Az utolsó őszi napok sárguló, pirosodó színei vibráltak a fákon, a levelek között, a fonnyadó füvön, meglepetésként viszont kellemes meleg simogatott. A délelőtti órákban nem volt szükség meleg öltözködésre. A fiatal anyukák szinte összebeszélve használták ki az időt gyermekeik sétáltatására.
Felfigyeltem egy baba lányra, akinek ég felé növő igen-igen ritka barna hajacskája olyan határozottan törekedett fölfelé, hogy szinte átlátszó volt a fejecskén, miközben már látszott a ritka tüsi haj alatt a sűrű apró barna, amely beborította finom koponyáját. Behajlított könyökével egy elgyötört, rángatózó rongybabát szorított magához, apró markában egy nedvesre rágott kifli darabkát szorongatott.
A lányka sikongatva előzte meg édesanyját, aki mögötte sétált néhány méterrel barátnője, és annak kicsinye társaságában. Olyan korúak voltak a kicsik, amikor már gyakran kiszállnak a biztonságot adó kocsiból, és imbolyogva gyakorolják a járást. Az én kis figurám meglehetős biztonsággal mozgott, sőt, futott is kissé. Önfeledt sikkantásaira figyeltem fel, és arra, mekkora biztonságérzete van, mekkora gondoskodás birtokában lebeg. Rózsaszínű volt a harisnyája, a blúz rajta, még a cipője is, egyetlen sötétebb öltözéke egy farmer szoknya. Szóval figyelemre méltó volt az apró hölgy.
Percek múltán ismét szembetalálkoztunk, de a helyzet mást tükrözött. A kis farmeros egy fa fekvő vastag ágán hasalt, kezével, lábával átkarolva azt. Szinte beleolvadt, eggyé vált a növénnyel. Különleges növésű volt a fa. Szinte a földtől egy arasznyira vált ketté két ága. Egyik ferdén nőtt felfelé, az, amin a kicsi feküdt, szinte vízszintes irányba vastagodott, mint egy fekhely. Ezzel nőtt egybe az én kis ritka hajúm, aki most ép oly boldogtalanul zokogott a pirosló levelek között, amilyen örömmel sikongott percekkel korábban. Anyja elnézőn mosolyogva guggolt fölötte, kezét apró háta fölött tartva, de azt meg nem érintve. A kifli a porban, az agyon szeretett játék pedig a másik gyermek karjában ringott.
A játék tehát orvul szerzett tulajdon volt az imént, s most visszakerült eredeti tulajdonosához, aki előtte nyilván egy kissé megtépázhatta kortársnőjét. Úgy tűnt, most sem lehetett egészen elégedett az eseményekkel, mert a síró kislány fölött toporogva látható aggodalommal felváltva csúsztatta apró talpait oda-vissza a talajon. A mosolygó anyuka pedig szeretettel, és megértően kuporgott jogosan megleckéztetett lánykája fölött. Benne volt a mosolyában az együttérzés, a szánalom, és az élet kiegyensúlyozott törvényei fölött érzett tudomásulvétel. Az élet már csak ilyen. Hol sírunk, hol nevetünk. A szabályok viszont kiegyenlítik a kettőt. Mert percekkel ezelőtt, a most toporgó szenvedett.
Berettyóújfalu, 2010, okt. 03
Hozzászólások
Köszönöm Erikám a reakciódat. Remekbe szabott fiatal anyák vannak. Természetes, hogy az ellenkezőjére is van példa. De, mintha mostanában ez lenne a többség. Orommel nyugtázom, mert korábban elkeserítő tapasztalataim voltak.
Nagy szeretettel írsz a gyerekekről, Évikém - érezni,hogy imádod őket. Szerencsére vannak ilyen anyukák
is, akik ilyen jól nevelik a gyermekeiket(de láttam sajnos ellenkező példát is) Bizony, ilyen az élet!
Ölellek, Erika
Igazán aprólékos megfigyelésen alapuló követvetkeztetéseket adsz át az olvasónak kedves Éva. Igen... az élet már csak ilyen: korán kell megtanulni a leckét.
Gratula + pacsi: tokio :)
Nem kell ezentúl aláírni a műfaj kategóriát megjegyzésként. Címkeként is elegendő, mivel erre a keresésre is lehozza már a program az angoltól eltérő, ékezetes betűkkel tűzdelt szavainkat. A SZÉPÍRÁSOK almenü címsora teljesen letisztult. Íme: Az összes 'szépírások' -ként címkézett tartalom.
.
Köszönöm Anna, véleményed most is jól esett.
Szeretem írás ez is Évikém...mást most sem mondhatok, Anna
Köszönöm írásom fölött ezt a tüneményes fotót, annál is inkább, mert a gyermekre így emlékezem.
Kedves Évikém... Az élet apró rezdüléseit csak a "látó", és "érző" ember veszi észre. Te az vagy! De mindez megmaradna a Te kincsednek, ha nem lennél egyúttal írástudó is. Szépen megírt mosolyogtató történeted tanulságát bölcsen foglaltad össze az utolsó mondatokban. Az édesanya okosan, és tapasztaltan reagált a történésekre... Előbb-utóbb a kicsi "tüsi" is megtanulja, amit mi öregek már régen tudunk, hogy "Az élet már csak ilyen. Hol sírunk, hol nevetünk."
Szeretettel gratulálok, nagyon tetszett ez a félpercesed!
Tettem fel egy képet, ha nem bánod Évikém. Bár nem fekete a gyermek haja, de ennél tüsibb már nincs is!:)))
Apró megjegyzés, és azért itt, hogy az új tagok mindegyike megszokja, hogy a mű végén, azért, hogy felkerülhessen a besorolás alapján a megfelelő helyre, írjad oda a következő alkotásodnál - itt most megteszem én - a következőket.
Megjegyzés: szépírások, félperces novella
Ölellek szeretettel, gratulálva, Lótusz.:)