Az internet robbanásszerű gyorsasággal vált nélkülözhetetlen eszközünkké munkahelyünkön, beépült otthonainkba, és vált sokak szórakozásává is. Segítségével rendelünk repülő- és színházjegyet, keresünk munkát, tanulunk, ismerkedünk és levelezünk.
Hasznos és nélkülözhetetlen része mindennapjainknak, miközben „áldás és/vagy átok” szerepéről hatalmas viták folynak.
Már vannak rabjai, szenvedélybetegséggé vált, állítják ellenzői, joggal. Ugyanakkor életet is mentettek segítségével.
Okosan használva hatalmas lehetőség, de nem pótolja, hanem csak segíti a valódi életet!
Ezt a szerepét ismerték fel nagyon gyorsan azok az amatőr irodalmárok, akiknek mindeddig nem volt módjuk – pénz híján – megjelentetni alkotásaikat.
Bárkinek lehet ingyen oldala, blogja, ahová többé-kevésbé cenzúra nélkül feltehet bármit, amiről azt gondolja, hogy érdekelhet másokat is.
De, az írók, költők számára a megjelenés csak egy szelete annak a tortának, aminek egészére vágynak. Ők a visszajelzésekből, kritikákból tudják meg, hogy olvasóik megértették-e szándékukat, és azt is, hogy amit írnak, az tiszavirág-életű vagy időtálló lesz-e..
Számtalan irodalmi Weblapot hoztak létre segítésükre vállalkozó kedvű, pénzt, munkát nem sajnáló szponzoraik.
Egy-egy ilyen oldalon több-százan találhatnak lehetőséget és társakat. Egymást olvasva, bírálva és dicsérve alakul ki a rangsor, majd az élmezőny, és válik sokszor igazi közösséggé egy-egy oldal virtuális baráti köre. Találkozókat szerveznek, összejárnak, felolvasó esteken, kirándulásokon ismerkednek. Olykor – a régi kávéházi szokásokat felelevenítve – mecénásra találnak, az első összejövetel helyéül – véletlenszerűen, az internetről kiválasztott kávé-, vagy teaház vezetőjének személyében, megoldva ezzel a „Hol jöhetnénk össze?” kérdés valóságos problémáját.
Szabályozott és célzott segítség kellene. Kerületi művelődési házak, könyvtárak fogadhatnák be őket, hogy a virtuális térben elkezdett közösségépítés valóságossá válhasson és alkotásaikkal az irodalmat szeretők azon rétege is találkozhasson, akiknek nincs módja interneten kutakodva rájuk lelni és olvasni őket.
Műhelymunkára kiváló hely az internet, de az író-olvasó találkozások élményét csak élőben tapasztalhatják meg mindkét oldalon. Sok alkotó regisztrálja magát több helyen is Jó esetben azonos nick-névvel próbálkoznak mind ismertebbé válni, de akadnak rejtőzködők is, akik más-más névvel próbálnak szerencsét egészen addig, míg egy - több helyre is feltett - alkotás le nem buktatja őket.
Miután a nevek mögött hús-vér emberek vannak, gyakran támadnak viták, féltékeny és irigy megjegyzések űznek el egy-egy alkotót kedvenc helyéről.
A siker, a sikeresség nem csak barátokat, híveket, de ellenségeket is szerez. Komoly csaták, szópárbajok helyszíne lehet még a legbékésebb oldal is. A lapgazda személye nagyon fontos, de talán nála is fontosabb a - lap arculatának kialakítója, a tartalmi, minőségi munkáért felelős – főszerkesztő személye. Ha lelkiismeretes, mindenkire egyformán figyelő, megingathatatlanul igazságos ember áll egy lap élén, akkor az ott alkotók azzal foglalkoznak, ami a dolguk. Írnak, olvasnak, véleményeznek. Ha a főszerkesztő személyét rosszul választották meg, ha támogatja, vagy elnézi a klikkesedést, ha önmagát tolja előtérbe, ha nem „veszi” a jelzéseket, akkor megkezdődik a lemorzsolódás, gyakran a legjobbak költöznek át egy új helyre, olykor magukkal vonzva saját udvartartásukat is.
