SZÉPIRODALOM

56

Éjszaka a kert félelmetes és titokzatos volt. A reggeli nap fényében vadvirágokkal szinezett zöld bozóttá változott egy borostyánnal félig takart ház körül.

Egyikük sem járt a földön mert nem akarták eltüntetni az esetleges lábnyomokat. A ház körül egy ötven centiméter széles sávon a bokrok és virágok mintha eltaposták volna őket. Fentről nézve tisztán látható volt. Pepita izgatottan szaglászott ezeken az éjjeli nyomokon.

Geordie és Diego Walraf együtt keresgéltek. Shannon, Lily és Jack egymástól függetlenül a környéken maradva, az úton kerestek újabb nyomokat. Walraf, Geiger mérője kattogott mikor az letaposott sávhoz közeledett.

— Sugárzásveszély van, nyugtalankodott Geordie.

— Nem, a sugárzás nagyon gyenge. Pepitára sem veszélyes, válaszolt Walraf. Csak azt szeretném tudni, hogyan és miért ez az út? Telepatikusan kérdezte a többieket, de senki semmit nem talált. A környéken nem találtak más nyomot.

— Mit gondolnak, kérdezte Lily mikor újra Andalúziában voltak.

— Egy idegen, földöntúli látogatója volt, válaszolt Diego.

— Valóban hisz ezekben a dolgokban? A fiatal lány képtelen volt meglepetését rejteni.

— Nem, én semmiben nem hiszek. Ha akarja, Istenben lehet hinni. A vallások mindég bebizonyítatlan dolgokban hisznek. De senki nem hisz egy fa, egy ház létezésében, vagy hogy kétszerkettő az négy. A földöntúli lények valósága régen, a változás előtti időkben bizonyítva volt. De a földöntúli lények valóságának gondolata ellentmondásban volt a hittel, hogy az ember egyedülálló, kivételes jelenség és a teremtés koronája. Igy mi átváltoztattuk a valóságot és hitelét veszítve hallucináció, hit lett belőle. Az emberiség valósággá változtatva elértéktelenítette saját hitét, és átalakította a valóságot hitté. Soha nem törődtünk az ellentmondásokkal!

— Tehát meggyőződése szerint egy földöntúli lény látogatott meg az elmúlt éjjel.

— Igy gondolom. Minden erre mutat. A magyarázhatatlan nyomok és a fény. Kár, hogy nem látta a fényforrást! A természet váratlan csendje és, hogy valaki megpróbált a szellemébe hatolni. Pepita magatartásáról nem beszélek.

— És a gyenge rádióaktivitás.

— Ezaz, ezt elfelejtettem. A rádióaktivitás sem egy hit Lily. A Szentlélek vagy egy villámbuborék nem hagy ilyen nyomokat! Azelőtt a régi társadalomban a tudósok, a papság és a politikusoknak megvolt az okuk, hogy miért próbáltak elrejteni a valóságot. Ma ezen okok nem léteznek. Hirtelen kiléptünk az évezredes sémából. Ma már semmi értelme nem megvizsgálni minden lehetőséget. Ha azelőtt a föld fölött repül minden gépi segítség nélkül, letartoztatják és eltüntetik a közéletből az állambiztonság nevében, mert logikusan motor nélkül lehetetlen repülni vagy helyet változtatni. Ma már nincs ez a meggyőződés a lehetetlenről. A múlt éjjel láttak valamit a kutyájával. Egy jelenlétet érzett, valaki a gondolataiba akart kapcsolódni és maguk elmentek, mert ennek feltétlen szükségét érezte. Mi megmagyarázhatatlan nyomokat találtunk, ez letagadhatatlan, tehát el kell fogadni egy külső erő közbelépését.

— Erről beszélni kell Carnavonnal. Jack felállt, hogy italt keressen. Ha jól emlékszem sokat keresgélt a földöntúliakról. A változás elött mindenki arról beszélt, hogy a városok fölött repültek.

— Nekem soha semmit nem beszéltél erről, és Shannon a férjére nézett.

— Nem képzeltem, hogy érdekel és nem hittem, hogy a kérdés aktuálissá válik.

— Mivel más problémáink is vannak ez nem meglepő. Geordie tekintetét Lilyre szegezte és minnyájan olvasták gondolatait és Stockwell igazat adott neki.

— Azt hiszem, hogy Geordienak igaza van, Lily. Bele kell egyezned, hogy a jövőben sehová nem mész egyedül. Geordie mindenhová elkísér, melletted marad majd anélkül, hogy zavarna és kellemetlen lenne, és közbelép, ha szükséges. Megígéred?

— Te is igy gondolod, Shannon, kérdezte a fiatal nő.

— Igen. Tudod jól, hogy soha nem szerettem, hogy egyedül csavarogsz.

