Mára megváltozott minden.
Fakóbb lett a kék, a zöld is erőtlen,
csak a sárga tündököl, mikor
ablakomba könyököl a nyár...
Szememben mégis szürke a táj,
mert az átok, amit rám hintettek,
még fáj.
Hiába gyűröm esténként párnám alá.
Tolakodón az álmaimba karcol,
nappalaimat feszíti
befecskendezve a lélegzetem.
Fájt, mert igaztalan léte
még a holdfénynél is égetett
s lettem én
a porcelánnál is törékenyebb.
Az idő folyton siet,
rovátkákat hagy a bőrömön.
Lassul a bánat, beletáncol a létbe
a megfáradt közöny...
Ma már szelídebbek a hajnalok,
s az esték ízületei sem beszélnek.
Holnaptól szembenézek a Nappal,
s újra örülök majd a kék égnek...
Mosolyt szülnek arcomra
az emlékezés foltjai,
s ha becsukom szemem
a múlt idő rakoncátlan fürtjei
megpihennek bennem....
Hitem erősödik, vallom,
jutna itt a földön hely mindenkinek.
Holnaptól hiszek önmagamban is
és még több virágot, fát ültetek.
A bánat verőerén elszáradt a fekély,
elhalványultak a durva hegek...
múlt hátára felkapaszkodva
talán elérek néhány felleget.
Aztán majd ott,
ahol járókeretre támaszkodik az ősz...
magamat végleg otthagyom,
s az univerzum ölén kilyukadt csillagokat
leheletemmel foltozom...
2018
Fotó: Ruzsa Dániel
Hozzászólások
Ejha! Kedves Jana, ez nagyon szép! :)
Az előttem szólók már mindent elmondtak, nincs mit hozzátenni, csak annyit: érzem, értem...
és gratulálok!
Van, aki megalkuszik a toxikusra váltó helyzettel, más viszont apránként létrehozza a maga kreatív védőpajzsát, ami mögött felfedez egy színes, új világot. A törékeny, instabil létből bölcsen kormányozva megérkezel a habitusodhoz méltó biztonságba. Gyógyító energiáid magasba röpítenek, és kedvesen mosolygó szupernagyiként, a rakoncátlan csillagok ruháját foltozod.
A felépülési folyamat szinte mesébe illő, az átalakulás viszont természetes. Legyen sok örömed a környezetben, bízzál visszatért erődben!
Kézcsók és méltatás!
Kedves Milán! Amikor a verset írtam, tele voltam reménnyel, ami - bár más okokból,- de azóta is tart... Köszönöm, kedves, bíztató soraidat!
Harmadik művedként szintén meggyőző opust hoztál. Egyéni jellegű dilemmát taglaló, de világra is kitekintő tartalmú versed másnak is mintaszerű segítségül szolgálhat a kilábalásban. A vers végén még humort is érzek, ami annak jele, nincs semmi baj kérem, csupán újratervezés történt: felkészülsz egy felelős, szép korszakodra.
Elismerés és gratula.
Kedves Míra! Hálásan köszönöm!
Költeményed bővelkedik imponáló érzelmekben és szimbólumokban. A színek fakulása és az átok fájdalma tovább erősíti a melankólia és a veszteség érzését. Az ablak egy határ, ez a hely - ahol a nyár könyököl -, lehetőséget ad a belső érzések és a külvilág találkozására. A holdfény és a porcelán egyformán törékenyek, az élet sebezhetőségét szimbolizálják versedben. A hajnalok és az esték ciklusai az élet fordulatait jelképezik, előidézik a változást és támogatják a reményt. A vers végére a remény és a hit hangsúlyosan erősödik. Bár a múlt sebei és a bánat lassan gyógyulnak, idővel mégis örömre lelsz a kék égben és az emlékekben.
Az utolsó sorokban az univerzum és a csillagok szimbólumai azt sugallják, hogy az emberi élet része a nagyobb egésznek, és a múltat elengedve újszerű távlatok nyílnak meg.
Versed eltökélt vigasztalást és zöld reményt hordoz, arra emlékeztet, hogy mindig van lehetőség a változásra és a gyógyulásra.
Következetes, átható gondolatok. Köszönöm az élményt, és kiemelten gratulálok!
Hálásan köszönöm ezt szép értelmezést, elemzést...