– Jó estét kedves! Elnézést, hogy idejövök magához, megmondaná, melyik irányba van az Üllői út negyvenöt?
Oda kell mennem majd holnap reggel. Van ott egy olyan hivatal, ahol bejelentést tehetek, valami épületfelújítási csoport. Megnézném most. Tudnom kell, merre van, hogy reggel én legyek az első.
– Csókolom a kezét asszonyom! – Menjen át a szemközti oldalra, és a második kapu, – látja? Ott a buszmegálló előtt.
– Igen látom, egészen közel van. –Tudja, én itt lakom a Ferenc körúton egy ideje, de azelőtt a Haller utcában laktunk. A lányom eladta a nagy lakást, és vett két kisebbet, hogy ne zavarjuk egymást, viszont messze se legyünk.
Nem szeretek itt lakni, mert a szomszéd fiatalember sugároz engem a falon keresztül. Ma délután is hozott haza nagy dobozban egy szerkezetet. Csörgött, meg zizegett vele. Valami szalma is volt benne. Ezeket szereli állandóan össze, és utána úgy sugároz este. Érti?
A lényeg, hogy vékonyak a falak – én tudom, mert a férjem építész volt –, így a szomszéd könnyen tud magasfeszültséggel sugározni... meg, egyébként rontja a vizet is.
Ezektől ég a hasam, de újabban már a fejem is. Nézze! Itt van nálam a vizes rongy, ezzel hűtöm magam.
Én tudom, mert pszichológiát tanultam az egyetemen: a fej az fontos, nagyon fontos…
Bementem a rendőrségre is – most már messze van, de régen ott laktunk kétszáz méterre –, ismernek engem, de ez a fiatalember, aki most volt, valami új lehet, mert csak könyökölt, és nem nézett rám. Mondtam pedig neki, hogy öt perc csak, hozzanak ki dozimétert, és mérjék meg a sugárzást.
Azt felelte, forduljak a jegyzőhöz, mivel nekik ez nem feladatuk. Voltam már többször a jegyzőnél is, az meg mindig elküldött az egészségügyi szolgálathoz a Mester utcába. Nem tudnak rajtam segíteni az orvosok sem, hanem visszaküldenek a Polgármesteri Hivatalba, így járatva velem állandóan egy ördögi kört.
– Jól elbeszélgetünk itt asszonyom, de ezzel a probléma gyökerét sehogy sem találjuk meg.
A gond ott van, hogy ön nem tud aludni. Járkál egész éjszaka egy nagy vizes ronggyal, és törölgeti a hasát, meg a fejét – ugye?
Feküdjön le, aludjon nyugodtan! El kell felejteni ezt a badar sugárzáselméletet és vízrontást!
Miért akarja a szomszédja életét megkeseríteni az állandó jelentgetéseivel? Ha tényleg úgy lenne, ahogy állítja – a fiatalember rontja a vizet és nagyfeszültséggel sugároz –, akkor a ház összes lakója itt lófrálna a körúton le-fel, vagy épp panaszt tenne a rendőrségen. Azt mondja, már ismerik a rendőrök, és nem mennek ki öt percre sem magához doziméterrel?
Hmm… hát megértem.
Miért nem a betegsége okait igyekszik feltárni, amíg még lehet orvosolni vagy könnyíteni a problémán?
– Hová gondol, nem vagyok én még olyan öreg! – Nincsen nekem pszichés bajom. Megmondanám magának, mert én – tudja – pszichológiát tanultam… A férjem pedig építész volt, és mindig mondta: vékonyak a falak. Ezért tud erősen sugározni a szomszéd.
No, de nem tartom fel, megyek már. Olyan maga úgyis, mint az új rendőr: csak könyököl itt a taxijában, és nem is néz rám.
Hozzászólások
Természetesen van doziméter, amiről azonban addig a taxis sem hallott, hiszen az ő feladatához - általában - a taxamétert lehet társítani.
No, de így most már ennyivel is bentebb vagyunk mindannyian.
Sajnos, nem kezelik megfelelően az épp gondolkodású betegeket sem - legtöbbször várakoztatják őket hónapokig, majd lerázzák magukról az állami gyógyítók. Gyakran "áttolják" a méregdrága magánintézetek, kuruzslók ("Tedd a kezed a TV-re!"-féle távgyógyítók) felé - elképzelhetjük akkor, hogy a nagymértékű deviancia jeleit mutató betegekkel valójában mi is történik.
Köszönöm a hozzászólásodat kedves Éva!
Sikerült rávezetned, hogy létezik egy újabb mérőeszköz, amiről nem volt eddig tudomásom. Doziméter. Bizonyára létező készülék, elvégre a hölgy férje építész volt, s ismerte az eszközt.
Már az első pillanatokban rá kellett volna jönnöm, hogy paranoid a néni, ezért is adták el a közös lakást. Rettenetes megoldás, de a lányának is csak egyetlen élete van, s ő már régen rájött, hogy itt aztás nincs segítség. Tönkre mehetnek családok, gyógyíthatatlan elmebetegségekből kivonult a társadalom. Megrendítő ahogyan leírtad. Nekem is van egy ismerősöm, akit hasonló módon sugaraznak, jár rendőrségre, mindenfelé. Már ki is vizsgáltatta magát, hallatlan humán műveltségű nő, aki ráadásul gyanakszik is, hogy benne van a hiba. Aztán teszi újabbnál újabb helyre az ágyát, mert sehol nincs biztonságban. Kegyetlen betegség. Nincs kiút belőle.
Az ehhez hasonló helyzetek megoldása igazából nem a rendőrre, a taxisra, vagy a gyanútlan járókelőre tartozna, de ők legalább annyit törődnek vele, mint akiket az ilyen problémák megoldásáért fizetnek.
A kedves beteg "hálából" még meg is róhatja őket: "Olyan maga úgyis, mint az új rendőr: csak könyököl itt a taxijában, és nem is néz rám." Szóval meggondolandó a hebehurgya segítségnyújtás, amióta bezárták a hárshegyi műintézetet (nem megfelelő kontaktusban komoly konfliktus is bekövetkezhet).
A szakemberek sajnos ráhagyják a gondot a felkészületlen szomszédra, az utcára; azokra a sanyargatott adófizetőkre, akik - főleg a versenyszférában - nem igazán az ilyen esetekre aspirálnak.
Köszönöm a figyelmed és a véleményed!
Üdv. + pacsi: tokio :)
Jaj....
Most nem is tudom, hogy kit sajnáljak jobban... A nénit, aki hiába kéri, nem vizsgálják meg doziméterrel (?) a sugárzó szomszéd dobozát..., vagy inkább a taxist, aki utasra várva kifogta magának a nénit...
Nincs idő, türelem egymásra emberek!
Mindegy, hogy rendőr, jegyző, orvos, vagy taxis..., mert mind csak könyököl, amikor a néni elpanaszolja a baját.
... Lehet, hogy csak beszélgetni szeretne..., de lehet, hogy pszichésen beteg.
Ő hiszi, hogy sugározzák a bajt a vékony falakon át, tehát szenved tőle...
Szinte láttam a találkozásukat Laci! Írásod életszerű, remek stílusa, olvasmányossága nagyon tetszik!
Gratulálok szeretettel, Erzsi.