Azok a lapok működnek a legkiegyensúlyozottabban és kerülik el a hullámzó hangulatért felelős mélységeket és magasságokat, ahol a főoldalra kerülés - többtagú - szakmai zsűri döntésén és nem egyedül a főszerkesztő szimpátiáján, vagy annak hiányán múlik.
A művészek érzékeny emberek. A mellőzöttség, a méltánytalanság mélyebben érinti őket, mint az átlagembert. Becsüljük meg őket, vigyázzunk rájuk és ha módunkban áll, támogassuk ezt a szépséges mozgalmat.
Cikkem írásával nem csupán a helyzet felvázolása, a buktatók és lehetőségek feltérképezése volt a szándékom, hanem egy párbeszéd megkezdése, alkotók és olvasók, üzemeltetők és főszerkesztők megszólaltatásával, hogy körbe járhassuk ezt a témát és megismerhessük minden résztvevő véleményét.
Megjegyzés: esszé, egyperces töprengéseim
Hozzászólások
Kedves Géza!
Köszönöm, hogy együtt gondolkodtál velem! Pontosan ilyen szándékkal - a visszacsapódó véleményekben reménykedve - írtam le fenti gondolataimat erről a témáról.
Az alkotó embert segítő, vagy rossz esetben ártó társadalmi hozzáállásról, a könyvek/könyvtárak megkérdőjelezett létjogosultságáról, a könyvkiadást nehezítő pénzhiányról tudunk mindannyian.
Amiről viszont tehetünk, arról a 3. pontodban - nagyon éles szemmel látva és láttatva - írtál Te is.
Hogy mit szeretnék elérni ezzel a cikkel? Párbeszédet. Értő és megszólaló szerzőket, olvasókat...
És azt, hogy lássuk be, bár sok a fóka..., de az óceán otthont ad mindnek! Nem kell felfalni a másikat, ha az kicsit sikeresebb nálunk. Élni és élni hagyni..., régi bölcsesség. Bár gyakorolnánk a mindennapokban!
Köszönöm, hogy véleményeddel gazdagítottad feltett cikkemet. Szeretettel olvastalak.
Magam részéről az Internetes amatőr irodalmat három szemszögből vizsgálnám, valamelyest kapcsolódik írásodhoz.
1. Az amatőr irodalomnak mennyire van létjogosultsága, vagyis mennyire irodalom? Irodalom-e egyáltalán? Mivel az alkotók felkészültsége vagy inkább felkészületlensége a nullától az elfogadhatóig terjed, és még kevesebben ütik meg a jónak mondható szintet. (Mielőtt valaki felkiáltana, hogy nincs teljesen igazam, az tegye a szívére a kezét, és gondoljon egy kedvenc költőjére vagy írójára, és gondolja végig, mennyire áll távol tőle.) Persze lehetne vitatkozni azon is, hogy a profi irodalom mennyire termel minőséget manapság; nézzünk csak körbe a könyvesboltokban a jelenkori irodalom polcain. Siralmas.
2. Biztosra veszem, hogy a nyomtatott könyvek jelentősége csökkenni fog, és 20-30 év múlva nem nagyon lesznek könyvesboltok, helyette az e-book fog elterjedni vagy az ennek megfelelő. A mi generációnk az, aki még rajong a nyomtatott könyvekért, és szeretne nyomtatva is megjelenni, de a mai tizenévesek már inkább letöltenének. Ez viszont azt eredményezi szerintem, hogy bizonyos mértékig össze fog mosódni az amatőr és a profi irodalom (mivel mindenki feltölthet, a figyelmet is megosztják, ugyanúgy, ahogy a reklámok, a videók, stb. is elvonják a figyelmet az értéktől). Ugyanis a letöltések száma jelenti majd a sikert. A sikeres az lesz majd, aki a Neten jobban el tudja adni magát. Ebből kiindulva, lehet, hogy nem lesz szerencsés ingyenes portálokra feltenni munkát, mert az nem hoz hasznot, legfeljebb csak az alkotó „bevezető” szakaszában, amíg megismerik a nevét.