— Rendben. Lily Geordira nézett és egy pillanatig a férfi önkéntesen nyitott szellemében volt.

— Ha valóban igy akarja, akkor elkísér legközelebb annak ellenére, hogy megbízom Pepitában!

57

Geordie tökéletes testőr volt. Ha Lily valóban egyedül akart maradni, eltűnt, még a gondolatait sem hallotta. Majd minden hét végén együtt mentek.

— Örülsz a társaságának? Mivel nem akarta zavarba hozni, Shannon nem nézte a leányt.

— Bevallom, hogy igen, válaszolt Lily. Kellemes fiú és ráadásul vele jól érzem magam. Nem ül a nyakamra s végeredményben nem is olyan öreg, mint kezdetben gondoltam. Tapintatos és nincs a terhemre sem. Eltűnik, ha egyedül akarok lenni és soha nem akart velem maradni naplemente után.

— Gondolom, hogy tisztel mert...Shannon nem fejezte be mondatát mert nem akarta befolyásolni a lányt.

— Mert, micsoda?

— Semmi. Sajnálom, valami butaságot akartam mondani.

Lilli gyanakodó tekintettel nézte.

— Mit rejtegetsz előttem?

— Mit gondolsz? Nincs mit rejtegetnem. Szerencsére Jack megérkezett és figyelmüket elterelte és másról beszéltek.

Lily havonta egyszer beköltözött a Markham Squarei házukba. Geordie furcsának találta és megkérdezte, hogy miért töltenek 24 órát ebben az üres házban egy hatalmas néptelen város közepén? Lilli tétovázás nélkül válaszolt: „szeretem a múltat érezni.”

— Egy telet vészeltünk át ebben a házban Shannonnal mielőtt Jack megérkezett. És előttünk egy család élt itt, és körös körül több ezer család, és...hirtelen elhallgatott, hogy gondolatait rendezze. Végeredményben nem is tudom pontosan. De azt tudja jól, hogy a múlt, a múltunk nagyon érdekel.

Pepita mindig elkísérte őket mert ő is szerette saját nyomait megtalálni, és egy elfelejtett múlt parfümjét.

Heteken keresztül semmi nem igazolta, hogy testőrre volt szükség. Ennek ellenére Lily semmit nem mondott és láthatóan elégedett volt. Geordie jelenléte szükségessé vált.

Nagy léptekkel közeledett az ősz. A levelek elveszítették színüket és délutánonként egyre korábban tünt el a nap a látóhatár mögött. Reggel és este a levegő lehűlt a kellemes indián nyár ellenére. A zöld színt a levelek aranysárgája váltotta fel és a régen ápolt gyepen a hulló levelek hagytak foltokat.

Ez volt utolsó kiruccanásuk. Indulás elött Lily megnyugtatta Geordiet, hogy télen nem jönnek majd. A fűtés problematikus és a vidék elveszíti bűbáját, magyarázta.

Ez éjjelen volt egy látogatójuk.

58

Lily hirtelen felébredt. Pepita szokása szerint a lábánál gömbölyödve aludt, de most az ágyon állt. A kiskutya hirtelen mozdulata ébresztette fel. Semmit nem látott a sötétben de érezte a kutya súlyát a lábain és értette gondolatait.

„ Fél, Pepita fél!” Pedig nem morgott. Lily felült és a kutyát kereste, hogy megnyugtassa. Pepita egész testében remegett. Az éjszakai hűvös levegő ellenére az ablak nyitva volt. Semmi szokatlan zajt nem hallott a nyár eleje óta egy fán trónoló bagoly huhogásán kívül.

„Felébredt, Lily?” Geordie a földszintről vette fel a telepatikus kapcsolatot.

„Igen, Pepita...”

„Felfogtam a félelmét. Ne mozduljon, megnézem mi van kint.”

Lily tapogatódzva kereste papucsát mielőtt az ablakhoz ment. Csodálatos volt az éj. Gyémántként csillogott a tejút. Az Orion csillagkép látható volt és a gyenge megvilágításban titokzatosnak tűnt a kert. A bagoly tovább huhogott, de mintha távolodna egy másik fán ütve fel tanyáját.

„Ne féljen Lily, semmi nincs. Érkezem.” Geordie mellette termet.

— Nem látott semmit, kérdezte a lány és ösztönösen suttogott.

— Semmit, egyáltalán semmit. Egy lélek sincs a közelben, válaszolt Geordie fegyverét fürgén eltüntetve.

„Pepita hallucinál... Geordie még nem fejezte be a mondatot mikor egy hihetetlenül erős gondolat árasztotta el öntudatát.

„Ne féljen, kérem! Nincsenek veszélyben! Semmi veszély. A barátjuk vagyok.

Annyira meglepődtek, hogy menekülésre sem gondoltak.

