ALAPÍTÓ

Holnap már...

Kép: Leonid Afremov

10843591687?profile=original


Holnap már tél oson
érzem az illatát,
holnap már nem köszön,
csak legyint egy nagykabát.
Holnap már titokban
bekukkant a másvilág.
Holnapra fagyos ködben
lehullanak a levelek,
ám ma még őszi fényben
találkozom teveled.
Ma még talán hálásan
felragyognak az emlékek,
holnap viszont színt váltanak
az aranyak és a kékek.
Ma még egyet bolondozok –
kacagok és abszintot kérek –,
füledbe régi dalt dúdolok:
"Késő bánat, most már
utánam a vízözön..."
Holnap már távolodó lépteid
kopognak a  térkövön.

 

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ

    Lekonkretizálva határozott, és markáns lenne ez a darab, holott csak amolyan ingadozó, őszben billegő, levélként hullongó gondolatsorként íródott. Valami olyan érzést közvetít, hogy még minden lehetséges. Azon a határon billeg, ahol még oda-vissza lehet táncolni. Ehhez kellenek a kötőszavak: de, ám, csak.
    Valahogy így, kedves Erikám. Ráadásul meg is szoktam már ilyennek (egy éve írtam). Bocsi. :)
    Cuppacsi!

  • ÖRÖKÖS TAG

     Drága LM!

     Remek vers, de szerintem el kellene hagynod néhány sallangot : névelőt, kötőszót stb...

     Pl.

    de ma még őszi fényben --- ma még őszi fényben
    találkozom teveled.----------találkozom veled,
    Ma még talán hirtelen---------ma még megszépülnek
    megszépülnek az emlékek,---talán az emlékek,
    ám holnapra már színt váltanak--holnap színt váltanak
    az aranyak és a kékek.---------- aranyak és kékek.

    Ma még egyet bolondulok –-- Ma még bolondulok
    kacagok, s abszintot kérek –-és abszintot kérek,
    érted újra dalt dúdolok.---- holnap új dalt írok,

    -------------------------------- mit csupán Te értesz.

  • ALAPÍTÓ

    Igen, a végén tényleg teljesen ütemtelen, de ez nem egészen kötött forma. Benne van a vers ritmusában is a kiszámíthatatlanság, a hirtelen változás érzete.
    Köszönöm a véleményedet!
    Recuppróka!

  • SZERKESZTŐ

    Ujjgyakorlatnak elég jól sikerült darab ez Földim! :)

    Bár még mindig az a véleményem, mint születésekor anno: mintha néhány taktus kimaradt volna, de lehet, hogy csak az én fülem rossz :))

    cuppacsi

  • ALAPÍTÓ

    Kicsit kacifántos ennek a néhány sornak a története. Most legyen annyi elég, hogy ez nem valamiféle versben felszínre törő gondolat, mely vágtat, mint a szilaj ménes, hanem amolyan műlovaglásféle. Holmi ujjgyakorlat csupán.
    Abszint... micsoda fertő lehet. Már hallottam róla. Van olyan, aki nyakló nélkül issza, aztán meg lenyisszantja a fülét. Nos, vannak festmények is, amelyeken látszik hogy eladásra készültek, amolyan (pénzes) rétegízlésnek megfelelőek, vagy pedig túlfűtötten romantikáznak. Ez a vers is inkább csak a közönségnek készült, semmint személyes impresszió okán. :)

    Nem kell új kommentet kezdeni egyébként, ha lemarad valami, folyamatosan lehet szerkeszteni a régit.

    Köszönöm a véleményed kedves Erzsi!
    Pacsi: tokio :)

  • ALKOTÓ

    Lemaradt az imént, pedig fontos, mert a komplex élmény része, hogy a gyönyörű illusztráció tökéletesen illik versed szépségéhez. :)

  • ALKOTÓ

    Nem az a lényeg, hogy melyik évszakot éljük meg Laci..., hanem az, hogy a dúdolást soha ne hagyjuk abba.

    Nagyon szép ez az őszt búcsúztató, szomorkás versed.

    Ne bánd, a hulló leveleket..., szőnyeggé lesznek!

    Szeressed a tél illatát..., tisztaságát, pihentető csendjét, tavaszt ígérő, csírákat óvó takaróját. És vedd el, fogadd el örömeit! A hosszú estéket, az ünnepre készülődés, a lelki nagytakarítás lehetőségét.

     

    Fenti gondolatokat versedből merítettem..., ott találtam mindezt a sorok között.

    Köszönöm az élményt!

    Szeretettel gratulálok, Erzsi.

     

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum