Hol mélyről böffent kormos lángot
sistergő kanóccal a gyertya,
s egy torka-zárt bacchusi látnok
száján a bor nem más, mint pletyka,
s a füst elönti egész egét
a pincébe rekedt sötétnek:
(csak verse marad némi ebéd
költő alatt a mérges mérleg),
ott sírtam föl előszörre én,
s lettem vakon, torzó költemény.
A fényre lassan merészkedtem.
Eretnek szemembe folyt a Nap.
S mert látszott, hogy nem lógómellen
ittam a lírát, mi elapad
rendre erem lüktető lován:
(poroszkáló lélegzetvétel
volt a Biblia és a Korán),
s tudtam, a Mennyország csak éter
ezen a szentségtelen Földön,
mely élőnek, holtnak is börtön.
Emlékem mégis nyárvégi lomb,
vízre-váró, hulló falevél,
ki érzi, az ősz szele kibont
majd lazult fészket, s már nem remél
falansztert, füttyöt, hisz’ az ősi
eszme elcsitul a madárral,
ha az nem is annyira hősi,
mint elvándorolt minden párbaj,
s nem marad becsülete sehol,
elporladt befejezésekor.
Ám a színek terültek egyre,
s hogy véremmé vált idővel mind,
a sokaságon elmerengve
kapargálni kezdtem a felszínt.
Láttam zsolozsmát mondó papot,
s rabot, ki hitte szolgálatát,
midőn szájuk más-mástól dadog
s nem oldja meg egyikük baját,
ahogy a másiknak ópium,
mindkettőnek completorium.
Kőbe faragott Istent néztem,
szúrt-sebbel rogyadozott lába,
s rajta napozó, déli férgen -
bábozódott imágólárva.
Arcom felét a hit járta át,
ám túloldalát repedt mosoly,
könyörgő Krisztus hivatalát
széllé tépte az eszme-fogoly.
Vészharang nyöszörgött elesvén,
süket füleim Őt keresvén.
Szülém, ki volt, és van most nékem,
a tűzhely árnyékára mutat,
midőn kopottan, egyik éjjel
elvesztette párját, az urat.
Hogy alkony volt e, vagy hajnalköd,
mi kiszívta belőle lelkét
oly mindegy már, mert a tompaszög
rozsdája vájt beléje ekét.
Pecséttel élek megsebezve,
se múltat, jövőt nem feledve.
Országomnak kis csonka szívét
ím’ megzavarták a századok.
Tébolyult humanisták hitén
húztak ránk huszonegyre lapot.
A szabadság is olyan sérült,
mint fejetlen Niké Pécs felett:
testet öltött, szárnyakká békült,
ám sose látja a felleget.
(Ha eszme a hit, s a csorda nagy,
hiába hiszed, hogy arany vagy.)
Tejfoggal állt elő a munkás,
hogy ő falat emel, palotát.
S a palotaőr másnak summáz
fejére részegült koronát.
Pökhendi lett a kapzsi fillér,
törvényt törtetőn élősködött,
bár ruhám foltján engem dicsér,
röhögve hozzá beköltözött.
Békanyál tanyáz a romokon,
velem mégis mindenki rokon.
Dalom csöndes, törött hegedű,
húrjain rezg’ a megbocsátás,
ott a dáridó is bőkezű,
itt édes borom vízzé válás.
Így éltem látva ősidőktől,
s tapogattak engem verssorok,
ábrándoztam gyémánt gyöngyökről,
ősz szakállam mögül vér csorog.
Az igazat felfalta a láng,
csak hamuval etet, a falánk.
És mégis, ahogy földbe jutok,
anyám, apámmá válok megint,
az évszakokból kibámulok
bután-fútt porhüvelyem szerint.
Írott betűim renddé állnak
s a tudás föld alól dörömböl,
szirmokkal etet minden szájat
hazátlan nép, ki honért böjtöl.
…A virága sárban gyönge még,
szelíd fűszál emeli fejét.
prayer
Hozzászólások
Értékes, nagyívű vers! Gratulálok!
Köszönöm szépen, kedves Jana!
Magasröptű, nagyívű dicséretreméltó olvasnivaló. Nagyszerű munka. Emelem a kalapom.
Köszönöm, Róbert!
Én meg földig hajolok előtted, amiért olvastál!
Valóban, amikor "Tébolyult humanisták hitén húztak ránk huszonegyre lapot" igencsak vesztésre áll a helyzet. Az arany emberek ilyenkor fontosak, nagy szükség van rájuk. Majd csak elmúlik a csörtető csordák csodálata és visszatér a bódultak reális valóságérzete. Az izmusok tempója olyan, mint a divaté: gyorsan támad, hamar múlik és nem sokat ér. Egy arany ember viszont még a föld mélyéről is segít.
Sokrétű, markáns, tömény mondanivalójú verssel örvendeztettél meg. Príma alkotás, gratulálok.
Kedves Míra!
Az érték utat tör, mint a hóvirágfej.
Köszönöm, hogy olvastál!
A természet körforgása rendíthetetlen. A megszerzett tudás, tapasztalat mindenképp felszínre tör. Remélem viszont, hogy még jó darabig (legalább ugyanennyi ideig) gyűjtögeted a különleges impresszióidat, mire elhatározod, hogy az alvilági falanszterben felmenőiddel eggyé válsz.
Ismét egy monumentális prayer alkotást kaptunk, amin lehet elmélyülten filozofálni kinek-kinek az indíttatása szerint.
Gratula + ötös pacsi!
Szervusz, Laci!
Folyton filozófálunk valamin, s talán eredményt érünk el, előbb vagy utóbb.
Köszi, hogy jöttél!
-
1
-
2
oldal 2 Következő