Óh, jöjj, tavasz, szelíd szívű csoda,
te halk mezőn suttogó jóbarát!
Csókod nyomán harmatcseppek nőnek
s édes gyöngyökké érleled a fát.
A levegő lágy, ébredő sóhaj,
Napod nyakamban lógó színarany:
már éget, amint régi ölelés,
mely fáj, ám gyönyörbe olvadva van.
Illattal szállsz a fények pártáján,
könnyű dallal, mit méhek zengenek,
s minden csivitelésed olyan szép,
mint ibolyák közt járó gyermekek.
Óh, jöjj, mert vágyam vérző alkonyán
csak téged vár még reszkető kezem,
s mint holdsugárt a kút sötét vizén,
reménnyel ringat el a szerelem.
prayer
Hozzászólások
Nem is koros még a költő. Még, hogy reszkető kezem... Értem persze, hogy a tavaszi eufória felfokozza az ifjúság utáni vágyat, a letűnt idők utáni érzelmes sóvárgást. Ám ahogy néhai cimborám is ráírta a későbbi feleségének átadott tablóképre: „Ez van, ezt kell szeretni!” Bíztató tavaszi opus Zoli, engem felettébb meggyőzött!
Gratula + ötös pacsi!
Szervusz, kedves Laci!
A hatvanasok klubjában a kezem már remeghet picit, úgy gondolom. S bár ez van, akár szeretjük, akár nem. :)
Köszönöm a jöttöd!
Igazán megérte várnunk új alkotásaid egyikére. Klasszikus hangvételű, tavaszi lendülettel és fokozott pátosszal melengető versed nemcsak sajátos helyzetértékelés, hanem az olvasók számára is élénkítő, az újjászületésre lelkesítő, különösen izgalmas költemény.
Elismeréssel gratulálok!
Köszönöm, kedves Míra!
Értékes idődet csakis szépséggel szeretném megtölteni, nálam.