3. Az amatőr irodalmi portálok helyzete. Sok van, szinte ugyanazokkal a tagokkal. Kevés nagyon hűséges alkotó van, aki csak egy helyen mutatkozik. Tíz éve írok, 7 éve töltök fel különböző portálokra, több évig, több helyen voltam rendszergazda, moderátor, szerkesztő, könyvtördelő, ezért azt mondhatom, hogy hálátlan feladat az ingyenes közért történő tevékenység: rengeteg időt vesz el, és nagyon türelmesnek kell lenni. Erre nem mindenki alkalmas. (Önkritikát gyakorlok: már én sem vagyok rá alkalmas. Manapság csak írni szeretek.) De véletlenül sem akarnám védeni a portálok tulajdonosait, vezetőit. Egy amatőr irodalmi oldal jelentőségét az alkotók határozzák meg, persze az oldal tulajdonosának személyisége sem mellékes. Ezek a portálok a barátságra, ismeretségekre és az oda-vissza olvasásra építenek, mivel a szárnypróbálgató így kapja meg legkönnyebben a visszajelzést. Nincs ezzel semmi baj. Egymás munkáinak olvasása azért célszerű, hogy be tudjuk magunkat sorolni, hol tartunk, s közben tanulhatunk is a másiktól, főleg a felkészültebbektől. A probléma az, hogy az alkotók, a valós vagy színlelt érzékenységükre apellálva nem viselik el a jogos kritikát, megsértődnek. Persze jó kritikát írni, tapintatosan, kevesen tudnak; ezt is tanulni kell, aki nyilvánosan ír véleményt más munkája alá, az fontolja meg szavait, mert többet árt, mint használ. A még nagyobb baj az, ha valaki azért mutatkozik ilyen portálokon, ha ezt használja fel - mint legegyszerűbb eszköz -, valódi kapcsolatok teremtésére, és társkeresőnek tekinti ezt a lehetőséget, ugyanakkor alkotásai fabatkát sem érnek, ahelyett, hogy csak mint valódi olvasó szerepelne. Tehát nem az ellen vagyok, hogy valaki jól érezze magát és barátságok szülessenek, azt tartom szerencsétlennek, ha valaki ezzel visszaél. Erre is van példa. Befejezésül, ha valaki terápiának használja az oldalt, vagyis „kiírja” magából a fájdalmát, stb., ugyanakkor csak kiírja, de a fejlődésével semmit nem törődik, csak azt szeretné, hogy elolvassák hevenyészett gondolatait, megértsék bonyolult érzelemvilágát, és barátkozzanak vele, hogy elviselhetőbb legyen számára a létezés. Valamennyire megértem, de az amatőr irodalom megítélésének ez nem kedvez, s így kanyarodnék vissza az első ponthoz...
Kedves Laci!:)
Hogy mi baja volt az oroszlánnak? :))) Jó kérdés! Máig nem derült ki. Talán nem is az írással, hanem személyemmel volt baja... Ez az írás csak ürügy volt, hogy rám ereszthesse vérebeit... Ők cincáltak is rendesen, ahogy a "főnök" elvárta... A többség pedig szörnyülködve, és értetlenül..., no és főként csendben nézte.
Levelekben persze kaptam részvétről, felháborodásról, együttérzésről szavakat... Állítólag a fő gondja az volt, hogy a társa hívott meg..., no és az sem nyerte el tetszését, hogy néhány régi ismerős örömmel és nyilvánosan tapsikolt érkezésemkor.