„Ne mozduljanak, kérem! Legyenek bizalommal! Már nem tudnak elmenni. A barátjuk vagyok!

A gondolat olyan erős volt, hogy képtelenek voltak valamire gondolni és egymással a kapcsolatot felvenni. Az ég kivilágosodott. Hatalmas fényoszlop árasztotta el a házat és a kertet és megmagyarázhatatlan módon a falakon keresztül kivilágította a szobájukat is. Eltűntek a titokzatos árnyak és a kert újra a kert volt a könyörtelenül hideg fényben.

Öntudatuk megtartották, de nem uralták testük és szellemük. Egy ismeretlen a kerthez hasonló fényben úszó szobában találták magukat. Bútortalan üres helyiség. Egy ellenálhatatlan erő ragasztotta kezeiket egy sima és langyos felületre, a fejükben egy villanás és ujra a kivilágitott házban voltak.

A szalonban a díványon ültek és előttük egy férfi állt és nézte őket.

„Kicsoda maga?” Lily ösztönösen telepatikus kapcsolatot teremtett.

„Sajnálom, válaszolt az ismeretlen. Tudni akartam pontosan, hogy mi változott.

„Maga olyan ember, mint mi, kiáltott fel Geordie.

„Nem teljesen, mosolygott a látogató. Kétségtelen hasonlatosság van, azért, hogy maguknak örömöt okozzak, de lényeges genetikus különbségek is. A lényeg az, hogy semmi félelemre nincs okuk. Az alkotóik vagyunk.

„Alkotó?” Lily úgy ismételte a szót mintha nem ismerné a jelentését.

„Igen. Maguk egy kísérlet eredményei. Mi mindenütt teremtünk. A földjükhöz és napjukhoz — ami a földi életek forrása, — fizikailag és intellektuálisan alkalmazkodó fajokat. És be kell ismerni, a kísérlet nem mindig sikeres. Ugye visszaemlékezik, és az ismeretlen jóindulatú tekintetét Geordiera szegezte, hogy milyen volt a változás elött?

„Visszaemlékezem természetesen, de majdnem mindenki eltűnt.

„Maguk egy nem sikerült kísérlet voltak. Egyel több. Ezen a földön a harmadik változatban vagyunk.

            „Maguk voltak?

„Igen. El kellett tüntetni a haszontalan fölösleget, ha meg akartuk menteni azt, amit maguk emberiségnek neveznek. Teremtményeink kis része túlélte és sikeresen fejlesztette képességeink egy részét. A szükséges ellenőrzésért jöttem és láthatóan minden lehetőségük és esélyük meg van arra, hogy egy távoli jövőben velünk egyesüljenek.

„Miért tárta ezt fel nekünk? Lily képtelen volt tekintetét az ismeretlenről elforditani aki mozdulatlanul a karjai közé vonzotta Pepitát és lassan simogatta szemei között.

—Mert szükséges, hogy megismerjék a valóság egy részét amit képesek elviselni. Nem hagyhatjuk, hogy elkövessék ujra a múlt tévedéseit. A fantáziálás fajuk egyik sajátossága. Nem létező világokat teremtenek. Képtelenek olyannak fogadni el a valóságot, mint amilyen. Ha egy kérdésre nem találnak választ, a valóságtól távoli, mesterséges magyarázatot találnak ki. Fantáziájuk egészségtelen, de csodálatosnak tűnő párhuzamos világegyetemeket alkot.

„Igy teremtettek meg isteneket, rendszereket, mindig elkerülhetetlen áthágott valódi alap nélküli mesterséges morált! Haladásukat nem csak fékezte, hanem mozdulatlanná téve hátráltatták az ellentmondásokba fulladó hiábavaló és felületes törekvések. Nem szabad, hogy az önök nemzedéke visszaessen ezekbe a tévedésekbe.

—Ha maguk valóban az alkotók, akkor maga Isten!

—Nem! Látja hogyan reagál?  Nincsennek istenek, Lily. Csak energia van. Maguk is tiszta energiévé válnak később, a fejlődés egy másik fejlettebb fokán. De előbb le kell mondani az isten fogalmáról. Mindig arra hivatkoznak, ami nem létezik. Azt képzelik, hogy Isten mindent tud. Senki sem tud mindent. Mi sem. A mindentudásban egy ellentmondás rejtőzik. Ha valóban létezne, semmi nem lenne érdekes, mert semmi sem új, nincs több meglepetés, tévedés és remény! Mi feltételezzük, hogy az utolsó fejlődési fokon vagyunk, ahol az élő és az élettelen találkozik, mert energiává változtunk, ami biztosítja számunkra az azonnali kapcsolatot minden ismert fizikai kényszer nélkül a világegyetem legtávolabbi pontjaival is.

