SZÉPIRODALOM

Egyik reggel Róka Robi és Réka elindultak a baromfiudvar felé, hogy meglátogassák kis barátjukat, Csipit.

A kapuban összetalálkoztak Károly kakassal, aki éberen őrizte az udvar lakóinak nyugalmát.

– Jó reggelt, gyerekek, mi járatban erre? – kérdezte harsány hangon a kakas.

– Jó reggelt, Károly bácsi! –köszönt egyszerre a két kisróka.

– Azért jöttünk, hogy elhívjuk Csipit egy kis kalandra – válaszolt illedelmesen Réka.

– Egy kis kalandra? – kérdezte gyanakvóan a kakas.

– Tetszik tudni, a dombon túl, a mező mellett van egy hatalmas szamócás – kezdte mondókáját Robi. – Anyukánk azt mondta, hogy a csirkék nagyon szeretik a bogyós gyümölcsöket és a szamócát is.

– Így van! Anyukátoknak igaza van – mosolyodott el Károly.

– Ezért arra gondoltunk, hogy Csipit elhívjuk magunkkal, hogy megkóstolhassa a finom érett szamócákat – folytatta a rókakölyök.

– Ez igazán kedves ötlet tőletek. Biztos nagyon fog örülni Csipi, ha meghallja, mit találtatok ki.

Már épp hangos kukorékolásba fogott volna a kakas, hogy előhívja kisfiát, amikor a tyúkól mögül előszaladt a kis fekete pelyhes csibe.

– Sziasztok! – köszöntötte lelkesen barátait.

– Azért jöttünk, hogy elvigyünk egy kis szamócakóstolásra! – jelentette ki Réka.

– Tényleg? – kerekítette csodálkozva apró szemét a csibe. – Apa, apa, ugye elmehetek? – fordult könyörgőn apja felé Csipi.

– Hát persze kicsim, de csak akkor, ha megígéritek, vigyáztok magatokra és egymásra!

– Persze-persze! Megígérjük! – kiáltozták kórusban a kölykök.

– Csipi, olyan, mintha a testvérünk lenne! Megóvjuk mindentől! – fogadkozott a két kisróka.

– Rendben gyerekek, menjetek! De napnyugta előtt érjetek haza! – hangzott az atyai figyelmeztetés.

– Úgy lesz apa! – ígérte meg a kiscsirke.

– Viszlát, gyerekek! Érezzétek jól magatokat! – köszönt el a kakas egy harsány kukorékolással.

A három jó barát vidáman beszélgetve elindult a közeli domb irányába.

– Képzeld Csipi, hatalmas, érett, piros szamócák várnak minket. Meglátod, nem tudsz majd választani a sok szép termés közül – mesélte Réka.

– Alig várom, hogy odaérjünk. Még sohasem ettem, de anya mesélte, hogy nagyon finom. Néha a gazda hoz az udvar lakóinak mindenféle gyümölcsöt, így ők már kóstolták.

– Látod, már itt is vagyunk! – mutatott a közeli hatalmas bokrokra Robi.

– Nézd mennyi pirosló gyümölcs csüng lefelé! Gyere, kóstold meg! – azzal Réka lehajtott egy szamócáktól roskadozó hosszú ágat, így Csipi könnyedén le tudta szakítani az édes szemeket.

– Hmmm… ez tényleg finom! – állapította meg Csipi két falat között.

A gyerekek miután degeszre tömték a hasukat a finomsággal, megpihentek a bokrok árnyékában.

– Halljátok ti is? – kérdezte váratlanul Robi a többieket.

– Mintha valaki sírna – jelentette ki Csipi.

– Vajon ki lehet az? – kíváncsiskodott Réka.

– Gyertek, nézzük meg! – pattant fel Csipi, és átbújt a bokrok sűrű ágai között.

– Várj, Csipi! Ne rohanj el! Nem tudhatod mi vár rád! – próbálta figyelmeztetni Robi a csibét, miközben igyekezett utolérni a bokorban.

– Várjatok meg engem is! – loholt a nyomukban Réka.

Ahogy átverekedték magukat az ágak között, egy kis tisztásra jutottak. A mező túloldalán egy nagy, barna, szőrös állat üldögélve sírdogált.

A három barát meglepődött a fura szerzeten, és sugdolózva tanakodtak mitévők legyenek.

– Oda kell mennünk hozzá! – javasolta Csipi.

– Azt nem lehet! Megígértük apukádnak, hogy vigyázunk rád. Őt meg nem ismerjük – mutatott a szőrmók felé Réka, – nem tudhatjuk, hogy nem akar esetleg minket megenni.

– De hiszen sír! Biztos, hogy valami baj történt vele! – válaszolta a kiscsirke. – Apukám nekem azt tanította, hogy aki bajban van, annak segíteni kell.

– Csipi, ez egy medvebocs! Nekünk pedig azt tanította anyukánk, hogy a medvék nem a barátaink! – figyelmeztette Robi a csibét.

– Akkor sem hagyhatjuk, hogy tovább sírjon! – dacolva toppantott egyet pici lábával Csipi. – Én odamegyek és beszélek vele – jelentette ki, meg sem várva a tiltakozó rókák intelmeit.

Határozott léptekkel odament a medvebocs lába elé, a rókák lélekszakadva rohantak utána. A kiscsirke hangosan megköszörülte a torkát, hátha a medve felfigyel rá, azonban az csak jajgatott, és a szemét törölgetve sírt.