Felsoroltál pár foglalkozást... :))) A talpnyaláshoz nem volt nyelvem..., a naiva státuszt pedig nem hirdették meg...:)
Na, de ez a múlt. Nehezen viseltem a megfagyott légkört, távoztam.
Támogatók? :) Egyre kevesebben vannak, és egyre kisebb mértékben képesek - tettleg - támogatni bennünket.
De! Támogatás az is, ha beengednek valahová teremdíj nélkül! Márpedig, ha találkozót szervezünk, jó lenne egy ilyen helyszínt kifogni. Szerintem a könyvtárak, műv. házak kapui még ingyen kinyílnak ilyen rendezvényekre. Akadnak teázók, kávéházak is, ahol a fogyasztás fejében órákig együtt lehet nagyobb társaság is.
Köszönöm, hogy betértél, megszólaltál! Szeretettel ölellek érte!
Drága Szaffy!
Nagyon fontos dolgokat soroltál fel!
Azt gondolom, az egyik legfontosabb "elásott kutya" itt van, ebben a mondatodban: "Természetesen az lesz népszerűbb, aki maga is tesz ezért, és nem csak magát olvastatja, hanem ő is olvas másokat, és értékel."
Aki csak elvárja mások érdeklődését, az előbb-utóbb magára marad, bármilyen jól ír. Miért? Mert itt - és másutt is! - minden alkotó arra vár, hogy találkozhasson azzal, aki miatt felteszi alkotásait - írás, kép -, nevezetesen, az OLVASÓRA!
Ezért kell - kölcsönösen, megtisztelve ezzel a másik embert -, figyelni, szólni a feltett műhöz, és választ adni, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy megszólalnak alattunk a hozzánk szólók.
Ágihoz szóló gondolataidhoz csak annyit tennék hozzá szaporán bólogatva, hogy IGEN! Magam is kötöttem már a neten mélységes, és igaz barátságot! Többek közt Veletek... :))))))
Ölellek szeretettel jöttödért, megtisztelő figyelmedért, és főleg itt hagyott gondolataidért, Lótusz.
Kedves Laci, én egyszerűen nem tudok ezekből a kérdésekből úgy választani, hogy azt következetesen be is tartsam, mert hiába vágynék a találkozásra, ha nem tudok megjelenni.
Ezért nem szavazok.
És mi nem tetszett ebben az oroszlánnak? Semmi olyat nem írsz, ami sértő lenne egy portáltulaj számára. Én is azért hagytam ott anno néhány oldalt, mert csicskáztatták a népet. Csak a Suzuki, meg a haverok, és a sok kis buta mutyizás. Nem előkelő, ha úgy akar felépíteni valaki egy csapatot, hogy magát királynak, vagy királynőnek kiáltja ki, ráadásul vannak bakói, udvari bolondjai és udvari költői is. (Persze a fenenagy demokrácia sem akkora truváj, nálunk már szavazni sem akar a tagság...)
Aztán voltam "köztársasági" oldalon is, ahol az volt az erős ember, aki a legdurvábban anyázott. Szóval - mint ahogy Travis Bickle válaszolta Martin Scorsese filmjében, amikor feltették neki a kérdést: iskolái? - jártam egy-két helyre...
Abban viszont nem találkozik a tapasztalatunk, hogy akadnának gáláns irodalomtámogatók, mecénások meg hasonlók. Én ugyanis ilyen embert még nem láttam. Ahol összejöttünk vendéglátóipari egységekben, ott is csak megfenték a kaszát, aztán annyi. Lehet persze, hogy az volt a támogatás, mert rendesen guillotine dukált. :)
Gratula + pacsi!
Drága Ágim!
Vannak szkeptikusok, akik azt mondják erre, hogy hülyeség, de én osztom a véleményed.
Lehet barátságot kötni itt is, azt hiszem nem titok senki előtt, mi is azok vagyunk:)
Ölellek szeretettel: szaffy
Drága Lótusz!