„Annak ellenére, hogy tiszta energia vagyunk és látszólag a mindentudás birtokában, sokszor tévedünk. Teremtményeink nem tökéletesek. Csak gondoljanak önmagukra.  Fizikai tévedések voltak. A különböző fajok létezése, hogy lássuk melyik az alkalmasabb. Törékenyek voltak. Képtelenek összhangban élni a maguk körül lévő láthatatlan világgal. A betegség és a halál elleni küzdelem foglalta el életük javarészét.

Pepita csukott szemmel pihent a látogató karjai közt és egy majd kézzel fogható boldogságot éreztek belőle áramlani.

„Jó kiskutya. Tartsák mindig magukkal. Tessék, fogja! És ujra Lily karjai között volt.

— Szeretem, motyogta a fiatal nő.

— Ő is szereti magát.

—Beszélhetünk a többieknek erről a látogatásáról? Geordie attól félt, hogy megtiltja, hogy elmeséljék élményüket.

—Természetesen. Mivel egyrészt lehetetlen s másrészt nem kívánatos, hogy minden társukat lássuk, beszélni kell létezésünkről. Időnként visszajövünk, hogy lássuk a fejlődést. Magukat vagy mást látunk majd. És nem kötelességszerűen én leszek. A kiválasztott személyt előre értesítjük majd, hogy ne féljen az ismeretlentől. Nem felejtkezünk meg magukról. Állandó ellenőrzés alatt állnak.

—Tiszta energia, tehát nincs emberi formája. Megmutatná valódi képét, hogy elképzelhessük?  Mióta Pepita újra a karjai közt volt, Lilli minden félelme eltűnt.

— Ne lepődjenek meg! A látogató eltűnt, de hangja még mindig fejükben visszhangzott.

„ Az energia kicsi!

Helyében a levegőben egy kis fehér fényfolt lebegett. Nem nagyobb, mint egy gyermek ökle. Körvonala bizonytalan, de képtelenség egyenesen nézni mert olyan hihetetlenül erős volt a fény, mint egy kicsi napkorongé.

Előttük úszott és szemszögükből óvatosan követték mozgását. Váratlanul eltűnt és minden fény vele. A sötét éj takart mindent és hallották a távolban a faágak közt rejtőző baglyot huhogni.

A fiatalok a sötét szalonban mozdulatlan álltak és Pepita Lily arcát nyaldosta.

59

— Az események első magyarázatát kaptuk meg, összegezte Carnavon.

A mozgalmas éjjel után nála jöttek össze. Lily és Geordie egymást javítva mesélték az eseményeket.

„Irigylem magukat! Carnavon nem rejtette érzelmeit. Minden szkepticizmusa ellenére, még Diégo Walraf is a többiekkel lelkesedett.

— Látogatójuk szerint egy kísérlet eredményei vagyunk. Természetesen, ez a magyarázat kizár minden isteni közbelépést, fejre állítja minden filozófiánkat és hitünket. Igy fel teszem a kérdést, és Stockwell félbeszakította a telepatikus kapcsolatot arcukat fürkészve, majd folytatta. Felteszem a kérdést, elmondhatjuk a többieknek?

— Kifejezett kívánsága volt, hogy beszélni kell róla.

— Nem felejtettem el, Lily. De beszélni a létezésükről és feltárni amit mondtak, hogy ők alkottak bennünket, hogy mi egy kísérlet vagyunk, ez két különböző dolog! Könnyen elképzelem, hogy minden uj képességeink ellenére évezredes hitünket elveszíteni, legtöbb társunknak majdnem képtelenség.

— Gondolom, hogy Jacknak igaza van, bólintott Shannon. Képesek lesznek a láthatatlan istenbe vetett hitüket áttenni és látogatónkat Isten hírnökének tekinteni, vagy egyenesen a megvalósult Istennek!

— Az igaz, hogy jelenleg semmi különös vallásosság nincs, ha a titokzatosan eltűnt Nemest nem számítjuk. Carnavon igazat adott Shannonnak.

„Igaza van. Nem kell alkalmat adni ahhoz, hogy újabb korlátok legyenek közöttünk. Te mit gondolsz, Judith?

— Nincs sok magyarázatra szükség. Elegendő, ha mindenki tudja, hogy másutt is élnek emberek nem csak a földön, ami ellentmond a régi hitnek, hogy egyedül vagyunk a mindenségben. Nem gondolom, hogy részletesen magyarázni kell és különösen egy szót sem arról, hogy hol történt a kapcsolatot? Képes lesz valaki zarándok helyet csinálni belőle és uj vallást alapitani. Maradjunk az általánosságban. Léteznek és ránk hasonlítanak...

— Nem nagyon, szólt közbe Lily.

— Erről sem szükséges beszélni. A tiszta energiává változásuk megfelel a mi természetfeletti kívánságainknak. Egy bizonyos Szent-lélek formát ad és bibliai történetekre utal.

