy képeivel díszítette felolvasó estjeimen a termet, de segített úgy is, hogy vendéglátóink – a pénzhiánnyal küzdő palotai Sclerosis Multiplexes betegek Klubjának – anyagi támogatására felajánlotta az ott kiállított képek eladásából származó bevételt.
Ilyen előzmények után mondhattam-e nemet Nóra kérésére, amikor megkért, legyek tárlatvezetője, és festményeinek méltatója egy-egy kiállításán?
Bár idegenkedtem a TV-s szerepléstől, de vállaltam, hiszen olyan dolgokról kellett szólnom, amelyek szívemnek kedvesek, a képekről, és alkotójukról.
4,. A 4 Dimen mintha megszállt volna a jótett lélek. Csupa-csupa pozitív gondolat, kicsattanó jó kedély, segítőszándék és gondoskodás olvasható ki írásaidból. Valóban ez a te világod, vagy csak nálunk viszed ezt az irodalmi stílust?
Én „gyárilag” vagyok ilyen! A civil életben is segítek, ha tudok. Etetem a hajléktalanokat, a madarakat, átadom a helyem a buszon, és ha mást nem adhatok, rámosolygok a kedvetlen tömegre. Minden nap megkeresem azt a – mai világunkban egyre ritkábban található - keveset, aminek örülhetek. Ebből építkezem. Így szerzett kincseimet - békémet, szeretetemet – pedig továbbadom a nálam szegényebbeknek.
Azt kérded, milyen vagyok? Magamról írtam egykor, ma is vállalom:
„Békétlen világunkban a békét hirdetni, nem csupán gyönyörűségesen felelősségteljes feladat, de lehetőség is arra, hogy belénk kössenek, lejárassanak és kinevessenek mindazok, akiknek unalmas és divatját múlt dolog a béke. Mégis, érzem, tudom, hogy erre a feladatra születtem le… pont most és pont ide, ahol élek. Ide, az Európai Unióba, kelet és nyugat választóvonalára települt szépséges országunkba, egy lengyel-sváb vegyes házasságból született, helyét és dolgát egész életén át tétován kereső, hűséges magyarnak.”
5., Mi a véleményed a házirendünkről, ami jórészt preventív jellegű, de mindennemű humort nélkülöző, teljesen egzakt felsorolás. Szerinted lehet a 26 pontba foglalt szabályzatot személyhez igazítva mérlegelni? Hogy látod, esetenként el lehet térni valamelyest a „törvényeinktől”? Az általános szerkesztői engedékenység, a lazaság hosszútávon lehet hatványozott bajforrás?
Egy házirendnek nem az a dolga, hogy megkacagtassa olvasóit. Szabályozzon, tájékoztasson, legyen mankó a 4 Dimre látogatóknak, és legyen segítő, vagy esetenként tiltó korlát a benne otthonra lelőknek. De – mivel nincs „kőbe vésve” –, adjon lehetőséget a ritka kivételek alkalmazásának is, ha a szükség ezt kívánja. Nem szerkesztői lazaságra gondolok, hanem arra, hogy olykor az emberség törvényei felülírhassák a házi „törvényt”.
6., Tudom, időigényes a civil élet, de nem bírom kihagyni, hogy ne kérjem számon, amit irodalom-birodalmunknak ígértél (az ilyeneket nem felejtem el): Mikor hozod már körünkbe azokat az ismerőseidet, akiket említettél, és aki néhány publikáció után valahogy elmaradozott? Az e-book kiadásról is beszélgettünk, hogy utánanézel, elvégre ki ha nem egy könyvtáros…
Jogos a számonkérés. Csak olvasókat hoztam, regisztráció nélküli csendes társakat, azt a néhány embert leszámítva, aki kérésemre regisztrált, és publikált is oldalunkon. Ezek elmaradozása részben civil okokra – besűrűsödött magánéleti tennivalókra – vezethető vissza, részben pedig a 4Dimet uraló csöndre. Nagyszerű szerzőgárda versei, írásai, tehetséges fotósok, képzőművészek munkái találhatók meg itt, de valahogy az egymáshoz szólás, értékelés kimerül a „tetszikelésben”. Keresem, és nem találom az okokat. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy ha – néhányan – megszólalunk egy-egy mű alatt, bár annak alkotója örömmel reagál, de nem viszi tovább az örömszerzés, a figyelem jelét, hozzászólását társai munkái alá.
Nem az időjárásról való csevegést hiányolom, hanem a véleményalkotást, és annak vállalását.
E-book kiadásának ügyében nem emlékezem részemről tett ígéretre. Valós – papírból készült, nyomtatott – könyv kiadásáról viszont beszélgettünk. Sajnos a mai és főleg a holnapi gazdasági helyzet nem csak a kiadás költségeit, de az emberek könyvvásárlásra fordítható pénzét is érzékenyen érinti.