Én is sokfelé bejártam, és tapasztaltam ilyet is, olyat is. Az az igazság, hogy nagyon résen kell lennie a főszerkesztőnek, és a tulajdonosnak, hogy simán menjenek a dolgok. Megbízható embert nehéz találni csak az írásai alapján, mert ismerek olyat, aki nagyon szépen ír, mégis mint kritikus nem állná meg a helyét a modora miatt.
Azt is hozzá kell tennem, hogy tapasztalataim szerint mindenütt vannak kedvencek, de ennek ellenére azt is látom, hogy a lehetőséget senkitől nem veszik el. Természetesen az lesz népszerűbb, aki maga is tesz ezért, és nem csak magátolvastatja, hanem ő is olvas másokat, és értékel.
Én, sokat tanultam tőletek, hiszen köztudott nem régen éreztem késztetést az írásra, és igyekszem a szívemre hallgatni, és ott megjelenni ahol nem sértenek a helyi szokások, a rend, vagy káosz.
Az internet csapda is, nem szabad meggondolatlanul kezelni, használni. Nekünk azonban valóban nagy lehetőség, sokunknak, szinte az egyetlen.
Remélem kapcsolódnak még hozzánk véleményalkotók.
Ölellek szeretettel: szaffy
Drága Ágim...
Hátulról kezdem a válaszadást. :) Nincs! A barátságnál, a bizalomnál, és a szeretetnél nincs fontosabb!
... Az, hogy ezek mellé még megkapjuk a figyelmet, a segítő kezeket, az olvasás és írás örömét, mindaz már hab a tortán!
A napokban beszélgettünk a férjemmel arról, hogy micsoda ajándék az internet az alkotóknak. Korábban - bármilyen jól írtak, festettek, fotóztak -, alkotásaikat csak szűk környezetük élvezhette. Most megadatott mindannyiunknak a publikálás lehetősége. Ezzel a lehetőséggel élni kell!
... Tudva, hogy nem leszünk halhatatlanok, hiszen óriások ritkán születnek, mégis örülve a lehetőségnek, hogy megmutathatjuk alkotásainkat a világnak.
A világnak, amelyik vagy tapsol, vagy pálcát tör..., és olykor átnéz rajtunk.
Köszönöm, hogy személyes érzéseidet osztottad meg velünk! Erre vágytam! Ezért írtam le gondolataimat erről a bonyolult, és képlékeny helyzetről. Szerettem volna további gondolatokat generálni.
Én csak egy vagyok közületek. Még csak azt sem képzelem magamról, hogy csalhatatlan véleménnyel áldva...
Az enyém egyetlen szál gondolat csupán, de a tiétekkel összekötve, csokorrá..., egésszé válhat.
Köszönöm, hogy megértetted szándékomat Ágim! Ölellek érte szeretettel, Lótusz.:)
Látom, éppen jókor értem ide, drága Lótuszom :-)
Csak a személyes vonatkozású dolgaimat tenném hozzá átfogó és átgondolt írásodhoz.
Közel négy éve vagyok a Neten... sok mindent láttam... és sok mindenrõl inkább hallgatok, mert nem fontos...
ami a négy év alatt egyre fontosabbá vált nekem... az egyrészt maga az írás... egyre inkább a részemmé lett... és egyre inkább szeretném, ha még jobban a részemmé válna... (kicsit furcsa ezzel szembesülnöm - de így van ... ez akkor is így van, ha néha kevesebb idõm jut rá mostanában...)
másrészt rendkívül fontosak - még mindig :-) :-) és remélem, ez így is marad... :-) a barátságok... a neten át... és igen, a személyes találkozások is rendkívül lényegesek :-) :-)
Gyakran fel sem fogjuk, hogy egy-egy ilyen barátságtól mennyi mindent kapunk, kaphatunk :-) :-)
odafigyelést, törõdést...
szeretetet
Van ennél fontosabb?! Lehet?!
Ölellek:
Àgi