— Igaza van sajnos. Kerülni kell a vallásos hasonlatokat, bólintott Diego.

— Ha nem tévedek, a jövő számára az lényeges, hogy olyannak fogadjuk el a valóságot amilyen. Carnavon mereven nézte Lilyt és a fiatal lány hagyta, hogy gondolataiba hatoljon.

„Nem kell egy jövőbeli tökéletes társadalomról ábrándozni. Hagyjuk el a régi politikusok álmait a szociális igazságról, az egyenlőségről, a testvéri érzelmekből, mint az embertársi szeretet és más hasonló vallásos, filozófiai és politikai gondolatok. Azelőtt ezek voltak minden problémáink alapjai.

— Nehéz lesz megváltoztatni gondolkodásmódunkat. Jack arca híven visszatükrözte kiábrándult gondolatait.

— El kell felejteni, amit régen megtanultunk és csak a múlt tapasztalataira kell gondolnunk! Még részletében sem valósult meg egyetlen egy gondolat!

— Ebben igaza van. De ismerjük be, hogy pillanatnyilag sokkal hétköznapibb problémákkal küszködünk. Kansasban folytatnom kell a fennmaradásunkhoz szükséges bizonytalan mezőgazdasági termelés szervezését. Geordie nem szerette az absztrakt teóriákat. Nem foglalkozhatunk a múlt politikai és vallásos problémáival. Pillanatnyilag ez a veszély nem fenyeget bennünket. Talán közlök majd néhány részletet Kuriharával, de a többieknek nem mondok semmit. Ebben egyetértenek velem?

— Igen. Carnavon válasza mindnyájuk véleményét tükrözte vissza.

60

 Ettől az éjszakától kezdve kapcsolatuk megváltozott. Lily nem akart többé egyedül elindulni, amit kiruccanásnak nevezett. Szüksége volt Geordiera. Ez nem egy biztonsági kérdés volt számára. E felejthetetlen éj után egy különleges viszony formálódott közöttük. Az egyedülálló közös élmény, a kontaktus egy másvilági lénnyel, és minden megváltozott. Már nem egy nagyon fiatal nő és fiatalember voltak, hanem egy kivételes titok megőrzői.

Semmit nem titkoltak társaik elött. Gondolataik nyitva voltak s mégis volt egy titok, az átélés titka. Az egyedülálló érzelmek. Rajtuk kivül senki más nem látta valóban a látogatót. Csak ők ketten és kiskutyájuk ismerték az ismeretlentől való félelmet ébredésük pillanatában.

Geordie szerelmes volt mióta meglátta a fiatal lányt. Látta növekedését és nővé változását, de soha nem merte bevallani érzelmeit. Más volt mint a változás elött ismert többi nő. Nem olyan gondolkodásmód, nem volt olyan gondtalan, valóban különbözött tőlük. Ez éj óta észrevette a változást mikor szelleme Lily szelleméhez ért. Időnként teljesen kinyílt majd bezárult mint egy kagyló. Időnként Lily gondolatai próbálták áthatolni a gátjait és egyszer elhagyta és teljesen kinyitotta magát.

Néhány pillanat alatt a fiatal nő összeolvadt vele és megismerte legtitkosabb gondolatait. Akkor történt amikor az egyik európai nagyvárosba mentek. Szokás szerint az elhagyott palotákat és múzeumokat akarta meglátogatni, hogy valóban ismerje őket nem csak régi képek után.

Bécsben a Schönbrunnban voltak. A termek fényes parkettjét lépésektől érintetlen por lepte el. Nem akarták felkavarni, igy nyomtalanul lebegtek a termekben.

A festmények, az aranyozás, minden elfakult és átlátszó filmként takart a por és egyes helyeken a mennyezeten nedves foltok éktelenkedtek. Itt a császári palotában egyesült Lily és Geordie szelleme. A fiatal lány megtorpant mintha villám csapta volna meg. Tekintete elfordult a festményektől és társára rögződött.

— Én is szeretem!

Fennhangon beszélt és hangja különös volt a síri csendben. Ujjai Geordie kezéhez értek, hogy szótlanul kezét tartva folytassák a látogatást. Csak kint az elvadult növényektől elárasztott parkban, szólalt meg újra.

— A felesége akarok lenni. Nehezére esett a tegeződés.

— Azt tudja jól Lily, nincs többé hivatalos szerv a házasság kötéshez? Carnavon, Shannon és a többiek hivatalos hozzájárulás nélkül házasodtak meg. Ma már semmi nincs!

— Tudom, s ez elegendő nekem.

Egymással szemben állva nézték egymást. Körülöttük a park, a fák, az elhagyott palota faláig áthatolhatatlan bozót takart mindent. Egymás kezét fogták, hogy a fizikai kapcsolatot tartsák és beszéltek, mint a régi jó időkben mikor az embereknek nem volt más lehetőség elcserélni gondolataikat.