Bármennyire fáj, azt mondom, várjunk a közös kötet kiadásának tervével. Elégedjünk meg, és örüljünk a netes megjelenés lehetőségének.
7., Jut eszembe: számos fórumtéma van a portálon, nem éreztél még késztetést arra, hogy nyiss egy újat, vagy a régebbiekhez szólj hozzá bővebben (esetleg kritikusan is)? Tessék, mindjárt adott is a lehetőség e-book témakörben.
Megfontolom ötletedet Lacikám! Saját fórumtéma nyitása azt is jelenti, hogy nem csak bedobok egy nagyszerű témát, hadd szóljon, hanem azt is, hogy a bedobástól kezdve gondozom is azt. Figyelem a reakciókat, és válaszolok a hozzászólásokra.
8., Sokféle történetet lehet olvasni tőled, amint részletesen megírod jártad kelted a világban, és azt is, hogy milyennek látod a környezeted, miféle benyomások érnek el hozzád, de mintha a munkádról nem szívesen osztanál meg részleteket…
Úgy tudom, te is hosszú időt töltöttél a vasútnál, visszarévedsz-e még azokra az időkre, vagy inkább mostanság más köt le, netán már a nyugdíjas évek szabadossága foglalkoztat?
Soha nem gondoltam, hogy egyszer majd azért kerülök utcára, mert megszüntetik, pontosabban kiszervezik alólam a munkahelyemet. Pedig ez történt velem. Megszűnt a könyvtár, és én úgy jártam, ahogy egyik írásom – Taigetosz(om) - hőse a bőrönd, akit lomtalanításkor kidobtak.
Nem vigasz számomra, hogy az engem lomtalanító vezető azóta már szintén az utcára került...
De tudod Laci, akit a mozdony füstje egyszer megcsapott, az nem tud többé élni a füst nélkül. Civil barátaim mindegyike vasutas. :)
9., Nem tudok eligazodni az életviteleteken, hol ti pakoltok le vidékre, hol pedig a gyerekeket támogatod fel Pestre. Ez azt jelenti, hogy mostanság naponta ingázol Ceglédbercelről? Miként is alakult ez nálatok? Voltál te egyáltalán teljesen pesti?
Teljesen pesti sohasem voltam! Diákkoromtól – bejáróként - Pesthez kötött a tanulás és a munka is. Később zuglói lakosként, de vidéki székhellyel lettem kétlakivá. Ez az állapot olykor annyira megzavart, hogy éjszaka, álmomból felriadva nem tudtam, hogy melyik otthonomban is vagyok, és hogy mekkorát tévedtem földrajzi helyzetem megítélésében, az akkor derült ki, amikor kisétáltam a hálószoba katedrálüvegén. A MÁV Kórház baleseti osztályán aztán elmélkedhettem arról, hogy nem minden az, aminek látszik...
Manapság a bázis szülőfalum, Ceglédbercel. Innen indulunk reggel, és térünk haza este. Itt fogunk majd végleg megpihenni, ha eljön az ideje. Már azt is tudom, hogy hol, mert Édesanyám gondoskodó szeretete jóvoltából egy pár négyzetméternyi földet bérlünk az Aranyhegy lábához simuló temetőben.
Persze ez talán – remélem – még odébb van.
Addig, míg dolgom van itt, teszem ami tőlem telik. Háztartást vezetek, vonatozom és, ha munkám mellett marad időm, olykor írok is.
Írásaim első cenzora férjem, és két fiam. Kíméletlenül őszinték. Férjem – bár műszaki ember – nagy affinitással és érdeklődéssel viszonyul a művészetek felé. Kiváló előadó, és organizátor. Felolvasó estjeim megszervezése, lebonyolítása és sikere elsősorban neki köszönhető. Kínálja a forralt bort, süteményt, konferál, és előad. Nekem csak a dedikálás a dolgom.
Hogy mire vágyom még? Szeretnék békében, egészségben, egyetértésben, megbecsülésben élni emberként, íróként. Amit elértem, annak örülök, és megbecsülöm. Nincsenek elérhetetlen álmaim. De aggódom az utánunk jövők – gyermekeink – sorsa miatt. Más értékrendet tanultak otthon, mint ami szerint ma és még inkább a jövőben érvényesülni lehet. Nem tanítottam őket – magam sem tudok – törtetni, könyökölve, másokon átgázolva haladni, elvtelenül köpönyeget váltani.
10., Nemcsak egy-egy írásodban főszereplő a kutya, úgy értesültem, hogy újabb ebbel bővült nálatok a családi létszám, nem sok ez már a jóból?
Kutyából semennyi sem sok!:) Pontosabban, csak néha sokk... Mondjuk akkor, amikor szeretnék autóval kiállni, de ők ezt másként gondolják. Na, ha akkor látnál rohangálni utánuk, dőlnél a nevetéstől!
