Mióta visszajött a repülőtérről egy leendő kliensre várt, és úgy találta, hogy nem egy karácsonyhoz méltó az üzlet. A járda szélén várakoztak a taxik, és az ötödik helyen sokáig várhatott. Ha csak egy csoda...
Idén a karácsony kivételesen enyhe v
karácsony (20)
Az első gyertya
Ádám és Éva – mint akiknek elsőként
ígérte meg Isten a megváltást (hit)
Bátortalanul lobban most fel,
Az első gyertya kicsiny lángja.
Fénye lassan telik meg erővel.
Mintha még egy kicsit fázna.
Hinni kell egy szebb világban,
Ám k
Ünnep van megint.
Állok az ablakom előtt.
Nézem a téli fák fagyos szépségeit.
Csillogás mindenütt.
Az ünnep sorba állítja
koldusait.
Friss kalács illatát
lehelik a házak.
Előttük gémber-testű emberek.
Mindenki siet.
A templom ajtaja nyitva,
vádlón a hitet taní
Mottó (idézet barátom leveléből): "Most meg azt kérdezzük magunktól: miért van az, hogy
- a gyerekeknek nincs lelkiismeretük,
- miért nem tudják, mi a jó és mi a rossz,
- és miért nem zavarja őket, ha idegeneket ölnek, akár osztálytársaikat,
Mitől más, mint a hétköznapok? Miért várjuk, hogyan készülünk rá?
Kérdések motoszkálnak bennem, emlékekkel kergetőzve.
Törvény szabályozza, hogy mikor ünnepelhet az ország népe. Ilyenkor zászlódíszbe öltözik határtól határig minden közintézmény, híd
Ó, drágám, ismét egy újabb karácsony! Látod, mindjárt húsz éve, hogy megéltük az utolsó, a legnehezebb karácsonyunkat együtt. A mai napig megszenvedem ezeket, az ünnep előtti napokat! Nem mondom a gyerekeknek, mert vágyják is az ünnepet, meg gyerekei
Ismét Karácsony lesz,
nagy szavak röpködnek,
– tán a csillagokból
hullik majd a hó –
angyalkar énekel,
girlandok villognak,
mint gyémánt,
kiragyoghat
belőlünk a szó,
ám mondd, mi történik,
ha alszanak az őrök,
s alattomban tőrr
Már kukucskál, készülődik és jön! Várjuk szívrepesve évről évre. Van, hogy békét hoz, boldogságot, és van, amikor könnyes szemmel, emlékezve állunk, mert valaki hiányzik a fa mellől.
Az egyik házban egyetértés, meghitt hangulat köszönti, a másikban,
Mogorván ballag a matuzsálem idő,
unottan lendít az év kerekén -
újra karácsony van, s a táncoló
gyertyaláng a szeretetről mesél.
A csillagszikrákban felizzanak
még a régi szép emlékek –
zengő Mennyből az angyal,
s boldog gyermekölelések.
A bili
Düledezik korunk tákolt alkotmánya,
préda lett az ország,
bankok tartománya.
Ünnepet takar az adósság,
megváltásban sem hisz senki,
a politika éppen saját képét festi.
Egész Európa szegény,
ám az elit úgy dorbézol, mint rég.
Karácsonyra azt ké
Mikor a sóhaj ráfagy a létre,
a tündérek a nyújtózó éjre
kapaszkodnak és suhannak tova,
iránytűjük a csillagok sora.
Szárnyalnak hangtalan utcák fölött,
álmosan pislogó házak között,
szétszórják a tél szikrázó porát,
belopnak szobánkba ezer csodát.
Gyerekkor
Megint karácsony van - ugyanaz a díszlet -
a gömbökön ugyanúgy megtorpan a fény,
az adventi koszorún tömbgyertyák égnek,
s a fenyőfa most is a mennyezetig ér.
Pianóban szól az Adeste fideles,
az ajándékokon díszes csomagolás -
a vacsora - mint min
Kristálycsizmába lép az éj,
jégsarkakon kopog,
halk dérrel hinti lábnyomát,
talpán friss hó ropog.
Ilyenkor vágyom messzire,
hol jámbor még a táj,
hol város hangja nem zavar,
a csend magvába zár.
Elindul fáradt képzelet,
bódultan andalog,
szememben
Mint lenge lepel lóg a lég,
szellemfák közt hull a dér.
Koldus alszik avarágyán,
takarója sátorvászon,
deres feje rongypárnáján –
álma kővel bélelt bársony.
Nincsen ajtó, nincsen kapu,
háztetője a csillag-ég,
talpán száraz útilapu –
szeme fonnyadt
Bolond, bolond,
bolond idő,
ártatlanra
köt koloncot,
angyal nem szól
értünk fohászt,
ördög húzza
a kolompot.
Karácsonykor
hangos az ég,
szikráznak villámok,
siratja az Isten
e díszlet-világot.
Hordókat gurigáz
műjégen Szent Péter,
prédikál a papság,
igéket fecsérel
Biztonságos meleg szoba
pattogótűz hangulata,
fenyőfaág, illatgyertya –
boldogságunk hozadéka.
Forró borok illata száll,
az éjszaka mámort ígér,
az ünnep már a kapuban áll,
szemében száz csillagfüzér.
Családtagok szava hevül,
körbevesz,
Langy ősz után a tél is félkarú,
fagyába önzőn, már sosem szorít.
Szeretni kéne! – ám a háború
tekintetekben ünnepet borít.
Apránként kihűl életünk heve,
apad a mélyből lüktető forrás,
lándzsánk hegyét elrágja a reve,
végszóra hajt fejet néhány