– Szia! Én Csipi vagyok! – kiáltott oda ekkor hangosan a csibe.

A sírás váratlanul abbamaradt, a bocs nagyokat pislogva nézte a lábánál álldogáló különös kis csapatot.

– Sziasztok! Ma-aar-ci-hi vagyok – mutatkozott be hüppögve a kismedve.

– Ő itt a húgom Réka, én pedig Robi vagyok – válaszolt a vörösbundás kölyök.

– Marci mondd, miért sírsz? – érdeklődött a csibe.

– Nagyon fáj a lábam! – ezzel újra bömbölve eleredtek a bocs könnyei.

– Ne sírj, kérlek! Mutasd, hol fáj! Hátha tudunk segíteni – ajánlotta fel a segítségüket Csipi.

A maci rámutatott az egyik lábára.

– Valami nagyon szúrja a talpamat, rá sem tudok állni. Így hogy megyek haza? Anyukám már biztosan keres! – és ismét sírásra görbült a szája.

– Várj, hadd nézzük meg közelebbről! – azzal a csibe és a rókák közelebb léptek a medve hatalmas tappancsához, és alaposan megvizsgálták.

– Aha! Nézzétek csak! – kiáltott fel a kiscsirke. – Megtaláltam a baj forrását – mutatta a maci talpába fúródott vaskos, kis tüskét.

– Mégis hogyan szedjük ki onnan? – tanakodott Robi.

– Nekem van egy ötletem! – mutatott sárga kis csőrére Csipi. – Figyelj rám, Marci! Egy tüske van a talpadban, amit ki kell szedni.

– Egy tüske? Jajj, biztos nagyon fájni fog! – nyafogott a bocs.

– Nyugodj meg, Marci! Csak egy pillanat és készen is leszünk! – biztatta a macit Réka.

– Biztos? – kérdezte a bocs, miközben ismét könnyek szöktek a szemébe.

– Biztos! – vágta rá Robi, és vigasztalásul megpaskolta a medve szőrös lábát.

Csipi közelebb lépett a bocs talpához, és egy gyors mozdulattal kihúzta a tüskét.

– Aúúú! – jajdult fel a medve.

– Már készen is vagyunk! Látod? – mutatta Csipi a csőrében tartott tüskét.

– Köszönöm nektek barátaim! – hálálkodott a bocs. – Nélkületek nem tudom, hogy mire mentem volna!

Ebben pillanatban hangosan csörtetve, ágakat letörve a bokrok mögül előbukkant egy hatalmas medve feje.

– Mit tettetek az én kicsi fiammal? – bömbölte a szőrös fenevad.

– Anya, Anya! Ne bántsd őket! Ők nem tettek semmi rosszat! – hirtelen felpattanva a megszeppent társaság elé állt Marci.

– Hát akkor miért kiáltoztál kisfiam? – kérte számon bocsát a medve.

– Tetszik tudni, Marci lábába tüske fúródott – lépett elő a maci háta mögül Csipi. – Nem tudott járni, ezért nagyon sírt. De már nincsen baj, mert megszabadítottuk a tüskétől – húzta ki magát büszkén a pelyhes csibe.

– Tényleg? Igaz ez Marci? – fordult fiához a medvemama.

– Igen, így volt. De most már nem fáj! Nézd! – azzal körbe ugrálta új barátait.

– Köszönöm nektek gyerekek, hogy nem hagytátok itt a bajban az én kisfiamat. Hogyan hálálhatnám meg nektek a kedvességeteket?

– Nagyon szeretjük a szamócát – kezdte Csipi – és vannak olyan ágak, amit sehogyan sem érünk el, túl picik vagyunk hozzá – pislogott a bokrok felé a kiscsirke.

– Gyertek gyerekek, segítünk nektek! – azzal maga előtt terelve a három jó barátot és a bocsát, a szamócáshoz sétáltak.

– Így ni! Egyetek annyit, amennyi csak belétek fér! – a medvemama nevetve lehajtotta a magasra nyúló ágakat a kis csapat elé.

– Köszönjük! – és a gyerekek vidáman eszegették az érett szamócát.

– Lassan indulnunk kell, mert naplemente előtt haza kell érned! – figyelmeztette Robi Csipit.

– Igazad van, menjünk!

Elköszöntek a kismedvétől és az anyukájától.

– Máskor is eljöttök majd? – kérdezte félénken a maci. – Játszhatnánk együtt!

– Persze, Marci! Ha legközelebb erre járunk, megkeresünk! – ígérte meg Csipi, majd átölelte a bocs szőrös lábát, aki megsimogatta fekete fejecskéjét.

– Még egyszer köszönöm nektek! – integetett a kismedve a távozó társaság után.

A három jó barát büszkén lépett be a tyúkudvarba, ahol már Csipi testvérei izgatottan várták őket.

– Éppen időben! – jelentette ki Károly kakas. – Mindjárt lemegy a nap.

– Képzeljétek, ma megmentettünk egy kismedvét! – újságolta Csipi a többieknek.

– Mit hallok?! Medvét? – hüledezett Károly.

– Ne tessék aggódni, csak egy megszeppent medvebocs volt, akinek tüske ment a talpába – nyugtatta Robi a háborgó kakast.

– Csipi pedig igazi hős volt, aki a csőrével kicsípte azt a fránya, bajt okozó tüskét – büszkélkedett Réka.

– Szóval a kisfiam a nap hőse – húzta ki magát a kakas, miközben megcirógatta a csibe puha buksiját.