— Férj és feleség vagyunk, mondta Lily. Szelleme egy pillanatra kinyílt és hagyta Geordie gondolatait beáradni. Ez volt első összeolvadásuk.

— Gondolom, hogy Shannont és Jackot értesíteni kell.

— És Carnavont is. Gondolataik harmóniában voltak.

61

Csodaképp a kőbázis ellenállt. A századok és a természet közös erőfeszitése sikeresen lerombolta a tornyot, ahol egy kis harang énekelt délben és este egy távoli múltban. Gyenge hangja messze hordott a fennsík fölött. Nagyon régen, a szakadék szélén épült Lemarinel kápolna kedvenc pihenő helyem volt.

Soha nem jöttem ide vissza mióta Afrikát elhagytam. Milyen fiatal voltam abban az időben, te jó ég! Már nem is emlékszem vissza, olyan messze van! És annyi emlékem van! És most századokkal később jöttem vissza és nem tudom miért. Talán elfelejtett fiatalságom kedvenc helyét akartam viszont látni.

A kápolnát akartam megtalálni. Egy ellenálhatatlan vágy annyi évszázad után. A nemlétező bejárat elött a kőbázison volt egy teraszféleség, ahonnan gyönyörködni tudtam a Katangai fennsík vad szépségében. Minden más, a torony, a harang és a kis épület eltűnt. Az erdő felemésztette őket. Helyükben egy bougainvillea borította néhány csenevész fa. Ha jól emlékszem, már az én időmben is a lila virágok rejtették a tornyot. A földút is eltűnt és távolabb nyoma sem maradt a villáknak, ahol a fehérek laktak.

Lent a távolban kígyózott a Lualaba. Azelőtt egy duzzasztógát vágta ketté, amit a víz és az idő biztosan lerombolt. Soha nem láttam közelről a művet és csak most kerestem eltűnt nyomait.

Itt teljesen egyedül voltam. Még kis veréb barátom sem kisért el.

Hogyan érkeztünk ide?  Hól volt a tévedés, kérdeztem. Pedig minden olyan jól ment! Szépen haladtunk és egy uj civilizációt teremtettünk! Az utóbbi időkig minden olyan kitünönek látszott. Hól volt a tévedés?

— Minden teremtés magában hord egy tévedést!

Félelmetes hirtelenséggel robbant belém a gondolat. Már nem voltam egyedül ebben az elveszett afrikai mindenségben.

— Kicsoda? Tekintetem egy alakot keresett a zöld bozótban azonnali indulásra készen. Csak egy izzó pontot láttam táncolni a virágos ágak között.

— Ne féljen.

— Nem félek. Tudom, hogy kicsoda.

— Valóban?

— Tudja jól. Azt is, hogy régóta várom ezt a találkozást. Lily mindent elmesélt.

Válasz helyett a világitó pont egy elegáns kört leírva közeledett majd hirtelen eltűnt. Helyében egy ember lebegett előttem. Hozzánk hasonló egyszerű ember, mint mi, öltözve, mint én, short és rövid ujjú ing.

— Olyan keveset ismer.

Megpróbáltam bezárni szellemem, mint minden közvetlen kapcsolat alkalmával. Csak a kettönk beszélgetéséhez szükséges gondolatokat próbáltam engedni, és láttam mosolyát.

— Engem nem lehet kizárni! Ne erőlködjön feleslegesen!

— Tehát ismeri már a kérdéseimet?

— Ismerem persze, de szeretném, ha mégis elmondaná.

— Furcsa lény maga, — válaszoltam és minden erőfeszítésem ellenére sem tudtam bezárni szellemem.

— Igaza van. Maguknak, mint minden más lénynek furcsák vagyunk. Kérdezzen és mondja, hogy mit akar tudni?

— Miért csak Lilyvel találkozott? Századok óta egyedül ő beszélt magával. Miért?

— Mert magukkal nehéz a kapcsolat. Átváltozni kell, hogy láthatóvá váljak arról nem beszélve, hogy nem tanácsos, hogy beszéljünk és megértsenek. Majdnem lehetetlen közös alapot találni az alkotó és az alkotott között.

— Maga az alkotó?

Szavai hihetetlenek tűntek és nehéz volt neki hitelt adni.

— Igen, de nem vagyok egyedül! Mi mindnyájan az alkotóik vagyunk. Személyesen én foglalkozom magukkal, a többiek másutt vannak.

— Miért kellett eltűnnünk közel ezer éve?

