Egy este arra ébredtem,
görcsös fájdalom van testemben.
Mozdulni is alig tudtam,
orvos kell most azon nyomban!
Gyomrom a torkomba szökött,
nem volt uralmam semmi fölött.
Kórházba menet úgy féltem,
gyengeségem szégyelltem.
Három vizsgálat után mondták,
elveszítek egy apró csodát.
Méhen kívül rekedt apró életed,
ez lenne hát a végzeted?
Nem örülhettem máris elveszítettelek,
soha meg nem érinthettelek.
Hogy fájhat ez így még mindig
hosszú évek múlva?
Sohasem lesz emléked picit sem megfakulva.
Mert az anyai szív mindig emlékezni fog,
míg csak él, míg dobog...
Hozzászólások
Úgy vélem, ez az esemény bizonyosan meghatározó emlék marad számodra.
A csasztuskás utóíz, és a slágerszövegszerű rímelés viszont (szerintem) nem szerencsés a versedben, mivel oldja a téma tragikumát, így jelentősen csökkenti a ballada lélektani hatását az olvasóban.