A létszámnövekedés nem volt tervezett. Burkusunk ismerkedett meg Jolikával, akit gazdái – miután külföldre települtek – leadtak egy kutyapanzióban, mint tovább ajándékozható ebet.
Hát persze, hogy magunkhoz vettük!
11., Sokszor szóba került már köztünk a tagok mozgósítása aktívabb szereplésre, kommentelésre, fórumozásra a portálon. Nem érzed néha úgy, hogy egy teljesen konszolidált, átlátható felületen az emberek szinte bujkálnak a véleménynyilvánítás elől, míg máshol esetleg a nicknevek sűrűjében elvegyülve jobban felszabadulnak és határozottan vitakészek?
Fején találtad a szöget Laci! Sok éves tapasztalatom jogán állítom, hogy a névtelenség lehetősége beszédessé teszi az embereket. Amikor nevüket vállalva kellene véleményt alkotni, csendben megtartják maguknak azt. Talán azért, hogy ne bántsanak. Talán azért, mert kiderülhet hozzá nem értésük.
12., Több, a 4 Dimhez hasonló felületen megfordultál már, jelentős tapasztalathalmazzal bírsz. Hogy látod saját portálunk helyzetét? Nincsen olyan érzésed, hogy haladunk az elcsökevényesedés irányába? Lassan már lasszóval kell fogni egy-egy aktív irodalmárt, a képzőművészek pedig mintha a teljes illegalitásba vonultak volna. Néhányan feltesznek egy-két alkotást, aztán szó nélkül visszavonulnak a „föld alatti” mozgalomba.
Nem gondolom, hogy elcsökevényesedünk! Ha megnézem a kincstárat, tele van kiváló alkotással. Ez érték! És alkotóink kivétel nélkül tehetséges emberek. Sokat lendíthetne az egymás közti „beszélgetős” kapcsolaton, ha ismernék egymást „élőben” is. Tavasszal egy találkozó szervezésével talán új kedvet hozhatunk a most csendes, és ritka kommunikációs kapcsolat felélesztésébe.
13., Nem politizálunk már több mint egy éve a portálon, a túlzott vallási ügybuzgóság is házirendben korlátozott. Szerinted jó döntés volt, vagy ez is csak egyik adaléka az előbb említett - talán mondhatom úgy – érdektelen, közösségi együttműködést nélkülöző fásult enerváltságnak?
Nem kellene teljesen letiltani ezeket a témákat. Az embereket foglalkoztatja mindkettő. Ki így, ki úgy éli meg a változásokat. Ha elmondhatják, hogy mit gondolnak, talán közlékenyebbek lennének itt is. Esetleg beszélgetnének. Netán vitatkoznának..., de az is lehet, hogy élettel telne meg a „hozzászólások” rovat.
13+1,. A 4 Dimenzió Klub alakulásakor az alkotói barátság, az együttgondolkodás, az együttdolgozás, a műhelymunka – a gyakorlatlanabbak támogatása, egymás kölcsönös csiszolása, a közvetlen hang, és a mindenkori interaktivitás volt a fő cél, ami – valljuk be – azóta sem domborodik ki különösebben. Elmondhatom nyíltan, hogy én pl. egyetlen új barátot, szorosabb ismerőst sem szereznem az itt töltött dolgos 28 hónap alatt, sőt némely régebbi fényes barátságom is mintha ütött-kopottassá vált volna.
Szerinted mi állhat ezen természetellenes folyamatok mögött? Ezek a negatívumok a szerkesztőnek szólhatnak?
Hogy interaktív legyen a jelenlét, ahhoz elsősorban aktivitás kell.
És kell a kinyújtott kéz, mit elfogadhat, vagy visszautasíthat az ezzel megkínált...
Nekünk szerkesztőknek, és Neked a 4Dim gazdájának a dolga, mint tésztában az élesztőnek, hogy életre keltse, megszólaltassa a többieket. Ők azzal, hogy tagok az oldalon, már jeleztek. Jelezték, hogy vannak. Hogy itt vannak! Nekünk kell megtalálni azt a hangot, amire rezonálnak, mert megérinti Őket.
Tudom, hogy a végszót a cikkíró mondja majd ki. De szeretném megköszönni, hogy riportalanyodul választottál, és azt is, hogy okos és nyílt kérdéseiddel lehetővé tetted, hogy beszélhessek mindarról, ami fentebb olvasható!
A kedves olvasónak köszönöm az érdeklődést, és a türelmet, hogy ezt a hosszú riportot figyelmükre méltatták.
Én köszönöm az interjút, a gyors, konkrét válaszokat kedves Erzsi!
Nem is kanyarítok semmiféle egyéni zárszót online beszélgetésünkhöz, maradjunk annyiban - az utolsó válaszodból vett gondolattal élve -, keressük a lehetőséget, a megfelelő hangot, amire rezonálnak a hozzánk csatlakozók. Mi - a szerkesztők - folyamatosan azon leszünk.