— Mint mondtam már, nincs közös nevező közöttünk. A többiek eltünte elött mi az  isteneik voltunk. A néhány találkozás az évezredek alatt maguknak isteni jelenség volt! Nevet adtak nekünk, képeket és történteket csináltak rólunk. Az idő múlásával észtelen imádatuk átváltozott és ikon lett belőlünk, egy referencia és politikai-vallási ostobaságaik takarója. Szerszámot csináltak belőlünk lelkiismeretlen emberek elöbb vallási, később meg politikai törekvéseinek eszközeként! Végülis évezredek után a maguk csodálatos technikai fejlődése ellenére, ami csodálattal töltött minket el, a politikai és vallási hatalom változatlan maradt. Egyesek megváltoztatták a hitek nevét, modernizáltak. Mások pedig semmi erőfeszitést nem gyakoroltak ebben az irnyban, hanem őrizték a kezdet homályos gondolatait tudva jól, hogy a mögöttük lévő tömeg alapjában véve primitív maradt.

— De miért pusztítottak el minket?

— Várjon. Kicsit későn, csak hosszú évezredek után vettük észre és értettük meg kiegyensúlyozatlan fejlődésüket. A különbség az intellektuelek és a tömeg között áthidalhatatlanná vált, és ijesztő és meglepő volt a maguk szaporodási képessége. Azelőtt, egész történelmük alatt mindég egy természetes sorompó fékezte a szaporodást, mint a háborúk, az éhség és a különböző járványok.

— Az alkotók meglepődtek?

— Igen. Mint most maguk. Az égvilágon senki nem uralja az eseményeket. Megpróbál egy feltehetően hibátlan dolgot megvalósítani anélkül, hogy valóban ismerné a végeredményt.

— Tehát megértették, hogy tökéletlen helyzetben vagyunk?

— Igy van. A helyzet egyre rosszabbodott. A természetes kiválasztódás nem működött az intellektuális elhajlás miatt. Mivel a vallási és politikai teóriák a szokás szerinti kitaposott útat követték és egyre nyilvánvalóbb lett az ellentét a fékezhetetlen technikai fejlődés és a tömegek alkalmatlansága és felfogó képessége között, a politikai vezetők kitalálták a humanizmust! Maguknak a humanizmus azt jelentette, hogy meg kell menteni az életét azoknak akik képtelenek segély nélkül élni, életben tartani a betegeket és a gyógyíthatatlan haldoklókat, és így tovább a végtelenségig. Közbelépésre és kiválasztásra volt szükség és embertársaik többségének eltüntetésére. Igy maradtak meg maguk.

— És képességeink?

A gondolatok kavarogtak bennem és nem próbáltam rejteni őket tudva jól, hogy a velem szemben álló lény olvasott bennem.

— A kezdettől fogva magukban alvó képességeket felszabadítottuk. A millió év...

— Évmilliókat vártak?

— Igen! Nem lehet másképp. Van időnk várakozni. Képességeik sajnos nem bontakoztak ki, lappangva magukban maradt. Az eltűnés pillanatában a kiválasztódás megengedte az agyuk kifejlődését, kibontakozását, s így ma lassan hozzánk hasonlítanak.

— A kezdet kezdetén, néhány millió évvel ezelőtt akarták ezt a hasonlóságot? Az embereket a saját képmásukra akarták alkotni, gondoltam visszaemlékezve a régi bibliai állításra, hogy Isten a saját képmására teremtette az embereket.

— Ez nem egészen így van, válaszolta és egy mosoly barázdálta arcát. Egy mosoly? Egy fintor inkább.

„Ez képtelenség. Maguk nem hasonlítanak ránk! Még nem! Amikor a mindenség lakóit kezdtük életre kelteni, már nem volt lemásolható kép rólunk!

— Nem értem!

— Látom. Tekintetében egy bizonyos megértést találtam és néhány futó pillanatig éreztem, hogy szellemem egy fantasztikus erő súrolja s egy másodpercig inogtam lábaimon.

„Ekkor már tiszta energiává váltunk! Találkozásunk kezdetén ezt látta. A fénylő pontot. A maguk számára elfogadható formát öltöttem fel, mint másutt a másforma életeknél, hogy ne féljenek. A megjelenés formája könnyíti a kapcsolatot. De beszéljünk magukról. Kezdetben egy a fejlődésre alkalmas primitív matricát csináltunk. Minden alapját megadtuk annak, hogy a mi színvonalunkra emelkedjenek és később talán velünk együtt folytassák a mindenség termékenyítését.

„Az események, az út, amit választottak, magukat eltávolították az eredeti céltól.  Minden, ami érthetetlen és megmagyarázhatatlan volt, átváltozott misztériummá. Az általános haladás, az újabb ismeretek és az ismeretlen hódítása, az új távlatok az ismeretlen felé ellenére, maguk féltékenyen őrizték az évezredes magyarázatokat az istenekről, hitekről, mindenről, ami nyilvánvaló ellentmondásban volt a valósággal.

„A meglepő, hogy magukat soha nem érdekelte az egyetlen valódi titok, az idő.

— Az idő? Látta, hogy nem értem.

— Igen, az idő. Egy bizonytalan egyensúlyt tartottak az észszerű és észszerűtlenen között. Mindég érezték, hogy valami van a láthatatlan, a dolgok mögött. Ez volt a misztérium, a megmagyarázhatatlan, az isteni! Valójában két valóság volt: az egyik, amit látnak, a másik, ami nem látható, ami valóban vezeti és lényeges része a látható valóságnak. Tudatlanságból ésszerűtlenné változtatták a láthatatlan valóságot, hitté. Szerencsére a bizonytalan egyensüly megakadályozta, hogy ezek a hitek teljesen meghódítsák az életet.

„A maguk élete egy végtelen küzdelem a valóság és a hiedelem között. Ez a hit tagadja a valóságot és megpróbálja megállítani, fékezni a fejlődést az isteni eredet nevében!  Az idő a valóságon kivül áll — irreálissá válik, — tehát irracionális, besorolhatatlan. A kérdés függőben maradt mert az istenek nem ismerik az időt. Pedig a maguk létezése, mint a Világegyetem létezése az idő korróziójának van alárendelve.

— Maguk is?

— Mindenki kivétel nélkül. A Világegyetemről beszéltem.

„Az idő, egy örökkévaló mozgás. A múlt-jelen-jövő pillanatnyi átmenete az örökös mozgásban. És a látszólagos időtartalom. Minden összefügg, folyamatos. Végtelen. Egy pillanatnyi megállás sincs.

— Mit akar mondani?

— Hogy képtelenség megállítani az idő három dimenzióját összekötő pillanatot! Nem lehet a jelenben maradni, és mi mégis azt képzeljük, hogy benne vagyunk. A valóságban már egy másik jelenben, ami a jövő. Nem lehet a múltban sem maradni és még kevésbé a jövőben. Csak egy véletlen jelen van.

— Biztosan igaza van, válaszoltam, de ne felejtse el, hogy féltünk az elmúlástól. A halál az ismeretlenbe való ugrásnak tűnt. Fogalmunk sem volt, hogy mi van a halál után! Az akadály a születés előtt és a halál után, a kapcsolat elszakadása az eltűntekkel, bennünket félelemmel töltött el! Csak a vallások adtak egy látszólagos választ. Megpróbáltak választ adni.

— Tudom, hogy féltek a haláltól. Hogy jó útra tereljék félelmüket, a próféták kitalálták a büntetést, a kínokat, elképzelhetetlen szenvedést a pokol tüzében, ami nem különbözött a kínzókamrák valóságától. Ezek a madárjósok kitalálták a jutalmat azoknak, akik „jók” voltak a pillanatnyi kritérium szerint. Isten és fia, a szentek vagy a próféta mellett egy hely, egy szeplőtlen égi zenében fürdő világban, ahol extázisban lévő angyalok dicsérik és imádják az urat. Mások gyakorlatibb jutalmat ígértek, mint például közel száz szűz a paradicsomba ért férfi szolgálatában. A hűség jutalma. A nő csak szolgáló volt, nélkülözhetetlen szerszám a férfi szolgálatában.

— A változás óta, nincs ilyen ember-isten kapcsolat, magyaráztam. Századok óta senki nem probált visszatérni a régi hitek felé, csak egyetlen egyszer a kezdetben. Mielőtt nem volt késő, megállítottuk.

— Tudom. Az egyetlen erőszakos cselekedetük, hogy egységben maradjanak.

— Tehát nem ítéli el az erőszakot?

— Miért akarja, hogy elítéljem? A mindenség is vad! Csak az ingyenes, hiábavaló erőszak az elviselhetetlen. A maguk történelmi ellentéteiket és harcaikat lehet elítélni. Társadalmuk egységét és fejlődését védték meg amikor eltüntették a prófétát.

Éreztem, hogy valamit mondani akar, egy üzenetet küld, de ebben a pillanatban nem tudtam, hogy mit.

— És most, a jelenlegi helyzetben...?

— Ne kérdezze és ne várjon tanácsot. Maguknak egyedül kell megoldani a problémát, szokás szerint. Maguknak kell választani. Megtalálni a problémák eredetét. A helyzet miértjét? Mikor megtalálták, meglesz a válasz a kérdésre.

Abban a pillanatban amikor az utolsó szavak szellemembe hatoltak, eltűnt. Sem emberi forma, sem fénylő pont, semmi nem volt a helyén. Újra egyedül voltam a rég eltűnt kápolna kőbázisán. Senki nem volt velem mintha nem létezett volna, csak a fák, a virágzó bougainvillea és a láthatatlan természet ezernyi zaja.